2019. november 11. hétfő, Márton és Martin napja
A graffiti gyógyít
Révay András
2015.08.10 22:37
Már hagyomány a budapesti Benczúr Hotelben, hogy a szálloda földszinti terének falát galériaként használják, kortárs művészek bemutatására. Az augusztus 4-én megnyílt és szeptember 1-ig látható 117. kiállítás viszont egy kicsit eltér a korábbiaktól. A látogatók most nem egyetlen művész alkotásaival találkoznak és a képek többségének eredetije nem is itt található.

Több, mint két éve, 2003 óta tartunk itt kiállításokat - tudtuk meg a megnyitón Sárközy György igazgatótól. Egy olyan szállodában, amelyik az egyik legnagyobb magyar festő nevét viseli és a róla elnevezett utcában áll, igencsak illendő a kultúrával is foglalkozni. Az épület elhelyezkedése – a város egyik kulturális központjában, két nagy múzeum közelében – a jelszavunkat is indokolja: „Kultúra a szállodában, szálloda a kultúrában”. A százhatvan szobás Benczúr a legnagyobb három csillagos szálloda Budapesten, a bemutatott műveket, tehát nagyon sokan látják – mondta el az igazgató. A mostani tárlat az eddigieket tekintve igen különlegesnek számít, mert a tárgya, a graffiti és a tűzfal-festészet művészeti létjogosultságát is erősen vitatják.

 Rendhagyónak számított ez a kiállítás azért is, mert az ilyenkor szokásos – a műveket méltató - bevezetést nem egy másik művész vagy művészettörténész, hanem egy orvos tartotta. Dr. Kassai Farkas Ákos pszichiáter tevékenységében ugyanis fontos helyet foglal el a művészetnek a gyógyításban betöltött szerepe, annak vizsgálata. A falakon bemutatott művek alkotójáról, Hajdú József Ferencről szólva elmondta, a leginkább jellemző szó rá a hídépítés. Hidat épít az intoleráns társadalom, az intoleráns világ és az önkifejezés egy sajátos formája: a falfirka között. Kezdetben volt a barlangrajz, aztán lett freskó, később festmények, színes házak, szobrok. Lett utcaművészet, street art. Lett murális művészet is, melyen azt a fajta képzőművészetet értjük, amikor falfelületre készül alkotás. Kis túlzással talán, de a graffiti is ebbe a művészeti ágba sorolható.

Ennek a kiállításnak több fontos eleme van. Az egyik, a graffitinek, mint murális művészetnek a helykeresése. Ebben az értelemben pedig a graffitiről elmondható, hogy gyógyít! Gyógyítja a várost, gyógyítja az épületeket, elfedi hibáikat, miközben – olykor kemény – üzenetet közvetít. Az utóbbi időben elterjedtek a tűzfalakon látható, nagyméretű alkotások, melyek lehetnek reklámok, de sok olyan is van, amelyik egy-egy város karakterét hangsúlyozza. A falak új értelmet kapnak, sebeik is eltűnnek ezáltal, a környezet pedig befogadhatóbbá, szerethetőbbé válik. A murális alkotások a művészetet beviszik a mindennapjainkba, a művészek pedig közösségekbe tömörülnek az alkotások mérete, az előállításhoz szükséges költségek és a munka mennyisége miatt. Van, amikor egy szponzor, esetleg egy önkormányzat szerződteti őket. Mexikóban előfordult, hogy húszezer négyzetméter falfelület befestésére a kormány adott megbízást graffitiseknek.

 Ezek a művek gyógyítják a kapcsolatot a világ és az önmagukat másként kifejezni akarók között, szocializálnak, pénzkeresetre is lehetőséget adnak. Ugyanakkor pedig gyógyíthatják az alkotót, megnyitva számára az utat egy frusztráció feldolgozására, egy csoporthoz való tartozáshoz, előbb-utóbb még a társadalmi hasznosság megéléséhez is. Manapság ezt a tevékenységet csapatépítő tréningeken is egyre gyakrabban használják. A szálloda Munkácsy-termében fotorealisztikus graffitik láthatók. Az irányzat a pop-artból született. A művészek a fényképre támaszkodva igyekeztek minél valósághűbben ábrázolni valamit. Az eljárás nagy technikai bravúrt és precizitást követel. A Taker művésznéven dolgozó alkotó munkái például igen komoly közönség- és sajtóérdeklődést váltottak ki.

A művészet kortalan – és erre is találunk bizonyítékot ezen a kiállításon. A 76 esztendős Jean-Claude Louis hatvan éves volt, amikor újra a kezébe vette az ecsetet. Édesapja – aki nagyon tehetséges festő volt – a fiát tizenhat éves korától kezdve bíztatta, hogy kezdjen el festeni tanulni. Sajnos az érettségi után a katonai szolgálat és egyéb akadályok miatt nem folytathatta a festést és csak mintegy tizenöt évvel ezelőtt állt ismét a festőállvány elé. Kezdetben ő is fényképek után dolgozott, az utazásai során készült képek segítségével előbb installációk készültek, majd egyre több festmény került ki a keze alól. Ma már önálló témákat, gondolatokat dolgoz fel, acryl festéket használva, kartonra fest. Művei – Franciaországon kívül - megtalálhatók Amerikában, Izraelben és Budapesten is, mert 1997 óta Magyarországon él.

 A graffiti tekinthető úgy is, mint az egyén és úgy, mint a társadalom kifejeződése. A graffiti fejlődése nagyon hasonlít – általában – az emberi képábrázolás fejlődéséhez. Amikor a hatvanas években, Amerikában elkezdődött a színesek lakta részek „védelme”, graffitikkel jelölték a területüket. Az értelmetlennek látszó firkák identitást fejeztek ki. Ebből jutottunk el a modern, aktualitást hangsúlyozó falfestményekig. A bepiszkítás, az agressziót levezető rongálás helyett művészet született, ami a társadalmat is megosztotta: büntetni kell, mert oda fest, ahová nem szabad, mások szerint pedig ezáltal új érték jön létre. Mára eljutottunk az engedélyezett graffiti versenyekhez, az utcán pedig tetten érhető a street art pozitív, nevelő hatása.

Kapcsolódó témák

Különleges könyv bemutatója és egy kiállítás megnyitása zajlott egy időben Budapesten a Józsa Judit Galériában. A falakon, kódexlapokon látható a Belváros-Lipótváros krónikája és a különálló lapok együtt, könyv formában, kézbe vehetővé váltak.

Ez volt a kezdet, az első lépés a világsikerhez vezető úton – mondta el Rajk László azon a sajtótájékoztatón, ahol bejelentették: Oscar-díj jelölést kapott a Saul fia című magyar film.

A sztárvendég, Plácido Domingo iránti óriási érdeklődésre való tekintettel estéllyé alakítja február 6-i rendezvényét a Magyar Állami Operaház. Estélyt adnak, és ezzel esélyt, hogy a világhírű spanyol énekes fellépését 1236 vendég láthassa színháztermi kényelemben.

A tizenkettedik Újbor és Sajtfesztivál a Bánk Bán Bordalával nyílt meg Budapesten a Vajdahunyad Várban, a Mezőgazdasági Múzeumban. A jó hangulat nem csak ennek volt köszönhető. A borászok bizakodóak, a 2015-ös év jó évjáratnak ígérkezik. Az pedig köztudott, hogy a bor és a sajt egymásnak jó barátai. Ahol sűrűbben nyílik a palack, ott több fogy a sajtokból is.

A Gundel Művészeti Díjat az ezredforduló tavaszán alapította a Gundel Étterem vezetősége. Az első díjátadásra 2001 májusában került sor: eleinte 10, a későbbi években 14 kategóriában díjazták a különböző művészeti ágak legjobbjait. Idén a díjazottak csoportja átalakult, egyenként két tagból álló, hat szakmai kuratórium dönt és a sor egy hetedik. új kategóriával gazdagodott.

Blog ajánló
Városlátogatások Chania
Chania, Kréta szigetének egykori fővárosaAz egyedülálló hangulatú, történelmi város Kréta északnyugati részén fekszik, 160 km-re a fővárostól, Herakliontól. Az ókori települést még Homérosz is említi Odüsszeusz történetében. A minószi királyság idején a virágzó város neve Kydonia volt, mai elnevezése a bizánci birodalomhoz köthető, eleinte Al Hanim-nak nevezték, majd az arab nevet módosítva, a Hania (Chania) lett a város neve. A település az évezredek során több ízben is gazdát cserélt, a görög, arab, bizánci, velencei és török uralom jellegzetességei ma is fellelhetőek. Az óváros jelentős része a velenceiek által létrehozott kikötő köré épült. A világ egyik legöregebb és legszebb világítótornya. ma a város jelképe. A kikötőt védő hullámtörő végére épült torony, ma már nem navigációs pont, csak történelmi emlék.A varázslatos település sajátos, mediterrán hangulatát, a faborítású ablakok, a tengerparti éttermekkel és kávézókkal díszített sétány, és a gyönyörű aprócska tereken megbúvó templomok teszik teljessé.A Velencei kikötő:A velenceiek által épített ívelt kialakítású kikötő, ma már történelmi és turisztikai látványosság, melynek egyik oldalán a várost védő Firka erőd bástyái magasodnak, míg a másik oldalon a már említett, egy minaret formáját utánzó világítótorony áll.A védett öbölben épült a Velencei hajógyár, melynek 23 műhelyéből napjainkra csak 7 maradt fenn.Panagia Trimartiri (Szűz Mária) templom:A templom a 13. századtól a török megszállásig (17. század) fogadta a hívőket, ekkor a hódítók elűzték a papokat és szappangyárat működtettek az épületben. Később megegyeztek a törökökkel és velencei stílusban újjáépítették.Agora:Chania árubőségtől roskadozó, a marseille-i piac mintájára tervezett, fedett piaca az agora, szintén a város egyik szimbólumává vált. A Hassan Pascha mecset:Az öbölben, a vízpart közelében található a gyönyörű mecset, amelyben most művészeti kiállítások láthatóak. A kikötőben álló mecset és a város több épülete is az oszmán időszak emlékét őrzi, ezek adják Chania keleti varázsát.Fedezzük fel a történelmi város igazi arcát, sétáljunk az óváros zegzugos utcáin és régi, szemet gyönyörködtető velencei épületek, hangulatos kávézók és éttermek bukkannak elénk.Nézzünk meg egy videót:           https://www.youtube.com/watch?v=hotI_cIF08A                                                                   Készítette: vinpet                             
Egy nap a városban Házi tárlatvezetés egy fotóművésztől, aki mobillal fotózza a várost, ahol éppen jár
Amikor az ember sok dologgal foglalkozik egyszerre, időnként óhatatlanul is összeérnek az egyes tevékenységek. Még akkor is, ha elvileg nem érhetnének össze. Így aztán amikor levelet kaptam Sebestyén Sárától, hogy férjével megnéznék egy különleges helyen lévő high-tech házat, amit épp árulunk az én Menő Lakásom ingatlanközvetítői “lábán”, beugrott valami. Utánanéztem, és tényleg: Sára fotóművész, különleges formákat lát meg maga körül, ezekből pedig olyan összeállításokat készít, amik együtt képzőművészeti szempontból is értékelhető alakzatokat hoznak létre. Ahogy beszéltünk telefonon, rákérdeztem, és kiderült, hogy igazam volt. Közben persze benne voltam az ingatlanközvetítői “szerepben”, ami nálam pont olyan szerep, mint az összes többi, az újságírószerep, az urbanistaszerep, a gasztromegmondóember-szerep, a kritikus-szerep, az Apple-szakértő szerep. Levetkőznivaló, nyűgös, szűk ruha, amit az első adandó alkalommal eldobok, mert utálom, amikor egy elvárt viselkedési mintával vetnek össze. Feszengek, hülyén áll. Elvállalok időnként előadásokat, oktatásokat, moderátori szerepet is, csak hogy azok határait is kifeszegethessem annyira, hogy kényelmesen beleférjek. November végén egy T-Systems-es rendezvényen beszélek majd idegesítő vekkerekről és szemtelen tehenekről. Ez is egyfajta alkotó munka, azt hiszem. De lehet, hogy csak így érzem jól magam, vagy én így lázadok. Így teszem bele magam - a környezetembe. Szóval az ingatlanról gyorsan a művészetre terelődött a szó, onnan meg az ő házukra, ami egy hatalmas modern villa. – Egyébként eladó, nem akarod árulni? Ha eljössz, egy otthoni tárlatvezetést is tartok neked. – De, persze, megpróbálom eladni. A tárlatvezetés meg istenien hangzik, már indulok is. Ezennel összeolvadt a két szakma, elválaszthatatlanul. A ház maga egy nagyon különleges darab, egy 2000-ben átadott háromszintes villa, egy komoly építész munkája, aki értette, hogyan lehet izgalmas tereket létrehozni (eladó is, hehe). Itt kísért körbe Sára, aki elmondta: a képeket Leica lencsével ellátott okostelefonnal készítette, a hétköznapi élete, munkája, gyermekei nevelése közben. Elsőre azt gondolnánk, ilyet bárki készít nap mint nap, aki szeret közeli témákat fotózni, de Sára képei olyan arányokat, formákat fognak meg, amik valahogy, megmagyarázhatatlan módon "egyben vannak", és egyszerre tűnnek időtlennek és pillanatnyinak. Van, amelyik egy háztető és a napsugár találkozását örökíti meg, egy másik viszont egy függöny libbenését. Előbbi inkább időtlen, utóbbi inkább egyszeri és megismételhetetlen. Fény-árnyék, sima és egyenetlen felületek, textúrák. Olyan dolgok, amik körbevesznek minket minden nap, de így, kiemelve a kontextusból, figyelemreméltóvá válnak. Mindez egy különleges ház falain, átjárókban, szobákban, még a garázs egyik kivezető folyosóján is. Sára alkotását először a Három Hét Galériában, Maurer Dóra fotói mellett állították ki (összesen tíz művész munkáit lehetett megnézni), ezt egyébként igen megtisztelőnek érezte. Később Esztergomban, szülővárosában, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumában állított ki egy adag fotót Tomas Opitz, a TOBE Gallery vezetőjének kurátori segítsége mellett, nyert már díjat a Ph21 Gallery egyik nemzetközi fotópályázatán, és az Ukiyo-e pályázaton eddig beválogatták a legjobb 60 közé. Szerettem látni, hogy az értékes alkotás lehetősége mindenki előtt ott áll, sem technológiai, sem időbeli akadálya nincs annak, hogy a bennünk élő kreativitást értékes módon éljük ki. Eszembe jutott Ion Barlandeanu, és az Ion B. szerint a világ című dokumentumfilm. A román művész sorsa olyan, mint valami mese: az utcán, pontosabban egy panelház tövében, a szabad ég alatt élt, eközben a szemetesből kikukázott magazinokból vágott ki képeket, majd ezeket kollázsokká illesztette össze. Az így kapott képek annyira erősek és sokatmondóak voltak, hogy sztárművésszé változtatták a hajléktalan Barlandeanu-t, aki még a legfontosabb megnyitója előtt is az utcán borotválkozott meg. Eszköze a művészetére egy koszos olló és ragasztó volt, lehetősége arra, hogy bárki lássa a műveit: gyakorlatilag semmi. Tök jó látni, hogy megtörténhet velünk is, már amennyiben van mondanivalónk, és látásunk a vizuális vagy más művészetekre, esztétikára. És - ez nagyon fontos - alkotunk annak ellenére, hogy tudjuk, valószínűleg magunknak tesszük azt.
Egy nap a városban Zseniális meglepetés-pizzázó nyílt Óbuda különös pontján
Olvasónk, Laci küldött levelet tegnap, hogy próbáljunk ki egy olasz helyet Óbudán. Annyira lelkes volt, és annyra jól tájékozottságról árulkodott a levele, hogy tudtam, tényleg kincset talált. Néhány órával a levél olvasása után már én is ott voltam a Bécsi út azon szakaszán, ahol inkább kutatóintézet, iskola, kollégium található, és az autók a villamosokkal együtt már inkább száguldanak. Belépve egy olyan hely arculata fogadott, aminél láthatóan nem költöttek rengeteget a berendezésre, de arra nagyon figyeltek, hogy egy friss, lelkes vállalkozás képét lehessen leolvasni a jelekből. Például az egyik falra egy olasz csendéletet festettek, ami azért ilyenkor egyfajta elhivatottságot is tükröz, különösen úgy, hogy láthatóan nem voltak ellátva nagy pénzekkel a nyitáshoz. Belépéskor még egy dolog fogad: egy hatalmas köszönés, és egy mosoly. A pult mögött egy fiatal srác üdvözöl Magyarországon nem megszokott módon, megjátszás nélkül, őszinte érdeklődéssel az arcán, hogy mit is szeretnék. Mivel az étlap a falra festett, gyorsan feltekintettem, nyugtáztam, hogy van pizza, pasta és saláta, így aztán egy carbonarát, valamint egy Pinocchio pizzát kértem, a hely saját specialitását. A carbonara kényes dolog. Sokkal kényesebb, mint a pizza, mert míg Olaszországban sok helyen belefutni rossz pizzába - Budapesten meg egyre több helyen futhatunk bele jóba -, addig a carbonara délen általánosan jó, Magyarországon meg általánosan borzalmas. Kicsit féltem a rendelés után, mert a srác tisztán magyarul beszélt, és senkit nem láttam a konyhában déli vonásokkal. Spoiler: a srácot Gianluca Simoncininek hívják. Ezt ekkor még nem tudtam. Ekkor lépett be az étkezdébe egy idősebb arc, mellkasközépig kigombolt inggel. Na, itt már van valami. Kérdezősködött picit, miért fényképezem, de mivel nem árultam el, a magyar vendéglátósoktól eltérően nem ingerült lett, hanem feltett egy egyenes, torokszorítóan őszinte kérdést: de ugye nem rosszindulatból fotózol? Mint kiderült, volt ilyen is, rápakoltak valamit a kajára, aztán azt fotózták, tették ki közösségi oldalra. Dariót - így hívják az idősebb testvért - végül bántotta, hogy megvádolt, leült az asztalomhoz, és elmesélte, hogyan támadják őket a nyitás óta. Közben kértem egy kávét, mert megéreztem az illatokat a gép felől, és tudtam, hogy valami történik. Igazam volt: a presszó telt, az 50% robusta miatt keserű, de savas, testes, cremás esszencia volt. Tökéletes arányban hozott mindent. Tudom, hogy nem menő ezt mondani egy kint nagykereskedelmi forgalomban is kapható kávéra, amit nem egy hipszter-helyen adnak, Remi Gran Riservát főztek, de a helyzet az, hogy nekem ez volt az a kávé, aminek mindene pont akkora, és olyan, ahogy én szeretem. Test, illat, íz, erősség, keserűség, sav, crema. Minden tökéletes volt. Egyébként őrölve negyed kilónként 1890-ért meg is lehet venni a boltban, amiből aztán otthon a saját presszógépeden főzhetsz egy szar kávét. Kipróbáltam, így volt. (Egyébként szemesben is kapható, azért ha te darálod meg, nyilván jobb). Közben megjött a pizza, elviteles dobozban (ekkor még azt hittem, nem nézik ki belőlem, hogy megeszem): Istentelen jó. Nem gourmet-, inkább gourmand-i értelemben, a habzsolás istenének oltárán. A tészta jó, viszont kissé nyúlós, szóval szerintem a liszt sem a legjobb, meg a kemence is elektromos. Viszont a feltét zseniális, a paradicsomszósz, ami olasz paradicsomból készül, rajta a pont kellő mozzarella, a pármai sonka szeletek, amit helyben vágnak szeletelővel, szuper együtt. Középen pedig az a kétfalatnyi bivalymozzarella óriásit üt. Baromira finom, aki nem tudja, mit lehet kihozni a mozzarellából, az nyomja be, meglátja. A carbonara is megérkezett, ez is elviteles dobozban. “Minden kaját így adtok ki?” - kérdeztem. Igen, így nem kell mosogatni, sem elcsomagolni a maradékot. Kár volt félnem, ez egy zseniális carbonara volt. Masszív a szósz, intenzív a parmezán sajt és a pirított szalonna is. A szélesmetélt pedig tökéletes, az ellenállása, az íze: házilag készül, olaszok által. Az árak barátiak, a pizza 2290, a carbonara 1590 volt. Szóval ha “Óbuda + olasz” kívánságegyütes bukkan fel a fejemben, be fog ugrani a Pinocchio. A kávéért meg egészen biztos, hogy többször is be fogok térni még, ételtől függetlenül. A srácok egyébként már építik a pincét, ahol egy borbárt nyitnak, meccsnézési lehetőséggel. Azt csinálják, amit szeretnek. Pinocchio PizzériaCím: 1034 Budapest Bécsi út 121.
Városlátogatások Santorini
Santorini az Égei-tenger gyöngyszemeA napfényben fürdő kék-fehér mesevilág a valóságban is olyan, mint a reklámokban, az utazási irodák prospektusaiban.A tenger felől közelítve a vízből kiemelkedő hatalmas sziklát látod, melyet a hegytetetőn épült hófehér házacskák mirtuszkoszorúként öveznek.A közel 300 méter magas meredek szikla tetejére három féle módon lehet feljutni: felvonóval, szamárháton és gyalog. A 600 lépcső megmászása ember és szamárpróbáló feladat, nézzünk csak az előző képen a cikk-cakkban felvezető útra. Tájékoztatásul csak annyi: az egyirányú szamár 5 € -ba kerül, de lehet retúrjegyet is venni.Egy kis történelem:Santorini a görög szárazföldtől dél-keletre fekvő a Kikládok szigetcsoport legnagyobb és legnépszerűbb szigete. Első lakói a minósziak. Konstantinápoly bukása után velencei uralom alá került, ekkor kapta mai nevét is, korábban Thirának hívták. A következő évszázadokban Naxos urai és az oszmánok irányították a szigetet, egészen addig, míg Görögországhoz nem csatolták. A bájos, idillikus sziget kialakulása meglehetősen drámai módon ment végbe. Mai félhold alakját az ie. 1500 körül bekövetkezett vulkánkitörés után nyerte el a korábban köralakú sziget. A kitörést követő szökőár elpusztította többek között a krétai civilizációt is. Egyes kellő fantáziával megáldott történészek szerint az elveszett Atlantisz legendája szervesen kapcsolódik Santorini történetéhez. Fira, Santorini fővárosa a tengerből kiemelkedő kalderára (vulkáni szikla tetejére), épült. A félhold alakú beomlott kráter meredek és sziklás hegyoldalára, szinte egymásba érve épültek a fehér-kék házak és templomok.A sziget Európa egyik legismertebb idegenforgalmi célpontja, a világ minden tájáról özönlenek a turisták. Az öbölben naponta kötnek ki az óriás, többezer utast szállító luxushajók, az érdeklődők mellett Santorini kedvenc helye a nászutasoknak is, sokan itt fogadnak örök hűséget. Fira luxusüdülőhely, drága szállodákkal és üzletekkel, sok filmcsillag és más celebritás is ellátogat ide. Csodálatos a kilátás innen a kalderára, különösen naplementekor.Fira leghangulatosabb, legszebb utcája a Plátia Firosztefáni, ahol az Ájiu Miná templom is található: a kék kupolás, fehér harangtoronnyal rendelkező templom Fira egyik jelképe.A vakító fehér házak és a kék kupolák mellett, a kis utcácskákat virágerdő övezi, ez tényleg a földi Paradicsom.A sziget teleülései közötti közlekedésre a legnépszerűbb járgány a quad, bár a meredek szerpentineken nem árt az óvatosság. Egy helyi monda szerint a legveszélyesebb kanyarokban még a buszvezetők is becsukják a szemüket.Sétáljunk egy kicsit a szigeten:Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=y6YryG3rldw                                                                                                  Készítette: vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!