Bár annak látszik, ez nem felszólítás – inkább szójáték. Annak a Cseh Színházi Fesztiválnak a címe, ami két évvel ezelőtt már nagy sikerrel mutatkozott be Budapesten. Most ismét visszatér május 15-17. között a Katona József Színházba és programjában három előadást, két felolvasószínházi előadást és egy színházi témájú fotókiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők.
Az Europeana Food and Drink program, valamint a Nemzetközi Magyar Fotónapok keretében fotópályázatot hirdetett a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Magyar Fotóművészek Szövetségével együttműködve. A nyertes alkotások kiállításon láthatók a Múzeumban, június 26.-ig.
Felbecsülhetetlen értékű régi fotográfiák kerültek elő – szinte véletlenül a Képzőművészeti Egyetem szekrényeiből. A Művészeti Gyűjtemény rendezésekor megtalált XIX. századi felvételek egy részét most kiállításon lehet megtekinteni az Egyetem Andrássy úti épületében.
„Sorsfordító évek” címmel a legjobb cseh fotográfusok munkáiból látható válogatás a Budapesti Cseh Centrumban. A XX. századi cseh történelem négy nagy fordulópontját bemutató kiállítás március 4-ig tekinthető meg.