Madarász 1859-ben, Párizsban festette a Hunyadi László siratása című festményt, amivel azonnal felhívta magára a figyelmet. A Pesti Műegylet kiállításán a Napkelet című újság kritikusa a „teremtő lángészt” ünnepelte benne. A kor francia romantikájának légkörében festett kép emblematikus fő műve nemcsak a Madarász-életműnek, de a XIX. századi magyar történeti festészet egészének is. A „magyar Pietà”-nak is nevezett festmény a nemzeti passiótörténet egy fejezetét ábrázolja és mint ilyen, fontos szerepet töltött be századában a nemzeti öntudat megerősítésében. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a kép nemzeti kultuszképpé, a közös magyar képi emlékezet mindenki által ismert, szinte ikonikus darabjává váljon. Az alapos restaurálásnak köszönhetően a műtárgy most teljes pompájában látható.
A kép két évvel később külföldön is nagy sikert aratott. A párisi Szalon zsűrije éremmel jutalmazta. A kiállítás ezt a művet járja körül, az elmúlt évek kutatási eredményeinek alapján. Az osztrák önkényuralom ideje alatt fellendülő magyar történelmi festészet, a nagy presztízsű párizsi képzőművészeti főiskola és a párisi Szalon, valamint a festmény különféle képi és szöveges reprezentációinak, változatainak – vázlatok, redukciók, nyomatok – tükrében. Hunyadi László halálának és gyászolásának balladai hangvételű ábrázolása tíz évvel az 1848-49-es Szabadságharc leverése után aktuális tartalommal telítődött: Habsburg-ellenes politikai állásfoglalást jelentett. A jogtalanul kivégzett nemzeti hős 1848 eszméjének megtestesítőjévé, a 49-es áldozatok jelképévé vált.
Az utóbbi évtizedekben a XIX. századdal való tudományos, művészettörténeti foglalkozás új színben tüntette fel ezt az eddig kicsit monolitnak gondolt évszázadot. Nagyon sok új hangsúly született – állapította meg a kiállítás megnyitásakor Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese. Ebben a sorban nagyon fontos pillanat Madarász Viktor kiállítása, amiről bátran elmondhatjuk: kis kiállítás, de nagy történet! A Magyar Nemzeti Galéria mintegy negyven festményt és félszáz kisebb-nagyobb grafikai munkát őriz tőle, tehát teljes áttekintésünk van a kissé egyenetlennek tartott életművéről. Mint számos más kortársának, az ő életének is meghatározó eseménye volt az 1848-49-es Szabadságharcban való részvétel. Olyannyira, hogy kardját és mentéjét megőrizte, a sírjába is maga mellé rakatta mindkettőt. Látható, hogy egész életében ez a függetlenségi, Habsburg-ellenes szemlélet nyomta rá bélyegét munkásságára. Később a bécsi Akadémián tanult neves mesterektől – ekkor készültek első történelmi tablói - de igazi kiteljesedését Párizs hozta el. Legfontosabb – nemzeti tematikájú – főművei itt születtek.
Ennek a tárlatnak a középpontjában a Hunyadi László siratása című nagy - a gyerekkori iskoláskönyvektől kezdve, a bélyegkiadáson át, a képeslapokig – hatalmas mennyiségben sokszorosított, szinte mindenki által ismert alkotása áll. Kisebb vázlatokkal, redukciókkal, keletkezésének történetét is bemutatja. Szembenállását a hatalommal jól mutatja Dózsa Györgynek két módon is megfestett képe. Az egyik példány a Budapest Történeti Múzeumban, a másik a Temesvári Múzeumban található. A képeket felirattal is ellátta. Az egyiken „A szabadság hőse és mártírja” latin nyelvű felirat áll, a másikra magyarul írta, hogy „A pórkirály”. A kiegyezés időszakában eléggé markáns üzenet Párizsból Magyarországnak ez a két Dózsa ábrázolás és a későbbiekben különböző reprodukciókban szintén széles körben elterjedt „Petőfi halála”. Számunkra most ez a kép, a Hunyadi László siratása, egy kicsit több, mert a korszak művészettörténetéről is szól, Madarász Viktorról is szól és az évfordulón túl, talán ráirányítja a figyelmet arra, hogy a kevéssé ismert vagy kevéssé fontosnak tartott életművek kutatása legalább annyira izgalmas és mindenki számára annyi új szempontot tud hozni, mint a „sztár” nevek viselőinek bemutatása.
Egyes kiállítások csak arra valók, hogy bizonyos „nagy nevek” segítségével bevonzzák a közönséget a múzeumba, más – bátrabb - kiállítások viszont azért nyílnak meg, hogy a múzeum meglévő értékeire, gyűjteményének szépségeire hívják fel a figyelmet –mondta el Olivia Voisin, a Musée des Beaux-Arts d’Orléans igazgatója, a Madarász kiállítás megnyitásakor. Ez a mostani ráadásul olyan alkotó köré szerveződik, aki egyik létrehozója az országaink közötti művészeti kapcsolatoknak. Ő volt ugyanis az egyik első magyar művész, aki Franciaországba jött tanulni. Mestere, a korának egyik leghíresebb, romantikus festő tanára, Léon Cogniet volt. Ezen kívül ő az első magyar festő, aki a párizsi Szalonban bemutatkozott, és az első, aki ott valóban sikereket ért el, mint a történeti festészet korabeli művelőinek teljesen egyenrangú társa. Így tudta elhozni Magyarországra azt a tudást, ikonográfiát, festészeti látásmódot, ami addigra az egész generációjában elterjedt. Elég csak ezt az egyetlen képét megnézni, hogy rájöjjünk, milyen fontos szerepet töltött be Madarász Viktor a XIX. századi festészet történetében.
A kiállítás érdekessége Madarász Viktor francia mesterének, Léon Cogniet-nek az Orleans-i Musée des Beaux-Arts-ból kölcsönzött festménye, amely szintén egy siratási jelentet ábrázol. Az esemény a görög mitológiából ismert: Briszéisz Patrokloszt siratja. Cogniet a francia Akadémia egyik professzora volt, festőgenerációk nőttek fel a keze alatt. Magánműterme az egyik legkeresettebb volt Párizsban. Népszerűségét annak köszönhette, hogy nem erőltette rá stílusát tanítványaira, hanem hagyta őket saját modorukban kibontakozni. Budapesten most bemutatott – 1815-ben készült - képe a trójai háború egy eseményét örökíti meg. A kép kompozíciója a klasszicista elvekhez hűen színpadias: azt a feszült pillanatot ábrázolja, amikor Akhilleusz előlép, hogy megbosszulja barátja halálát.
Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.
A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.
A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.
A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!
Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.
