2020. április 4. szombat, Izidor napja
Milliárdos értékek városa
Révay András
2016.10.30 20:35
Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Némi túlzással azt is mondhatnánk: Minden út Vácra vezet! Ez így persze nem igaz, de ha úgy fogalmazunk, hogy Vácra mindenféle úton eljuthatunk, akkor az állítás már bizonyítható. Jöhetünk ide autóval, autóbusszal, vonaton, kerékpáron vagy sétahajóval is. Vasútállomását tavaly korszerűsítették, minden vágánytól lift visz az aluljáróba, annak végén lift a felszínre. Budapestről, a Nyugati pályaudvarról induló – és olykor 120 km/óra sebességgel is haladó „Zónázó” vonattal nem egészen fél óra alatt érkezünk Vácra. Erre a vonatra, tisztaságára, belső felszereltségére már nem túlzó az „európai” jelző! A vasútállomástól mintegy tízpercnyi sétaútra van a Főtér, a Belváros, innen pedig majdnem az összes fontos látnivaló nagyjából öt perc alatt érhető el.

Vácon az egyik legnagyobb érték a Modern Művészeti Gyűjtemény, Papp László magángyűjteménye. Szó szerint felbecsülhetetlen – és ide kívánkozik egy különvélemény: ideje volna, hogy a város vagy az állam méltó helyet ajánljon fel e páratlan kincseknek. Képek százai sorakoznak becsomagolva, a falhoz támasztva a földön, mert már nincs hová felakasztani őket. Ez az ország egyetlen olyan kiállítóhelye, ahol szabadon lehet fotózni, filmezni! A gyűjtés – a tulajdonos szerint – olyan betegség, amiből kigyógyulni nem lehet. Gyűjteménye a XX. század magyar képzőművészetéből ad áttekintést. Itt láthatók a főiskolát 1950-ben végzett és Párizsban roppant sikeres, Munkácsy-díjas Scholz Erik legjobb képei, a többit ugyanis a festő elégette.

 Ha művészeti szempontból nem is, más vonatkozásban érdekes, hogy a vonatrobbantó Matuska Szilveszternek a váci börtönben festett „alkotásai” is megtekinthetők a gyűjteményben. Ám szerepelnek itt nála sokkal nevesebb művészek által jegyzett festmények, szobrok, grafikák is szép számmal. A gyűjtemény nemrég Gorka-kerámiákkal bővült. Józsa János debreceni festő tűzzománcai a világon egyedülálló „vonalhálós” technikával készültek. Követője azóta sincs. Tóth Ernő festő, szobrász alkotásait a hozzáértők Jacomettihez hasonlítják. Orvos András hírnevét erotikus virágképei alapozták meg. A Munkácsy-díjas Szabó Vladimir grafikáit a bécsi Albertina is meg akarta venni, itt – hely hiányában bemutatatlanul – több száz darabot raktároznak belőlük.

 A mai Pannónia-ház helyén volt egykor az Aranyszarvas fogadó, ahol Petőfi és Jókai is megszállt. Belépve a házba, már az udvar látványa mosolyra fakasztja az érkezőt. Vertel Andrea keramikus művésztől jöttek látogatóba „Tündérkertem lakói”. A ház persze nem csak erről nevezetes. Bent négy Kossuth-díjas, közöttük két, kétszeres Kossuth-díjas művész alkotásai láthatók. Ez utóbbiak egyike, Gádor István keramikus művész 1300 alkotása 25 évig rejtőzött pincében, mire végre méltó helyre került. A „magyar Picasso”, Hincz Gyula műveit is évekig raktározták egy padláson, most már több terem falait díszítik. Képeiből 1700 darab, a teljes életmű megtalálható itt. Ő nemcsak festő, hanem szobrász is volt, ám a rendszerváltás után méltatlan körülmények közé került, mintegy kétszáz szobrából 150-et összetörtek! Ugyancsak a Pannónia-házban található az ország legnagyobb öntöttvas-gyűjteménye, mely egy százmillió forint értékű állami vásárlás nyomán most a kétszeresére bővült. A megkülönböztetett figyelem érthető, hiszen a XIX. század első fele a közép-európai öntöttvasművesség fénykora volt. Itt most mintegy ezer tárgy látható, vaskályhák, feszületek, gyertyatartók, szobrok, kép- és tükörkeretek.

 Még egy ennél is különlegesebb kiállítás látható a Városháza folyosóin. A „MADI” művészeti mozgalom (jelentése mozgás, absztrakció, dimenzió, invenció; Movement - Abstraction - Dimension - Invention) jelentős művészeket tömörít szerte a világon. Az 1940-es években indult, mint az absztrakt, geometrikus művészet meghatározó irányzata. Előtérbe helyezi a formákat a tartalommal szemben, a színek és hangsúlyos formák szabad keverésével nyújt esztétikai élményt. Hazánkban az 1990-es évek elején sok művész, például Harasztÿ István, Szaxon-Szász János kapcsolódott be a MADI-mozgalomba. 1992-ben megalakították a MADI magyarországi csoportját és több külföldi kiállításon szerepeltek nagy sikerrel. Most tizenhat ország kétszáz művészének 445 alkotása, mintegy félmilliárd forintos eszmei értékben ingyen megtekinthető a Városházán.

 Világszerte egyedülállónak számít a „Memento Mori” kiállítás. A város főterén álló, egykori domonkos templom kriptája 1731 – 1808 között a polgárság és a papság temetkezőhelye volt, majd II. Józsefnek az eljárást betiltó rendelkezése következményeként később feledésbe merült. A templom felújítási munkálata során, 1995 telén találtak rá a kripta lejáratára. A teljesen zárt tér különleges klimatikus viszonyai folytán az itt eltemetett holtak természetes körülmények között mumifikálódtak, a koporsók, a ruhák, a temetkezési kellékek meglepő épségben maradtak meg. Ilyen nagy mennyiségben sehol máshol nem maradt fenn XVIII. századi anyag egy kisváros polgárságáról. Lehetőség nyílott a holttestek tudományos igényű vizsgálatára, a tárgyi emlékek múzeumi feldolgozására.

 A Március 15. téren egy másik, sokkal barátságosabb pince is várja a látogatót. A Váci Curia műemlék jellegű épület, a középkorban káptalanházként működött. A folyosón lévő zárókövön a dátum: 1520. Jelenleg a házról csak annyit tudunk, hogy 1770-ben már Curia szállóként működött. Az utolsó átalakítása a XIX. század végén történt. Ma a pincében bormúzeum található, ahol jól elférnek egymás mellett az elmúlt évtizedeket jelképező zászlók, meg a körülöttük látható borgyűjtemény, mely magántulajdon. A múzeum fogadó helyiségében esténként borozó működik, ahol a borkóstoláson kívül étkezésre is lehetőség van. Az épületben egy borbolt is található, a megkedvelt borokat itt megvásárolhatják a vendégek. Jelenleg 2500 palack található a vitrinekben, ebből kb. 750 palack a tokaji.

A tulajdonos, Víg Gyula a hazai borászat igazi szakértője. Gyűjteménye rengeteg információt hordoz a magyar borkultúráról, 1880-tól egészen napjainkig. Maga tart tárlatvezetést, ennek során megtudhatjuk tőle: volt idő, amikor Franciaország után Magyarország volt a világ második legnagyobb bortermelője! Már 1893-ban megjelent nálunk az első – a világon a harmadik – Bortörvény, mert a filoxera-vész után jelentős volt a borhamisítás. Somlyó-hegyen például sokáig szabály volt, hogy bort csak tízéves, hordós érlelés után szabad forgalomba hozni. Saját kutatásai szerint – a törvények végrehajtási utasításait is figyelembe véve – a tokajinál a minőség romlását az idézte elő, hogy az összetiport aszúszemek, tehát az aszútészta helyett a leszüretelt aszúszem számít mértéknek az aszúbor készítésekor.

 Ha pedig már a bornál tartunk érdemes megemlíteni a Váchoz közeli Kosd községben dolgozó Lunczer Pálinkaházat. Igen különleges italokat készítenek. Filozófiájuk lényege, hogy „mindig a gyümölcs diktál!” Tehát a feldolgozásra váró gyümölcs minősége határozza meg, milyen összetételű és milyen erősségű pálinka készül belőlük Annak függvényében, hogy milyen erősségű alkoholtartalom mellett mutatja a leggyümölcsösebb, legharmonikusabb arcát, ízét, illatát. Pálinkáik nem tartalmaznak adalékanyagot, ízfokozót, nem adnak cukrot a cefréhez a mennyiség növelése érdekében. Különlegességeik az ikerpálinkák, melyek – mint a boroknál – két pálinka házasításával készülnek. Ilyen a meggy-málna, a meggy-szőlő és a szőlő-birs pálinka. A váci kirándulás végén érdemes a hazaúton Kosd felé venni az irányt!

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

Különleges vendéget hívtak meg a szervezők az újlipótvárosi Firkász kávéház hagyományos „Délutáni frissítő” című programsorozatába. Hazai filmművészetünk egyik legérdekesebb egyénisége vállalkozott rá, hogy egy beszélgetés során némi betekintést enged a filmkészítés sokak számára titokzatos világába.

Blog ajánló
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Városlátogatások A napfényes Olaszország
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!