2019. november 22. péntek, Cecília napja
A madár nem ellenség!
Révay András
2019.11.08 17:11
Ez a kevéssé meglepő kijelentés „Az Év Természetfotósa” kiállítás megnyitásakor hangzott el és röviddel utána követte az is, hogy a természetfotózás ma a legsikeresebb művészetei ág Magyarországon! A kiállítás, mely ezen a néven sorrendben már a 27., december 31-ig tekinthető meg a Magyar Természettudományi Múzeumban.

 Ez az a pályázat Magyarországon, amit minden természetfotós szeretne megnyerni, állapította meg még az eredményhirdetés előtt Fáth Péter, a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége Egyesület elnöke és ennek bizonyításául mindjárt hozzátette: idén 3300 pályázat érkezett kétezer fotóstól. Óriási volt a verseny és a zsűri véleménye szerint a 2019. évi pályázatra beérkezett fotóanyag minden eddiginél színvonalasabb volt. Ezzel máris megelőlegezhetjük, hogy a látogatók sem fognak csalódni, ha megnézik a képeket. A győzelemért idén is a mai hazai természetfotózás két óriása: Daróczi Csaba és Máté Bence csapott össze. Az idén Daróczi Csaba lett Az év természetfotósa. Amint ezúttal is beigazolódott, Csabának kimeríthetetlen a kreativitása. 10 képe került a falra - ebből három lett kategória győztes, egy olyan kiállításon, ahol egy-egy képpel szerepelni is dicsőség! Csaba egyébként ebben az évben a világ legeredményesebb természetfotósa!

 A pályázat névadó támogatója az idén is a Lenergy Magyarország Kft. Gál Péter, a Kft. ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta: Cégüknél azon dolgoznak, hogy az általuk kínált eljárás a lehető legkevesebb környezetszennyezéssel és széndioxid-kibocsátással járjon! Minden természetvédelemmel foglalkozó kezdeményezést, mindent, ami természetfotózással kapcsolatos, igyekeznek támogatni, a lehető legtöbbet megtenni érte. Álláspontjuk szerint ez a legjobb eszköz annak bemutatására, hogy milyen gyönyörű országban élünk, milyen természeti adottságaink vannak, és nem kell nagyon messzire menni annak, aki szép dolgokat akar látni, megörökíteni. Folyamatosan részt kívánnak venni a környezeti nevelésben és természeti értékeink, legfőképpen a Nemzeti parkjaink bemutatásában, népszerűsítésében.

 Ha az elmúlt huszonhét évnek ez a legszínvonalasabb kiállítása, akkor különösen büszkék vagyunk arra, ebben az évben is mi lehettünk a házigazdák – emelte ki Csorba Gábor, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgató helyettese. A múzeum általában kiállítóhelyként jelenik meg a társadalom előtt, de mindemellett egy múzeum kutatóhely is. Mindig igyekszünk megtalálni azokat a pontokat, ahol a kutatási vonal és a fotóművészet összekapcsolódhat. Az idén összeszedtük, mik azok a plusz értékek, extrák, amiket a magas színvonalú fotózás segítségként nyújthat számunkra. Ilyenek például a drónnal készült felvételek természetvédelmi, gazdálkodási célú felhasználásai vagy a kameracsapdák adatainak elemzése, a ritka fajok megjelenéséről elterjedéséről. egy ilyen kiállítás képeinek feldolgozása számtalan hasznos információval egészítheti ki ismereteinket.

 Idén már a Nemzeti Közművek is kiemelt támogatóvá vált. A címben idézett kijelentést Tóth József, az NKM Áramszolgáltató hálózat ügyvezető igazgatója tette, amikor arról is beszélt, hogy évente mintegy négyszázmillió forintot fordítanak az áramvezetékek „madárbaráttá” tételére. Összesen 32 ezer kilométer vezeték hálózatot kezelnek. A drótok a madarak életterében húzódnak ezért nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy az emberek és a madarak együttélését minél „simábbá” tegyék. Fészekrakó helyeket telepítenek az oszlopokra, a Kiskunságon eddig 35 kilométer szabad vezetéket cseréltek földkábelre, főleg a túzokok védelme érdekében és folytatják ezt a programot a Kőrös – Maros Nemzeti Parkban is. Naponta tapasztalják, hogy a természetvédelem a szemléletformáláson is múlik. Igyekeznek munkatársaik körében elfogadottá tenni, hogy a madár nem ellenség, hanem egy olyan élőlény, amelyik hamarabb volt itt, mint mi és nekünk kötelességünk, hogy a munkánk a lehető legkisebb nehézséget jelentse az összes többi élőlénynek. A szemléletformáláshoz pedig a természetfotózás igen jó eszköz.

A kiállított képek mellett QR kódok vannak, segítségükkel érdekes információkat lehet megtudni a felvétel készítésnek körülményeiről. A pályázat 14 kategóriát ölel fel, kezdve az állatok viselkedésétől egészen a természet és a fenntartható energiatermelés kapcsolatáig. A 14. az ifjúsági kategória. Fontos megkülönböztetni a két, nevében kissé hasonló díjat. „Az év természetfotósa” címet több képének magas pontozása alapján kapja a győztes. Az idén Daróczi Csaba mondhatja magáénak, már nem először. A pályázaton eddig 17 alkalommal vett részt, összesen 120-nál is több, kiállított képpel. A címet 1999-ben és 2012-ben is elnyerte. Egyik mostani képe, a „Háború és béke” Az emlősök viselkedése kategória győztese lett. Egymásnak ugró üregi nyulakat kapott el egy szerencsés pillanatban. Képeinek többségét a lakóhelye – Soltvadkert – 15 kilométeres körzetében készíti.

 „Az év természetfotója” – mindig csak egyetlen kép. Máté Bence, Békacomb című képét gondolatébresztőnek is szánta. „Ha látnánk, pontosan mivel etetnek meg bennünket, teljesen átalakulna az étrendünk. Legyen az állati vagy növényi eredetű táplálék, a 21. század embere nem sokat tud annak keletkezéséről, a gyártók pedig igyekeznek a kényes részleteket minél apróbb betűk mögé rejteni. Ez a felvétel erre a problémára hívja fel a figyelmet. Furcsa jelenség, hogy míg a békák combját levágó embereket a legtöbben elítélik, addig étlapról békacombot rendelni, nem kelt felháborodást. Hogy a kép mennyire telitalálat, arra nézve elég egyetlen adat, a World Press Foto fődíját is elnyerte. Máté Bence az egyetlen, akit az év ifjú természetfotósának és az év természetfotósának is megválasztottak már.

 Idén „Az Év Ifjú Természetfotósa” a 15 éves Koncz-Bisztricz Tamás lett. Ebben a kategóriában a versenyzők kötetlen témájú természetfotókkal nevezhetnek. Nyertes Képe Ópusztaszeren készült, eredetileg dámszarvasokat szeretett volna fotózni. Az erdőre hirtelenjében átláthatatlan köd és sötétség ereszkedett, ezért kimentek a közeli mezőre, ahol egy öreg tölgy állt. A fénykép a gép beépített vakujával készült, a karikák a vaku fénye által kirajzolt ködcseppek. Tamás tízéves kora óta fotózik, családjától fokozatosan kapott egyre jobb teljesítményű gépeket. A fotózás apró fortélyait édesapjától sajátította el. Példaképe Daróczi Csaba, akivel már több alkalommal volt szerencséje együtt fotózni. Kedvenc témái  a hangulatos tájak és a vadon élő állatok.

(A díjnyertes képek publikálása a szervezők engedélyével történt.)

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Városlátogatások Kefalonia
Kefalonia, az érintetlen természet csodájaKefalonia a Jón tenger legnagyobb szigete, melyet már Homérosz is megemlített az Iliászban. A zöldellő hegyekkel és dombokkal tarkított sziget az elmúlt évszázadokban volt török, velencei, angol, francia uralom alatt, majd 1864-ben csatlakozott Görögországhoz.Szinte minden turisztikai tájékoztató hangsúlyozza, hogy itt forgatták Louis de Bernières angol író regényéből készült, „Corelli kapitány mandolinja” című filmet Nicolas Cage és Penelope Cruz főszereplésével. A forgatási helyszínek Sami város kikötője valamint Komitata falu voltak. A fővárosban látható egy katona szobor, melyet előszeretettel fényképeznek a látogatók, de az nem a híres kapitányt ábrázolja.Kefalonia a csend a béke szigete, még nem árasztották el a turisták, ezért kiválóan alkalmas pihenésre, kikapcsolódásra. A sziget természeti látványosságai a Kathavothres víznyelő a káprázatos Melissani tavasbarlang és a Drogarati cseppkőbarlang is részei a sziget természeti kincseinek.Argostoli:Argostoli, a főváros trópusi hangulatú pálmafákkal övezett főutcáján egymást érik az éttermek, kávézók és ajándékboltok. Itt található a sziget legnagyobb kikötője, mely óceánjáró hajókat is képes fogadni.A kikötő fekete és fehér gyöngykavicsokkal kirakott parti sétánya minden napszakban gyönyörű. A halászok itt kínálják frissen fogott zsákmányukat eladásra.Sétáljunk vagy kis-vonatozzunk a fővárosban:Nézzünk meg egy videót a városról és hallgassuk meg a kikötőből elhajózó óriáshajó búcsúdalát.https://www.youtube.com/watch?v=AoS3lDAToYIhttps://www.youtube.com/watch?v=VQ_jiVA4HR8                                                                                                              By vinpet
Egy nap a városban Könyvek Budapestről: Bolla Zoltán végigjárta Újlipótvárost, megírta a Bibliáját
Bolla Zoltán egészen máshogy ír könyvet Újlipótvárosról, mint ahogy mondjuk én állnék neki. Korábban a blogon bemutatott, Magyar Art Deco Építészet I. és II. kötete kapcsán is megjegyeztük: nem építész, nem gyakorlott író, és nem is volt kimondottan szakértője a témának. Elkezd fotózni, utánajár a dolgoknak, és a végére egy könyv születik. De Zoltán nem CSAK ÚGY fényképez, és nem CSAK ÚGY jár utána a témáknak. Maximalista, és ha elkezdi, akkor végigtolja: minden kapcsolódó épületet felkeres, minden elérhető információt begyűjt, majd ezeket rendszerezve elénk tárja. Nem híve a “best of” pillanatoknak, sztoriknak. A mindenre hajt. Ezért amikor megjelent Újlipótváros építészete 1861-1945 című kötete, azonnal lehetett sejteni, hogy alapos munkát végzett ismét. És tényleg: végigjárta a városrészt, és végigfotózott minden házat. Nem akármikor: minden utcába akkor ment, amikor besütött a Nap, hogy a legjobb arcát kaphassa le. Ha egy épület túl nagy volt, az utca meg túl szűk - gyakorlatilag egy Újlipótváros egyik definíciója -, akkor több széles látószögű fotóból rakta össze az egyet. Soha nem láttam még így ezeket a házakat, perspektivikus torzulás nélkül. A könyv egy Bevezetővel indít: Zoltán ugyanis végigböngészte a korabeli újságokat, több évtizednyi digitalizált papíron keresett meg minden utalást a városrészre, és 1890-től 1957-ig válogatott néhány cikkrészletet. Ez két oldal a könyvből, sejthetjük, micsoda munka van a 310 oldalban. Egy 38 oldalas történelmi áttekintés következik, a rómaiaktól máig. Annyira nagy sűrűségű a leírás, hogy képes megemlíteni minden fontos eseményt nemcsak Újlipótváros, de Budapest történetével kapcsolatban is. Az 52. oldalon a színes térkép is egy kincs: a mai háztömböket kiszínezte Zoltán, aszerint, hogy melyik milyen építészeti stílusban épült. Ezen a térképen látszik, micsoda változatosság van itt: historizmus, szecesszió, art deco, modern. Külön jelöli az elpusztult épületeket is, a könyvben ezekről is keresett képet. A könyvhöz felhasznált irodalom: három oldal. Maga a könyv központi magja az ezt követő invertárium. Vagyis a szerző számba vette az épületeket, lefotózta, bement a lépcsőházakba, és ha értékes kincsekre talált, azokat a fotókat is betette a könyvbe. Minden épülethez küölön adatlap jár, amin a ház adatai, építtetője, építésének részletei, és egyéb megjegyzések állnak, itt a különleges történelmi információk is helyet kaptak. De a könyben találunk táblázatot arról, melyik évben hány épületet húztak fel, vagy hogy a mai Pozsonyi út egyes házszámainál milyen tulajdonosokat jegyeztek be az idők folyamán. Hagyja, hogy mi magunk elemezzük ki az adathalmazokat. Egyetlen hiányosság, hogy az invertárium jelleg miatt a fotók - a könyv nagy alakja ellenére - viszonylag aprók, a lépcsőház fotók nem élvezhetőek, ezért a blogon nemsokára sorban publikáljuk a legjobbakat - nagyban. Ez tehát nem csak egy könyv Újlipótvárosról. Egyszerűen megkerülhetetlen azoknak, akik érdeklődnek a városrész iránt, mert biztosak lehetünk benne, hogy Zoltán figyelmét nem kerülte el semmi. Ha egy épület érdekel minket, ez az első könyv, amit kinyitunk, és utána lehet specializált, színesebb, érdekfeszítőbb leírások után kutatni, más szerzőknél. Ezért lehet azt mondani: alapmű. Egyébk könyvek Budapestről itt.
Egy nap a városban Házmesterek helyett éljenek a Közösségi Mesterek!
Ez a poszt két darab papírfecniről fog szólni, ennek ellenére ezt a két fecnit egy olyan bevezetővel fogom felvezetni, hogy azt gondolnátok, sokkal többről lesz végül szó. Nem lesz. Két fecni, amit az egyik lépcsőházban találtam, ahol a múlt héten jártam. Semmi több. De a papíron olvasott szövegek eszembe juttatták ezt a szót: házmester. A házmester szónak lett egy kellemetlen, büdös, sárgultbajszos csengése, és erről nyilván tehetnek a besavanyodott bácsik és nénik, akik ezzel a kitüntetéssel a zsebükben kiélvezték, hogy gyerekként beszélhetnek a lakókkal, függetlenül a köztük lévő nembeli, korbeli és taníttatásbeli különbségektől. Házmesternek lenni egyet jelentett a frusztráció kiélésével, azok részéről, akik mások vegzálásának lehetőségénél nagyobb kitüntetést életükben nem kaphattak volna. Aztán jöttek a közös képviselők, akik mindent tudtak, amit a házmesterek, kivéve hogy A. nem voltak elérhetőek a házban, és B. leszarták a csip-csup ügyeket. Sok helyen azonban továbbra is szükség volt egy olyan arcra, aki közel van, és foglalkozik a házzal, együtt él a lakókkal, és pontosan tudja, hogy Mari néni miért állítja azt, ami egyébként nem igaz, és mi benne az igazság, de mi az, ami meg már túlzás, és Mari néni, tessék lehiggadni. A házmestereknek kinőtt egy új generációja, akik szerveznek közös összejöveteleket, és esetleg a közösségre úgy tekintenek, mint lehetőségre. Oké, hogy össze vagyunk zárva - gondolják ők -, de ez nem egy börtön, nem elviselni kell egymást, hiszen mindannyian itt szeretnénk élni, és mindannyian jól szeretnénk élni. Ez közös bennünk. Induljunk ki ebből. És most következzen a két papírfecni. Lássuk: Láthatjuk, hogy a szöveg írója maga is érdeklődik a fizika iránt, sokkal inkább, mint mondjuk a neveléspszichológia vagy a szociálpszichológia iránt. Ennek meggyőző tanúbizonyságát adja: ahelyett, hogy a lakók viselkedését támadná (“anyád nem tanított meg…?”), vagy a szemetelés következményeit taglalná (“ki akar disznóólban élni…?”) rögtön egy váratlan ismeretterjesztéssel indít. Nevel, tanít: képzeljétek, van egy állandó G, nagyjából ugyanannyi, mint a bolygón bárhol. Ezen pedig mindenki elgondolkozik. A neveletlen disznók is, akik simán elsikkadnának a disznóól és a faragatlanság említése felett, mert számukra az ismerős terep. A másik üzenet még jobb. Csak a pozitív dolgokra koncentrál, dicsér, szeret, ölel. Valahol, mélyen, mégis érezzük, hogy ez nem a teljes történet. Érezzük, hogy valahol meg lettek említve a neveletlen disznók is, és ezt a neveletlen disznók is érzik, ahogy olvassák. Szeretnék, hogy őket is megdicsérné valaki, de valahol tisztában vannak azzal is, hogy ez nem ma történt meg. Én éltem olyan házban, ahol a házmester színes kiemelővel húzta ki - önkielégítés jelleggel - a pattogó, kioktató, sértő mondatait, amivel nyilván a neveletlen disznókat akarta megszólítani, ehelyett megszólított vele mindenkit, akik egyébként pedánsan viselkednek. Legyünk inkább ilyenek: szólítsuk meg azokat, akikkel közösséget akarunk vállalni, a többiek meg érezzék annak minden hátrányát, hogy nem e közösség részei. Elég büntetés lesz az, ha egyébként jó a csapat. Házmesterek és közös képviselők helyett - vagy mellett - nevezzünk ki Közösségi Mestereket! Ámen.
Városlátogatások Chania
Chania, Kréta szigetének egykori fővárosaAz egyedülálló hangulatú, történelmi város Kréta északnyugati részén fekszik, 160 km-re a fővárostól, Herakliontól. Az ókori települést még Homérosz is említi Odüsszeusz történetében. A minószi királyság idején a virágzó város neve Kydonia volt, mai elnevezése a bizánci birodalomhoz köthető, eleinte Al Hanim-nak nevezték, majd az arab nevet módosítva, a Hania (Chania) lett a város neve. A település az évezredek során több ízben is gazdát cserélt, a görög, arab, bizánci, velencei és török uralom jellegzetességei ma is fellelhetőek. Az óváros jelentős része a velenceiek által létrehozott kikötő köré épült. A világ egyik legöregebb és legszebb világítótornya. ma a város jelképe. A kikötőt védő hullámtörő végére épült torony, ma már nem navigációs pont, csak történelmi emlék.A varázslatos település sajátos, mediterrán hangulatát, a faborítású ablakok, a tengerparti éttermekkel és kávézókkal díszített sétány, és a gyönyörű aprócska tereken megbúvó templomok teszik teljessé.A Velencei kikötő:A velenceiek által épített ívelt kialakítású kikötő, ma már történelmi és turisztikai látványosság, melynek egyik oldalán a várost védő Firka erőd bástyái magasodnak, míg a másik oldalon a már említett, egy minaret formáját utánzó világítótorony áll.A védett öbölben épült a Velencei hajógyár, melynek 23 műhelyéből napjainkra csak 7 maradt fenn.Panagia Trimartiri (Szűz Mária) templom:A templom a 13. századtól a török megszállásig (17. század) fogadta a hívőket, ekkor a hódítók elűzték a papokat és szappangyárat működtettek az épületben. Később megegyeztek a törökökkel és velencei stílusban újjáépítették.Agora:Chania árubőségtől roskadozó, a marseille-i piac mintájára tervezett, fedett piaca az agora, szintén a város egyik szimbólumává vált. A Hassan Pascha mecset:Az öbölben, a vízpart közelében található a gyönyörű mecset, amelyben most művészeti kiállítások láthatóak. A kikötőben álló mecset és a város több épülete is az oszmán időszak emlékét őrzi, ezek adják Chania keleti varázsát.Fedezzük fel a történelmi város igazi arcát, sétáljunk az óváros zegzugos utcáin és régi, szemet gyönyörködtető velencei épületek, hangulatos kávézók és éttermek bukkannak elénk.Nézzünk meg egy videót:           https://www.youtube.com/watch?v=hotI_cIF08A                                                                   Készítette: vinpet                             
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!