A filmrendező Andrej Arszenyijevics Tarkovszkij – az orosz költő, Arszenyij Tarkovszkij fia, 1932-ben született a Szovjetunióban. A gimnáziumban zenét és festészetet tanult, majd az arab nyelvet tanulmányozta. A Moszkvai Filmfőiskolára 1954-ben iratkozott be, ahol Mihail Romm osztályába került. A végzés után több – nagy nemzetközi sikert arató – filmet forgatott. Ilyen volt például az Iván gyermekkora és a híres orosz ikonfestőről szóló Andrej Rubljov. Művészi felfogása nem egyezett korának szovjet szemléletével, egy ideig kemény harcot vívott a hatalommal, majd Olaszországba távozott. Ott élt és alkotott, közben Londonban megrendezte a Borisz Godunov című operát és forgatott – ugyancsak nagyon sikeres – filmet Svédországban is. Párizsban halt meg, 1986-ban.
Erős apák fiainak mindig nehéz meghatározni saját magukat – és erről az állításról nehéz volna Enyedi Ildikó filmrendezővel vitatkozni – a fotókiállítás képeit látva. Az erős apák fiai – veszélyeztetett embercsoport. Tarkovszkijnak talán az lehetett a szerencséje, hogy az erős, vibráló személyiség, amilyen a fotók tanúsága szerint az apa, Andrej Arszenyijevics Tarkovszkij lehetett, korán eltűnt az életéből. A fia ötéves korában. Eltűnt, majd feltűnt, nem hagyott akkora sebet, ami a visszautasítottság, megtagadottság érzetét kelthette volna. Ottmaradt végig a gyermekkor és az ifjúkor horizontján, célt adva a gyermeki fantáziának. Teret, levegőt adott ez az apa gyermekének, hiszen szeretetét sosem vonta meg tőle. Talán ennek köszönhető Tarkovszkij alkotói bátorsága. Amivel beengedi édesapját a saját „így jöttem” filmjébe, a Tükör-be. Mert vele együtt építkezni, versei elhangozhattak a filmben. Nagy, egészséges önbizalomra, mutat, miközben ott van a küzdelem, a kockázat, a belső feszültség.
Munkája valami megfoghatatlan, összetett örömről szól, amikor a néző, ott a sötétben egyszerre magára ismer, a saját életére, a saját vágyaira és szorongásaira. Ugyanakkor hálásan meglepődik valami újtól, soha nem látott képektől. A kettő; a meglepő és az otthonos keverékében megnyílhat a lelke. Sok apró, mindennapi küszködés során készült ez a csodálatos film: a Tükör. Ahogy a Tükörben fonódik múlt, emlék, képzelet – a sok idősík, amiből mi, emberek mindannyian állunk, az pontos mása annak, ahogy az emberi elme a mindennapokban működik. Éppen ilyen csapongón. A filmet a saját élet izzóan kompromisszum-mentes fontossága teszi annyira empatikussá, mégis, azok számára is hitelessé, akik nem ismerik az életrajz ezernyi áthallását. Sok apró döntés sorozatában mindig ott volt minden döntés mögött a teljes ember és a teljes élet. Minden erejével és végletes kiszolgáltatottságával. Mert a lehető legszemélyesebben keresztül kapcsolódik az ember az összes embertársához, aki csak él a földön.
Ezen a kiállításon a családi archívumban nem is olyan régen megtalált képek egy részét mutatjuk be – mondta el a fotókról szólva a kiállítás kurátora, a filmrendező fia, a költő unokája, Andrej Tarkovszkij. A képek jelentős részén apám látható, gyerekként, felnőttként, különböző élethelyzetekben. A Tükör, az egyik legnehezebb munkája volt, nagyon hosszú ideig készült. Őszintének kellett lennie, ezért az első felkért operatőr el sem vállalta a forgatást. Apám elővette a fotókat, minden képhez aprólékos megjegyzést írt, és végül is szinte ezekből készült el a film, mint egy fotókból készült mozgókép. Ezért nagyon sokat árul el a gyerekkoráról és arról, hogy Arszenyij Tarkovszkij versei mennyire lehettek ihletői a filmnek. Apám mond is vereseket benne. A kiállítás jól követi és mutatja, hogy a fényképekből miként készült a film.
Meglepő, milyen pontosan sikerült a film kockáin megjelenítenie a képeken szereplő személyeket, helyszíneket, azok hangulatát, így elevenítve föl immár a megfakult és látszólag elérhetetlen gyermekkor emlékeit. A régi fényképek és emlékek között keresgélve született meg bennem a kiállítás ötlete, hogy apám halálának huszadik évfordulóján fényképeken keresztül meséljen gyermekkoráról, emlékeinek helyszíneiről, a forgatáson készült képek segítségével pedig a Tükör elképzelt, ám ugyanúgy valóságos világáról. Magáról a létről akar velünk, nézőkkel párbeszédet folytatni. Amikor a filmet nézzük, zarándokúton vagyunk. A Tükör hőse kizökken az időből, erkölcsi válságban van és ebben a határhelyzetben talál rá a terápia hatékony módjára: múltja és jelene vizsgálatára – különféle tükrökben. Ösztönösen és tudatosan, a szeretet meg- vagy visszaszerzésével helyreállítja a folytonosságot hozzátartozóival, népével, a kultúrával.
Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.
A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.
A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.
A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!
Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.
