2019. április 23. kedd, Béla napja
A színek szeretik egymást
Révay András
2017.10.15 21:32
Bár az állítás - minden színre – összességében valószínűleg nem igaz, bizonyosan helytálló azokra, amiket a fiatal üvegművész, Ábel Tamás használ üvegszobrai megalkotásánál. Első, „Unequal rainbow” című önálló kiállítása – sajnos csak rövid ideig – október 27-ig látható Budapesten, a Társalgó Galériában.

 A kiállítás, mindig egy kicsit ünnep is. Ünnep a nézőnek és annak a művésznek is, aki évekig gondolkodik és valósítja meg alkotásait, ünnep mindazoknak, akik szeretik az újat, a vizuális meglepetéseket. Ábel Tamás az elmúlt három évben sokat tanult, dolgozott, járta a világot és most látjuk ennek az eredményét. Azt látjuk, hogy ő nem más útját járja, hanem utat épít, ami persze göröngyösebb, hosszabb, de élvezetesebb. A mai globális művészeti világban az a jó, hogy nincsenek meghatározó izmusok, hanem pont annyira színesek az alkotások, mint a most látható színsorozatok, színátmenetek. A művészet legfontosabb teendője: keresni, kutatni, megtalálni a személyes formanyelvet és ezzel járulni hozzá a globális művészethez. Ábel Tamás most ezen az úton halad.

 Mindezek a gondolatok Botos Péter, Ferenczy Noémi-díjas üvegművész megnyitó beszédében hangzottak el és a hallgatóság közben azt is megtudhatta: nemcsak egy idősebb pályatárs, de az alkotó egykori tanára is az, aki most a műveket méltatja. A bemutatott üvegszobrok jellemzésére talán a „geometrikus absztrakt” a legjobban illő kifejezés – erős minimalista redukcióval. Határozott vonzódása van a négyzetek, körök, háromszögek, hengerek, csúcsok, ívek irányába. Ezek viszont csak keretet jelentenek arra, hogy a játékok, tükröződések, újszerű dolgokat teremtsenek az érdeklődőknek. A mai világban számtalan művész van, akik egész életük során egy vagy csak néhány alapszínt alkalmaznak, így akarják megkülönböztetni magukat másoktól.

A most kiállító művész szerencsére nem ezt az utat járja, nem ezt választotta. Nála a színek adják a mű javarészét és nem a befoglaló formák. Már egy előző, a „Tolerancia 4000” című munkájában is kapszulába zárt színek adták a mű értelmét, az áttételes mondanivalót. Ez a mű már a veszprémi múzeumban van és ezzel Ábel Tamás világrekordot döntött: 26 évesen jelenleg ő a legfiatalabb, akinek egy műve máris múzeumba került! Ha kitekintünk a világba, akkor láthatjuk, hogy sokakat izgatnak a színsorozatok, a tükröződések. Az egyik ilyen közismert művész az indiai Anish Kapoor, aki a tükrös mértani testekkel operál. Ezek többnyire egységes ívű, nagy, tükrös felületek, amelyekben fordul a tér, az emberek, a környezet. A másik mai ikon a dán-izlandi Olafur Eliasson, aki olyan tereket hoz létre, ahol az emberek benne vannak a színekben. Ilyen például a „Rainbow panoráma” című műve, ami 150 méter hosszú szín-alagút.

Ezzel szemben az itt látható munkáit a művész számos részelemből állítja össze, színsorozatot képez, melyek közvetlenül a belenézőkhöz szólnak. Az előbbi világhírességek síkokkal dolgoznak, bennünket most tömbszerű, színes üvegelemek kápráztatnak el. Ha ezekbe belepillantunk, már elsőre feltűnik, hogy a színek szeretik egymást! Nem látunk bennük disszonáns színeket. Ez persze tudatos művészi eszköz, ahol az alkotó kihagy bizonyos színeket, melyek kiütköznének a látványból. A néző számára szórakoztató játék is lehet, megfejteni, melyek a hiányzó színek? A művészetben használt anyagok közül az üveg az egyetlen, ahol a színek nem síkban vannak, hanem teret képeznek, egymásba hatolnak, egymást megfestik. Teszik ezt ráadásul úgy, hogy a néző mozgás közben a színek folyamatos változásában él.

 Ez a kiállítás a színes tükrök és az emberek viszonyáról is szól. Itt nem a forma a lényeg, hanem a tükröződés. A művek színesre tükrözik a világot, az embereket és a többi tárgyat is. Vidámságot gerjesztenek, hiszen a színsorokban nem lehet komorkodni. Van ebben egy felszólítás: lássuk meg magunkat a színekben is, így a tükör, mint optikai eszköz, morális kérdéseket is felvet, azok átgondolására is késztet. Ha ugyanis tükörbe nézünk, síkban látjuk a megfordított teret. Ott látom magam, ahol nem is vagyok és nem is úgy vagyok. Minden tükör torzít, ennek mértéke függ attól, milyen távol állunk tőle. Ha közel vagyunk, a fejünk dundibbnak látszik, ha távolabb, akkor keskenyebbnek. A tükörben sötétebbnek is látszunk! Amikor a fény belép a tükör üvegébe, máris veszít erejéből 8 %-ot. A foncsorban intenzitása újabb 5 %-kal csökken. A visszaverődéskor, az üvegből kilépve szintén 8 % a veszteség, összesen tehát 21 %-kal látjuk magunkat sötétebbnek a valóságosnál! Adjuk hozzá még a fénytörést a fény be- és kilépésénél, az eredmény, hogy amikor tükörbe nézünk, nem is ott vagyunk, ahol állunk!

 Ha egy tükröt ferdén helyezünk el, akkor a perspektíva szabályai szerint testünk megnyúlik vagy zömökebb lesz. Döntött tükörben tehát a valós helyzet nélküli helyet látjuk. A kiállítás címében ott van a szivárvány és a természetben ez a jelenség minden embert jókedvre derít. Tamás ezt a hatást színes ragasztókkal éri el. A látható szivárvány a sötét ibolyaszíntől a mélyvörösig tart, melyek hullámhossza 400 és 700 nanométer között van. Ha változásnak egy nanométert tekintünk, akkor háromszáz színt különböztethetünk meg, ha viszont ezeket elkezdjük egymással keverni: több millió színt fogunk látni! A kiállításon a munkákban ezek megjelenhetnek, csak nekünk, nézőknek kell kapcsolatba lépni a művekkel. Körbe kell járni, különböző szögekből szemlélni. Így mi is alkotó résztvevők lehetünk egy-egy műnél. Jó lehetőséget kínál erre a szivárvány térplasztika is.

 A teremben egy száz évvel ezelőtti, művészettörténeti eseményre való utalás is látható. A lengyel származású orosz festő, Kazimir Malevich 1915-ben, a szentpétervári kiállításon a bal felső sarokba tette művét, mely az orosz hagyományok szerint az ikon helye. Itt a tükör-háromszöget ugyancsak a sarokba, de a földre helyezték és ez azt jelenti, hogy a műveknek a földi léthez, a mához, szoros kötődésük van. Az egész kiállítás azt sugallja, hogy álljunk meg egy pillanatra, nézzük meg magunkat a tükörben, nézzünk önmagunkba, legyünk egy kicsit jobb emberek, megértőbbek, mások és a világ iránt. Ez egy nagy lépés a lehet a képzőművészeti gondolkodás felé. Akár adhatunk is egy más címet ennek a kiállításnak. Átírva Tamási Áron híres könyvének címét, lehetne az új cím: Ábel a színrengetegben!

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Városlátogatások Ismerkedés Linz városával
Ismerkedés Linz városávalA település említésére azonnal a nálunk is kedvelt sütemény jut eszembe. Próbáljuk jobban megismerni ezt a Duna festői ölelésében fekvő szép várost.A történelme a kelta időkre nyúlik vissza, akik Lentos néven alapították a mai Linz elődjét. Később a rómaiak Lentia (Csónak) névre keresztelték a települést, mely a 19. századig csupán néhány háztömbből és a várból állt.Linz ausztriai iparváros, ma is fontos gazdasági központ, a felső-ausztriai tartomány székhelyeként a harmadik legnépesebb osztrák város, mely az elmúlt évtizedekben látványos átalakuláson ment keresztül.Linz a változások városa, ahol azonos hangsúlyt kap a tudomány, a művészet és a fejlődés. 2014-ben a város elnyerte az UNESCO-tól a Médiaművészetek városa címet is. A számos érdekesség mellett Európa egyik legmodernebb technológiai központja is itt található. Linznek saját hegye is van, az 537 méter magas Pöstlingberg. A hegytetőn emelt búcsújáró templom egyik nagy bástyájában mesevasutat rendeztek be a gyerekeknek.Kedvező időben érdemes a város felülnézetben is megtekinteni, de ehhez nem kell sárkány-repülni vagy helikopterrel körözni, elegendő csupán felsétálni a Passage bevásárlóközpont lépcsőjén, és máris a város háztetőin vezető sétaúton találjuk magunkat. A kémények magasságából pazar a kilátás az óvárosra. A belvárosban gyönyörű, barokk épületeket láthatunk. A főtér (Hauptplatz) Európa egyik legnagyobb tere. A tér középpontjában az 1716-ban felállított, 26 méter magas Szentháromság-szobor áll, a tetején aranyozott alakokkal, melyet pestisoszlopként is emlegetnek a szörnyű járvány mementójaként.Az Alter Dom Linz legnagyobb temploma. A barokk székesegyház a 17.-ik században épült.  Robusztus, égbenyúló tornyai között Szent Ignatius szobrát láthatjuk. A templombelső fából faragott szószéke és orgonája fantasztikus látvány.A püspöki templom, a Neuer Dom Ausztria második legmagasabb temploma, neogótikus tornya 134 méterre nyúlik az ég felé. Csodálatosan díszített, festett üvegablakainak egy része a második világháború alatt megsemmisült, ezeket kortárs művészek renoválták nagyszerűen.Linzben járva, feltétlenül kóstoljuk meg a város egyik jelképét, a hagyományos linzer tortát. A sütemény egy kicsit más, mint az itthoni linzerek, a töltelékben többek között mandula és dió is található. A mai gyerekek már a kor szellemének megfelelően "lézer tortának" hívják.Érdekesség, hogy egész Felső-Ausztriában tilos a városokban füvet nyírni, a méhek érdekében. A városban számtalan méhkaptár található, többnyire a házak tetején, és a különleges becsben tartott méhek érdekében vágják ritkábban a vadvirágokkal teli közterületek zöldjét.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=waP41ecrG70                                                                                                   By vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!