Jakobi Anna művészetének hatását jól jelzi – állapította meg a kiállítás megnyitásakor Feledy Balázs művészeti író – hogy az esemény iránt a képzőművészet barátai mellett igen széles értelmiségi kör érdeklődik. Annak ellenére, hogy benne vagyunk az Ars Sacra országos fesztivál időszakában, naponta több kiállítás is nyílik, ennél a kiállításnál a Budai Klub Galéria terme megtelt látogatókkal. Nem kell feltétlenül egyházi értelemben vett hit a szakrális művészeti alkotás létrehozásához. A szent dolgoknak a művekben való feloldódása, lényegítése elegendő hozzá. Korábban sajnos kettészakadt a művészet és „egyházművészet”. Az egyházak nem találták meg a kézfogás lehetőségét a magyar művésztársadalommal. Most viszont olyan képekkel találkozunk, melyek eleget tesznek a megkívánt feltételnek.
Nagyon biztos értékelvűség mellett építi saját személyiségét 0Jakobi Anna és erre épül egész pályafutása is, akár grafikát készít, akár fest. Nála az emberség és a művészet lényegi egységben mutatkozik meg, Ő kivetíti magát, a saját belső személyiségét azokra a művekre, melyek most ezeken a falakon is láthatók. Elmondható róla, hogy összművészeti érdeklődésű, a képei is összművészetiek, zene és irodalom egységesül bennük. Belső, emberi, morális tartása, írásaiban is megmutatkozik, mert emberként és festőművészként is ugyanazok a dolgok foglalkoztatják. Az emberi kapcsolatok, melyek hol működnek, hol működésképtelenek. Minden kiállításának címe van, volt ilyen, hogy „Etűdök szomorúságra és dáridóra”, „A lélek jelbeszédei”, „Emesék álmai”.
A mai: „Az égre néző profán világ” kissé ellentmondásos. Őszinteség, hazugság és sokféle emberi viszonyulás is lehet benne. A világ értelmezése, a bánat és öröm, a csalódás és a felszabadultság, az egyedüliség, a magány – ezek mind nagyon fontos motívumai a képeknek. Jakobi Anna nagyon erősen önvizsgáló művésztípus, aki nem kívülről halad befelé, inkább belülről halad kifelé. Azokat az érzéseket festi meg, amik belül foglalkoztatják. Voltak művészek már a harmincas években, akik a belülről táplálkozó szürreális kifejezésmódnak nagy fontosságot tulajdonítottak. Kivetíteni, ami a lélekben látható! Ilyenek ezek a képek is. Nem a körülöttünk látható dolgok vannak „lefestve”, ugyanakkor egyik sem absztrakt, értelmezni tudjuk a látványukat. Érezzük, hogy itt valami más tartalmiságról is szó van. Figurális, de mégis, lényeges a jelek szerepe minden képen.
A szimbólumok tudatosak. Mindent valamilyen szimbólummal akar ábrázolni. Lehet, hogy ez a folklórból töltekezik, lehet, hogy a klasszikus szürrealizmusból, de valamilyen módon rá jellemző, egyénivé alakul. Nagyon elmélyült szemlélődést követően válnak alkotásokká, a lényegük az egyesítésben jelölhető meg. Nem az ösztönös útját képviseli a szürreálisnak, nem úgy vetíti ki, hogy ösztön és absztrakció, hanem mindez nagyon tudatos. Egyetlen vonal sem véletlen a képein! A színek nem olvadnak össze – és ez érthető, hiszen kezdetben grafikával indult. A színek mozaikszerű építkezése jellemzi ma is. Az elmélyülés, elmerülés az etikai és biblikus kérdésekben lényeges, mert belőlük türelmes festésmóddal párosult meditatív világ jön létre.
Képeinek többsége szimmetria alapján épül föl, de az nem jelenti azt, hogy a kép két oldala tükörkép lenne. Érdekes meditatív elemzésre ad lehetőséget. A Barbie jelenség például ennek az elüzletiesedett konzumtársadalomnak borzasztó jelképe, míg egy másik oldalon szinte egy fohász tárul elénk. Ezen a kiállításon különösen „Az úr érkezése” érdemel fokozottabb figyelmet. Egész más formai megoldás, mint a többi. Máshol sok apró formából építkezik, míg itt egy tömör, misztikus képet látunk. Az árnyék a felhővel nagyon különös. Hosszú ideig kell a kép előtt állnunk, amíg kiderül az irodalmi vonatkozása, hogy mit is akar számunkra mondani, Hasonló az Ádám – Éva jelenség is, a kiűzetés után. A Bárkára várók kép pedig – furcsa módon – valami nagyon aktuális tartalmat is hordoz. Ebben a világban mi is bárkára várunk a szellemiséggel való kapcsolatunkban, de tudjuk: sokan várnak bárkára. Márpedig az izgalmas művészet aktualizáltan is értelmezhető és egyetemesen is!
Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.
A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.
A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.
A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!
Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.
