A Tatabányán élő és dolgozó Jakobi Anna Mária készít nagyméretű táblaképeket, alkotásai középületeket is díszítenek. Szellemiségéhez mégis inkább az olaj- és akrilfestmények állnak közel, bár keze alól rézkarcok, szitanyomatok, litográfiák is kikerülnek. Időnként foglalkozik rézdomborítással, tűzzománccal is. „Nem azt festek, amit látok” – mondta el magáról. „Azt festem, amit érzek, ami a véleményem a dolgokról. Szárnyakról és kalitkákról, a Barbie babák műanyag világáról, a konzerv-világ lélektelenségéről. Sokszor visszatérek témáimban a régmúlthoz, a magyarsághoz, a titokhoz és a legendákhoz. Mindig az örökérvényű dolgok foglalkozatnak, de a múlton át a jelenhez kívánok szólni.” Minden kiállítása valamilyen meghatározó gondolat köré volt csoportosítható és ez így van most is. Elég, ha figyelmesen megnézzük ennek az új kiállításnak címadó darabját. Elmélyedve az „Éva óta” részleteiben, felfedezve rajta nem csak a kígyót, de sok más rejtett tartalmat is egy érdekes, új alkotói világ nyílik meg.
Öröm, ha valakinek a képeivel újra találkozik az ember, ízlelgeti, elemezgeti a változásokat, azokat a folyamatokat, amelyeket egy érzékeny szemű, tapasztalt művész pályáján felismerhetünk – állapította meg a kiállítás megnyitásakor Feledy Balázs művészettörténész. Nagyon fontos, hogy felmérhessük a folyamatot; mivel foglalkozott a művész korábban és mivel foglalkozik ma. Mit és hogyan festett eddig? Mi a lényeges számára? Jól láthatjuk, hogy Jakobi Anna olyan folyamaton megy végig, ami nagyon elgondolkodtató. Ő olyan gondolkodó alkotó, akit nagyon biztos értékelvűség motivál. Nála az emberség és a művészet: egyet jelent. Számára az emberi, az etikai problémák rendkívüliek, összefonódnak. Emberként és festőművészként ugyanazok a dolgok foglalkoztatják, az emberi kapcsolatok működőképessége és működőképtelensége.
Szembetűnő nála az irodalmiasság – a képeinek, és a kiállításainak is mindig vannak címei. Ráadásul ezek nemcsak formai karaktert adnak, hanem mélyebben jellemzik a bemutatott anyagot. Ilyen volt „A lélek jelbeszédei” kiállítás. Az ő történelmi, a nemzeti múlt irányába tekintő érzékenységét az „Emese álma” kiállítás mutatta. Az idei, januári kiállításának is roppant költői címe volt: „Nyomok az idő havában” és szorosan illeszkedik hozzá a mostani: „Éva óta”. Ez nem csak két szó. Azonnal elindít egy gondolati láncot a bibliai kortól mostanáig, és mindannyiunkat foglalkoztatni képes. Mindig felmerül nála a bánat, öröm, csalódás, felszabadultság, a világ és én kapcsolata. Amiben ma élünk, és amit ma tapasztalunk. Most ismét egy meglepetéssel lépett elénk, de ez jól illeszkedik festői útjába.
Nagyon erősen önvizsgáló típus. Nem minden művész ilyen. Van, aki jól rajzol, sokat alkot, harmonikusan be tud illeszkedni a világba, nem foglalkozik ennyit morális és etikai problémákkal. Nála viszont mindennek természetes áttételei vannak a festészetében. Éva óta méri fel, honnan indultunk és hová jutottunk. Nem a külső jelenségeket festi meg, nem kívülről halad befelé, noha úgy érezzük, hogy a világ jelenségeit festi – inkább belülről jön kifelé! Ahogyan ez a szürrealistáknál merült fel a húszas - harmincas évektől kezdődően. Akkor fogalmazták meg, hogy a festő szerepe kivetíteni, ami benne látható! Jakobi Anna jelei mind realisták, felismerhető elemekből építkezik, de amikor összeállítja, olyan értelmet hordoznak, amelyeket csak ő tud, mélyen belülről tárja elénk.
Minden egyes darabnál érdekes a megfestés módja. Némelyik képen erős szakrális megközelítés érzékelhető, elgondolkodtatóak a biblikus dilemmák. Az aggodalom a jelenért és az aggodalom a jövőnkért. A sajátos, európai értékrend kérdései tükröződnek alkotásain. A Barbie baba borzasztó szimbólummá válik, nemcsak, mint gyerekjáték, hanem mint eltorzult női eszmény, és ahogy ez a „barbie-szemlélet” rávetül a jelenkori kultúrára a maga egyszerűsített primitivitásával. A képei nézhetők, szinte olvashatók. Bár az álom nála nagyon fontos, mégis kifejezetten tudatos festő. Nem fordul el a világtól, hanem véleményt mond róla. Festői felfogásában különös szerepe van a vonalnak és a pontnak. Ez a kiállítás minden nézőt elmélyülésre, elmerülésre sarkall, érdemes minden képnél külön megállni és felfedezni a részleteit, a rendet a képi világban.
Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.
A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.
A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.
A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!
Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.
