2017. július 24. hétfő, Kinga és Kincső napja
A gettófaltól a Siratófalig
Révay András
2016.12.18 21:23
A magyar szürrealizmus történetének legkiemelkedőbb művei láthatók 2017. március 26-ig a Nemzeti Galériában, ahol Ország Lili alkotásaiból – szinte a teljes életműből – nyílt kiállítás „Árny a kövön” címmel. A 90 éve született művész képeiből ilyen nagyszabású válogatás korábban még soha nem került a közönség elé.

 Ország Lili a magyar képzőművészet egyik legtragikusabb alakja. Képein az örökös szorongás, a félelem az idegenség érzése uralkodik és erre sajnos jó oka is volt. Ungváron született 1926. augusztus 28-án, Oesterreicher Lívia Éva néven, magyar anyanyelvű izraelita – részben katolikus - vallású családban. Ungváron érettségizett 1944-ben, a magyaron kívül csehül, szlovákul, németül, angolul, olaszul, héberül beszélt és olvasott. Az iskolában jó tanuló volt és már ekkor kitűnt rajz és festő tehetségével. A deportálásból az apja által szerzett hamis papírokkal sikerült megszökniük, Budapestre menekültek. A fővárosban újabb hamis igazolványuk révén már, mint római katolikus erdélyi menekültek éltek. Mindannyian túlélték a vészkorszakot, de az ekkor tapasztaltak örökre meghatározóvá váltak az 1948-ban hivatalosan is Ország-ra magyarosított néven ismertté vált művész további életében. Fájdalmasan fiatalon, 52 évesen halt meg.

 Ennek a kiállításnak kurátora, Kolozsvári Mariann szinte e képek között nőtt fel, mert édesapja – Kolozsvári Ernő - az egyik legfontosabb gyűjtője volt Ország Lili képeinek - állapította meg a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria főigazgatója dr. Baán László a kiállítás megnyitásakor. Nem csoda tehát, hogy rendkívül izgalmasan rendezett és végiggondolt életmű bemutatót láthatunk. A falakon hazai és külföldi, rokon stílusú festők művei is szerepelnek, mint például Giorgio de Chirico, Paul Delvaux és Toyen alkotásai. Nyolc külföldi intézmény támogatása tette lehetővé, hogy olyan széles válogatás kerülhessen most a budapesti közönség elé, amilyen Ország Lili képeiből soha nem volt még látható. A kiállítás befejezése is különleges, mert Kolozsvári Mariann megépítette azt a labirintust, amit a művész megálmodott. Minden látogató ezen a labirintuson keresztül távozik majd.

 Ország Lili negyvenéves volt, amikor Székesfehérváron megnyílhatott élete első kiállítása. Abban az időben ő inkább a „tűrt” kategóriába tartozott. Ezt a kiállítás most úgy igyekeztek megcsinálni, ahogyan azt Ország Lili elképzelte, ahogyan ő szerette volna. A látogatót mindjárt a tárlat elején fogadó valódi téglafal sem véletlen. „A falak bennem vannak” - mondta, és egész munkásságában egy szerzetes türelmével és megszállottságával örökítette meg belső világának minduntalan előtűnő falait. A képeit ő valóban téglafal előtt szerette volna látni és a többi korszak bemutatása is a kívánságaihoz igazodik. Nagyon sok olyan kép - például a cipők sorozat - szerepel ezen a tárlaton, melyek sohasem voltak együtt láthatók vagy még egyáltalán nem kerültek a széles nyilvánosság elé.

A Képzőművészeti Főiskolát 1950-ben végezte el, itt Szőnyi István, Berény Róbert, Szentiványi Lajos tanítványa volt. Utána ösztönösen kereste a „saját ügyét”, rá is talált a falakra, mint témára. A magyar festészetben szinte példa nélkül, a klasszikus szürrealizmus hangján szólaltak meg vallomásai. Ország Lili a magyar szürrealizmus történetének legkiemelkedőbb műveit alkotta meg az 1950-es évek közepén. A kiállításon a művészetét ért hatások érzékeltetésével, az analógiák párhuzamba állításával válik igazán világossá festészetének eredetisége és egyedisége. Ország Lili a gettó falától jutott el a jeruzsálemi Siratófalig. Végigkövethető a fejlődés, ahogy a főiskola utáni időkben festett individuális falaktól a városfalak képein át jut el a Panaszfalig, s onnan a Labirintus faláig.

 Zárkózott, alkalmazkodásra képtelen személyiség lévén, az 1950-es évek nyomasztó légkörében saját, társtalan útját kezdte járni. A művész alkotói korszakainak sorát követő kiállítás első nagy egységét az 1952-1955 közötti Korai képek alkotják. 1955-1957 közötti évei az ortodox szürrealizmus jegyében teltek. E korszak fő motívuma a fal, a téglafal, ebben az egységben láthatók analógiaként Giorgio de Chirico, Paul Delvaux és Toyen művei. Későbbi utazásai során orosz és bolgár kolostorokban találkozott a pravoszláv ikonokkal, hatásuk érzékelhető a következő, ún. Ikonos korszakának művein. Ország Lili az 1950-es évek közepén, első festményeivel egy időben kezdett el montázsokat készíteni. Montázsainak alapanyagát fotók, reprodukciók, régi könyvillusztrációk, szemléltető ábrák kivágott részletei adták, csakúgy, mint Max Ernstnél, aki felfedezte a montázst a szürrealizmus számára. A montázsok végigkísérték pályáját, fontos szerepet játszottak a kompozíciók előkészítésében, olykor festmények előképéül szolgáltak.

A rég eltűnt városok nyomait idézik az 1960-1965 között készült városképei. Az 1960-as években a prágai zsidó temető sírköveiben találta meg azokat az „építőköveket”, melyekkel megalkothatta képzeletbeli, a lelkében és emlékeiben élő városainak alaprajzait. Ekkor alakul ki senki máshoz nem hasonlítható kifejezésmódja. 1965-től jelenik meg festményein az írásjel, a betű, ami egyszerre mementó, szakrális kifejezés, üzenet egy letűnt korból, töredék, a pusztulás hírnöke. Ez alapján teremtette meg 1966-1969 között az írásos korszakát. Jellemzője a szürke, barna színvilág, a faldarabokon ókori világok feljegyzéseivel, rejtélyes héber vagy annak látszó betűkkel, írásjelekkel. Elővettem apám imakönyvét – mondta el egyszer a művész – és lemásoltam belőle a betűket a falakra, betűt, betű után, héber betűket, és elneveztem a festményt Nyugati falnak. Így kezdődött.

Ország Lili 1972-ben két nagy méretű, összegző művet festett, a Minden titkok kapuja és a Múltba nyíló kapuk című ikonosztázokat, melyeken már megjelenik új, szinte névjegyszerűen azonosítható motívuma, a nyomtatott áramkör. A kommunikációs szimbólumnak is tekinthető sajátos motívum egyszerre civilizációs jelkép és labirintusra is emlékeztető forma. Ez az a formavilág, ami nagyszabású festménysorozatának, a Labirintusnak is alapmotívumát képezi. A fő művének tekinthető Labirintus-sorozatot 1974-ben kezdte el festeni. A kezdetben még színes sorozat utolsó művei már feketébe borulnak. „Ez az én labirintusom, ezen végig kell mennem, és én úgy megyek rajta végig, hogy megfestem. Borzalmas kín, de itt nem lehet megalkudni... ezt be kell járni." Ország Lili haláláig festette a sorozatot, míg utolsó, fekete képével szinte rázárult a labirintus kapuja.

 A sorozat bemutatását úgy képzelte el, hogy ezek egyszer „sűrűn egymáshoz komponálva kapják meg valódi értelmüket". Ez azonban csak halála után valósult meg, amikor 1980-ban a Budapesti Történeti Múzeumban építették fel a labirintust a művész útmutatásai szerint Deim Pál közreműködésével. Azóta nem láthatták a nézők a sorozatot. Most Ország Lili elképzelésének megfelelően felépült a teljes, több mint ötvendarabos Labirintus. A műveket a költő-barát Pilinszky János Apokrif című verse értelmezi, mely Alföldi Róbert előadásában hallható. A kiállításhoz reprezentatív katalógus készült, amely - korábban nem közölt dokumentumfotókkal és csaknem kétszázötven reprodukcióval illusztrálva - jelentős szerzők tanulmányain keresztül ismerteti a művész különböző alkotói korszakait.

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Egy nap a városban Turistás helyek Budapesten: Gellért-hegy
Szóval akkor közkívánatra folytatódjon a múlt héten elkezdett sorozat, ami nem is sorozat igazából, csak ilyen cikkecskék abból az alaphelyzetből kiindulva, hogy az ember szinte sosem tudja úgy szemlélni a saját városát, mint mondjuk Párizst, vagy Rómát (kivéve, ha az ember párizsi, esetleg római), pedig ha egyet hátralépünk, észrevehetjük, hogy egy fantasztikus turistaparadicsomban élünk, ahol nagyon sok a látnivaló. És ez a felismerés őrült izgalmas: nem kell repülőjegyet venni, szállást intézni, nem is kell költeni egy forintot sem az útra, kis beleélőképességgel mégis viszonylag gyorsan úgy tudjuk érezni magunkat, mintha elutaztunk volna jó messzire. Főleg azért, mert a saját városunkban mászkálunk a legritkábban turistás helyeken, szóval minden ilyen túra egy új felfedezés. Persze, mindenki volt például a Gellért-hegyen, de mikor voltunk ott utoljára mindenféle kötelezettség nélkül, csak úgy? Amikor nem kísérők voltunk, nem házigazdák, nem dolgunk volt ott, csak következmények és elvárások nélkül lődörögtünk? Én például pont tegnap és szuper volt az élmény. A Gellért térről indultunk, onnan baktattunk fel kábé 10 perc alatt, ami ebben a hőségben azért jelent némi kihívást, de az útvonal szép, árnyékos (plusz természetvédelmi övezet) és menet közben sok a kilátó, ahol érdemes megállni. A cél persze a 235 méter magas hegytető, ami egyébként kábé 130 méternyi emelkedés után érhető el. Séta közben kis történelmi alapozás: a környéket nyilván belakták a kelták, aztán a rómaiak, aztán a Vata-féle pogányok elvileg innen lökték a mélybe a hittérítő Gellért püspököt egy szekéren. Gellért egyébként valószínűleg a mai Észak-Olaszország területéről származott. Később aztán gyakran szerepelt a hegy neve a boszorkányperekben, mert állítólag itt folytattak sötét mágiát az érintettek, aztán Haynau 1851-ben felhúzta itt a Citadellát, hogy idegállapotban tartsa a magyarokat, a parkot meg azután alakították ki a hegyen, hogy a filoxériajárvány kipusztította a szőlőt a hegyoldalból. A sziklakápolnát 1926-ban építették, Rákosiék befalaztatták, de 1992 óta újra megnézhető (akit bővebben érdekel a téma, nézegesse a Wikipediát). Felül meg ott van a Szabadság-szobor, a pálmafaágat tartó nő, Kisfaludi Stobl Zsigmond 1947-es alkotása, amit annak emlékére állítottak, hogy a szovjet hadsereg kiverte Budapestről a német erőket. Volt egyébként itt gépfegyveres szovjet katona is, de a rendszerváltáskor eltávolították. A szobor amúgy 14 méter magas, a talpazatával együtt negyven. A legjobb jóság persze a kilátás, aminek az élvezetéhez egyáltalán nincs szükség előképzettségre, vagy történelmi ismeretekre, mert tényleg őrült jól néz ki Budapest onnan fentről, és az ember kedvet kap ahhoz is, hogy sétálgasson egy jót odalent. Szóval ha van egy szabad órátok, érdemes felbaktatni a hegyre, jobban szeretitek majd utána a várost, ahol éltek.
Egy nap a városban Mi kerül egy párizsis szendvicsben 3000 forintba?
Hát az, hogy hülye vagyok. Tegnap ugyanis elugrottam a Palatinusra, megnézni Bíró Lajosék legújabb projektjét, a Laza Palát, a strandbüfét, és elkövettem egy csomó hibát, de legalábbis egyet. Na jó, kicsit vissza: Lajosék egy rakás jó helyet nyitottak már a városban, amik mind kísérletezgettek valamilyen módon a magyar konyhával, és ez jó. A Bock bisztróban modern formában készítették el a hagyományos fogásokat, a Belvárosi piacon található Séf utcája és Buja disznók meg arra törekedett, hogy a legáltalánosabb kajákból csináljanak valami megfizethető, de minőségi verziót. Szóval a rántott húsból, a lecsókolbászból, ilyesmikből. Na ehhez képest sikerült még egy szintet egyszerűsödni a Laza Palában, ami lényegében egy strandbüfé, ennek megfelelően még hétköznapibb ételek kerültek fel a menüre, például a párizsis szendvics, aminél tényleg nehezebb lenne szimplább kaját elképzelni, persze Lajoséknak sikerült ezt is alaposan megpimpelni. És akkor az árakról: alapvetően egyáltalán nem vészesek, 1-2 ezer forintba kerülnek a fogások, és kábé mindegyik alkalmas a laktatásra, ami azért elég jó állítás egy Bíró-related étteremtől, és az átlagos strandáraktól sem szakadtunk el különösebben. Jó, persze a hetekig ugyanazt az olajat használó, rettenetes lángosos tud olcsóbb ajánlatot, de ha a katasztrofális mezőnytől eltekintünk, kábé rendben is vagyunk. Egyedül talán a párizsis szendvics 990 forintos ára tűnik túlzásnak, de nekem ez például már meg se kottyant, miután kifizettem 2000 forintot a belépőre, csak azért, hogy megkóstoljam a Laza Pala kajáit, aztán a kapun átlépve észrevettem, hogy pont ez a hely kívülről is elérhető, szóval tök feleslegesen vettem jegyet és fizettem így együtt 3 ezer forintot a szendvicsért. Aminek egyébként nem is tűnik olyan magasnak a 990 forintos ára, miután kiadják, mert azért ez egy elég izmos adag kaja, 15 deka minőségi párizsival (ennyi parizert egy család egy-két nap alatt szokott eltüntetni és nem ebben a minőségben). A fogás egyébként jó, bár a legjobb része a kenyér, az egyszerűen szenzációs, de látszik, hogy itt sokat gondolkoztak az ízeket, jó minőségű a párizsi, ügyes mellette a tojás, az uborka, a krém és a hagyma a kenyéren, de miközben ettem, és persze ízlett, amit ettem, az is eszembe jutott, hogy talán ezzel a szendviccsel sikerült egy kicsit túltolni az egész műfajt: egyszerűen nincs ennyi a párizsiban, vagy én nem tudok ennyit belelátni. Mármint hogy tök jó a sok erőfeszítés, de szerintem nem lett volna kisebb az élmény, sőt, talán önazonosabb is lett volna egy szelet jó kenyéren vékonyan kent jó vajjal, rajta vékonyan két szelet párizsival, rajta egy kis sajttal, azon meg egy kis paprikával és tádám. De lehet, hogy nincs fantáziám a parizerhez. A próba izgi volt, de ha legközelebb itt eszem: csak akkor veszek belépőt, ha amúgy is be akarnék menni a strandra a házi sült kolbászt kérem, mert olyat már a Belvárosi piacon is ettem, és az vitán felül őrült jó. Laza PalaPalatinus StrandH-V: 9-20
Városlátogatások Taormina, Szicília drágaköve
Taormina, Szicília drágaköveA szicíliai városkáról hallva, képzeletünkben azonnal a Görög Színház és Csontváry csodálatos festménye jelenik meg. A személyes élmény messze felülmúlja a képzelet szépségeit. Taormina nem véletlenül vált Szicília jelképévé, itt megtapasztalhatjuk az egész sziget romantikus és mediterrán hangulatát. Már az ókorban is kedvelt üdülőhelynek számított, kellemes klímája és varászlatos atmoszférája miatt.A település természetes teraszként magasodik a kék tenger fölé, lélegzetelállító kilátást nyújtva az idelátogatónak.Sétáljunk végig a város főutcáján, a Corso Umbertón!  Gyönyörű mediterrán házak, épületek, az ezernyi áruval csalogató boltocskák, éttermek és fagyizók követik egymást. A szűk sikátorokkal szabdalt főutcát szinte mindenhol virág borítja. Az erkélyeken, kapualjakban és ablakokban pompázó díszes virágerdő szépségével és illatával teljesen elbűvöli a turistákat.Taormina legjelentősebb antik épülete a Görög Színház. A „Teatro Greco” valóban a görög időkből származik, de a római korban átépítették. A fantasztikus látvány Csontváryt is megihlette, több képet is festett róla. Híres festménye: A „Taorminai görög színház romjai” mellett itt készült többek között a „Holdtölte Taorminában” című kép is.A színpad háttere a naxoszi tengeröböl és az Etna gyakran füstölgő csúcsa. Szicília második legnagyobb szabadtéri színháza napjainkban divatbemutatóknak, koncerteknek és színielőadásoknak ad otthont.Taormina és Castelmola távolról nézve bikaszarv alakot képez, innen ered a város elnevezése is. (Taormina - Taurus)A várost a XX. század elejétől a művészek és írók fellegváraként tartják számon, sok külföldi híresség látogat ide. Nézzünk meg egy videót:https://www.youtube.com/watch?v=waMuNfYNS1A                                                                                                  by vinpet
Városlátogatások Arad
AradA Maros folyó mentén elterülő város már az ókorban is lakott volt. A régészeti kutatások során napvilágra került bronzkori és vaskori leletek is bizonyítják. A honfoglaló magyar törzsek is megtelepedtek itt. Feltételezések szerint István király „Orod” nevű ispánjáról kapta a város a nevét. Sajnos lakosságának ma már alig tizenöt százaléka magyar anyanyelvű.Egy kis történelem:Arad mellett egy Szent István korából származó földvár maradványait tárták fel. Ebben a várban tartották 1131-ben azt az országgyűlést, amelyen felkoncoltak 68 főurat, II. (Vak) Béla ellenfeleit, akiket a király hajdani megvakíttatásáért felelősnek tartottak. A várat a tatárok lerombolták, majd a középkorban Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem hadai foglalták el. A török idők után a várat megerősítették, új sáncokkal és bástyákkal látták el. A XVIII. század közepétől indult meg a város jelentős fejlődése, ekkor épült az új városháza is.A magyar szabadságharc bukása után a városba helyezte át főhadiszállását Haynau táborszernagy, a "bresciai hiéna", akinek utasítására egymás után születtek a halálos ítéletek a szabadságharcban részt vett főtisztek és politikusok ellen. 1849. október 6-án az aradi vár melletti vesztőhelyen végezték ki a magyar forradalom tizenhárom tábornokát.A magyar szabadságharc vértanúinak emlékére a kivégzés helyszínén egy márvány obeliszket állítottak.Zala György szobrászművész készített egy szoborcsoport is, „Ébredő Szabadság” címmel, melyen a szabadságot jelképező Hungária magasra tartja a babérkoszorút, fején Mátyás király Fekete seregének sisakja látható, és Szent István kardjára támaszkodik. A tizenhárom aradi vértanú domborított arcképe a talapzaton körben helyezkedik el.Az emlékművet eredetileg az aradi városközpontban állítottak fel, de a románok ledöntötték, és csak 2004-ben állították fel újra a „Megbékélési Park” nevű téren, ahol a román nemzetiségű 48-as forradalmárok emlékére egy diadalívet is elhelyeztek.Az Aradra látogató magyarok mindig elhelyezik az emlékművön a megemlékezés koszorúit.Séta a városban:                                                                  A vasútállomás                                                              A VárosházaPáduai Szent Antal katedrálisSzínházA víztorony és a sétáló utca                                                               Ortodox katedrálisTovábbi szép épületek:Egy aktualitás:Az Arad Megyei Múzeumban a napokban kibontották az 1977 óta feltekerve tárolt, Feszty Árpád Krisztus temetése című, triptichonját restaurálás céljából. A 13 méter hosszú, 4 méter magas triptichon első képe Jézus kereszthalálát ábrázolja, a második, jóval nagyobb olajfestményen a temetési menet látható, míg a harmadikon a sír, a földre borulva imádkozó Máriával.RészletNézzünk meg egy videót Aradról:https://www.youtube.com/watch?v=74LOG3Ja6FQ                                                                                                 by vinpet                                                                                             forrás: internet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!