2024. május 6. hétfő, Ivett és Frida napja
A textil, mint médium
Révay András
2021.11.24 17:21
A Szlovák Köztársaság fővárosától, Pozsonytól kevesebb, mint 20 km-re délre található Európa egyik legromantikusabb modern művészeti múzeuma, a Danubiana Meulensteen Művészeti Múzeum. Itt nyílt meg 2021. szeptember 3-án a VI. Textile Art of Today textilművészeti kiállítás, mely most – január 30-ig – Budapesten a Vigadóban látható.

 E Textiltriennálé nemzetközi szakmai bemutató, és mivel már a 6-os számnál tart, egyre nagyobb érdeklődésnek örvend a világ textilművészeinek körében. Ugyanakkor bemutatkozási lehetőséget nyújt a szakmában tanuló, végzős diákoknak is, hiszen ők jelentik a jövőt. De mi is az, amire a tárlat fókuszál? – tette fel a kérdést a rendezvény megnyitásakor Szalai Dániel, a kiállítás kurátora. A Textiltriennálé Határok Nélkül (Trienále textilu bez hraníc, o.z.) civil szerveződés non-profit szervezetként működik, amelynek célja, hogy a „visegrádi országok” jelenkori textilművészetét annak teljességében, globális keretbe helyezve mutassa be. A kiállítás további célkitűzései között szerepel, hogy a textilkészítést új nézőpontokból, új kontextusokban és új lehetőségek tárházaként kínálja, amelynek keretében bepillantást enged a textilszobrászatba, a konceptuális művészetbe, az objektművészetbe, illetve az installációk mellett a video- és divatművészetbe is.

 A textilanyagok és technológiák ma nagyon dinamikusan fejlődnek. A kortárs képzőművészek munkáiban is jól megfigyelhető a különféle technikák és rendszerek alkalmazása a megnyilvánulásban, az anyagok széles választékán keresztül. A valamikori – úgymond - klasszikus felosztást mellőzve, az átszövődések, technológia-váltások és anyaghasználat összhatása miatt a művészetnek ez a speciális területe is belépett az új médiumok közé. A terjedés sok sávon és irányban halad. A Triennálé célja pedig ennek a dinamikus fejlődésnek a bemutatása és egyben a művészeti kategóriák közötti definíciók pontosítása, akár eltörlése, vagy újrafogalmazása. Célunk, hogy bemutassuk ezt a gazdag tevékenységet, megnyissuk a művészek számára a lehetőséget a megközelítések és koncepciók széles skálájának prezentálására.

Közép-Európa egyik jelentős kulturális programjának hatodik évfolyama immár 18. éve mutatja be a világ kortárs textilművészetét egy vándorkiállítás keretében a Visegrádi Csoport országaiban. Az idei pályázati felhívásra több száz pályamű érkezett, amelyek elbírálása után 66 professzionális és 17 pályakezdő alkotó kapott meghívást a kiállításra. A Textile Art of Today bemutatja a textilkészítés jelenleg érvényesülő világtrendjeit, a különböző országok művészei számára találkozási lehetőséget kínál, valamint érdeklődést teremt a textilművészeti alkotások iránt és bátorítja a művészeket, hogy innovatív és kísérleti projektek segítségével vizuális művészeti alkotásokat hozzanak létre a textilművészet határain kívül eső művészeti területeken. A kiállítás egyúttal párbeszédre invitálja a különféle textilművészeti technikákat felvonultató alkotókat.

Az idei koncepció - az ÖKOLÓGIA és a FENNTARTHATÓSÁG aktuális kérdéseire összpontosít. Az ENVIRO a Triennálé fő vezérelve. A kiállított alkotásokban tetten érhető a környezetvédelem iránti elkötelezettség, amit az is alátámaszt, hogy az ENVIRO AWARD-ra, amit a szervezők újdonságként hirdettek meg, 31 művész jelentkezett. A Nemzetközi Kurátor Bizottság a Norvégiától Mexikóig beérkezett, több mint 300 pályamű közül 83 művet választott ki a világ minden pontjáról, melyek leginkább voltak összhangban a kiállítás koncepciójával és megfeleltek a meghirdetett témának, valamint az elvárt magas szakmai követelményeknek is. Azt értékelték, hogy a művekben miként jelennek meg anyagi paradoxok, átfedések, és új megközelítések, egészen odáig, hogy megkérdőjelezik a textil kifejezés jelentését, próbálják azt átfogalmazni, és némely esetben akár érvényteleníteni annak korlátozó jellegét.

A kiállítás szervezői elejétől fogva olyan alkotóknak adnak helyet, akik ebben a szellemben dolgoznak, más médiumokat, új technológiákat, anyagokat alkalmaznak, aktuális témákra reflektálnak és keresik a textilművészet új területeit. A hallgatói szekciót 40 regisztrált fiatalból 17 kiválasztott alkotó képviseli. A zsűri tárgyilagosan és érzékenyen értékelt minden benyújtott munkát. Bár a hangsúly az új technológiák felkutatásán és alkalmazásán, a textil, mint médium lehetőségeinek gazdagításán és újrafogalmazásán van, a kiállítás tudatosan ad helyet a klasszikus textiltechnikával dolgozó művészeknek, hiszen ezek stabil szerepe és fontossága megkérdőjelezhetetlen. A zsűri a legjobbnak ítélt alkotásokat díjakkal jutalmazta. Ezek a „Bozena Augustin” Grand Prix fődíj, az Excellent Award és a Enviro Award díjak, valamint a Legjobb Diákmunkának odaítélt díj voltak.

A kiállítást hagyományosan a V4-es országokban mutatják be. Szlovákiában a Pozsony melletti Danubiána Galériában volt az első helyszín, és a Dunán lehajózva most a Budapesti Vigadó Galériában nyitották meg a Triennale Textil art of Today sorrendben 6. évfolyamát. A folytatásban a kiállítás Budapestről majd Poprádra, a Tátra Galériába, onnan a lengyelországi Bialsko Białá városába költözik. Útja a csehországi Uherské Hradiště-ben ér véget, ahol a 6. évfolyam sorozata lezárul. A művek tehát összesen öt különböző helyszínen láthatók, több mint egy éven keresztül. A Triennálé teljes anyagát szép kiállítású katalógusban is megtekinthetik a látogatók. Sajnos a tartalomjegyzék vagy valamilyen rendszer hiányzik belőle, Ausztria után Oroszország, Norvégia után Lengyelország versenymunkái következnek benne.

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.