2020. március 29. vasárnap, Auguszta napja
Egy csillag képmeséi
Révay András
2018.03.29 16:18
Ezzel a romantikus címmel nyílt kiállítás Budapesten a Puskin kávéházban, a fiatal grafikusművész és illusztrátor, Berzsán Eszti műveiből. A születésnapi megemlékezéssel egybekötött kiállítás április 13-ig látogatható.

 Nyilvánvaló: egy művésznek is élni kell valamiből, nem meglepő tehát, ha céget alapít, saját internetes oldalt indít. Az Eszti Berzsán Illustrations éppen két évvel ezelőtt jött létre és az, hogy még létezik, az a kitartás, az elszántság, a szorgalom és az összefogás eredménye. Ma már harminc ezren látogatják. Egy finom gyümölcs, aminek a beéréséhez éppen két év kellett. Vagy sokkal több! Amint azt Téglásné Tóth Márta, a művész egykori tanára a megnyitón elmondta: „26 évvel ezelőtt, 2. osztályos tanuló volt Eszter, amikor a tanító nénije megkeresett, mint rajztanárt, hogy nézzem meg a kicsi lány rajzait. Látva az akkor készült alkotásait, rögtön tudtam, hogy egy kibontakozó rajztehetség rejlik a kislányban.” Az idő bebizonyította, hogy ez a megállapítás helyes volt. Eszter hamarosan lelkes tagja lett a felső tagozatos rajzszakkörnek. Sorozatban nyerte meg a különböző kerületi rajzversenyeket alsó- és felső tagozatos kategóriákban egyaránt.

Az általános iskola befejezése után a Teleki Blanka Gimnázium rajztagozatán folytatta tanulmányait, miközben magánúton kitanulta a festészet és grafika mesterségét. A rajzolás, festés és illusztrálás, nemcsak hobby lett számára, hanem immáron örök szerelem. A nap szinte minden órájában, percében alkot, rajzol. Élete minden pillanatát párperces skiccekkel, vázlatokkal, máskor csodálatos illusztrációkkal örökíti meg papíron vagy vásznon. Alkotásaiban a mese és valóság keveredik. Képeinek témája rendkívül gazdag. Rajtuk keresztül pozitív gondolatokat, érzelmeket szeretne üzenni az embereknek. Csodálatos, fantáziadús képeket készít fotókról. Gyermekportrékat varázsol a mese világába. Kiváló illusztrátor, aki könnyed figuráival mesekönyvek rajzainak ihletője, alkotója. Festői munkájában leginkább az akvarell és az akril technikát használja.

 Képei csodálatos színvilágban pompáznak. Alkotásain legtöbbször emberek szerepelnek, akiket sokszor rajzfilmes figuraként ábrázol. A tájképeken a vörösek, kékek és zöldek mozgalmassága, ugyanakkor pl. a madarakat ábrázoló képei a barna, vörös, sárga és kék színek a könnyed, légies, de nyugodt hangulatát árasztják. A digitális művészet bár nem olyan kézzelfogható, mint egy olajfestmény, amely szabadkézzel készül, mégis ugyanolyan kifejezőeszköz, amelynek célja az önkifejezés. Ennek a művészeti ágnak is megvannak azok az eszközei (egér, digitális ceruza, tablet), amelyek a klasszikus értelemben használt eszközöknek megfelelnek. Berzsán Eszter mostani kiállításán képei - a huszonegyedik század legújabb technikáját alkalmazva - digitális technikával készültek.

 A kiállítás megnyitásakor a művész, Berzsán Eszti – ahogy magát nevezte – előbb az oldaláról, az Eszti Berzsán Illustrations-ról (http://esztiberzsan.blog.hu) szólt. Kétéves az oldalam - mondta. „Ez hosszú idő, ennyi idő alatt sok minden változik, fejlődik, hogy mennyi minden, azt mindenki érzi a saját életében... olyan nagyot tud fordulni a világ! Velem, velünk is ez történt, és a kezdetek óta minden nap érzem a folyamatos fejlődést, változást. Jó mindig új álmokat álmodni, szabadon szárnyalni és közben új célokat kitűzni, ami felé haladhatunk. Voltak terveim a múltban is, melyek már megvalósultak, és ez a kiállítás is egy terv volt, ami most megnyílt. Vannak új terveim, és remélem, hiszem, hogy ha minden erőnkkel, lelkesedésünkkel, szenvedélyükkel dolgozunk tovább, akkor mind valóra válhatnak majd és lehetek a lány, aki berajzolja magát a csillagok közé.”

Az alkotni tudás egy eszköz - csodálatos kifejező eszköz, de csak eszköz - melyen keresztül üzenni tudunk valamit. A lelkünkből adhatunk át egy darabot akkor, amikor egy-egy alkotást létrehozunk. A művészet az érzelmekből táplálkozik és az érzelmekre hat. Ilyen kiállítás az „Egy Csillag képmeséi”. Beszélő, élő képek, amikben van egy csipetnyi varázslat is. Az álomvilág és a valóság határa nekem ismerős, otthonos hely, szeretek ott pihenni egy nagy vattacukor fa erős ágaira kötözött, puha felhőből szőtt függőágyban és nézem az eget, hogy úsznak felettem a különböző formájú felhők. Ott születtek ezek a képek, ahol az álom és a valóság összeér. Az én egyik titkom, hogy félig mindig álmodozom, csak félig vagyok itt a valóságban, a lelkem egyik része állandóan tervez, komponál, alkot, még akkor is, amikor látszólag épp valami egészen hétköznapi dologgal foglalkozom.

Amikor elkezdtem az oldalon közzétenni az alkotásaimat, csak arra gondoltam, szabadon megmutatom a világnak, hogy látom én az életet, hogy élem át a pillanatokat, mi jön ki a lelkemből egy esős reggelen. Most, ahogy itt állok, két évvel és nagyon sok tapasztalattal, még több megélt érzelemmel a hátam mögött, még mindig ugyanazt gondolom: így is, úgy is megrajzolok mindent, mert így dolgozom fel azt, ami engem ért. Továbbra is azt és úgy fogom rajzolni, amit szeretnék, mert ez a szabadság az alapja az oldalon érezhető lüktető, eleven életnek. És ha már alkotok, megmutatom a világnak! Az viszont változott, hogy sokkal tudatosabb lettem, építkezünk, jóval előre tervezünk, mindig 4-5 lépéssel saját magunk előtt járunk és – remélhetőleg - ez most már így is maradhat még nagyon sokáig! 

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Városlátogatások A napfényes Olaszország
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!