2024. április 18. csütörtök, Andrea és Ilma napja
Vegas, A show
Révay András
2022.10.08 19:11
A varieté műfaj kedvelői megszokhatták már, hogy egy rövid időre minden évben részesei lehetnek ennek a nagyszerű szórakozásnak. Az idén sincs ez másként! Most már a negyedik éve, jelenleg október 7-től 16-ig, a XIII. kerületi RaM Színházban egy csillogó, varázslatos revü kápráztatja el a közönséget. Monte Carló-i, kínai és franciaországi cirkuszfesztiválok kiválóságai láthatók itt egy színpadon Talán túlzásnak hat majd, de többükről elmondható, hogy saját területükön pillanatnyilag ők a világ legjobbjai.

A varieté műfaja jól ismert volt minálunk is a két világháború között. Azután sokáig semmi. A cirkuszművészet világában idehaza és külföldön is jól csengő név a Richter és az Eötvös, e híres családok két tagja, Richter Szebasztián és Eötvös Krisztina artista - művész páros határozott úgy, hogy feltámasztják ezt a nagy múltú szórakozási lehetőséget. Hivatásuknak tekintik, hogy a varieté művészete nálunk is pont annyira elfogadott legyen, mint Európa számos, más országában. Létrehozták a Budapest Varietét, benne a „Vegas, A show” című előadás sorozatot, melyen nemzetközi fesztiválokon sokszorosan díjazott, kitüntetett művészek lépnek fel a budapesti közönség előtt. Bűvészek, zsonglőrök, akrobaták, énekesek és táncosok valódi világsztárok váltják egymást a színpadon, fellép egy különleges – ugyancsak többszörösen díjnyertes - számmal a szervező-rendező páros is.

A műsor a dél-afrikai származású énekes, Jace Dean Bowren, bemutatkozásával kezdődik. Róla tudjuk, hogy már 11 éves kora óta színpadon áll, első musical főszerepét a Walt Disney produkcióban a Pinokkióban játszotta el – de ez valóban csak egy nagy karrier kezdete volt. Fellépett olyan világhírű, színpadi előadásokban, mint a Grease és a My Fair Lady. Az eddig eltelt évek alatt beutazta Dél-Afrikát, több száz előadásban szerepelt, igen változatos repertoárral. Partnere volt – többek között – Robbie Williams, a The Beach Boys, a Westlife és a modern kor swingkirálya, Michael Bublé dalait is előadta. A Budapest Varieté színpadán műsorát a varieté héttagú tánckara színesíti.

A cirkuszi dinasztiából származó Donnert Ryan és a Baross Imre Artistaképző végzős növendéke, Szécsényi Anna, fiatal koruk ellenére elképesztő műsorszámmal lepik meg a közönséget. Szinte alig követhető gyorsasággal pörögnek egy nem túl nagy körlapon, miközben olyan trükkös kombinációkat mutatnak be, amitől a nézőnek eláll a lélegzete! Szédületes temperamentum és egyéni kisugárzás jellemzi a fiatal párost, akikről bátran elmondhatjuk, hogy napjainkban Európa legjobb görkorcsolya művészei közé tartoznak. Máris megnyílt előttük a cirkusz és a varieté világa, fellépésüket hatalmas siker kísérte London, New York és Ulan Bator közönsége előtt. Idehaza a Budapesti Cirkuszfesztivál New Comer show-jában elnyerték az ezüst díjat.

Romina Micheletty-t most először láthatta magyar közönség. A világ legkülönlegesebb hulahopp-karika művésznője egy világhírű francia cirkuszi dinasztia ötödik generációjának tagja, tizenkét éves kora óta járja a porondokat és színpadokat. A világon egyedülálló műsorszámában a hajlékonyságát és akrobatikus tehetségét kihasználva kombinálja a kézegyensúlyozás és hulahoppozás művészetét. Kifinomult kecsessége, eleganciája és erotikus kisugárzása a világ legjobb és legkeresettebb hulahoppos művészévé tette. A legelitebbnek számító varietékben és cirkuszokban szerepelt már, Párizstól a Karib-szigetekig. Hulahopp karikákat forgató artistát viszonylag gyakran lehet látni különböző műsorokban, olyat viszont, ahol a forgó karikák betakarják a művész egész testét – csak ő képes bemutatni!

A műsor egyik csúcspontja kétségtelenül egy igazi világsztár, Serge Massot, aki ebben az előadásban két alkalommal is színpadra lép. Már tizenöt éve professzionális hasbeszélő, bejárta a világot, mind az öt kontinensen szórakoztatta és nevettette a közönséget Charlie-val, a kis narancssárga barátjával és kollégájával. Különleges tehetségén első pillanattól kezdve elámulnak a nézők, mert nemcsak (has)beszél, hanem csukott szájjal énekel is! Megkockáztatható az állítás: amikor viszont a saját hangján énekel – önállóan, Charlie mellőzésével – hangja, énektudása versenyképes Jace Deannel is! Komédiázó babájával viszont ragyogó hangulatot tud teremteni, mert a „kolléga” gyakran ellentmond neki. Más színpadi művész is megteszi, hogy a közönség soraiból partnereket szólít maga mellé, ő viszont arra is képes, hogy – hasbeszélőként – a partnerekhez illeszkedően, női, férfi és hangon szólaljon meg.

Az ugródeszka-számról cirkusztörténészek feljegyezték: a magyar ugródeszka mutatvány ma már annyira fémjelzett a világ nagy cirkuszaiban, hogy idegen ugródeszka együttesek magyaros öltözetben lépnek fel. E hagyomány méltó képviselője az újonnan alakult „The Gents” háromtagú magyar csoport, amiben három fiatalember - korábbi tapasztalatokból merítve – egyedülálló, többfordulatos szaltókombinációkkal fűszerezett, lendületes, friss produkciót hozott létre. Papp Géza, Tari Gergő, és Gyarmathy Attila korábban már sok híres varieté színpadon megfordult szerte Európában. Pörgős, fiatalos, látványos műsorszámuk folyamatosan izgalomban tartja a nézőket. A hármas szaltót is tartalmazó produkciót – Anglia és Németország után – Magyarországon most először láthatja a Budapest Varieté közönsége.

Ez a törzsközönség immár negyedik éve megszokta: nem maradhat ki a műsorból az egész rendezvényt kitaláló és megvalósító pár - Richter Szebasztián és Eötvös Krisztina – sem. Azt, amit ők tudnak, valószínűleg minden nő irigyli és boldogan megtanulná. Mesterei a villámgyors átöltözésnek. Ott a színpadon, mindenki szeme láttára váltanak ruhát, talán ha tíz másodperc alatt – legfeljebb! Műsorszámukat a világ ötvennél is több, különböző országában láthatta már a közönség. Krisztina belép egy gyűrű közepére, Szebasztián felemeli a gyűrűt és azzal egy textilhengert von a partnere köré. Csak eddig tart, már le is ejti és a társa ott áll egy egészen másik ruhában, mint amiben belépett a gyűrű közepére. Ezt megismétlik vagy tízszer, a fekete fürdőruhából nagyestélyi lesz, abból meg valami más.

A Budapest Varieté igazgatósága minden évben szeretné megadni a lehetőséget egy kiemelkedő, ifjú artistának, hogy bemutatkozzon és megismerje a varieté színpadának varázslatos világát. Idén, 2022-ben ez az ifjú tehetség Novákovics Noémi, aki táncos tanulmányai után váltott, és vett irányt az artista pálya felé. A Baross Imre Artistaképző tavaly végzett növendéke több alkalommal lépett már fel a Fővárosi Nagycirkuszban is, ő volt a XIV. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál Newcomer Show-jának bronz-díjasa. Az egy szál függő kötélen bemutatott műsorszáma tartalmat is hordoz. A csalódás és az újonnan megtalált szerelem érzelmei mutatkoznak meg benne és teszik különlegessé ezt a nem mindennapi légtornász bemutatót, mely – több méter magasan – most először jelenik meg varieté színpadon.

Ugyancsak először látható minálunk – valószínűleg a hölgynézők nagy örömére - az ukrajnai „White Ghotic” négytagú kézegyensúlyozó csoportja. Elképesztő műsorszámukban tökéletesen kidolgozott izmos testükkel, és kimagasló egyensúlyérzékükkel, szinte lehetetlennek tűnő trükk kombinációkat mutatnak be. A világ legjobb kézegyensúlyozó akrobatái a modern kor gladiátorait elevenítik meg a Budapest Varieté színpadán. A férfiasságot, erőt, bátorságot megtestesítő műsorszámukkal a nemzetközi revük és varieték legjobbjainak számítanak, kezdve a berlini Friedrichstadt Palasttól - amit a világ legnagyobb revüszínházaként tartanak számon - Párizson át, egészen Kínáig. Ők a franciaországi Nemzetközi Cirkuszfesztivál Grand Prix nyertesei.

A műsort a finálé előtt a világ legjobb „Halálkerék” művészei, a Duo Navas tagjai zárják. A lenyűgöző acélszerkezeten két fiatal, dél-amerikai művész, Rony és Sergio, egy igazi adrenalin bombának számító produkciót mutat be. A fellépéshez használt és külön számukra készített hatalmas acélszerkezet 360 fokban forgatható, két nagy kerékből áll. A két művész hol a kerekek belsejében, hol azokon kívül, a forgó kerék tetején mozog. A szerkezet átmérője négy és fél méter, tömege pedig 600 kilogramm. A két forgó duplakeréken elképesztő ugrásokkal, szinte a gravitációt nem ismerve repülnek a levegőben. Olykor az alattuk forgó kerék tetején, ugrókötelet használva teszik még különlegesebbé a mutatványt. Valóban lélegzetelállító teljesítményükkel már számos díjait nyertek a világ legrangosabb versenyein, többek között például a Monte Carlo-i Nemzetközi Cirkuszfesztiválon is.

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.