A teljesség igénye nélkül, említsünk meg néhány újdonságot! Az ÉV Kerékpárútja verseny 2023-as nyertese, a békési kastélyokat felfűző, Wenckheim kerékpárút lett. A 30 kilométer hosszú út, a nagy múltú grófi család Békés megyei építészeti hagyatékát köti össze. Számos kastélyhoz vezet el, nyomvonalán több szervizpont, korszerű pihenőhely található. A belvárosból könnyen megközelíthető Csabapark, nemcsak az októberi Kolbászfesztivál helyszíne. A csabai vékony- és vastagkolbász, az Európai Tanács földrajzi oltalma alatt áll! Kizárólag Békéscsaba negyven kilométeres körzetében nevelt sertés húsából és szalonnájából készülhet! A város Kalandparkjában kilátó, mászótorony, csúszdapark, drótkötélpálya kapott helyett.
Azért kaptunk kitekintést külföldre is. Itt van mindjárt a Vajdaság (külföld?), Szabadka alig 2 óra autóútra fekszik Békéscsabától. Nagyon igaz rá, amit Békés megyéről mondtunk, szinte lehetetlen felsorolni, mennyi minden van, amiért érdemes odalátogatni. Kulturális sokszínűsége önálló vonzerő. Római kori emlékei mellett legjelentősebb műemléke Bács vára. A Duna, a Tisza, a Száva hajózgatásra, halászásra, a parton a halételek kóstolására kínál bőséges lehetőséget. A tartomány fővárosához, Újvidékhez közel emelkedik a Tarcal hegység, ahol egy hétkilométeres sétát több ponton borkóstoló színesít. Itt a kolostorokat is érdemes megnézni. Ezen a tájon szinte egymás mellett sorakoznak a pravoszláv, római katolikus, evangélikus, görögkeleti, szerb, sváb, magyar, szlovák, román, ruszin, zsidó templomok. Ez egy ilyen vidék!
Ínycsiklandó kiállításával hívta fel magára a figyelmet az Agro Etno Park Žabac családi vállalkozás – valljuk be, nem sokat tudunk róla. Pedig már vannak magyar csoportok, akik szervezetten látogatnak ide mandarinszüretre és hajós szafarira. Kiegészíti mindezeket a táj szépsége, no meg a helyi konyha különlegessége. A házi kenyér, a kemencében sült húsok, füge-mandula édességek hagyományos receptjei több száz évre tekintenek vissza. Horvátországban csak itt készül az angolnapörkölt! Az itteni, gyógyfüveket tartalmazó Travarica törkölypálinka, vörös- és fehérborok, narancs- és fügelikőrök ugyancsak kóstolásra érdemesek. A Neretva folyó völgyéből húszperces utazással eljuthatunk a tengerpartra vagy a hegyek közé síelni. Sokan érkeznek Dubrovnikba repülővel és onnan autót bérelve keresik fel ezt az érdekes vidéket.
Szép kivitelű, magyar nyelvű füzettel kedveskedett a kiállítás látogatóinak Málta. A bevezető mondattal nehéz volna vitába szállni: „Azok, akik először látogatnak Máltára, kellemesen meglepődnek azon a gazdagságon, amit a nyaraláshoz sokszínűségében kínál.” Három fő és néhány kisebb szigetből áll. Áthatja a történelem, építészete lenyűgöző, vannak templomai, melyek régebbiek, mint a Stonehenge és a piramisok! Bővelkedik a Szent János Lovagrend örökségében és kincseiben. A strandolók a Földközi-tenger tiszta, kék vizét élvezhetik. Az étlapok az évszakok és a hely kínálata szerint változnak, a receptek viszont generációkon át öröklődnek. Páratlan természeti látványosság Comino szigetén a Kék Lagúna, Gozó szigete pedig a könnyűbúvárok és a túrázók paradicsoma.
Ha pedig már a magyar látogatóknak szóló kedveskedést említettük, nem feledkezhetünk meg az olasz tengerparton, Rimini és Pesaro között fekvő Cattolica-ról, ahonnan San Marino is csak egy macskaugrás. Rengeteg szálloda jelent meg ajánlatával és (ez most nem reklám, hanem köszönet) három emelkedett ki: a Tiffany, a President és a Columbia. Mindhárman olyan szórólapot hoztak, amire rányomtatták; a kedvezmény a TRAVEL+ Budapest okán érvényes május közepétől június közepéig. A várost mindössze tizenhatezren lakják, érthető tehát, ha itt minden a turisták körül forog. Tengerpartjának egyik első látogatója Lucien Bonaparte, Napóleon öccse volt, 1823-ban. A számára túl zajos Rimini helyett inkább Cattolicát választotta. Ma a strandon mindenfelé kisgyerekeket látni, igazi családi atmoszférája van ennek a nyaralóhelynek.
Ciprus egyáltalán nem ismeretlen a magyar utazó közönség előtt, de minden évben kínál valami újat. Az idén az ajánlatok nemcsak a tengerpartra, fürdőzésre hívnak, gasztronómiával, borászattal, a helyi kultúra érdekességeivel színesítik a lehetőségeket. Egy csokorba kötve mutatják be, hogy a keleti régióban milyen borászatok, tavernák, éttermek várják a látogatókat - no meg mivel, de ami fontosabb, hogy nemcsak a nyári időszakra vonatkoztatva teszik, hanem a tavaszi-őszi hónapokra is. Sokat segít ez az egyéni utasoknak a saját program megszervezésében. Az elmúlt években a ciprusi borászat nagyon komoly fejlődésen ment át. Helyi jellegzetesség a több apró ételből álló meze ízelítő mindabból, ami az adott taverna konyhájában aznap megtalálható. Rengeteg szórakozóhely van, választhatunk, mai könnyűzenét vagy inkább eredeti ciprusi népzenét szeretnénk hallani és szinte egész évben vannak különböző fesztiválok.
Azoknak, akik tőlünk igazán távol eső különlegességek megismerésére vágynak, szerencsére már régóta elérhető Magyarországról Japán. Kínálatukat önálló pavilonban mutatták be. Megtudhattuk, hogy érdekes módon keveredik ott a modern és az ősi kultúra, ráadásul mindez nagyon más, mint az európai. Az egyik érdekesség a Ryokan hotel. Nem csupán alvóhely, lehetőséget kínál a hagyományos japán életmód és vendégszeretet megtapasztalására. A tatami szobák, futonágyak, japán stílusú fürdők és a helyi konyha, teszi népszerűvé. Az időnket itt japán ruhákba öltözve tölthetjük. Érdemes figyelnünk arra, hogy Japán igen hosszú ország. A szinte skandináv éghajlatú, északi Hokkaidótól a legdélibb, szubtrópusi Okinaváig húzódik. Ezért a magyar turisták számára a leginkább az ősz és a tavasz kedvező az utazásra.
Tavasszal a cseresznyevirágzás, ősszel a levélhullás kínál páratlan látványosságot. A nyár, június környéke nagyon meleg és a páratartalom is magas, ilyenkor van ott az esős évszak. A hegymászáshoz viszont ez a legjobb! Magyarországon is van számos japán étterem, de ha már ott járunk, a szusi mellett ne maradjon ki a gazdagon töltött Okonomiyaki, az ízletes japán káposzta palacsinta sem. A tokiói olimpia után az egész világ megismerte a sukiyakit. Máig a fő kedvencnek nevezhetjük, de kevesen tudják, hogy pontos receptje nincs. A szó is azt jelenti: úgy sütjük, ahogy mi szeretjük! Arról sincs egyetértés, hogy a szakét melegen vagy hidegen kell inni? Jó, ha tudjuk, hogy több féle szaké van és mindnek más a fogyasztási módja. Némelyiknek a palackjára is ráírják, de jobb, ha megkérdezzük. Japán is olyan ország, ahol egyetlen utazás során lehet Hokkaidón síelni és Okinaván búvárkodni!
(Ut-2024-1) Igen, tudjuk, fölösleges azon tépelődni, hogy körülöttünk minden megváltozik. Így volt ez, amióta ember él a fölön – sőt már annak előtte is! A szomorú csak az, amikor látjuk, hogy amit szeretünk, nem az előnyére változik, ez pedig sajnos igaz a 46. budapesti UTAZÁS Kiállításra is. Sejtették a szervezők is, ezért a szó mellé egy külön + jelet tettek, hangsúlyozták is erősen a plusz szócskát, elsorolva: mi minden egyéb társult hozzá az idén. Így viszont a „plusz” vált dominánssá! A megszokott „A pavilon” kétharmadát, biciklipálya, lakóautó dömping, és bazárárusok csapata töltötte fel. Az igazán fontos, nagy, ismert, magyar utazási irodák közül egyetlen egy sem volt jelen!
Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében a Budapest Brand nZrt. és a Magyar Cukrász Ipartestület idén egy különleges tortapályázatot hirdet Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára. Célja egy olyan ünnepi tortával tisztelegni Budapest születésnapja előtt, ami alapanyagaiban a múltat, megjelenésében a jelent képviseli.
Már 45 éve, hogy a Szent Korona újra és végérvényesen hazatért. A Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete azóta minden ötödik évben megünnepli ezt az eseményt. Idén január 6-án tartottak ünnepi megemlékezést Budapesten a Belvárosi Nagyboldogasszony Templomban, melyen részt vett David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete is.
Ez a kopott ház Budapesten, a XIII. kerületben, a Hun utca és Lehel utca sarkán áll. Bármelyik irányból is jönnénk, elmegyünk mellette, nincs miért felfigyelni rá. Most néhány napig ez másként lesz! A Hun utcai oldalon, a ház falán emléktábla van – egy ideig még friss koszorúk díszítik. Illyés Gyula születésének százhuszadik évfordulóján helyezték el őket, a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja ebben a házban élt és dolgozott.
A Főváros centenáriumi ünnepsége keretében, 1973-ban, Debrecen városa parkot ajándékozott Budapest XIII. kerületének. A hajdúsági városban készültek a tervek és onnan hozták akkor a növényeket is, amikkel a parkot betelepítették. Bár azóta, az elmúlt években történtek benne kisebb javítások, a kerület Önkormányzata tavaly a teljes felújítás mellett döntött. A munka július végén befejeződött.