2019. november 22. péntek, Cecília napja
A flamand festészet aranykora
Révay András
2019.10.31 17:58
Az európai művészet meghatározó barokk mestere, Peter Paul Rubens és korának flamand festészetét mutatja be a Szépművészeti Múzeum október végén megnyílt kiállítása. A csaknem 120 művet felvonultató tárlatra közel negyven nagy közgyűjteményből, többek között a párizsi Louvre-ból, a szentpétervári Ermitázsból, a madridi Pradóból, a washingtoni és a londoni National Galleryből érkeztek műtárgyak. A kiállításon Rubens mintegy harminc és Van Dyck több mint egy tucat remekműve mellett más flamand mesterek kiváló alkotásait is megtekinthetik a látogatók, 2020. február 16-ig.

 Minden bizonnyal az év kiállítása lesz ez a mostani. Ez nem is csoda, mert egy olyan sorozat folytatása, ami jó pár éve kezdődött és a múzeum saját gyűjteményére alapozva nagy művészettörténeti korszakokat mutat be. Az előzőek is mind nagysikerű kiállítások voltak, Goya, az itáliai reneszánsz, majd a barokk kor következett és az átalakítás előtt egy hasonló kiállítással zárt a múzeum: Rembrandtnak közel negyedmillió látogatója volt. Biztos vagyok benne – kockáztatta meg a jövendölést dr. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója - hogy ez az új is hasonló módon nagy vonzerejű rendezvény lesz. A most nyíló kiállítás alapjául a Szépművészeti Múzeum gazdag flamand anyaga - a festmények mellett számos grafikai alkotás is - szolgál.

Végigsétálva a termeken valóságos főmű „tűzijátékot” láthatunk. A kölcsönző intézmények, egykori nagy, uralkodói gyűjtemények utódai és olyan pazar alkotásokat engedtek át nekünk ezekre a hónapokra, hogy egészen kiváló szakemberek is elámultak, amikor meglátták, milyen hatalmas értékek kerültek most egymás mellé. Legjelentősebb együttműködő partnerünk a bécsi Liechtenstein hercegi gyűjtemény, amely csaknem húsz kiemelkedő remekművel járul hozzá a tárlathoz. Ezek között szerepel Rubens nagyszabású Decius Mus sorozatának egyik darabja A jóslat kinyilatkoztatása, amely mellett Madridból, a Palacio Real-tól kapott és a festmény alapján arany- és ezüstszálakkal szőtt különleges kárpitot is kiállítja a múzeum. A két alkotásnak ez az első közös bemutatója.

Mindjárt a kiállítási termek elején kapott helyet Giancarlo Doria, Rubens által készített lovas portréja, mely Genovából érkezett. A kép nézőjének úgy tűnhet, mintha a fekete lovas egyenesen feléje vágtatna. De itt van Van Dyck alkotása, a gyermek Stuart Mária Henrietta hercegnő 1641-ben készült esküvői portréja, mely most már a Szépművészeti Múzeum tulajdonát képezi és ez év elején történt megvétele óta joggal mondhatjuk róla, hogy az elmúlt száz év legjelentősebb vásárlása volt. Egy másik képen ugyanitt szüleivel, testvéreivel együtt is látható, több mint százhúsz remekmű társaságában. Közel félszáz mester műveit mutatja be ez a kiállítás. Magyarországon most először van jelen átfogóan a flamand művészet fénykorát jelentő, a XVI. – XVII. század fordulóján készült alkotásoknak ilyen csodálatos gyűjteménye. A látogatók egy kortárs művel is találkozhatnak. A múzeum felkérte Kicsiny Balázst, készítsen egy helyspecifikus művet, mely kortárs szemszögből reflektál egy XVII. századi témára. A papírszobor bizonyára nagy vitát fog kiváltani.

A kiállítás kurátora, Tátrai Júlia művészettörténész, a Régi Képtár vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a kiállítás több szempontból is különleges. Annyi elmondható, hogy a mai Magyarországon a XVII. századi flamand történelemről, művészettörténetről – általában – viszonylag keveset tudnak. Egy-két nevet leszámítva, nincs a köztudatban. Rubensről is inkább csak a testes, aktként ábrázolt nők jutnak eszébe azoknak, akik legalább a nevét ismerik. A most megnyílt kiállítás megpróbálja kissé árnyalni ezt a képet. Rubens nem csak egy aktfestő, ő ennél sokkal több, sokkal jelentősebb. Az egyik legfőbb célkitűzés az volt, hogy bemutassák Peter Paul Rubens művészetének kiemelkedő kvalitását és az egész korszakra gyakorolt meghatározó, rendkívül erős hatását. Ráadásul pedig a XVII. századi flamand festészet végtelenül gazdag, csodálatos világ, ami méltó a behatóbb megismerésre.

Mint minden régi művészeti kiállítás ez is történeti bevezetéssel kezdődik. A két legjelentősebb festőművész, Rubens és Van Dyck életének legfontosabb epizódjait tüntetik fel, valamint – ezzel párhuzamosan - az európai történelem eseményeit is. Ekkor zajlik a „Nyolcvanéves Háború”, Dél-Németalföld, a Spanyol Királyság és az elszakadni kívánó Észak-német tartományok között, ami a mai Hollandia területe. Befejezése a Harmincéves Háború végével esik egybe, ez tehát nem békés és sok optimizmusra okot adó kor. Éreztetik hatásukat a XVI. századi vallási mozgalmak konfliktusai, a protestáns képromboló mozgalmak, majd az ezt követő erőszakos rekatolizáció. Ezek mind olyan hatások, amik nem kedveznek a Spanyol-Habsburg uralom alatt maradt Dél-német tartományok fejlődésének.

Mindeközben mégis csodálatos művészeti és kulturális élet bontakozik ki és ennek többféle szegmensét mutatja meg a kiállítás, mely a korábbiaktól abban is különbözik, hogy műfajában sokkal gazdagabb. Nemcsak festészeti, hanem grafikai elemei is vannak. A kiállítás tíz nagy szekcióra tagolódik: az első két szekció elkalauzolja a nézőt a 17. századi Dél-Németalföld jelentős központjaiba, megismerteti a terület uralkodóival és kiemelkedő művészegyéniségeivel. Ez a szakasz a főhercegi pár, Habsburg Albert és Izabella uralkodásának idejéről ad képet, amikor az ellenreformáció diadala és a katolikus hitélet virágzása egyúttal a műpártolás új korszakát is jelentette. A harmadik rész a flamand festők sokrétű itáliai kapcsolatait mutatja be. azt, hogy milyen fontos szerepet játszottak mind Rubens, mind Van Dyck pályafutásában az Itáliában töltött évek: miként hatottak rájuk az ókori, a reneszánsz, illetve a kortárs mesterek alkotásai.

 Majd a történeti tárgyú, azaz bibliai és mitológiai témájú művek következnek. Az ellenreformáció szellemiségét két szekcióban, egyrészt a magánáhítatra készült és a szentek kultuszát népszerűsítő alkotásokkal, másrészt nagyméretű oltárképekkel idézi meg a tárlat. Egy másik rész a kor jellegzetes műfajaihoz - csendéletekhez, táj- és állatképekhez - tartozó remekműveket sorakoztatja fel. A látogatók itt megismerkedhetnek azzal a flamand festészetre jellemző munkamódszerrel, ahogy az egyes műfajokra specializálódott művészek együtt dolgoztak, például ugyanazon a képen valaki más festette az állatokat. A portrészekcióban többek között a Van Dyck által készített bravúros képmások egész sora kápráztatja el a nézőt. A „flamand portré ezer arcát” bemutató kiállításrész rávilágít arra, miként aknázták ki a festők a műfajban rejlő lehetőségeket és készítettek igen különböző típusú - egy személyt bemutató, egymással párdarabokat alkotó, páros és családi - képmások mellett a barátokat enteriőrben vagy tájban ábrázoló műveket.

Van Dycknak a korábbi angol portréfestészetet alapjaiban átalakító és a műfaj további európai fejlődésére nézve meghatározó szigetországi tevékenységére is ráirányítjuk a figyelmet. A kiállítást a korabeli mindennapokba betekintést nyújtó zsánerképek és közmondásokat ábrázoló művek zárják. Itt láthatóvá válik, hogy id. Pieter Bruegelnek az emberi természet gyarlóságain moralizáló művészete alapvetően határozta meg a - paraszti életet és ünnepeket, németalföldi közmondásokat, illetve Európa-szerte ismert fabulákat ábrázoló - 17. századi flamand zsánerképfestészetet. A humor és a szatíra, valamint az erkölcsi tanítások nemcsak a népi életképeket, hanem a magasabb társadalmi rétegekhez tartozók mindennapjaiból vett jeleneteket is áthatják.

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Városlátogatások Kefalonia
Kefalonia, az érintetlen természet csodájaKefalonia a Jón tenger legnagyobb szigete, melyet már Homérosz is megemlített az Iliászban. A zöldellő hegyekkel és dombokkal tarkított sziget az elmúlt évszázadokban volt török, velencei, angol, francia uralom alatt, majd 1864-ben csatlakozott Görögországhoz.Szinte minden turisztikai tájékoztató hangsúlyozza, hogy itt forgatták Louis de Bernières angol író regényéből készült, „Corelli kapitány mandolinja” című filmet Nicolas Cage és Penelope Cruz főszereplésével. A forgatási helyszínek Sami város kikötője valamint Komitata falu voltak. A fővárosban látható egy katona szobor, melyet előszeretettel fényképeznek a látogatók, de az nem a híres kapitányt ábrázolja.Kefalonia a csend a béke szigete, még nem árasztották el a turisták, ezért kiválóan alkalmas pihenésre, kikapcsolódásra. A sziget természeti látványosságai a Kathavothres víznyelő a káprázatos Melissani tavasbarlang és a Drogarati cseppkőbarlang is részei a sziget természeti kincseinek.Argostoli:Argostoli, a főváros trópusi hangulatú pálmafákkal övezett főutcáján egymást érik az éttermek, kávézók és ajándékboltok. Itt található a sziget legnagyobb kikötője, mely óceánjáró hajókat is képes fogadni.A kikötő fekete és fehér gyöngykavicsokkal kirakott parti sétánya minden napszakban gyönyörű. A halászok itt kínálják frissen fogott zsákmányukat eladásra.Sétáljunk vagy kis-vonatozzunk a fővárosban:Nézzünk meg egy videót a városról és hallgassuk meg a kikötőből elhajózó óriáshajó búcsúdalát.https://www.youtube.com/watch?v=AoS3lDAToYIhttps://www.youtube.com/watch?v=VQ_jiVA4HR8                                                                                                              By vinpet
Egy nap a városban Könyvek Budapestről: Bolla Zoltán végigjárta Újlipótvárost, megírta a Bibliáját
Bolla Zoltán egészen máshogy ír könyvet Újlipótvárosról, mint ahogy mondjuk én állnék neki. Korábban a blogon bemutatott, Magyar Art Deco Építészet I. és II. kötete kapcsán is megjegyeztük: nem építész, nem gyakorlott író, és nem is volt kimondottan szakértője a témának. Elkezd fotózni, utánajár a dolgoknak, és a végére egy könyv születik. De Zoltán nem CSAK ÚGY fényképez, és nem CSAK ÚGY jár utána a témáknak. Maximalista, és ha elkezdi, akkor végigtolja: minden kapcsolódó épületet felkeres, minden elérhető információt begyűjt, majd ezeket rendszerezve elénk tárja. Nem híve a “best of” pillanatoknak, sztoriknak. A mindenre hajt. Ezért amikor megjelent Újlipótváros építészete 1861-1945 című kötete, azonnal lehetett sejteni, hogy alapos munkát végzett ismét. És tényleg: végigjárta a városrészt, és végigfotózott minden házat. Nem akármikor: minden utcába akkor ment, amikor besütött a Nap, hogy a legjobb arcát kaphassa le. Ha egy épület túl nagy volt, az utca meg túl szűk - gyakorlatilag egy Újlipótváros egyik definíciója -, akkor több széles látószögű fotóból rakta össze az egyet. Soha nem láttam még így ezeket a házakat, perspektivikus torzulás nélkül. A könyv egy Bevezetővel indít: Zoltán ugyanis végigböngészte a korabeli újságokat, több évtizednyi digitalizált papíron keresett meg minden utalást a városrészre, és 1890-től 1957-ig válogatott néhány cikkrészletet. Ez két oldal a könyvből, sejthetjük, micsoda munka van a 310 oldalban. Egy 38 oldalas történelmi áttekintés következik, a rómaiaktól máig. Annyira nagy sűrűségű a leírás, hogy képes megemlíteni minden fontos eseményt nemcsak Újlipótváros, de Budapest történetével kapcsolatban is. Az 52. oldalon a színes térkép is egy kincs: a mai háztömböket kiszínezte Zoltán, aszerint, hogy melyik milyen építészeti stílusban épült. Ezen a térképen látszik, micsoda változatosság van itt: historizmus, szecesszió, art deco, modern. Külön jelöli az elpusztult épületeket is, a könyvben ezekről is keresett képet. A könyvhöz felhasznált irodalom: három oldal. Maga a könyv központi magja az ezt követő invertárium. Vagyis a szerző számba vette az épületeket, lefotózta, bement a lépcsőházakba, és ha értékes kincsekre talált, azokat a fotókat is betette a könyvbe. Minden épülethez küölön adatlap jár, amin a ház adatai, építtetője, építésének részletei, és egyéb megjegyzések állnak, itt a különleges történelmi információk is helyet kaptak. De a könyben találunk táblázatot arról, melyik évben hány épületet húztak fel, vagy hogy a mai Pozsonyi út egyes házszámainál milyen tulajdonosokat jegyeztek be az idők folyamán. Hagyja, hogy mi magunk elemezzük ki az adathalmazokat. Egyetlen hiányosság, hogy az invertárium jelleg miatt a fotók - a könyv nagy alakja ellenére - viszonylag aprók, a lépcsőház fotók nem élvezhetőek, ezért a blogon nemsokára sorban publikáljuk a legjobbakat - nagyban. Ez tehát nem csak egy könyv Újlipótvárosról. Egyszerűen megkerülhetetlen azoknak, akik érdeklődnek a városrész iránt, mert biztosak lehetünk benne, hogy Zoltán figyelmét nem kerülte el semmi. Ha egy épület érdekel minket, ez az első könyv, amit kinyitunk, és utána lehet specializált, színesebb, érdekfeszítőbb leírások után kutatni, más szerzőknél. Ezért lehet azt mondani: alapmű. Egyébk könyvek Budapestről itt.
Egy nap a városban Házmesterek helyett éljenek a Közösségi Mesterek!
Ez a poszt két darab papírfecniről fog szólni, ennek ellenére ezt a két fecnit egy olyan bevezetővel fogom felvezetni, hogy azt gondolnátok, sokkal többről lesz végül szó. Nem lesz. Két fecni, amit az egyik lépcsőházban találtam, ahol a múlt héten jártam. Semmi több. De a papíron olvasott szövegek eszembe juttatták ezt a szót: házmester. A házmester szónak lett egy kellemetlen, büdös, sárgultbajszos csengése, és erről nyilván tehetnek a besavanyodott bácsik és nénik, akik ezzel a kitüntetéssel a zsebükben kiélvezték, hogy gyerekként beszélhetnek a lakókkal, függetlenül a köztük lévő nembeli, korbeli és taníttatásbeli különbségektől. Házmesternek lenni egyet jelentett a frusztráció kiélésével, azok részéről, akik mások vegzálásának lehetőségénél nagyobb kitüntetést életükben nem kaphattak volna. Aztán jöttek a közös képviselők, akik mindent tudtak, amit a házmesterek, kivéve hogy A. nem voltak elérhetőek a házban, és B. leszarták a csip-csup ügyeket. Sok helyen azonban továbbra is szükség volt egy olyan arcra, aki közel van, és foglalkozik a házzal, együtt él a lakókkal, és pontosan tudja, hogy Mari néni miért állítja azt, ami egyébként nem igaz, és mi benne az igazság, de mi az, ami meg már túlzás, és Mari néni, tessék lehiggadni. A házmestereknek kinőtt egy új generációja, akik szerveznek közös összejöveteleket, és esetleg a közösségre úgy tekintenek, mint lehetőségre. Oké, hogy össze vagyunk zárva - gondolják ők -, de ez nem egy börtön, nem elviselni kell egymást, hiszen mindannyian itt szeretnénk élni, és mindannyian jól szeretnénk élni. Ez közös bennünk. Induljunk ki ebből. És most következzen a két papírfecni. Lássuk: Láthatjuk, hogy a szöveg írója maga is érdeklődik a fizika iránt, sokkal inkább, mint mondjuk a neveléspszichológia vagy a szociálpszichológia iránt. Ennek meggyőző tanúbizonyságát adja: ahelyett, hogy a lakók viselkedését támadná (“anyád nem tanított meg…?”), vagy a szemetelés következményeit taglalná (“ki akar disznóólban élni…?”) rögtön egy váratlan ismeretterjesztéssel indít. Nevel, tanít: képzeljétek, van egy állandó G, nagyjából ugyanannyi, mint a bolygón bárhol. Ezen pedig mindenki elgondolkozik. A neveletlen disznók is, akik simán elsikkadnának a disznóól és a faragatlanság említése felett, mert számukra az ismerős terep. A másik üzenet még jobb. Csak a pozitív dolgokra koncentrál, dicsér, szeret, ölel. Valahol, mélyen, mégis érezzük, hogy ez nem a teljes történet. Érezzük, hogy valahol meg lettek említve a neveletlen disznók is, és ezt a neveletlen disznók is érzik, ahogy olvassák. Szeretnék, hogy őket is megdicsérné valaki, de valahol tisztában vannak azzal is, hogy ez nem ma történt meg. Én éltem olyan házban, ahol a házmester színes kiemelővel húzta ki - önkielégítés jelleggel - a pattogó, kioktató, sértő mondatait, amivel nyilván a neveletlen disznókat akarta megszólítani, ehelyett megszólított vele mindenkit, akik egyébként pedánsan viselkednek. Legyünk inkább ilyenek: szólítsuk meg azokat, akikkel közösséget akarunk vállalni, a többiek meg érezzék annak minden hátrányát, hogy nem e közösség részei. Elég büntetés lesz az, ha egyébként jó a csapat. Házmesterek és közös képviselők helyett - vagy mellett - nevezzünk ki Közösségi Mestereket! Ámen.
Városlátogatások Chania
Chania, Kréta szigetének egykori fővárosaAz egyedülálló hangulatú, történelmi város Kréta északnyugati részén fekszik, 160 km-re a fővárostól, Herakliontól. Az ókori települést még Homérosz is említi Odüsszeusz történetében. A minószi királyság idején a virágzó város neve Kydonia volt, mai elnevezése a bizánci birodalomhoz köthető, eleinte Al Hanim-nak nevezték, majd az arab nevet módosítva, a Hania (Chania) lett a város neve. A település az évezredek során több ízben is gazdát cserélt, a görög, arab, bizánci, velencei és török uralom jellegzetességei ma is fellelhetőek. Az óváros jelentős része a velenceiek által létrehozott kikötő köré épült. A világ egyik legöregebb és legszebb világítótornya. ma a város jelképe. A kikötőt védő hullámtörő végére épült torony, ma már nem navigációs pont, csak történelmi emlék.A varázslatos település sajátos, mediterrán hangulatát, a faborítású ablakok, a tengerparti éttermekkel és kávézókkal díszített sétány, és a gyönyörű aprócska tereken megbúvó templomok teszik teljessé.A Velencei kikötő:A velenceiek által épített ívelt kialakítású kikötő, ma már történelmi és turisztikai látványosság, melynek egyik oldalán a várost védő Firka erőd bástyái magasodnak, míg a másik oldalon a már említett, egy minaret formáját utánzó világítótorony áll.A védett öbölben épült a Velencei hajógyár, melynek 23 műhelyéből napjainkra csak 7 maradt fenn.Panagia Trimartiri (Szűz Mária) templom:A templom a 13. századtól a török megszállásig (17. század) fogadta a hívőket, ekkor a hódítók elűzték a papokat és szappangyárat működtettek az épületben. Később megegyeztek a törökökkel és velencei stílusban újjáépítették.Agora:Chania árubőségtől roskadozó, a marseille-i piac mintájára tervezett, fedett piaca az agora, szintén a város egyik szimbólumává vált. A Hassan Pascha mecset:Az öbölben, a vízpart közelében található a gyönyörű mecset, amelyben most művészeti kiállítások láthatóak. A kikötőben álló mecset és a város több épülete is az oszmán időszak emlékét őrzi, ezek adják Chania keleti varázsát.Fedezzük fel a történelmi város igazi arcát, sétáljunk az óváros zegzugos utcáin és régi, szemet gyönyörködtető velencei épületek, hangulatos kávézók és éttermek bukkannak elénk.Nézzünk meg egy videót:           https://www.youtube.com/watch?v=hotI_cIF08A                                                                   Készítette: vinpet                             
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!