2024. október 5. szombat, Aurél és Galina napja
Plakát Triennálé
Révay András
2023.01.13 19:28
Érdekes és a maga nemében ritka kiállítás nyílt Budapesten, a Szlovák Intézetben, a Rákóczi úton. Szlovákiában, Nagyszombaton (Trnava), háromévenként plakát világkiállítást és versenyt rendeznek. Az ott bemutatott és nagydíjat nyert plakátok közül látható most itt egy válogatás. A kiállítás díjtalanul látogatható február 19-ig.

A művészek és a művészettel foglalkozók meggyőződése, hogy a művészet és a kreativitás képes megváltoztatni a világot. De ahhoz, hogy ez megtörténjen, a műalkotásokat látni kell! A „Trnava Poster Triennial 2022” (TPT) a világon bárhol megjelent, aktuális plakátok nemzetközi versenyének tizenegyedik éve. A versenyt 1991 óta rendezik meg, ez Szlovákiában a leghosszabb időszakos rendezvény, amely egyben a legnagyobb is az országban a maga nemében. A pályázatot hivatásos művészeknek, de az egyetemek művészeti szakán tanuló hallgatóinak is szánják. Az alkotók három kategóriában – szakemberek, hallgatók és „Kontaktus” - küldhetik be munkáikat, amelyek mindegyikét külön-külön értékelik. A „Kontaktus” - egy tematikus kategória, amely a kapcsolattartás szükségességét hangsúlyozza.

Ez utóbbi elsősorban a világjárvány idején nyert fontosságot, hiszen a 2022-ben megrendezett verseny is a megszokott három helyett csak a negyedik évben kerülhetett sorra, a járvány indokolta lezárások miatt. Ezúttal 37 országból 407 művész, 420 versenyművet küldött be. A verseny hagyományosan két fordulóban zajlik. Az első fordulóban a résztvevők a regisztrációs űrlap segítségével jelentik be plakátjaikat a versenyre, amelyből a zsűri választja ki a döntőbe kerülteket. Az alkotók ezután már a kész, továbbjutott pályaműveket küldik el a kapcsolattartó galériába, ahol a zsűri kiválasztja belőlük a nyertes alkotásokat. A pályaműveket a grafikai tervezés és a vizuális kommunikáció területén elismert szakértőkből álló, öttagú nemzetközi zsűri bírálja el.

A budapesti Szlovák Intézetben megnyílt kiállítás a Trnavai Nemzetközi Plakát Triennálé előző 10 évfolyamának győzteseit, nagydíjasait mutatja be a jelenlegi, 11. év (2022) második és harmadik helyezettjeivel kiegészítve. Tizenhárom nemzetközileg elismert tervező plakátjaiból válogat, és egyúttal láthatóvá teszi a szerzői megközelítések széles spektrumát, illetve a plakátok aktuális nyelvezetét a vizuális kommunikáció területén. Sajnos a Triennálé fennállása óta egyetlen magyar díjnyertes sem volt ebben a rangos szakmai versenyben. A rendezők: a Pozsonyi Szlovák Design Központ és a pozsonyi Képzőművészeti Akadémia, míg a helyszín most a nagyszombati Ján Koniark Galéria volt. Budapesten, a Rákóczi út 15-ben, az európai művészek plakátjai között iráni és kínai alkotók igen elgondolkodtató, díjnyertes munkái is láthatók.

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.