Elöljáróban fontos megjegyezni: a rendezők külön érdeme a nagyszerű megvilágítás. Nyoma sincs annak a – sajnos más helyeken gyakran megfigyelhető – hibának, hogy a lámpák visszacsillognak a képek felszínén. Itt a fények egyenletesek, a színek mégis ragyognak, ha kell, ha pedig nem, akkor is minden pontosan, tisztán látszik, a festő – feltételezhető – eredeti szándékának megfelelően. Ezen a kiállításon nem lehet végigrohanni. Már csak azért sem, mert a helyiségek több szinten helyezkednek el – de nem ez a lényeg! Minden falon vannak olyan alkotások, amik szinte kinyúlnak a fal síkjából, megfogják a nézőt és nem eresztik, amíg magába nem szívja a látványt. Ami az utcaszinten van, az csak az ízelítő, az étvágycsináló, a hors d’oeuvre – ha már Párizsról beszélünk. A java a szuterénban, a tágas pincében várja a látogatót. A falak feketék, a képek pedig már a belépés pillanatában megszólítják az érkezőt.
Ennek a tárlatnak – több más mellett - egyik különlegessége, hogy még soha nem dolgozták fel ennyire átfogóan Párizs hatását, szerepét a magyar művészetre. A város szabad szelleme, virágzó kulturális élete nagy vonzerőt jelentett. A fiatal magyar festők első generációja – Csók István, Perlmutter Izsák, Rippl-Rónai József, Vaszary János - látva Munkácsy Mihály sikereit, az ő nyomán érkezett meg a francia fővárosba. Párizsban 1906-ban már „magyar negyed” is volt a Montparnasse-on! Az 1905-ös párizsi Őszi Szalon kiállításán egy festőcsoportot képeik után „vadaknak” neveztek, az új stílust a magyar festők is gyorsan elsajátították. „A francia főváros kulturális sokszínűsége lényegesen szabadabb mozgásteret, formabontó kísérletezést – a konvenciók feltűnés nélküli figyelmen kívül hagyását – tette lehetővé a fiatal művészek számára.”- olvashatjuk a kutatások eredményeit összegző, gazdagon illusztrált, impozáns könyvben, melyet a Galéria a kiállítással egy időben jelentetett meg.
A fiatal magyar festők telente a párizsi akadémiákon és a szabadiskolákban tanultak, műveikkel rendszeresen szerepeltek a Függetlenek és az Őszi Szalon tárlatain. Nyaranta – magukkal hozva új szemléletüket – visszajöttek Budapestre és a nagybányai művésztelepre. Új látásmódjuk felkavarta a hazai művészeti életet, ami végül a nagybányai alapítók és a fiatalok közötti konfliktushoz, különváláshoz vezetett. A magyar „vadak” új szín- és formakultúrát teremtettek, elsőként léptek túl a hagyományos, naturalista szemléleten és utat nyitottak az első magyar avantgárd művészcsoport számára. Fokozatosan kialakultak a haladó szellemiségű művészet nyilvános fórumai. Ha Budapest nem is jelentett ekkor még a fiatal művészek számára ideális körülményeket, viszonylag gyors változás jelei mutatkoztak és ez egy részüket visszacsalogatta Magyarországra.
Mások viszont, mint például a korszak két fiatal tehetsége, Csók István és Perlmutter Izsák, akik a XIX. század végén érkeztek Párizsba, a közönséget az ottani szalonokban kívánták meghódítani. Csók a díjazásra vagy kitüntetésre érdemesnek tartott műveit először a Champs Élysée-i szalonokban mutatta be, majd azt követően a képeket, olykor azok változatait hazaküldte, hogy itthoni vagy más nagy nemzetközi kiállításon szerepeltesse. Igaz, Párizsban nem nyert díjakat, hírnevét idehaza mégis kamatoztatni tudta. Nála jóval szerencsésebb volt Rippl-Rónai József, aki már 1892-ben, az első párisi önálló kiállításával sikeresnek bizonyult. Barátságába fogadta Gauguin, befogadta Debussy, Jarry és Toulouse-Lautrec társasága. Ekkor festett képeit markáns kontúrok, sziluett hatás jellemzik.
A sok magyar művész által látogatott École de Paris-nak sem intézménye sem határozott stílusirányzata, programja nem volt. Gyűjtőfogalomként a Párizsban alkotó, de nem francia származású képzőművészek elnevezésére használták. Inkább a Montparnasse negyedhez köthető, ahol főleg emigráns külföldi művészek laktak, köztük olyanok, mint Chagall vagy Modigliani is. A magyarokra nézve a hatása elsősorban a KUT (Képzőművészek Új Társasága) és az UME (Új Művészek Egyesülete) csoportkiállításain szereplő festők munkáiban volt felismerhető. A két csoport tagjai a haladó szellemű művészet mellett szálltak síkra, művészi elképzelésük a naturalizmus és az absztrakció között foglal helyet, de megmaradtak a figurális ábrázolásnál. Alkotásaikat idehaza a Nemzeti Szalon reprezentatív kiállításon mutatta be, 1929-ben.
Az École de Paris figuratív festészete mellett a nonfiguratív, absztrakt irányzatok is jelen voltak a párizsi művészeti életben. Az 1920-as években két csoportba tömörült művészek eltérő hitvallást képviseltek. Egy részük az organikus, tehát a természet formáiból levezetett, mások a tisztán formai elvek alapján megvalósuló absztrakció hívei voltak. Végül 1931-ben létrejött egy harmadik, az Abstraction – Création csoport, amely a non-figurativitást jelölte meg követendő példának és legfontosabb feladatként az absztrakt művészet nemzetközi népszerűsítését tűzte ki célul. A non-figuratív jelenségek magyarországi fogadtatása sokáig igen hűvös volt. Első, csoportos kiállításukra Budapesten csak 1938-ban kerülhetett sor. A II. Világháború utáni magyar absztrakció egyik fő képviselője a korábban ugyancsak Párizsban tanult és önállóan először ott kiállító Gyarmathy Tihamér volt.
A non-figuratív jelenségek mellett a szürrealizmusnak is egyre nagyobb hatása volt Magyarországon. Ez az irányzat a fiatal művészek azon vágyát fejezte ki, hogy a valóságnál is valóbb dolgokat alkossanak. Martyn Ferenc 1926 és 1940 között dolgozott Párizsban, eleinte a szürrealistákhoz csatlakozva, majd az Abstraction – Création művészcsoport tagjaként. Festői felfogása a hazatérése után sem változott, noha absztrakt műveit – ismerve a kor légkörét – egészen 1969-ig nem szerepeltette a nyilvánosság előtt. A Virág Judit Galériában most tőle is találunk képet. A köz- és magángyűjteményekből válogatott műtárgyak között nemcsak festményeket, hanem szobrokat és fotográfiákat is bemutatnak, köztük számos olyat, amelyek még sosem voltak kiállítva, így a közönség itt láthatja őket először. Ezeken kívül korabeli filmrészletek, kollázsok, plakátok, folyóiratok és újságok is megtekinthetők. A Párizs-Budapest kiállítás november 26-ig, minden nap 10-18 óráig látogatható ingyenesen.
Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.
A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.
A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.
A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!
Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.
