Radványi Ildikó műveit megismerve festői stílusát leginkább a klasszikus realizmus jellemzi – mondta el róla a megnyitón Putnoki A. Dávid, az Unio Gallery művészeti vezetője. Az élet jelenségei, a tájak, csendéletek, a környezetében látottak ihlették festményeit. Művészi érzékenységgel fogalmazza meg választott témáit. Festészetének talán legkiérleltebb munkája a Kraszna híd alatt, Este a töltésen, Szatmári templomút, Bükk, Terrakotta csendélet, Ősz-kövek, És mégis élet, melyekben a témákat rendkívüli érzékkel, finomsággal jeleníti meg. A festőművész a kiállított műveivel voltaképpen a lelkét mutatja meg a közönségnek. Az igazi műalkotást az különbözteti meg az utánzott, amatőr pacsmagolásoktól, hogy a látottak jó érzéssel maradnak meg bennünk, ugyanis a műalkotás nem más, mint a szép rezgésének megörökítése.
A képeket látva alig hisszük el, hogy Radványi Ildikó festői pálya futása mindössze négy éve kezdődött el. Persze azért ez így nem egészen igaz! A rajz és a festés iránti vonzódása már az általános iskolai rajzszakkörben is megmutatkozott. Megtanulta a grafit, vízfesték, szén, linómetszet technikáját. A Fővárosi Állatkertbe járt rajzolni, ahol a bölény volt a kedvenc témája. Pályaválasztása idején - többek között - foglalkozott az iparművészeti gimnázium gondolatával is, de végül is matematika-fizika tagozatra vették fel, később vízépítő-mérnöki diplomát szerzett. A mérnöki képzésben is volt szabadkézi rajz, de az igazán hasznos, az ábrázoló geometria volt, ami segítette a térlátását, a perspektíva ábrázolást. Eleinte önállóan dolgozott, majd másfél év óta Mátészalkán, a helyi Művészeti Iskola rajz szakára is eljár hetente, ahol Szabó Károly művésztanár ad iránymutatást. Jelenleg pedig Stonawski Tamás festőművész tanácsait meghallgatva festi műveit.
Képei főleg akril- és olajtechnikával készülnek, vászonra és farostra egyaránt fest. A kis, közép méretű képek között megtalálhatók a nagyobb méretű munkák is, ezekből is látható néhány ezen a tárlaton. A festményekből intenzíven árad az alkotó érzelemvilága, természetszeretete. A színek varázslatát is kihasználja, minimálisra csökkentve a véletlenszerűséget. Ecsetkezelésével, valamint a színek keverésével lírai hangulatot hoz létre. Képeiről a jókedv, a kreativitás, a béke és a nyugalom szavai jutnak a néző eszébe. Emberi és természetelvű gondolatokat hordozó képi világa könnyeddé, azonnal élvezhetővé válik a látogató számára. Rá jellemző látásmódú stílusvilág az övé, mely saját, belső fantáziája szerint működik. Alkotásai pozitív impulzust, feltöltődést kínálnak nézőinek. Annak ellenére, hogy önmagát zárkózott embernek tartja, képein ez nem tükröződik.
Stonawski Tamás festőművész, tanár, költő, életútja mozgalmas, sokoldalú. Képzőművészeti érdeklődése nála is, mint oly sokaknál már az általános iskolában megnyilvánult. Különórákra, rajzszakkörre járt. Grafikák, linómetszetek, rézkarcok születtek a keze alatt. Már ekkor jelentek meg munkái a helyi lapokban, kiállításokon vett részt. Műszaki középiskolába nyert felvételt, aktív természettudományos érdeklődés jellemzi ezt az időszakát. Előbb 1993-ban, Nyíregyházán szerez fizika-matematika szakos tanári diplomát, majd az ELTE fizika szakán 1998-ban is. Ezek után ismét csak a Nyíregyházi Főiskola rajztanári oklevelét kapja meg 2003-ban, de ez sem elég, 2009-ben a Debreceni Egyetem matematika mesterkurzusán diplomázik. A Nyíregyházi Főiskola mesterkurzusán 2010-ben szerez vizuális- és környezetkultúra tanári diplomát, végül az ELTE-n doktorál 2016-ban. Jelenleg Mátészalkán él és alkot. A Mátészalkai Művészetbarát Egyesület, a Mátészalkai Vörösmarty kör, valamint a Szatmári Esztétikai Műhely alapító tagja - utóbbinak 2008-tól elnöke is. Eddig három verseskötete jelent meg saját illusztrációkkal, 2013-tól a Nyíregyházi Egyetem adjunktusa. Festményei számos galériában, több országban megtalálhatók.
Húszéves kora óta fest olajképeket, főleg tájképeket, csendéleteket, de ezen kívül fest aktokat, portrékat és geometriai formákkal is kísérletezik. Művein jórészt a szatmári táj érintetlenségét igyekszik láttatni. Plain-air festő, ámbár műtermi munkái is születnek. Tavaly óta a Szatmári Művésztelep művészeti vezetője, de színielőadások díszlettervezője is. Alkotói módszere igen különleges, ösztönszerűen az egészből indul a részletek felé. Sajátságos fénymisztikájával, tájszemléletével - valójában realista igénnyel - a látottakat ábrázolja, követve a természet fényviszonyainak hatását. E futó benyomások rögzítése, az impresszió megragadása a célja. Hivatkozva a francia festők jelszavára: „Vonal nincs a természetben”, hangsúlyozza, hogy a formákat kizárólag színek révén érzékeljük.
Az impresszionistákhoz hasonlóan építi képeit, felismeri, hogy minden szín kiegészítő koloritjával gazdagítja környezetét, így az árnyék is színes felületként jelenik meg. Munkáinak nagy része az optikai keverés hatására „összeáll”. A festményei nem zavaró színhalmazok, hanem az oldott, laza ecsetvonás, a vibráló tónusok összetartozó, egymást követő szériái. Szobrászi és festői felületkezeléssel dolgozik, így bravúros fény-árnyék hatásokat kölcsönöz műveinek. A valóság torzításmentes megragadására törekszik, de nem annak esetleges visszaadására, hanem művészi visszatükrözésére. Részletszépségek iránti fogékonysága egyedülálló. Művészetében az izmusok hatása kimutatható ugyan, de realizmusa, impresszionizmusa vagy expresszionizmusa sajátosan egyéni.
Magának törvényt szabó művészi világképe személyéből fakadó. Magányosan fejlődött, messze minden képzőművészeti szerveződéstől, mozgalomtól. Ez a természetesség párosult egy költői világlátással, ahol a belső képzet- és élményvilág adta művészetének alapját, így egy olyan mitikus világképet fedett fel, ami az emberben rejtve van jelen. Művei képesek újra feltámasztani bennünk az elbűvölés világlátását, ami által visszatalálhatunk a természet egységéhez. A formaeredethez való eljutás vágya irányítja, így minden festménye a létezés magasabb szintjére való törekvés, egyben az anyag és szellem szétválaszthatatlan egységének bizonyítéka. Ezt a kettős tárlatot a szellemi, technikai, tematikus és méretbeli sokszínűség hatja át. A művészek számára egyedüli cél az lehet, hogy lelkük rezdüléseinek hullámhosszát úgy hangolják alkotásaikba, hogy az rezonáljon a befogadók lelkiállapotával. Elsétálva a képek között, bátran mondhatjuk, itt ez a cél megvalósul!
Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.
A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.
A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.
A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!
Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.
