A gyönyörű nyári időben bizonyára mindenkinek jól fog esni, ha erre sétálhat, itt-ott megállva gyönyörködhet a látványban, amit a kertészek fáradtságos munkával létrehoztak - állapította meg a virágbemutató kezdetén a XIII. kerületi Közszolgáltató Zrt. Közterületi Dívíziójának vezetője, Helembay Mihály. Persze nem elég az, hogy egyszer kiültetik a növényeket. Utána ugyanolyan gondossággal ápolják a területet, fenntartják, gondozzák a kertet még sokáig. Szerencsére ebben a munkában nem maradnak magukra. Sok olyan része van a kerületnek, ahol a lakók maguk is kiveszik a részüket a környezet szépítésében, ha nagyobb helyük nincs, akkor csak egy erkélyt tesznek virágossá.
A XIII. kerületi Önkormányzat nagy figyelmet fordít a közterületek állapotára. Már 2008-ban kidolgozták az „Angyalzöld” programot és ennek szellemében fejlesztik, gondozzák a zöldterületeket – mondta el dr. Puchner Gábor, a Kerületfejlesztési Bizottság elnöke a bemutató kezdetén. Az elmúlt önkormányzati ciklus eredményei közül említést érdemel az „Országbíró lakótelep” környezetében végzett munka, melynek színvonalát jól jelzi, hogy elnyerte a Magyar Urbanisztikai Társaság közterület megújítási díját. A különféle megoldások kialakításában az ottani lakosság tevékenyen részt vett. Hasonlóan figyelemre méltó a Ruttkai Éva park létrehozása, több utca és sétány látványos felújítása.
Sokak számára kínál kellemes, nyugodt pihenést a megújult Kárpát park, a Gyermek tér és a Béke tér is. A közterületek folyamatos szépítése karbantartása egyetlen napra sem állt le. Május első napjaiban több mint 16 ezer tő muskátlit és virágos balkonnövényt helyeztek ki a 903 db virágtartó kandelábereire, melyek díszítő értéke - figyelemmel az immár természetesnek tekinthető klímaváltozás okozta szélsőséges időjárási viszonyok kedvezőtlen hatásaira - csak most kezd kibontakozni. A kerület 19 pontján, 2621 négyzetméteren mintegy 56 ezer tő egynyári növényt ültettek ki a tavasz végén. A talajkutas öntözőrendszerek bevezetésével fontos lépéseket tettek a tágabb környezet megóvása érdekében is.
Mindezt úgy, hogy ebben a lakosság is partner volt, hiszen a „hivatal” egyedül kevés lenne ilyen munkához. Száznál is több közösség alakult, melyek részt vesznek a különféle pályázatokban, a házak, kertek, teraszok szépítésében, a zöldterületek megóvásában. A pályázatok nyertesei minden évben ilyenkor, az egynyári virágok díszbemutatóján vehetik át a díjakat. A „Legvirágosabb erkély és homlokzat” címet ezúttal a Tahi utcában a 2. emeleten lakó Lami Erzsébet nyerte. A zsűri véleménye szerint munkájának összhatása és esztétikuma is kiemelkedő. Szépek a kis apróságok, mint a madáritató, évelők, az egynyári virágok. Tele van ötletes megoldásokkal, ezen kívül színes, mutatós az erkély egésze.
A jó példa ragadós. Mind többször tapasztalható, hogy ugyanabból a lakóházból egyre több erkély tulajdonosa kapcsolódik be a pályázatba, így szebbé teszik az épület homlokzatát. Sokan lépnek sorompóba a „Legzöldebb társasházi kert” címének elnyeréséért. Idén ez a Karikás Frigyes utca 11-13-nak sikerült. Tavaly hirdették meg először a „Legszebb vendéglátó terasz” pályázatát. Ebbe is a vártnál több vállalkozó kapcsolódott be. A győztes most a Jászai Mari téri Maródi cukrászda lett, pedig számukra valóban csak nagyon pici terület állt rendelkezésre. A zsűri az ötletes, változatos formájú növényalkalmazást, az esztétikus megjelenést díjazta, és azt, hogy a kevés helyet a lehető legjobban kihasználták.
A virágbemutatóra összegyűlt közönséget a Parkfenntartó Kft. munkatársa, Bubláné Latinovics Eszter kalauzolta végig a milliónyi színben díszlő ágyások között. Elmondta, hogy a sétányon 88 féle, fajta egynyári pompázik. Az év különlegessége, hogy 4 ágyásba - az idén először - teljesen magyar fajtákból ültettek növényeket és egy ágyás pedig 90%-ban hazai nemesítésű fajtákból áll. A virágbemutató azért is különleges alkalom, mert mintegy lezárása a kora tavasztól végzett munkának és ilyenkor már a kertészek is gyönyörködhetnek az eredményben, a szépen kifejlett növényekben. A munka ugyanis nem csak a kiültetésből áll.
Az időjárási viszonyoktól függően a díszkertek is szakszerű növényvédelmet igényelnek. Hosszú évek után először ültették ki a mályvarózsát. Ez igen érzékeny a rozsdabetegségekre, de eddig sikerült egészségesen tartani. Évek óta probléma a fák terebélyesedése, mert a virágágyások egyre árnyékosabbá válnak. Az egynyári növények zöme viszont a napot szereti, nagyon kevés közöttük az árnyékkedvelő. Van, ami a peronoszpórára érzékeny, előfordult, hogy sok száz tövet kellett kicserélni emiatt. Az új, magyar nemesítésű fajták némelyike ezen a téren is előrelépési lehetőséget kínál. A virágbemutató ezért egyfajta kísérlet része is, segít kiválogatni a köztérre legalkalmasabb dísznövényeket.
Már 45 éve, hogy a Szent Korona újra és végérvényesen hazatért. A Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete azóta minden ötödik évben megünnepli ezt az eseményt. Idén január 6-án tartottak ünnepi megemlékezést Budapesten a Belvárosi Nagyboldogasszony Templomban, melyen részt vett David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete is.
Ez a kopott ház Budapesten, a XIII. kerületben, a Hun utca és Lehel utca sarkán áll. Bármelyik irányból is jönnénk, elmegyünk mellette, nincs miért felfigyelni rá. Most néhány napig ez másként lesz! A Hun utcai oldalon, a ház falán emléktábla van – egy ideig még friss koszorúk díszítik. Illyés Gyula születésének százhuszadik évfordulóján helyezték el őket, a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja ebben a házban élt és dolgozott.
A Főváros centenáriumi ünnepsége keretében, 1973-ban, Debrecen városa parkot ajándékozott Budapest XIII. kerületének. A hajdúsági városban készültek a tervek és onnan hozták akkor a növényeket is, amikkel a parkot betelepítették. Bár azóta, az elmúlt években történtek benne kisebb javítások, a kerület Önkormányzata tavaly a teljes felújítás mellett döntött. A munka július végén befejeződött.
Budapestről, májustól októberig újra közvetlenül elérhetővé válik Kanada legnagyobb városa, Toronto. Az Air Canada légitársaság Boeing 787-9 Dreamliner gépei hetente összesen 894 helyet kínálnak majd az utasoknak. A heti három járat szerdán, pénteken és vasárnap, 13 órai felszállással indul Budapestről, míg Torontóból vissza kedden, csütörtökön és szombaton, 20:50-es felszállással indulnak a járatok a magyar fővárosba. Az első május 3-án, kedden indul Torontóból, Budapestről pedig május 4-én utazhatunk először közvetlen járattal az észak-amerikai világvárosba.
Ismét egy új, passzívház technológiával készült, 35 bérlakást magában foglaló házat adtak át ünnepélyes keretek között Budapesten, a XIII. kerületben. Mondhatni, ez ott már szinte megszokottnak számít, hiszen a kerületi Önkormányzat egyedülálló bérlakás-építési programja idén már 20 éves és ez idő alatt, 12 helyszínen összesen 667 önkormányzati lakást építettek. Ami pedig még inkább figyelemre méltó: 2014 óta minden elkészült épület megfelel a passzívház minősítés feltételeinek.