2020. február 20. csütörtök, Aladár és Álmos napja
Az álom, mit nem láttak még
Révay András
2020.02.03 17:28
Az 1971-es bemutató után ismét visszatér az Operettszínház színpadára Don Quijote de la Mancha, a „búsképű lovag”, Miguel de Cervantes 1605-ben írt és Mich Leigh zeneszerző, valamint a dalszövegíró Joe Darion segítségével éppen 360 évvel később, 1965-ben világsikerre vitt története. A szaksajtó képviselőinek jelenlétében megkezdett olvasópróbán a darabról több érdekes gondolat is elhangzott.

 A musical magyarországi ősbemutatója 1971-ben volt az Operettszínházban, a szöveget a zürichi Operastúdió vezetője, Blum Tamás fordította, aki korábban már számos operalibrettót fordított magyarra és azonnal felismerte ennek a darabnak a nagyszerűségét. A címszerepet Darvas Iván alakította. A legendás színész mellett Aldonzát az Operettszínház által nemrég kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész, Galambos Erzsi játszotta. Az ősbemutatón a hűséges fegyverhordozó, Sancho szerepében az akkor még másodéves főiskolás Maros Gábort láthatta a közönség. A művész a főigazgató meghívására eljött az olvasópróbára, ahol nagy sikert aratva elénekelte Sancho Panza belépőjének egy részletét. Szerinte Sancho figurája a hűségnek, az odaadásnak valóságos megtestesülése a színpadon.

Mi lehet a célja ma Budapesten, az Operettszínházban a La Mancha Lovagja bemutatójának? – tette fel a kérdést Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, és mindjárt válaszolt is rá: Könnyedén, de mégis komolyan beszélni az élet fontos kérdéseiről, a küzdelem és a harc értelméről, a hitről, a reményről, ábrándokról, egyszóval általában az életről. Amelyről azt mondják a darabban, hogy nem olyannak kell elfogadni, amilyen, hanem amilyen lehetne! A lovag józan pillanataiban a világ leggyöngédebb embere, akinek rögeszméje a gyámoltalanok védelme, kiállás minden igaz ügyért akkor is, ha a harc reménytelennek látszik. A prózai és zenés színmű között az a különbség, hogy a zene határozza meg egy-egy figura egyéniségét és a szerző ezzel informál a mondanivalóról.

Az előadás rendező-koreográfusát, Vincze Balázst, eddig a tánc, a mozgás expresszivitásának mestereként ismertük, de ő olyan szakember, aki, ha megkapja eszközként a szó, az énekhang erejét is, akkor művészete még teljesebbé válik. Fekete Kata, jelmez- és Erdős Júlia Luca díszlettervezővel együtt, hárman, alkotótársnak tekintik egymást. Ő is feltett egy kérdést: vajon lehet-e még a mai modern világunkban valamit kezdeni a nemeslelkűséggel, tisztasággal, a lovagi eszményekkel? Egyáltalán szükség van-e ma ezekre az erényekre? Fontos, hogy küzdjünk értük vagy olyan erősen változik a világ, hogy kénytelen vagyunk ezeket elengedni? Abban reménykedem, hogy nem – mondta! A ma emberének, aki sokkal elvadultabb, „piszkosabb”, mint pár száz évvel ezelőtt volt, úgy tudjuk a nemes tisztaságot, a pozitív értékeket - amiket nyíltan nem használunk – bemutatni, hogy mai nyelven fogalmazzuk meg.

 A díszlet látványvilágát Erdős Júlia Luca álmodta meg. Számára a La Mancha Lovagjának a fő mondanivalója saját magunk legyőzése, és újra megtalálása. Azt jelenti ez a darab, hogy a minket körülvevő világ olyan, amilyennek akarjuk, vagy amilyennek képesek vagyunk látni. Az ember élethelyzeteinek nagy részében nem szabad, de abban viszont igen, hogy miként viselkedjen. Megalkuszik vagy talpon marad, építi vagy rombolja magát? A főhősünk lelke olyan gazdag, hogy ez a történet önmagában is, egy tűz körül mesélve is megállná a helyét, érvényesülne és mindenki meghallaná az üzenetét. A mi harcainkat csak mi tudjuk megvívni és elsősorban magunkat kell legyőzni. A díszlet ezért kortalan, absztrakt is meg nem is, éppen azért, hogy az asszociációs igényekhez illeszkedjen.

Fekete Kata, jelmeztervező szerint viszont ez az egész történet egyfajta belső utazás. Minden, amitől félünk, rideg, fekete, valamilyen halálangyalként és csatlósaiként jelenik meg az előadás nyitóképében. Ezek lehetnek éppúgy a belső félelmeink kivetülései, mint rémálmaink szereplői. Az inspirálta, hogy az átalakulást, a varázslatot, a képzeletbe, mesébe való utazást segítse. A szereplőket, kortalan, időtlen feketeségbe vonta. Sancho és Don Quijote, a lélek, a lelki kultúrák emberei. Ahogy a történet folyamán ők mennek és mesélnek, egyre színesedik minden körülöttük. Varázsolni kezdenek a feketeségből, a Kormányzóból fogadóst, Aldonzából Dulcineát, a Tükörlovag is megjelenik majd. Van a keretjáték, van a mese, és a mese az, ami elragadó, ami átszínezi a világunkat!

 Mint a korábbi előadásoknál, ez a bemutató is hármas szereposztással készül. Don Quijote alakját Szabó P. Szilveszter, Németh Attila, Nagy Lóránt ölti magára. Neki jelszava: egy színész annyit ér, ahány karakter van benne! A Lovag arra int minket, hogy az örök emberi értékekről ma is beszélni kell. Ez a darab remekmű. Olyan különleges eszencia, amiért érdemes rendezőnek, színésznek lenni! Borzasztó, labirintusokkal teli szerep, sok a buktatója azt tanítja, hogy „felfelé éljünk”! A krisztusi karakter szépségét összetettségét kell benne megfogni. A mai kor emberének egyik legnagyobb problémája a hitek megingása abban, hogy van értelme az erkölcsnek, a jóságnak, a szeretetnek, a toleranciának. Azt látjuk a külvilágban, hogy a törtetés, az érdekek sokkal fontosabbak, mint azok a „szent”célok, amikért Don Quijote kiáll. Ezzel a bemutatóval talán a reményt vissza lehet hozni.

Aldonza – Dulcinea személyiségét Peller Anna, Nádasi Veronika és Dancs Annamari ölti magára, úgy látva, mintha mostanában, az életben mindenki Dulcineának szeretne tűnni. Nagyon izgalmas része a darabnak, hogy közben az „Aldonzaság” is a nőiesség része. Észre kell venni, micsoda különbség van a mai világban az igazi Dulcineák és az ál-Dulcineák között. A szerep a női attribútumok mindenféle árnyalatát meg tudja mutatni. A mindennapokban azt látjuk: sokan menekülnek egy másik, virtuális világba az Instagrammon, a Facebookon és egyéb közösségi fórumokon. Mutatják, milyen gyönyörű az életük, holott nem biztos, hogy az a valóságukkal is mindenben egyezik. Mint ahogy az, ami a színpadon majd életre kel, annak lényegét a világslágerré vált dal mondja el nekünk és talán az egész nem más csak egy „Álom, mit nem láttak még!?”.

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Egy nap a városban Hihetetlen: még jobb kenyerek, még távolabb Budapest központjától
Amikor legutóbb véletlenül belefutottam a Vadkovászos pékségbe az Örsön, és gyorsan rákerestem Google Mapsban, van-e valahol még belőle, valami különöset vettem észre. A találatok között felbukkant két Vadkovászos és egy harmadik, Vadkovász nevű pékség is. A 16. kerületben, nem sokkal Budapest határa mellett, több mint 13 kilométerre a 0-ás kilométert jelző Clark Ádám tértől. Nem messze egyébként a város egyik legjobb pizzájától, a 16. kerületi Kemencéstől. Többen mulattak legutóbb azon, hogy külvárosnak írtam le az Örs vezér tere környékét, de soha ilyen messze a központtól nem tudtam fellelni értékelhető kenyeret. És a poén az, hogy abban a pillanatban, amikor ezt megtaláltam, megtaláltam a Google Mapsszal még egyet, ennél sokkal messzebb. Már csak el kellett jutnom oda, hogy kipróbáljam, hűek-e a nevükhöz, és tényleg jó, kovászos kenyereket kapni-e ott. Esetleg jó kovászosat. (Ha nem érted, a vesző eltüntetése miért jelent változást a jelentésben, hamarosan egy külön posztomból megérted majd). Falusias környezetben egy családi házas autóbeállóra összeütött kis műhely hirdeti, hogy itt pékség található. Délután kettőkor nyitnak, legelőször keddenként a héten. Ekkor kezdik el árusítani az egész nap elkészült tésztákat, különféle kenyereket és péksütiket. A kenyerekben csak víz, liszt, só. Élesztőt nem használnak saját bevallásuk szerint, ahogy adalékanyagokat sem, a szakmában jónak számító Szabó Malom és a Garat Malom lisztjét veszik. A kenyerek kovászosak, a weboldal szerint 18-32 óráig érlelik, mielőtt kenyér születik belőle. Ez az idő nem a kovász érésére vonatkozik, az ugyanis náluk folyamatosan etetett, tehát immár három éves cucc. Ennek megfelelően a kenyerek drágábbak, közelítenek a belvárosi árakhoz, a fehér kenyér kilóára 1000 forint körül van (930 és 1200 forint között, attól függ, mekkora kiszerelést veszel). A végeredmény nagyon jó kenyér, nem éri el a legjobbak szintjét Budapesten, de közelítenek abba az irányba. Itt, Budapest keleti határánál pedig egyszerűen sci-fi. Ahogy korábban már kiszámoltam a pékségek megtérülésénél, kenyérrel nemigen lehet eltartani egy ilyen pékséget, hacsak nem csupa családtag dolgozik, lelkesedésből. Ennek megfelelően édes és sós péktermékeket is árulnak, túrós töltött batyut - vagy mit -, pogácsákat, csigákat. A kakaós csigájuk egyszerűen annyira valószerűtlenül SÁRGA volt, hogy nem bírtam otthagyni. Otthon beleharapva kiderült a megoldás: kurkumát tettek bele, ettől egzotikus íze is lett, meg jól is nézett ki. Oké, ez már make-up, de abból egy elegáns fajta. Összefoglalva: nem hiszem el, hogy imáim meghallgattak. Vajda ”Pékműhely” Józsi kakaós csigájának és kenyerének 2012-es felfedezése óta azt hangoztatom, hogy eljön az idő, hogy minden sarkon lesz kézműves pék, mert megéri. Az első, 2013 és ez utáni évek robbanása után azonban megtorpant a dolog, és noha kifizetődő lett jó péknek lenni, a pékségek száma egyáltalán nem követte mondjuk a speciality kávézók megállíthatatlan szaporulatát. Most látom újra, hogy megindult a második menet. Ezek az új helyek nem feltétlenül a csúcsot ostromolják, mert külvárosban inkább egy olyan kompromisszumot keresnek, amivel kifizetődő marad az üzlet, és a kereslet is megmarad. Viszont mivel látom, hogy megindult a differenciálódás, itt az ideje egy következő posztban leírni, hogyan értékelhetjük a pékségeket, és mit jelentenek az egyes minőségi szintek. Hogy mindent a helyén tudjunk értékelni, és azon belül üdvözölni vagy elutasítani. Vadkovász PékségCím: 1165 Budapest, Újszász u. 57.
Egy nap a városban Egy város legendás gasztrohelyei - az állandóság forradalma
Na, ez aztán egy igazi, tőrőlmetszett magazinos cím lett, igaz? És akkor most ilyenkor jönne egy húsz perc alatt összecsapott lista olyan helyekről, amik egyáltalán nem legendásak. Na nem. Olyat kaptok eleget máshol. Én pont azon gondolkoztam, vajon vannak-e? És ha nincsenek, mikor lesznek? És ha lesznek, kik válhatnak legendássá? Ott van például a Di Fara Pizza Brooklynban. Sosem voltam ott, de imádom, hogy létezik. Izing Róbert egy plasztikus bekezdésben foglalja össze, miért imádnivaló, részlet: Ha megbetegszik, a bolt bezár, és nincs pizza. Jellemző a hely horderejére, hogy amikor pár éve négy dollárról öt dollárra emelte egy szelet pizza árát, a Wall Street Journal egy teljes cikkben foglalkozott a lépéssel, és azzal, hogy ez milyen hatással lehet a New York-i pizzaárakra. Maga a hely elképesztően lepattant, mosdó nincs. Nem az a lényeg, hogy jó-e a pizzája, mert nyilván jó. Nem az a lényeg, hogy régóta üzemel, mert olyanból is akad pár kutyaütő. A lényeg az, hogy szeretik, töretlenül, megállás nélkül, és a pizzéria is szereti a vendégeket, szintén töretlenül. Sok legendás hely van még a világban, amik, ha megszűnnének, mintha egy darabot tépnének ki a városból. Lehet egy étteremnek akárhány Michelin-csillaga, ha nem része a városnak, ha nincs tele szeretettel, akkor holnap nyugodtan átköltözhetne a szomszédos országba, nem lenne érdemes könnyeket hullatni érte. Én úgy látom, hogy a legendás helyek az alábbi tulajdonságokból többet is fel tudnak mutatni, ideális esetben talán mindet: Kezdetektől a tulajdonosok dolgoznak a boltban A tulajdonosok minden nap megjelennek, mert kézben tartják az étel elkészítését, nem bízzák azt az alkalmazottakra, hacsak ők is nem lettek mára részei a legendának Odafigyelnek az alapanyagokra, a jó minőségre, de nem feltétlenül a csúcsra törekszenek. Általában nem túl gyorsan haladnak a korral, és nem újítják meg a konyhatechnológiát minden ötödik évben, szeretnek hagyományos módon elkészíteni valamit, ahogy elkezdték. Ezt általában el is várják tőlük. A hely régóta nyitva van, és várhatóan csak haláleset miatt zárhat csak be, ideális esetben úgy sem. Nem terjeszkednek, nem nyitnak évente új helyet, mert nem tudnák kézben tartani, és egyébként sem ez a céljuk. Jól érzik ugyanazon a területen magukat évtizedekig. Üzleti körökben az ilyen mozdulatlanságot szokás a lassú elmúlással azonosítani, de ezek a helyek rácáfolnak, és egy nagyon fontosat valósítanak meg így: a kiegyensúlyozottságot és kiszámíthatóságot. Nekünk, itt a budapesti gasztroforrongás utáni években, amikor tisztul ki a zavaros, és elkezdenek mennyiségben is felzárkózni a helyek a minőség után, bezárnak a hullámlovasok, meg sajnos bezárnak sokszor a jók is, mert nincs megbízható munkaerő, szóval nekünk még nem éppen ilyesféle igényünk van. Vagy nem tudjuk, hogy van-e. Akadnak évtizedek óta nyitva lévő, tetemes törzsvendégkört vonzó, nem is rossz éttermek, de valahogy mégis bennük van az a nehezen levakarható álflanc, kezdve a magukat túl komolyan vévő, de egyébként sokszor unalmas ételekkel egészen a pincérek kiszámított profizmusáig. Szóval elkezdtem így nézni a helyeket. A pár éveseket és a negyven éveseket is. Kiben van meg AZ? Ki fejlődhet azzá, hogy Domenico DeMarco pizzériájához hasonlóan Budapest kötelező célpontja legyen, de ne kurvuljon el? Turistacélpont, de nem turistalátványosság. Lehet egy fura hely a nyolcadik kerületben, mint a bezárt Arany Tacskó, csak jó konyhával és elhelyezkedéssel, de lehet az ötödik kerületben is, vagy a föld alatt. Lehet magyaros vagy zsidó konyha, kínai konyha, cigány konyha, mert mindegyik a város és a gasztronómia szerves részeinek számítanak, ahogy az olaszok New Yorknak. Van egy listám, és el is kezdem felkeresni ezeket a vállalkozókat egy mélyebb portréhoz. Lesz itt olyan pali, aki megtanította Budapestet gyrost készíteni, lesz föld alatti, szakadt hely, meg olyan édességek, amiket többé nem lehet kitörölni az emlékezetünkből, mégis csak egy helyen kapni őket. Írtam már róluk, csak nem így, nem ilyen szemmel. Szóval ha van tippetek, itt az alkalom, hogy bővíthessem a listámat, kommentben írjátok meg, szerintetek ki lehetne legendás matéria és miért, a fenti felsorolás mentén.
Városlátogatások Egy nap Splitben – One day in Split
Egy nap Splitben – One day in SplitHorvátország második legnagyobb városa, Közép-Dalmácia igazgatási és gazdasági központja. Az ókori város számos gyönyörű látnivalót kínál az érdeklődők számára.Egy kis történelem:Történészek szerint a település neve a görög aszpalathosz (tüskebokor) szóból származik és némi római hatásra lett az olasz Spalato, végül ez módosult Split-re. A római uralmat megelőzően görögök lakták a helyet, de igazi várossá Diocletianus római császár idején vált. Az uralkodó hatalmas palotát építtetett a tengeröbölhöz, melyet a négy égtáj felől a Tengeri, az Arany, az Ezüst és a Bronz kapun keresztül lehet megközelíteni. Lemondása után a császár ide vonult vissza, itt töltötte „nyugdíjas” éveit. Az impozáns épületerőt sugárzott és biztonságot jelentett, ezért egyre többen telepedtek meg itt.A palota körül alakult ki a későbbi város, melynek fordulatokban gazdag történelme során többször is kapcsolódott a magyar történelemhez. 1105-ben a város behódolt Könyves Kálmán magyar király előtt, aki katonai beavatkozás nélkül szerezte meg az uralmat. A magyar uralkodó esküt tett Split szabadságjogainak a megtartásáról, a város polgárai pedig hűséget fogadtak a magyar királynak.Később Velence foglalta el a várost, majd II. Béla hadjáratát követően közel harminc évig újra magyar fennhatóság alá került Split. A tatárjárás idején ide menekült IV. Béla, itt vannak eltemetve leányai, Katalin és Margit.Látnivalók:Split óvárosa lényegében az egykori Diocletianus-palota falai között található. Az egész történelmi negyed felkerült a Világörökség listájára.A történelmi falak között is eluralkodott a mediterrán hangulat, a belváros szűk, labirintusszerű utcáin és sikátoraiban pezsgő élet zajlik. A kétezer éves műemlékek között számos kiülős étterem, kávézó és pizzéria működik, ahol ki lehet próbálni a helyi ételkülönlegességeket és a hűsítő söröket. A pénztárcánkra nem árt vigyázni, itt nem is annyira zsebtolvajoktól kell tartani, a helyi árak olyanok, hogy az gondolja az ember, hogy a császári palota felújítására gyűjtenek.Apropó, mit gondolsz, hogy Horvátországban miért isznak a turisták szinte kizárólag bort vagy sört? bor – vino - sör – pivo - üdítő - osvježavajuće piće.A kikötő is pazar látvány nyújt, érdemes itt is egy kellemes sétát tenni.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=apUvj5aoipY                                                                                              Készítette: vinpet
Városlátogatások Kefalonia
Kefalonia, az érintetlen természet csodájaKefalonia a Jón tenger legnagyobb szigete, melyet már Homérosz is megemlített az Iliászban. A zöldellő hegyekkel és dombokkal tarkított sziget az elmúlt évszázadokban volt török, velencei, angol, francia uralom alatt, majd 1864-ben csatlakozott Görögországhoz.Szinte minden turisztikai tájékoztató hangsúlyozza, hogy itt forgatták Louis de Bernières angol író regényéből készült, „Corelli kapitány mandolinja” című filmet Nicolas Cage és Penelope Cruz főszereplésével. A forgatási helyszínek Sami város kikötője valamint Komitata falu voltak. A fővárosban látható egy katona szobor, melyet előszeretettel fényképeznek a látogatók, de az nem a híres kapitányt ábrázolja.Kefalonia a csend a béke szigete, még nem árasztották el a turisták, ezért kiválóan alkalmas pihenésre, kikapcsolódásra. A sziget természeti látványosságai a Kathavothres víznyelő a káprázatos Melissani tavasbarlang és a Drogarati cseppkőbarlang is részei a sziget természeti kincseinek.Argostoli:Argostoli, a főváros trópusi hangulatú pálmafákkal övezett főutcáján egymást érik az éttermek, kávézók és ajándékboltok. Itt található a sziget legnagyobb kikötője, mely óceánjáró hajókat is képes fogadni.A kikötő fekete és fehér gyöngykavicsokkal kirakott parti sétánya minden napszakban gyönyörű. A halászok itt kínálják frissen fogott zsákmányukat eladásra.Sétáljunk vagy kis-vonatozzunk a fővárosban:Nézzünk meg egy videót a városról és hallgassuk meg a kikötőből elhajózó óriáshajó búcsúdalát.https://www.youtube.com/watch?v=AoS3lDAToYIhttps://www.youtube.com/watch?v=VQ_jiVA4HR8                                                                                                              By vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!