2020. február 25. kedd, Géza és Alexander napja
Egyrészt - másrészt
Révay András
2015.05.10 21:58
A hivatalos lista szerint negyvenhárom termelő várta - összesen jó pár száz borral - az idei Rosalia fesztivál vendégeit a budapesti Gesztenyés Kertben. Az időjárásra sem lehetett panasz, a látogatók számát és a vásárlási kedvet illetően pedig a borászok is elégedettek voltak.

A közönség elégedettsége viszont már a kezdetektől sem volt teljesen felhőtlen. Tény, hogy a fesztiválra a belépés ingyenes volt – egy pici(?) csavarral. Az megszokott dolog, hogy a hasonló rendezvényeken a kóstoló pohárért fizetni kell és a távozáskor a vendég eldöntheti, megtartja a poharat vagy visszaváltja. Most itt erre lehetőség nem volt, aki kóstolni akart, kénytelen volt ezer forintért poharat venni és ezt elég sokan nehezményezték is. Sajnos a jókedvet egy másik esemény is beárnyékolta, ám erről a szervezők már nem tehettek. Rajtuk kívül álló, banktechnikai okokból a PayPass kártyák elfogadása a kiállítói standokon akadozott, kiszámíthatatlan volt, többször megbénítva ezzel a fizetési rendszert, és hosszas várakozást eredményezve több feltöltő ponton. A hiba rövid időn belül nem volt megoldható, ezért kénytelenek voltak a PayPass elfogadást teljesen kiiktatni. A Metapay-kártya rendszer működött tovább, bankkártyával, készpénzzel is fel lehetett tölteni. Mindezek ellenére „a borok győztek” több borásznak már az első este után pótolnia kellett a készletét – és ezért nem voltak túl szomorúak!

Ami pedig a kínálat minőségét illeti, hát hiba abban sem volt. Voltak termelők, akik a rosé borok világversenyén Cannes-ben, a Mundial du Rose-n különösen szépen szerepeltek. A Dula pincészet kilenc éve készít rosét, nyolc alkalommal küldte el Cannes-ba és ebből öt érmet szerzett: három ezüstöt, két aranyérmet. Mivel mindig csak egy bort küld, az aranyérem száz százalékos teljesítménynek minősíthető! Főként Pinot Noir-t használ erre a célra és bár ebből vörösbor is készül, bátran kijelenthető, hogy a fajta a roséban tudja a legkülönlegesebbet nyújtani. A vörösbornál van egy hatalmas versenytársa, Burgundia, de rosében Magyarország akár világbajnok is lehetne – eddigi eredményeink alapján! Pár évvel ezelőtt Cannesban összehívták a rendszeresen legjobb eredményt elérő versenyzőket, ahol a Dula pincészet a második helyre került egy francia készítő mögött. Tudnunk kell azt is, hogy az ezüst vagy arany egy kicsit a szerencsén, az évjáraton is múlik. A Nyáridő roséjuk most, a budapesti bemutatón az első este elfogyott és éjjel Egerből hoztak újabb adagot a második napra. Ez a rosé roppan sokoldalú. Ételek mellé is kitűnő, azt az élményt adja, mint Gershwin zenéje a Sommer time – hogy élvezzük az életet. Hát a rosé is erre való!

 Második évben vesz részt a Rosalia-n a badacsonyi Borbély Családi Pincészet. Az egyik fő termékük a „Kinn a gangon” névre „hallgató” Pinot Noir rosé, mely a tavaly termőre fordult ültetvény szűztermése. Ez az első, ami innen piacra került és már most megállapítható róla, hogy a 2014-es évjárat nagyon jól sikerült. Könnyű, gyümölcsös, szamócás, epres, málnás illatvilágú, friss, ropogós savakkal. A vendégek is nagyon szeretik, itt is már az első este olyan sok fogyott belőle, amire szinte nem is voltak felkészülve. Mindinkább megállapítható, hogy a rosé divatos lett. Míg pár évvel ezelőtt nem is számították igazi bornak, ma ez teljesen megváltozott. Magyarországon kezdetben valóban a vörösborok melléktermékének tekintették – erősítette meg Borbély Tamás – majd hozzátette: Nem roséra szüreteltek, hanem a vörösborokból engedtek le egy keveset. A változás mozgatója, elindítója Dúzsi Tamás volt. Sok fiatal, kékszőlő ültetvénye volt és addig nem fogott vörösbor készítésbe, amíg nem látta erre késznek a szőlőjét. Inkább rosékat készített nagy választékban. Mivel ezek valóban kiválóak voltak, ráirányították a figyelmet erre a bortípusra. Azóta bebizonyosodott, hogy a vörös-cefréből leengedett lé helyett a roséra szüretelt szőlőből kitűnő borok készíthetők, a Borbély pincészet is ezt az utat járja.

Dúzsi Tamást egy idő óta már itthon is úgy nevezik, hogy a „cannes-i rosékirály”. Számára ez ezüstös év volt. Tavaly három aranyat az idén négy ezüstérmet kapott a világ legrangosabb rosé versenyén. A nehéz 2014-es évjáratból ez is kiváló eredménynek számít. A borok is szépek. Hasonló mondható el a vörösborairól, az összes nagy német és francia versenyeken aranyérmet kapott. A Kékfrankos és a Syrah válogatás is nagyszerűen sikerült, versenyekre viszont majd még csak most mennek, hogy ott is bizonyíthassák kiválóságukat. A pincészetnél szabály, hogy nem csak úgy, találomra nevezik be a boraikat, az elküldött borok legalább a felére érmet szoktak kapni. Szekszárd egyik jellegzetes bora a Kékfrankos. A válogatás kiváló helyről, egy dombtetőről származik, negyven éves ültetvényről. Azt pedig minden borász tudja, hogy igazán jó minőséget csak a „megállapodott”, öreg tőke ad. Egy ilyen „beállt” ültetvényen a ma oly divatos hajtásválogatás is fölösleges. A szőlő is olyan, mint a férfi, aki ha negyven éves korára nem tudja, mit akar, sosem fogja megtudni. A negyvenéves szőlő is tudja, mit akar. Annyit hoz, amit a legjobb minőségben meg tud érlelni. Példa rá ez a Kékfrankos, ami annyira „vastag”, olyan beltartalmi értékű, amire korábban példa nem volt.

 „Szerintünk, amikor ébred a természet, megjelenik az első meleg napsütés, akkor rozét kell inni.” A bioborairól híres Dobosi pincészetben ez része a filozófiájuknak. A Rosáliára hozott klasszikusan halvány hagymahéj színű roséjuk acéltartályban érlelt, tehát reduktív eljárással készült. Így tudják legjobban megőrizni a gyümölcsös hatást. A rosénak szánt Kékfrankost mindig kézzel szüretelik, mert ilyenkor kevésbé sérülnek a szőlőszemek és ez fontos szempont. Csak nagyon rövid ideig áztatják a mustot héjon, hogy ez a hagymahéj szín megmaradjon, ne sötétedjen. A különféle borversenyeken ők is szép eredményeket érnek el. A borvidék helyi versenyein rendszeresen a legjobbak között végeznek, az országosok közül pedig legutóbb az Újborok versenyén nyertek aranyérmet. Már készülnek a nyárra, ami remélhetőleg jobb lesz, mint tavaly.

 Először jelent meg a Rosalián a Birkás pincészet, bár rosét már elég régen készítenek. Mindig csak egyfélét, Kékfrankosból. Ezt itt is bemutatták, de mellette volt egy érdekesség is, ami csak náluk kapható. A jobbára Izsák környékén termő nagyon ritka fajta, az Arany Sárfehér még ott is csak egyetlen másik pincészet kínálatában található meg. Ez a fehérbor főleg halételek mellé kitűnő. Sikeres a vásárlók körében a 2011-es Kadarkájuk is. A roséhoz ők géppel szüretelnek, az áztatás viszont náluk is rövid, a szín változását sűrűn ellenőrzik, míg el nem érik a világos, málnás árnyalatot. Tavaly, 2014-ben, a sok eső miatt kicsit savasabb volt a szőlő. A hűtött, acéltartályos erjesztés során erre is figyelni kellett, hogy a bort a kellő pillanatban palackozhassák. Az erjedéskor keletkező saját széndioxid mellett egy keveset még hozzá is töltöttek. Hordóba nem került annak érdekében, hogy megőrizhessék friss, fiatalos, üde jellegét, málnás ízét.

A fesztiválon borkorcsolyából sem volt hiány. A kolbász szó „kolbice” változatát eddig nem nagyon ismertük, de lassan kezdi megszokni a közönség. Felbukkan itt- ott, láttuk a Pálinkafesztiválon és megjelent a Rosalián is. Valójában egy szójáték. Magyarul van valami becézés-szerű értelme, ha pedig angolosan ejtjük: „kolbájsz” lesz belőle. Fagylalthoz hasonló, teljes kiőrlésű lisztből gyúrt, kenyértésztából sütött, magvakkal megszórt tölcsérbe helyeznek bajor és fűszeresebb, magyarosabb, enyhén csípősebb, apró kolbászokat. A bajor kolbász német területen elterjedt, nincs benne paprika, van viszont fokhagyma, fűszerek, és ez is juhbélbe töltött darált sertéshús. Ketchup, mustár, majonéz, chili, curry az alapadagban is van, ezen kívül a vásárló még választhat hozzá pirított hagymát, bajor káposztát, sajtot, baconszalonnát is. A két magyar fiatal ötletéből származó termék először 2012-ben jelent meg az Adventi vásáron, a Bazilikánál, azóta mind sikeresebb, mert valóban nagyon finom. Az olyan kóstolók mellé, mint amilyen a Rosalia vagy a Pálinkafesztivál volt, kifejezetten ajánlható.

Kapcsolódó témák

Beváltották a szervezők a tavaly – a XII. Újbor és Sajtfesztivál megnyitásán - tett ígéretüket. Persze könnyű dolguk volt, hiszen nem volt művészet előre látni, hogy 2016-ban olimpia lesz. Nos, idén, november 26-27-én, szombaton és vasárnap, a XIII. Újbor és Sajtfesztivált valóban az olimpia jegyében rendezik meg Budapesten, a Vajdahunyad várban.

A magyar borászatban irány- és mértékadó pincészetek munkájának elismerésére a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége 2002-ben megalapította „Az Év Pincészete” kitüntető címet. Olyan bortermelő társaság együttes teljesítményét díjazzák, amely az országban és külföldön a magyar bor, a borkultúra és a kulturált borfogyasztás széles körű népszerűsítéséért a legtöbbet tett az adott évben. A díjat a szakmai körök jelölése és szavazatai alapján idén tizenötödik alkalommal adományozták az arra méltónak tartott pincészetnek.

Lehet bizony, ráadásul nem is akárhol, hanem éppen Egerben. Így nevezte el a legjobb borát Tóth Ferenc egri borász és hogy a döntése helyes volt, arról a látogatók meg is győződhettek a Borháló egyik üzletében tartott bemutatón.

Hírnevéhez méltó érdeklődés mellett, családtagjai, sportvezetők, sok száz tisztelője jelenlétében avatták fel a sportlegenda, Papp László szobrát Budapesten a XIII. kerületben, azon a téren, ami rövidesen az ő nevét fogja viselni.

Már csak egy hét, és kezdetét veszi a 21. Magyar Borok Útja Rallye, melynek száz autóból álló mezőnye idén a Balatoni Borrégiót fedezi fel. Az exkluzív élménytúra a megújulás jegyében – eltérően a korábbi évek gyakorlatától - a nagy borászok mellett kis pincészeteket is meglátogat.

Blog ajánló
Egy nap a városban Budapest legendás állócsillagai - Leonidasz gyrosa
Egy új sorozatban felteszem a kérdést, mi tesz egy helyet legendássá? Eddig arra jutottam, hogy a tulajdonos állandó jelenléte és a változatlanság, a növekedés elvetése, és az ugyanazon a helyen való minél boldogabb élet megvalósítása kulcsfontosságú lehet. Ha valaki boldog és kiegyensúlyozott, mert úgy érzi, megvalósította, amit szeretett volna, annak a kiegyensúlyozottsága meglátszik a helyen, az emberek szeretnek odajárni. A sorozatban olyanokat keresek meg, akikben szerintem megvan a potenciál, hogy legendásak legyenek, és a város kihagyhatatlan titkos helyeikké váljanak a turistáknak is. Az Üllői út panelházai alatt, egy kopottas üzletsor egyikében ülök Kispesten, egy gyrosozó hátsó helyiségében. A lábamnál elhelyezett vödörbe ütemet vernek a mennyezetről aláhulló cseppek. A helyiség pont olyan, mint amilyet egy külvárosi gyrosozóban elképzelnénk, régi, elnyűtt dolgok egymás hegyén-hátán, megfordulni is alig van hely. Azokon a berendezési tárgyakon kívül, amik mindig itt foglalják a helyet, úgy mint a mosogatógép, a hűtő, kézmosó, Kosztopulosz Leonidasz egy széken ülve, más már nem nagyon fér el. Ahogy leültem velük szemben, hirtelen elfogyott az alapterület. Elöl, a bolt vendégterében hárman dolgoznak ez idő alatt. Vágják a gyrost, melegítik a pitát, beléjük mérik a szószokat, salátát. “Először jár itt?” - ez a kérdés naponta többször elhangzik. Ha valaki először jár ott, akkor megkínálják, hogy először kóstolja meg a salátákat, a hely specialitásait. Főleg a répásat, az sokkal inkább védjeggyé vált itt, mint a tzatziki. Persze van az is. Hogy honnan tudják, hogy valaki először jár ott? Emlékeznek rá, hogy látták-e az arcát már valaha, vagy nem. A kitűnő arcmemória elvárás az ott dolgozókkal szemben. Hátul, mint mondtam, Leonidasz ül, vagy Leo, ahogy becézik az ismerősei. Minden nap, nyitástól zárásig. Már csak néha megy előre, a vendégtérbe, mert már nem bírja a fizikai munkát, életerős fiatalokat vesz fel, akiket figyel, és akiket kiigazít, hogy minden úgy legyen, ahogy kell. Műtötték, komoly dolog, inkább nem kockáztat többet. “Gyrost is eszel?” - kérdezem, amikor észreveszem a csomagolt szendvicsét, amit ebédre hozott magával. “Persze, mindennap” - jön a válasz. "Meg kell kóstolni, hogy minden olyan-e, mint kell. A többit már nagyon unom, a többiből már nem eszem" - mondja nevetve. Mindig mosolyog, ez gyorsan feltűnik bárkinek pár perc után. Nem a szája, a szeme. Leo egy görög faluban töltötte gyerekkorát, Magyarországon. Beloiannisz egy görögök által alapított település Fejér megyében. Szülei a görög polgárháborúból Magyarországra menekülők között voltak, gyerekük már itt született, és nevelkedett megannyi görög között, görög módra, görög szokások szerint, görög óvodában. Amikor aztán a nyolcvanas években a görögök hazatérhettek, a szülei fogták is a sátorfát, és visszaköltöztek. Hirtelen meg lett bocsátva, mindent lehetett elölről kezdeni. Leo Athén mellett kezdte a gyroskészítést. Saját bevallása szerint már akkor is sokakat vonzott kifejezetten az ő gyrosa, a görögök körében is népszerű volt az apáról fiúra szálló recept. Amit, a magyarországi kitérő után, egy kicsit meg is bolondítottak: pirospaprikát kevertek a húsokhoz. A magyaros gyrosról a helyiek nem tudták, miért ízlik nekik, nem ismerték a Magyarországon szinte mindenben ott lévő piros port, ez pedig zarándokhellyé tette a családi vállalkozást. Gyerekkorom óta a gyros megváltozott Görögországban is. Eleinte a pitába a húson kívül csak hagymát és paradicsomot tettek, semmi mást. Aztán jött csak be a tzatziki. Ezek után jött a ketchupos-majonézes változat, a két szószt összekeverték, és ezt is ráöntötték a gyrosra. A paradicsomhoz petrezselymet kevertek, és a tetejére is szórtak bőven belőle. - emlékszik vissza a görög gyros fázisaira Leo. Majd gyorsan hozzátette: a disznóhúsból a legjobb a gyros. Amikor Magyarországon elkezdte a gyroskészítést, itt is disznóval kezdett. Amikor aztán látta, hogy a magyar vendégek bejönnek, és azzal a lendülettel ki is fordulnak, amikor megtudták, a nyárson disznóhús van, váltott csirkére, ezzel pedig ugrott a családi recept is. “De a bőrét közte hagyom, különben túl száraz lenne, még a comb is” - teszi hozzá nevetve. Amikor az Egy nap a városban blogon 2011-ben sorra vettük a város legjobb gyrosait, a görögös változatok mellett akkor még belefért akkor néhány “magyarosított” változat, a tárca alakú, vékony tésztába tett hús zöldségekkel, csípőssel, tzatzikivel csak alkalomadtán megkínálva. Leonidasz vaskos pitája, kifinomult szószai és salátái (tzatziki, pikáns feta, füstölt sajtos répasaláta), és egyáltalán, az itt kapható gyros összhangja akkor egy gyrosnak tűnt a legjobbak között. Kerkyra, Gyradiko, Big Gyros Taverna, meg még páran: akkoriban nagyjából hasonlóakat lehetett kapni ezeken a helyeken is. Nem volt sok jó gyros a városban, de azért akadt. “Ahol répasalátát látsz, azok mind nálam jártak, azoknak én segítettem” - nevet. Ugyanis Leo bőven a budapesti gasztroforradalom előtt - a streetfood-forradalom előtt meg pláne -, kezdte el készíteni ugyanezeket a gyrosokat, akkor még közelebb a belvároshoz. 2002-ben már ehettek a gyrosából azok a szerencsések, akik ismerték a fellelhetőséget. “Enyém volt a Kerkyra, csak aztán nem szerettem tovább ott lenni, nem volt parkolóhely, úgy kellett kirohannom a vendégeknek bedobni a kocsijába a kész gyrost”. Az üzletet 2008-ban eladta, de a Kerkyra a mai napig üzemel, miután Leo unokaöccse újranyitotta 2012-ben, hogy a nagybátyja által kijelölt utat követve üzemeltessen egy sikeres gyrosost. Sikerült neki. És hol készül a hús? - nézek körbe. A már említett helyiség a vendégtér mögött néhány négyzetméter, itt semmilyen előkészület nem folyhat. Gyere velem, int, és kiviharzik a hátsó ajtón. Kiviharzik, vagyis feláll, lép kettőt, és kint is van. Átmegyünk egy másik épületbe a soron. Nem lehet belátni, nincs rajta jelzés. Itt - mondja. Odabent egy Leónál alacsonyabb férfi, vele kábé egykorú, de a hófehér haj, a még ennyi idősen is csibészesen csillogó szempár, megegyezik. A testvére. A háttérkonyha egyik szobájában készül a nyárs, a másikon a szószok. “Ne haragudj, de nem fogom elmondani, mit teszünk bele, ez még mindig családi recept”. Így maradhat titokban. Az előkészítőben és a kiszolgálóban is ott van egy családtag. Mindig. Kosztopulosz Leonidasz gyrosozója sokak számára legendás hely, nevezzük akár annak idején Kerkyrának, vagy most egyszerűen csak Leonidasznak. Ránézésre sosem mondanád meg, hogy az, csak miután beleharaptál a pitába. Akkor megérted. Hogy Leo lesz-e ennél nagyobb legenda? Lehet. Talán nem. Elvileg nagyon sok tényező adott nála ahhoz, hogy legyen, de annyira kedvezőtlen földrajzi helyen dolgozik, és annyira el is tűnik ránézésre is abban a környezetben a bolt, ráadásul Leo annyira nem szeret nyilvánosan kiállni (vagy akárcsak a konkurenciát bírálni, véleményezni), hogy nem valószínű a mostaninál szélesebb körben való ismertsége. Nem mondom, hogy zárkózott, mert minden betérőt nagy-nagy nyitottsággal fogad. De a nyitása az ajtóig szól, és azon túl nem. De ez nem változtat a tényen, hogy kábé húsz éve, bőven megelőzve korát elkezdett Budapesten jó street foodot készíteni valaki, nagy lelkesedéssel és szakértelemmel, és hogy ő, akiről ehhez képest kevesen hallottak, meghonosította a görög gyrost Budapesten, és megtanított minket is gyrost készíteni. Budapest legendás állócsillagaival szervezek egy beszélgetést is, ha bemutattam végül mindenkit, akit szerettem volna, meg akit addig ajánlotok. Az esemény ideje ennek megfelelően még nem fix, de a helyszín igen: egy elég menő helyen, az Aria hotelben leszünk. Ha érdekel, és nem akarsz lemaradni, mindenképp kövesd az oldalt Facebookon, és kérd, hogy értesítsen a posztokról legfelül. Leonidasz GyrosCím: 1191 Budapest Üllői út 214/4 Budapest legendás állócsillagai egymás alatt itt láthatóak.  
Egy nap a városban Hihetetlen: még jobb kenyerek, még távolabb Budapest központjától
Amikor legutóbb véletlenül belefutottam a Vadkovászos pékségbe az Örsön, és gyorsan rákerestem Google Mapsban, van-e valahol még belőle, valami különöset vettem észre. A találatok között felbukkant két Vadkovászos és egy harmadik, Vadkovász nevű pékség is. A 16. kerületben, nem sokkal Budapest határa mellett, több mint 13 kilométerre a 0-ás kilométert jelző Clark Ádám tértől. Nem messze egyébként a város egyik legjobb pizzájától, a 16. kerületi Kemencéstől. Többen mulattak legutóbb azon, hogy külvárosnak írtam le az Örs vezér tere környékét, de soha ilyen messze a központtól nem tudtam fellelni értékelhető kenyeret. És a poén az, hogy abban a pillanatban, amikor ezt megtaláltam, megtaláltam a Google Mapsszal még egyet, ennél sokkal messzebb. Már csak el kellett jutnom oda, hogy kipróbáljam, hűek-e a nevükhöz, és tényleg jó, kovászos kenyereket kapni-e ott. Esetleg jó kovászosat. (Ha nem érted, a vesző eltüntetése miért jelent változást a jelentésben, hamarosan egy külön posztomból megérted majd). Falusias környezetben egy családi házas autóbeállóra összeütött kis műhely hirdeti, hogy itt pékség található. Délután kettőkor nyitnak, legelőször keddenként a héten. Ekkor kezdik el árusítani az egész nap elkészült tésztákat, különféle kenyereket és péksütiket. A kenyerekben csak víz, liszt, só. Élesztőt nem használnak saját bevallásuk szerint, ahogy adalékanyagokat sem, a szakmában jónak számító Szabó Malom és a Garat Malom lisztjét veszik. A kenyerek kovászosak, a weboldal szerint 18-32 óráig érlelik, mielőtt kenyér születik belőle. Ez az idő nem a kovász érésére vonatkozik, az ugyanis náluk folyamatosan etetett, tehát immár három éves cucc. Ennek megfelelően a kenyerek drágábbak, közelítenek a belvárosi árakhoz, a fehér kenyér kilóára 1000 forint körül van (930 és 1200 forint között, attól függ, mekkora kiszerelést veszel). A végeredmény nagyon jó kenyér, nem éri el a legjobbak szintjét Budapesten, de közelítenek abba az irányba. Itt, Budapest keleti határánál pedig egyszerűen sci-fi. Ahogy korábban már kiszámoltam a pékségek megtérülésénél, kenyérrel nemigen lehet eltartani egy ilyen pékséget, hacsak nem csupa családtag dolgozik, lelkesedésből. Ennek megfelelően édes és sós péktermékeket is árulnak, túrós töltött batyut - vagy mit -, pogácsákat, csigákat. A kakaós csigájuk egyszerűen annyira valószerűtlenül SÁRGA volt, hogy nem bírtam otthagyni. Otthon beleharapva kiderült a megoldás: kurkumát tettek bele, ettől egzotikus íze is lett, meg jól is nézett ki. Oké, ez már make-up, de abból egy elegáns fajta. Összefoglalva: nem hiszem el, hogy imáim meghallgattak. Vajda ”Pékműhely” Józsi kakaós csigájának és kenyerének 2012-es felfedezése óta azt hangoztatom, hogy eljön az idő, hogy minden sarkon lesz kézműves pék, mert megéri. Az első, 2013 és ez utáni évek robbanása után azonban megtorpant a dolog, és noha kifizetődő lett jó péknek lenni, a pékségek száma egyáltalán nem követte mondjuk a speciality kávézók megállíthatatlan szaporulatát. Most látom újra, hogy megindult a második menet. Ezek az új helyek nem feltétlenül a csúcsot ostromolják, mert külvárosban inkább egy olyan kompromisszumot keresnek, amivel kifizetődő marad az üzlet, és a kereslet is megmarad. Viszont mivel látom, hogy megindult a differenciálódás, itt az ideje egy következő posztban leírni, hogyan értékelhetjük a pékségeket, és mit jelentenek az egyes minőségi szintek. Hogy mindent a helyén tudjunk értékelni, és azon belül üdvözölni vagy elutasítani. Vadkovász PékségCím: 1165 Budapest, Újszász u. 57.
Városlátogatások Egy nap Splitben – One day in Split
Egy nap Splitben – One day in SplitHorvátország második legnagyobb városa, Közép-Dalmácia igazgatási és gazdasági központja. Az ókori város számos gyönyörű látnivalót kínál az érdeklődők számára.Egy kis történelem:Történészek szerint a település neve a görög aszpalathosz (tüskebokor) szóból származik és némi római hatásra lett az olasz Spalato, végül ez módosult Split-re. A római uralmat megelőzően görögök lakták a helyet, de igazi várossá Diocletianus római császár idején vált. Az uralkodó hatalmas palotát építtetett a tengeröbölhöz, melyet a négy égtáj felől a Tengeri, az Arany, az Ezüst és a Bronz kapun keresztül lehet megközelíteni. Lemondása után a császár ide vonult vissza, itt töltötte „nyugdíjas” éveit. Az impozáns épületerőt sugárzott és biztonságot jelentett, ezért egyre többen telepedtek meg itt.A palota körül alakult ki a későbbi város, melynek fordulatokban gazdag történelme során többször is kapcsolódott a magyar történelemhez. 1105-ben a város behódolt Könyves Kálmán magyar király előtt, aki katonai beavatkozás nélkül szerezte meg az uralmat. A magyar uralkodó esküt tett Split szabadságjogainak a megtartásáról, a város polgárai pedig hűséget fogadtak a magyar királynak.Később Velence foglalta el a várost, majd II. Béla hadjáratát követően közel harminc évig újra magyar fennhatóság alá került Split. A tatárjárás idején ide menekült IV. Béla, itt vannak eltemetve leányai, Katalin és Margit.Látnivalók:Split óvárosa lényegében az egykori Diocletianus-palota falai között található. Az egész történelmi negyed felkerült a Világörökség listájára.A történelmi falak között is eluralkodott a mediterrán hangulat, a belváros szűk, labirintusszerű utcáin és sikátoraiban pezsgő élet zajlik. A kétezer éves műemlékek között számos kiülős étterem, kávézó és pizzéria működik, ahol ki lehet próbálni a helyi ételkülönlegességeket és a hűsítő söröket. A pénztárcánkra nem árt vigyázni, itt nem is annyira zsebtolvajoktól kell tartani, a helyi árak olyanok, hogy az gondolja az ember, hogy a császári palota felújítására gyűjtenek.Apropó, mit gondolsz, hogy Horvátországban miért isznak a turisták szinte kizárólag bort vagy sört? bor – vino - sör – pivo - üdítő - osvježavajuće piće.A kikötő is pazar látvány nyújt, érdemes itt is egy kellemes sétát tenni.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=apUvj5aoipY                                                                                              Készítette: vinpet
Városlátogatások Kefalonia
Kefalonia, az érintetlen természet csodájaKefalonia a Jón tenger legnagyobb szigete, melyet már Homérosz is megemlített az Iliászban. A zöldellő hegyekkel és dombokkal tarkított sziget az elmúlt évszázadokban volt török, velencei, angol, francia uralom alatt, majd 1864-ben csatlakozott Görögországhoz.Szinte minden turisztikai tájékoztató hangsúlyozza, hogy itt forgatták Louis de Bernières angol író regényéből készült, „Corelli kapitány mandolinja” című filmet Nicolas Cage és Penelope Cruz főszereplésével. A forgatási helyszínek Sami város kikötője valamint Komitata falu voltak. A fővárosban látható egy katona szobor, melyet előszeretettel fényképeznek a látogatók, de az nem a híres kapitányt ábrázolja.Kefalonia a csend a béke szigete, még nem árasztották el a turisták, ezért kiválóan alkalmas pihenésre, kikapcsolódásra. A sziget természeti látványosságai a Kathavothres víznyelő a káprázatos Melissani tavasbarlang és a Drogarati cseppkőbarlang is részei a sziget természeti kincseinek.Argostoli:Argostoli, a főváros trópusi hangulatú pálmafákkal övezett főutcáján egymást érik az éttermek, kávézók és ajándékboltok. Itt található a sziget legnagyobb kikötője, mely óceánjáró hajókat is képes fogadni.A kikötő fekete és fehér gyöngykavicsokkal kirakott parti sétánya minden napszakban gyönyörű. A halászok itt kínálják frissen fogott zsákmányukat eladásra.Sétáljunk vagy kis-vonatozzunk a fővárosban:Nézzünk meg egy videót a városról és hallgassuk meg a kikötőből elhajózó óriáshajó búcsúdalát.https://www.youtube.com/watch?v=AoS3lDAToYIhttps://www.youtube.com/watch?v=VQ_jiVA4HR8                                                                                                              By vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!