2020. április 3. péntek, Buda és Richárd napja
Az élet, játék
Révay András
2015.03.13 21:40
Tudós, kalandor, örök gyerek? Egyik sem vagy mind együtt? A pontos válasz megadására az életmű kutatói sem vállalkoznak. Ám eldöntheti mindenki saját magának, ha megnézi a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum legújabb kiállítását.

A rejtvények tovább is fokozhatók, mondjuk azzal, hogy megkérdezzük, ki volt Gottesmann Raul és Martonfalvi Antónia Alojzia fia? Ezen a néven persze hiába keresnénk a lexikonokban, ám ha valaki esetleg a festők között kezdene kutakodni, akkor Münchenben, Hollósy Simon iskolájánál talán rábukkanna Erdőbaktai Gottesmann Ervin nevére. Innen pedig már kiderülhet, hogy India kutató, újságíró, bölcsészdoktor, a II. Világháború után pedig a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum igazgatóhelyettese rejtőzik a név alatt. Nem akármilyen ember lehetett, hiszen egyike volt annak a tizenhét nem buddhista személynek, akit az indiai kormány 1956-ban meghívott a Buddha születésének 2500. évfordulójára rendezett nagyszabású ünnepségsorozatra. A múzeum legújabb kiállítása neki állít emléket.

Az előkészületek négy évvel ezelőtt kezdődtek – mondta el a megnyitó alkalmával dr. Fajcsák Györgyi, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum igazgatója. Négy évvel ezelőtt, 2011. március 15-én hunyt el Baktay Ervin özvegye, és azt követően kezdődhetett meg a hagyaték feldolgozása. Baktay könyvei, tárgyai, fotói, egyéb dokumentumai a múzeum gyűjteményébe kerültek. A most megnyílt kiállítás mindannak a munkának összefoglalása, mondhatjuk eszenciája, melyet a múzeum szakemberei ez alatt az idő alatt végeztek. A tárlat hű képet ad arról, milyen színes egyéniség is volt Baktay Ervin. Hogyan lett az I. Világháború népfölkelő hadnagyából festőművész, művészettörténész, orientalista, asztrológus, író.

 Wojtilla Gyula, aki maga is orientalista, ókortörténész, egyetemi tanár, indológus, személyesen ugyan nem ismerte Baktay Ervint – annak halálakor még csak gimnazista volt – de egy rádió-előadását hallotta, és ez máig élő emléket hagyott benne. Azóta pedig már többen is megállapították: ókortudományunk soha nem felejtheti el Baktayról, hogy könyvei sok ezer olvasót vezettek el az ókori India kulturális értékeinek megbecsüléséhez. Tudományos munkásságának csúcsát az India művészete című könyve jelenti. A kiválóan megírt, gazdagon illusztrált, szép kiállítású összefoglaló munkához a megjelenésekor világviszonylatban is alig akadt hasonló színvonalú könyv. Sajnos kiadását a szerző már nem érhette meg. A kritikusok elmondták róla, hogy Baktay a művész szemével tudta olvasni a műemlékeket, szobrokat. A formáik, vonalaik, arányaik segítségével fejtette meg szépségük titkát.

Sokoldalú tehetségének köszönhetően nagyon gazdag életmű maradt ránk. Útleírásai meghódították a földrajz szerelmeseit és sok barátot szereztek Indiának. A Nobel-díjas Tagore vagy a modern India atyja, Gandhi bemutatása a két világháború közötti magyar kulturális közélet fontos szellemi eseményei voltak. A hinduizmusról, a jógáról írt kötetei azért érdekesek, mert a szerző a sajátosan ind fogalomrendszeren belül maradva igyekszik megismertetni ezeket magyar olvasóival. Ő maga, a világra nyitott homo ludens volt, a „játékos ember” és ennek köszönhetően a hinduizmusról úgy tudott írni, hogy közben nem vált misztikus hajlamúvá. A Káma Szútra magyar nyelvű átültetésével a klasszikus indiai kultúrának egy speciális remekműve vált ismertté, a csillagfejtésről írt könyve pedig egy szellemi kirándulásnak tekinthető.

 Ugyancsak a homo ludens kifejezést használta Baktay Ervin jellemzésére a kiállítás kurátora, dr. Kelényi Béla is. A megnyitóra meghívott vendégek megtudták tőle, a jelzőt Baktay alkalmazta saját magára, befejezetlenül maradt önéletrajzának címeként. Kiderül belőle ugyanis, hogy Baktay Ervin számára az élet gyermekkorától fogva halálosan komoly játék volt, melyben a lehető legnagyobb átéléssel és műgonddal játszotta el a magára szabott szerepeket. Szerep, többnyire főszerep igazán bőven akadt az életében. Volt benne festőművész-, műfordító-, újságíró-szerep, utazó- és földrajztudós-szerep, asztrológus- vagy éppen művészettörténész-szerep, és indológus-, indián főszerep is akadt. Tevékenységei egy olyan, mérhetetlenül sokoldalú személyiség bemutatását kínálják fel, melyet igazán nem könnyű egy kiállítás keretében megjeleníteni.

Itt ugyanis nemcsak az vetődik fel, hogy mit mutatunk be, hanem az is, hogy mit nem tudunk ábrázolni ebből a gazdag életműből. Nem láthatjuk őt az I. világháborúban, amint a magyar királyi I. honvéd gyalogezred népfölkelő hadnagya az oly megragadó indiai meséket író Francis William Bain könyveit fordítja, és megalapozza ezzel a Kelet iránt elkötelezett munkásságát. Láthatjuk viszont, mint muzeológust és művészettörténészt, az először általa feldolgozott legjelentősebb korai indiai szobrokat, valamint a mughal korszak kultúráját illusztráló miniatúrákat és fegyvereket, illetve az ugyancsak először általa tanulmányozott nepáli szoborgyűjteményt. Találkozhat a közönség Baktay unokahúgának, az időközben India ikonikus művészévé vált Amrita, Sher-Gilnek két festményével is.

Az egyik terem anyaga a Baktay által létre hívott vadnyugati város és indián törzs életére utal. A műtermi körülmények között 1924-ben megalapított „Léhűtők városában”, Loaferstownban megrendezett Wild West Zree Meetingek családi és baráti szerepjátékaiban Baktay úgy lép fel, mint Mr. E. H. Bucktye, a város Sheriffje. Valamint többek között, mint Mr. Hooligan B. Irvin, a Loaferstowni Messzelátó című újság főszerkesztője, vagy mint Mr. B. E. Aywaynowich, a loaferstowni Arizona National Theatre igazgatója, továbbá az itt bemutatott „A fogorvos” című darab szerzője, és főszereplője, a kalandor Dutch. 1931-től fogva pedig még a dunai indiánok törzsének főnöke is, Heverő Bölény, akit mint Lazy Buffalo-t 1937-ben az Amerikai Indián Szövetség a tagjai közé választ. Akit a törzs egyik tagja, Úszó Fatörzs, így jellemzett: „A Törzsnek nem csak alapítója, de lelke-teste is a Főnök volt, az ő sajátos egyénisége nyomta rá az együttesre az egyszeri és soha vissza nem térő unikum jelleget. Ő volt a középpont, amely körül nemcsak keringtek a többiek, mint a bolygók a Nap körül, hanem valahogyan még a létüket is tőle kapták, legalábbis törzsi vonatkozásban.” Ezen a kiállításon aligha tudjuk teljes mélységében bemutatni azt a „Játékos embert”, aki életét leíró emlékezései mottójául egy egészen más dimenziókat megnyitó Joseph Conrad-idézetet választott: „Úgy élünk, ahogy álmodunk - egyedül..."

www.hoppmuseum.hu

Kapcsolódó témák

Különleges könyv bemutatója és egy kiállítás megnyitása zajlott egy időben Budapesten a Józsa Judit Galériában. A falakon, kódexlapokon látható a Belváros-Lipótváros krónikája és a különálló lapok együtt, könyv formában, kézbe vehetővé váltak.

Ez volt a kezdet, az első lépés a világsikerhez vezető úton – mondta el Rajk László azon a sajtótájékoztatón, ahol bejelentették: Oscar-díj jelölést kapott a Saul fia című magyar film.

A sztárvendég, Plácido Domingo iránti óriási érdeklődésre való tekintettel estéllyé alakítja február 6-i rendezvényét a Magyar Állami Operaház. Estélyt adnak, és ezzel esélyt, hogy a világhírű spanyol énekes fellépését 1236 vendég láthassa színháztermi kényelemben.

A tizenkettedik Újbor és Sajtfesztivál a Bánk Bán Bordalával nyílt meg Budapesten a Vajdahunyad Várban, a Mezőgazdasági Múzeumban. A jó hangulat nem csak ennek volt köszönhető. A borászok bizakodóak, a 2015-ös év jó évjáratnak ígérkezik. Az pedig köztudott, hogy a bor és a sajt egymásnak jó barátai. Ahol sűrűbben nyílik a palack, ott több fogy a sajtokból is.

A Gundel Művészeti Díjat az ezredforduló tavaszán alapította a Gundel Étterem vezetősége. Az első díjátadásra 2001 májusában került sor: eleinte 10, a későbbi években 14 kategóriában díjazták a különböző művészeti ágak legjobbjait. Idén a díjazottak csoportja átalakult, egyenként két tagból álló, hat szakmai kuratórium dönt és a sor egy hetedik. új kategóriával gazdagodott.

Blog ajánló
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Városlátogatások A napfényes Olaszország
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!