Az 1906-ban alapított Hadik kávéház mintegy száz évvel ezelőtt élte fénykorát. Legendás hely volt, köszönhetően elsősorban azoknak, akik ide jártak. Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Tóth Árpád, Rejtő Jenő… és a sor még hosszan folytatható. Egy időben sakk kör is működött benne, aminek Karinthy Frigyes volt az elnöke. A kávéháztól a művészeti élet ma sem idegen. Részese a „Budapest100” építészeti-kulturális fesztiválnak, melyről joggal mondható el, hogy mindinkább a közösségek és a város ünnepe. Ez a program 2011-ben indult az OSA Archívum és a KÉK – Kortárs Építészeti Központ kezdeményezésére, a százéves házak ünnepeként. Napjainkra a program kibővült, ezért aztán semmi meglepő nincs abban, hogy a kávéházban most Csongrádi János építészmérnök-grafikusművész alkotásaiból láthatunk kiállítást.
Sok minden összeköt bennünket Jánossal, de az egyik fontos közös pont, hogy mindketten nagyon szeretünk utazni – mondta el a kiállítás megnyitásakor Szűcs Balázs, lelkész, pár- és családterápiás szakember, mediátor. A turisztikának és az utazásoknak pedig az egy lényeges értelme, hogy az ember folyamatosan találkozik. Kipróbálja magát új helyzetekben, új szerepekben, találkozik új ízekkel, formákkal, színekkel, emberekkel és azt is tudjuk, hogy minden utazás valójában otthon kezdődik és otthon is ér véget – ha véget ér egyáltalán.
Kezdődik otthon a tervezgetéssel, folytatódik a becsomagolással – és azután otthon is fejeződik be, amikor visszaérkezünk a megszokott, régi életünkbe. De mindannyiszor folytatódik is, amikor felidézzük újra és újra az emlékeket, amelyek bennünk élnek, tartást adnak, és azon felül még reményt is. Különösen a napjainkhoz hasonló – sok jóval nem bíztató - időszakokban. Csongrádi János a fekete-fehérnek nagy mestere. Érdekes, hogy ez a két szín, melyekről azt tanultuk, mennyire ellentétei egymásnak, teljesen másként hat ezeken a képeken. Csodálatos harmóniában jelennek meg. A fekete hozza elő igazán a fehér lapban szunnyadó pillanatokat, hangulatokat.
A művész most sem csinál mást, mint elvisz bennünket különböző helyekre - olyan helyekre, ahol talán mi is jártunk már vagy ahová még csak szeretnénk eljutni - és ezekkel a képekkel valójában kifeszíti a pillanatot. Ugyanakkor azon kívül, hogy rögzíti a múlt perceit, részeseivé is tesz bennünket. Társai lehetünk az utazásainak. Oda repít, megajándékoz avval, hogy együtt lehetünk vele. Ebben a járványos időben egy utazásokat megörökítő kiállítás talán még erőt is tud nekünk adni. Erőt hozzá, hogy kivárhassuk a pillanatot, bízhassunk abban, hogy eljönnek azok a napok, amikor ennek az egésznek vége lesz, és mi ismét utazhatunk, mi is ott állhatunk azokon a helyeken, ahol e megkapó alkotások születtek. Képek, melyek tartalmas és gazdagító, belső utazásokhoz segítik szemlélőiket.
Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.
A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.
A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.
A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!
Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.