2024. június 19. szerda, Gyárfás napja
Kiállítás a kiállításban
Révay András
2015.10.09 22:55
Mintegy hatezer négyzetméteren, huszonöt országból, közel ötszáz művész több ezer alkotását láthatta a közönség az Art Market Budapest elnevezésű kortárs képzőművészeti kiállításon és vásáron, a budapesti Millenárison.

 Az idei év egyik különlegessége a Nyugat-Balkán országainak szentelt Guest Balkan vendégprogram volt. A nagy nemzetközi kavalkádban itt némi egységesség is mutatkozott, különösen a szlovén művészek csoportját illetően. Három művész például egy, közös – Made in China - cím alatt mutatkozott be. Jože Barši szobrász az olvasást, a sétát, a gondolkodást – még a beszélgetést is alapanyagként használja munkáihoz. Alen Ožbolt, aki szobrász, de ugyanakkor festő is, döntő részt vállalt egy szlovén, posztmodern művészeti csoport, a V.S.S.D. létrehozásában 1984. és 1995. között. Festészetét szinte az űrbe terjesztette ki, megteremtve ezzel a „totális hangulatot”. A Veli Et Amos, svájci-szlovén művész páros Ljubljanaban és Zürichben dolgozik. A nyelvek, a kódok és a grafitti energiáját használják. Olyan nyilvános helyeket, tüntetéseket keresnek, ahol felhasználhatják a tudásukat, egyfajta helyspecifikus művészeti gyakorlatban.

A Made in China sokszoros hatást igyekszik kelteni az által, hogy tranzakciók segítségével próbál behatolni a gazdaság nem művészeti tereibe, kiterjesztve a kommunikációt a vásárlókig. Magába foglalja a kapitalista valóságot, azzal a szociális megjegyzéssel, hogy a művészet mindenki számára elérhető. Sok olyan bukkan fel a művészek gyakorlatában, ami nem igazodik a piachoz. Éppen ellenkezőleg: arra bátorítja a művészt, hogy tükrözze a piacképesség feltételeit. A Made in China egy együttműködő művészeti program, mely a művészet és a gazdaság keresztútján keletkezetett olyan országban, ahol nincs is művészeti piac.

 A Guest Balkan kapcsán Ledényi Attila, az Art Market Budapest igazgatója kiemelte, egészen csodálatos összkép jelenik meg az egykori Jugoszlávia művészeinek bemutatkozásakor. Korábban ők meglehetősen alulreprezentáltak voltak a művészeti életben. Egyetértés alakult ki abban, hogy a Nyugat-Balkán, bár nem egységes ország, művészeinek alkotásai tartalmukban sok rokon vonást mutatnak. A bemutatott mintegy ötszáz műtárgy jól reprezentálja azt a közeget, ahonnan származnak és sikeresen illeszkedik az Art Market Budapest szemléletéhez is. Felhívja a figyelmet a különböző országok közötti, valamint az eltérő hagyományok és a kortárs művészet kapcsolatára. Egyfajta sajátos érzést tolmácsol a nézők számára is.

Kapcsolódó témák

Születésének századik évfordulójára emlékezve, kiállítás nyílt Zirkelbach László festőművész alkotásaiból Budapesten, a XIII. kerületi József Attila Művelődési Központban. A tárlat, melynek látogatása díjtalan, január 8-ig lesz nyitva.

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!