2024. október 14. hétfő, Helén és Heléna napja
Szűkszavú vallomás
Révay András
2015.02.02 12:09
„Sorsfordító évek” címmel a legjobb cseh fotográfusok munkáiból látható válogatás a Budapesti Cseh Centrumban. A XX. századi cseh történelem négy nagy fordulópontját bemutató kiállítás március 4-ig tekinthető meg.

A bemutatott képek együttesen úgy tekinthetők, mint sokatmondó, nagyon hiteles, mégis szűkszavú vallomás a csehszlovák történelem fontos korszakairól. Az 1945 – 1968 közötti valamint az 1989 utáni történésekről – állapította meg a kiállításról szólva őexcellenciája Juraj Chmiel, a Cseh Köztársaság Budapesti nagykövete. Ezeket a képeket kicsit másként kell nézni, mint ahogyan az egy átlagos kiállításon szokásos. Érdemes mindegyik előtt hosszabb időt eltölteni, megpróbálni átélni a rögzített esemény intenzitását. Az 1945-ös felszabadulást, az 1968-as megszállást, Jan Palach temetését és az 1989-es „Bársonyos forradalmat.”

Ez egy vándorkiállítás, mely több éven át fogja járni a világot árulta el Dana Kyndrová, a kiállítás kurátora, maga is fotóművész. Gyakori kérdés – mondta, hogy miért nem szerepel benne az 1939-es esztendő. Az – bár valóban fordulat volt – nem tekinthető egységes történelmi vonulat részeként. Csehországban a fényképezésnek erős hagyományai vannak, sok kiváló fotográfus dolgozik. Az ő munkáikból állt össze ez a válogatás. A képek időrendi, tematikus sorrendbe rendezve, korszakok szerint elkülönítve sorakoznak a falakon. A legutóbbi évek legmegrázóbb eseményéről, Jan Palach temetéséről a képek külön terembe kerültek.

 Amikor 1945-ben világszerte önfeledten ünnepelték a háború végét, Csehszlovákia sem volt kivétel. Csak kevesen értették meg, hogy a náci kényszeruralom helyett, a Vörös Hadsereg és a szovjet titkosrendőrség nyomában egy új totalitárius rendszer - ezúttal a kommunista - kialakulása kezdődik, amely buzgón fogja szolgálni a Szovjetunió imperialista ambícióit. Nem mellőzhető azt a tény sem, hogy a csehek történelmük során a világ egyik leginkább egyenlőséget hirdető és legszekulárisabb nemzeti közösségévé váltak. Továbbá számításba kell venni az erős gyökerekkel rendelkező oroszpártiságot is. A többi kelet-európai országokkal ellentétben, nem voltak szörnyű tapasztalataik az oroszokkal.

 Csehszlovákiában 1968 legelején ún. megújhodási folyamat kezdődött, amely abból a teljesen téves elképzelésből indult ki, hogy a brutális módszerekkel létrehozott és fenntartott rendszer nagyon mérsékelt reformokkal is demokratizálható, humanizálható. Ez valószínűleg a kommunista párt hatalmi monopóliumának elvesztésével, Csehszlovákia politikai szuverenitásának teljes visszaállításával és ezek következményeként a szovjet blokk széthullásával végződött volna. 1968. augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka a Szovjetunió, Lengyelország, Magyarország, Bulgária és a Német Demokratikus Köztársaság fegyveres erői lerohanták Csehszlovákiát, és határozottan pontot tettek a „megújhodási folyamat” végére.

 Ezzel párhuzamosan elkezdődött a rendszer ún. normalizációja, amely lehetővé tette a nyilvánvalóan kollaborálóknak, hogy létrehozzanak egy új, az 50-es évekéhez képest ugyan kevésbé véres, de a szó morális értelmében egy még rosszabb rendszert. Újra megnyilvánult a „München szindróma” - hiszen a csehek és a szlovákok nem védekeztek fegyverrel a kezükben sem a német nácikkal (1938), sem a kommunista puccsistákkal (1948) sem a szovjet újra-megszállókkal (1968) szemben. Mentségükre szólhat, hogy a politikai vezetés ismételten elárulta őket, valamint az, hogy a „normalizátorok” fellépése elleni tiltakozásul felgyújtotta magát Jan Palach, Jan Zajíc és Evzen Plocek. A temetés százezreket mozdított meg.

Áldozathozataluk azonban csak két évtized múlva hozta meg gyümölcsét. 1987-89 között a „normalizációs rendszerrel” szembeni egyre erősödő ellenállás áthelyeződött az utcára különböző nem engedélyezett, és gyakran brutálisan szétkergetett tüntetések formájában. A rendszer ellenzői lelki megerősítést merítettek a Szovjetunióban zajló politikai változásokból, ahol akkoriban indult az ún. persztrojka; Lengyelországból, ahol nem sikerült elhallgattatni sem az egyházat, sem a Szolidaritást; illetve a szovjet blokk többi országából. Egy újabb - a cseh nemzet történetében már eléggé megszokott - paradoxon következett be. Az országban, amely 1968-ban szinte egyedüli volt a reformkísérleteivel, a belső ellenzék szinte az utolsók között ért el győzelmet a kommunista rendszerrel szemben. Ekkor azonban már nem a rendszer megreformálásáról volt szó, hanem általános bukásáról - európai viszonylatban legalábbis remélhetőleg.

A kiállítás díjtalanul látogatható Budapesten, a VI. kerületi Szegfű utca 4-ben, a Cseh Centrum épületében, hétfőtől csütörtökig 9.00 – 16.00; valamint pénteken 9.00 – 14.00 óra között.

http://budapest.czechcentres.cz

Kapcsolódó témák
2022.11.06 20:39

Ez a kopott ház Budapesten, a XIII. kerületben, a Hun utca és Lehel utca sarkán áll. Bármelyik irányból is jönnénk, elmegyünk mellette, nincs miért felfigyelni rá. Most néhány napig ez másként lesz! A Hun utcai oldalon, a ház falán emléktábla van – egy ideig még friss koszorúk díszítik. Illyés Gyula születésének százhuszadik évfordulóján helyezték el őket, a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja ebben a házban élt és dolgozott.

A Főváros centenáriumi ünnepsége keretében, 1973-ban, Debrecen városa parkot ajándékozott Budapest XIII. kerületének. A hajdúsági városban készültek a tervek és onnan hozták akkor a növényeket is, amikkel a parkot betelepítették. Bár azóta, az elmúlt években történtek benne kisebb javítások, a kerület Önkormányzata tavaly a teljes felújítás mellett döntött. A munka július végén befejeződött.

Budapestről, májustól októberig újra közvetlenül elérhetővé válik Kanada legnagyobb városa, Toronto. Az Air Canada légitársaság Boeing 787-9 Dreamliner gépei hetente összesen 894 helyet kínálnak majd az utasoknak. A heti három járat szerdán, pénteken és vasárnap, 13 órai felszállással indul Budapestről, míg Torontóból vissza kedden, csütörtökön és szombaton, 20:50-es felszállással indulnak a járatok a magyar fővárosba. Az első május 3-án, kedden indul Torontóból, Budapestről pedig május 4-én utazhatunk először közvetlen járattal az észak-amerikai világvárosba.

2022.01.16 11:03

Ismét egy új, passzívház technológiával készült, 35 bérlakást magában foglaló házat adtak át ünnepélyes keretek között Budapesten, a XIII. kerületben. Mondhatni, ez ott már szinte megszokottnak számít, hiszen a kerületi Önkormányzat egyedülálló bérlakás-építési programja idén már 20 éves és ez idő alatt, 12 helyszínen összesen 667 önkormányzati lakást építettek. Ami pedig még inkább figyelemre méltó: 2014 óta minden elkészült épület megfelel a passzívház minősítés feltételeinek.

2021.09.29 11:33

B&B hotellé alakították át a hajdani Angyal Irodaház Dunára néző, kiváló panorámájú épületét. A 214 szobás ultramodern szállodát számtalan okosfunkcióval szerelték fel: annak teljes területén szupergyors WiFi áll rendelkezésre, minden szobában chromecast Smart TV-k találhatók és a vállalat filozófiájával összhangban négy elektromosautó-töltőállomást is kialakítottak a garázsban. Az 1989-ben alapított B&B Hotels Európa harmadik legnagyobb economy hotellánca, amely több mint 580 szállodát üzemeltet 14 különböző országban.