2024. április 18. csütörtök, Andrea és Ilma napja
Valódi találkozások fóruma
Révay András
2017.02.22 22:54
A sajtó meghívott képviselői előtt, ünnepélyesen nyílott meg egy új társkereső oldal. Egy kicsit a kultúrához, a művészetekhez, de a gasztronómiához is kapcsolódik és az igényesebb közönségnek szól. A segítségével finom ételek, jó borok mellett találhat társra, aki magányos.

 Kétségtelen, hogy már most is rengeteg online társkereső program működik. Valóban az látszik, hogy az elmúlt évtizedekhez képest egyre több az egyedül élő fiatal felnőtt, olyannyira, hogy erre a társadalmi csoportra már önálló elnevezés is született. A „szingli” lét világjelenség és ez alól Magyarország sem kivétel. A különböző online társkeresőkre nálunk összesen 4,7 millióan regisztráltak, és ha tekintetbe vesszük, hogy ugyanazok esetleg több oldalra is bejelentkezhettek, ez a szám akkor is mintegy 1,5 millió embert jelenthet! Bizonyos, hogy eltérő korú, ízlésű, érdeklődési körű, anyagi helyzetű csoportokra bontható, de egy dologban feltétlenül megegyező közösségről van szó: mindannyian társat szeretnének maguk mellé. Ám hiába nagy a választék, a tapasztalat azt mutatja: ez így sem egyszerű dolog.

 Találkozzanak a rendezvényeinken és szerezzenek élményeket társkeresés közben – fogalmazta meg a kezdeményezés lényegét a vállalkozás tulajdonosa, Kertész József. Ő ugyanis – úgy gondolja – részben felismerte az online társkeresők sikertelenségének egyik okát. Az ötlet egy borkóstolón szerzett tapasztalatból származik. Az látták, hogy oda külön-külön érkeztek, egyedül vagy kisebb társaságban a fiúk és ugyanígy külön a lányok, párok viszont elvétve sem. Olyan rendezvényeket kellene tehát szervezni, ahol találkozhatnak az egyedül élő, párkereső fiúk, az ugyanilyen céllal érkező lányokkal. Kiderült: ilyen nem létezik az online társkereső „piacon”. Vannak egyéb, általánosnak tűnő problémák is. Megvizsgálva a működő társkereső oldalakat, sok van, amelyikre elég nehézkes regisztrálni, bonyolult kitölteni a kérdőíveket, ám a fő gond az, hogy nem találnak „valódi” társat. Leveleznek, leveleznek, egyszerre több partnerrel is – de nem találkoznak! Elbújnak a számítógépük mögé, félnek megmutatni saját magukat. Sok esetben a feltöltött képük sem azonos a mai megjelenésükkel.

 A GASTRORANDI, mert így hívják ezt a legújabb oldalt, olyan embereket hív, akik hajlandóak elmenni egy rendezvényre. Ott mindenkiről látszik, hogy néz ki, beszélgetni lehet vele, kiderül, milyen gondolatai vannak. Bár igaz a mondás: az ellentétek vonzzák egymást, mégis valószínűbb, hogy hasonló érdeklődési körök mentén könnyebb kapcsolatot találni. Szemben a hagyományos „randi”-val, itt nem csak egy emberrel lehet találkozni. Ha az, akit eredetileg kiválasztottam – még az oldalról – szemtől szembe már nem szimpatikus, akkor még mindig odamehetek máshoz. Más emberekkel is meg lehet ismerkedni. Az oldal majd úgy működik, hogy ha tetszik 1-2-3 partner, meg lehet őket jelölni és minden, ami velük történik, egy „hírfolyam” révén látható. Itt nincs „zsákbamacska”. Kiderül, hogy a kiválasztott milyen rendezvényeken vesz részt, meg lehet őt hívni egy hasonlóra vagy ahová már jelentkezett oda mi is elmehetünk.

 Ebben a rendszerben sok olyan szolgáltatás, amiért máshol pénzt kérnek, itt ingyenes, bár lesz, amiért itt is fizetni kell. A tervek között hatvannál is több, különféle rendezvény szerepel, ezeken a részvétel 2-6 ezer forint körüli összegbe kerül majd – a fogyasztással együtt! Lesz például borkóstoló, kiállítás, sörözés, lakásszínház, kirándulás, vacsora. A közös élmény esetleg már a helyszínen megerősítheti a kialakuló kötődést. Aki ki mer lépni az online világból, elmegy egy rendezvényre, megmutatja a saját arcát, arról jobban elhihető, hogy komoly társkereső. Tény, hogy ezáltal ez az oldal csak egy szűkebb réteget szólít meg, de olyanokat, akikről feltételezhető: valóban társat keresnek. A GASTRORANDI nemzetközi oldal lesz. Máris megszületett a megállapodás, hogy hamarosan Spanyolországban is elérhetővé válik, április környékén pedig a szlovák és a cseh oldal is csatlakozik hozzá. További tárgyalások folynak tíz-tizenkét országgal. A rendszernek – ha kiépül - egyik nagy előnye az lesz, hogy amikor a regisztrált tagjai hosszabb-rövidebb időre, tanulás, munkavállalás vagy akár csak egy nyaralás idejére felkeresik a másik országot, folyamatosan tájékozódhatnak, hol, milyen programok kínálnak ismerkedési lehetőséget. A végén talán majd úgy fogják nevezni: ismerkedés, határok nélkül!

www.gastrorandi.hu

Kapcsolódó témák

Marokkó fővárosában, Rabatban rendezték meg 2022. november 28. és december 3. között az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága tizenhetedik ülésszakát. Az itt meghozott döntés nyomán első alkalommal került egy lófajta és annak tenyésztési hagyományai az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.

Az idehaza mellőzött, külföldön világhírűvé vált magyar tudósok – sajnos eddig sem rövid – névsora 2020-ban újabb taggal bővült. Az Amerikai Egyesült Államokban 1985 óta élő kutatóbiológus szinte egyik percről a másikra került a figyelem középpontjába, vált híressé. A Kínában 2019-ben tapasztalt első megbetegedések után kitört járványt a WHO már 2020. március 11-én világjárvánnyá nyilvánította. Megfékezése eleinte reménytelennek tűnt, mígnem a nagy lendülettel folyó kutatások során felbukkant egy magyar név: dr. Karikó Katalin. Az ő szabadalma alapján készült el 2020-ban, a világon elsőként, a klinikailag is bizonyítottan hatásos oltóanyag a SARS-CoV-2 koronavírus-fertőzés ellen!

Valójában ez az elnevezés nem is egészen pontos. A kor nagyjából igen, de hogy sportág? Akkor még biztosan nem volt az. Sokkal fontosabb volt. Ma úgy hívjuk muaythai, de ezt hallván hányan tudják – úgy nagyjából – mit is takar ez a szó? Nem is igen volna értelme erről fejtegetésekbe bocsátkozni, ha a napjainkra sporttá vált egykori harcművészet magyar képviselői a közelmúltban nem értek volna el figyelmet érdemlő sikert.

A Múzeumok éjszakáján két rendezvénynek is otthont adott Budapesten a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia templom. Nem meglepő, hogy az évenként megrendezett és roppant népszerű rendezvényhez a főváros legöregebb temploma is csatlakozott, hiszen ez az épület már önmagában felér egy múzeummal. Az altemplomban megtartott második előadás a fővárosi fürdőkultúráról szólt és bár témája – első hallásra – nem nagyon illet a helyszínhez, rövidesen kiderült; az előzetes feltételezés téves volt, két okból is.

A történelem, a tiszti pálya, a katonaélet iránt érdeklődők számára sok új, érdekes információt nyújthat egy frissen megnyílt kiállítás. A Ludovika Akadémia történetét feldolgozó állandó múzeum nem egyszerűen hadtörténelmi jellegű kiállításnak ad helyet, hiszen középpontjában nem az események, hanem elsősorban az emberek állnak. Az előzetes bejelentés nélkül látogatható kiállítás helyszíne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Ludovika Szárnyépület, (1083 Budapest, Ludovika tér 1.) Az esetleg változó nyitva tartás idejéről a https://www.uni-nke.hu oldalon lehet tájékoztatást kapni.