2019. december 8. vasárnap, Mária és Marion napja
Harminc évről szólt az ünnep
Révay András
2019.11.14 10:44
Táncbemutatóval, két új kiállítás megnyitásával és a Koreai Kulturális Központ új helyre költöztetésével ünnepelték a diplomáciai kapcsolatok felvételének harmincéves évfordulóját Magyarország és Dél-Korea között. Mint a helyszínen kiderült; az este csak a bevezetője volt egy egész ünnepi eseménysorozatnak.

 

 A Koreai Kulturális Központ hosszú ideig Budán, a Csörsz utcában működött, számos nagy sikerű művészi produkciónak kiállításnak, koreai nyelvtanfolyamnak adott helyet. Népszerű is volt a látogatók körében, mindössze csak egy gond volt vele. Csúcsforgalom idején a megközelítése a pesti oldalról olykor egy óránál is többet vett igénybe. Budához ugyan változatlanul hűek maradtak, ám most sokkal kedvezőbb helyet találtak maguknak. A Margit-híd budai hídfőjénél, a 4-es 6-os villamos megállójától alig ötpercnyi távolságra, a Frankel Leó útra költöztek. Itt nagyobb tér áll rendelkezésükre. Három emeleten elosztva, száz ülőhelyes színházterem, nagy kiállítótér, tantermek, könyvtár, még egy tankonyha is található benne, ahol a koreai ételek készítését is el lehet sajátítani. Az újranyitás első eseménye egy látványos táncbemutató volt.

A bemutatón a háromtagú Goblin Party együttes „Egyszer volt, hol nem volt” című előadását láthatta a meghívott közönség. A három művész. Lim Jinho, Ji Kyungmin, Lee Kyunggu társulatának érdekessége, hogy előadásaikat az egyenrangúság jegyében álmodják színpadra, nincs klasszikus értelemben vett vezetőjük. Nevük első felét a koreai népi hiedelemvilág egyik jellegzetes alakjától, a tokkebitől, egész pontosan annak angol megfelelőjétől kölcsönözték. A természetfeletti képességeket birtokló tokkebi legfőbb foglalatossága ijesztgetni az embereket, s attól sem riad vissza, hogy gonosz tréfákat űzzön áldozataival, mivel telis-tele van csintalan ötletekkel. Mindez a kortárs tánc eszközeivel és a közönséggel való élénk és folyamatos interakció révén valósul meg, melynek legfőbb célja az elgondolkodtatás és a perspektívaváltás előmozdítása.

 A darab kiinduló kérdése az, vajon lehetséges-e a hagyomány továbbfejlődése. A társulat merőben új nézőpontból közelíti meg a hagyományok szerepét, s teszi fel a kérdést: mi történne, ha kulturális örökségünk kincseire nem, mint megkövült leletekre tekintenénk? Milyen lenne, ha továbblépnénk a tradicionális táncmozdulatok robotszerű utánzásán és a történelmi események vagy szokások korhű újrajátszásán túlra? Vajon hogyan hatna ránk, ha az emlékezetünk múzeumában őrzött tárgyak, emberek és történések életre is kelnének? Szinte lehetetlenség elvárni egy koreai nagymamától, hogy úgy meséljen unokáinak, hogy közben egyetlenegyszer sem említi a régi koreai népviselet darabjait, vagy valamelyik népi hangszer nevét. Akkor mégis miért gondolnak a koreai felnőttek úgy ezekre a ruhadarabokra és tárgyakra, mint az ünnepnapok dekorációs elemeire? A Goblin Party arra tesz kísérletet, hogy új szemmel láttassa a hagyományokat, szokatlan perspektívába helyezze a megszokássá merevedett szokásokat. Mindez izgalmas kalandra hívja a nézőt akkor is, ha számára a koreai tradíciók még felfedezésre várnak.

A táncjáték után a nyitóest vendégei két kiállítást is megtekinthettek. A cheongsongi (Csangszong) fehérporcelán a Joseon-dinasztia (Csőszön-dinasztia) egyik leghíresebb kerámiaterméke volt öt évszázadon keresztül. A 16. századtól kezdődően kisebb megszakításokkal egészen a 20. század közepéig gyártották, elsősorban Gyeongsang (Kjangszáng) tartományban. Régészeti vizsgálatok igazolták, hogy a régióban feltárt égetőkemencék már a 16. században is működtek. Az 1423-1432 között íródott Sejong (Szedzsong) király évkönyvei „Földrajzi nyilvántartás" című fejezetében Cheongsong megye fontos fehéragyag-kitermelő helyként szerepel, így feltételezhető, hogy a térségben már a 16. század előtt is készült porcelán. A korabeli feljegyzések tanúsága szerint a régió területén a fehérporcelán előállítása a 16. században már 48 kerámiaégető-kemencével zajlott.

 Kapacitáskihasználtságuk a 16. és a 19. század között volt a legnagyobb, de nagy részük még a 20. században is működött. A környék kiváló minőségű ásványanyagainak köszönhetően a cheongsongi falvakból származó fehérporcelán a '20-as és '30-as években felülmúlhatatlannak bizonyult, és ebben az időben a japán piacon is az egyik legkeresettebb kerámiának számított. Népszerűségét jelezte, hogy a tokiói March üzletházban (ma Mitsukoshi nagyáruház) is árusítani kezdték. Az előállítás átmeneti szünetelése után a cheongsongi fehérporcelán gyártásának hagyományát - mely időközben elnyerte a Cheongsong megye első számú kulturális öröksége címet - Ko Man-kyeong kerámiamester élesztette fel 1958-ban. A cheongsongi porcelánok magukon hordozzák készítőik kitartó odaadását és precíz figyelmét, amely által megtestesül bennük a lassúság esztétikája. Olyan remekművek, melyek hazájukban és szerte a világon páratlanok.

 Az ugyanekkor megnyílt másik kiállítás már a modern korba kalauzolta el a látogatókat. Címe is sokatmondó: „A kortárs koreai építészet kozmopolita arca 1989-2019” A bemutató során kiderült, választhatták volna a „Harminc év – harminc épület” címet is. Az épületeken keresztül akarták ugyanis érzékeltetni az ország történelmét. A kezdő évszám nem véletlen, Dél-Korea akkor alakult át diktatórikus hatalomból demokráciává! A bejáratnál, az első teremben nincsenek tárgyak, három falon, három nagyméretű képernyőre kivetítve a három évtizedet felölelő időszak történelmi hátterét lehet megismerni. A jobboldalin a 80-as évek végétől a 90-es évek végéig, a baloldalin ettől kezdve a 2000-es évek végéig, szemben, a középsőn pedig a legújabb időszak képei, eseményei láthatók.

Ezzel a teremmel szemben a kiállítás interaktív része kapott helyet. A mozgatható tárcsákon megtalálható minden bemutatott épület ismertető anyaga. Az első kerék itt is egy történelmi áttekintő az elmúlt harminc évről. Minden kerékhez tartozik két kar, a fölső kar mindig Korea, az alsó mindig Ázsia többi részére vonatkozó ismereteket jelenít meg. Nemcsak időrendi sorrendben történik az épületek bemutatása, hanem tematikusan is, így például látható, hogy mondjuk a lakóépületek megjelenése hogyan változott a harminc év alatt. Beljebb, a további termekben a legfontosabb épületekről készült fotók, az épületek makettjei sorakoznak, bőséges magyarázatokkal ellátva. A tárlat, amely a lakhatás, az urbanizáció, a demográfia és ipar, valamint az építés alapvető kérdéseire összpontosít, leveti magáról a „koreaiságot”, túlmutat az építészeten és azt tágabb társadalmi közegben vizsgálja. Az építészet, mint gondolatok, ideák és gyakorlatok összessége, kritikus szerepet játszik Dél-Korea átalakulásában. Az ország – miközben dinamikusan fejlődik, most befelé és kifelé, a múltba és a jövőbe egyszerre néz!

 

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Egy nap a városban Döbbenet ez a Fővám téri étterem-pince, főleg a föld alatt - Up & Down
A Fővám tér, úgy tűnik, kapott egy kis flancot. Nem messze onnan, ahol a város legkorábban nyitó kocsmája volt, hogy a hajnalban érkező kofák még éppen találkozhassanak az éjszakai tivornya végén a biliárdasztalon alvó lumpokkal (ez a mostani Burger King helyén állt a csarnok nyitása után), több olyan hely is nyitott, ami nem az egyszerű megjelenésével hódít. A Váci utcai forgatag egyik fontos kiömlésénél, az egyik nagy budapesti turistanevezetesség, a Központi Vásárcsarnok előtt állunk, így számíthatunk rá, hogy az egyszer beköszönő vendégek felülreprezentáltak lesznek. Az egyik itteni étterem facebookos véleményei például szinte kizárólag idegen nyelven íródtak. Aki ide jön tehát, az jól tudja, kiket akar megszólítani, és az csak részben az itt élő közösség. Így aztán az Up & Down név tökéletesen passzol ebbe az elgondolásba. Nehéz lett volna olyan nevet választani, amiről több vendég tudja, mit jelent. Már csak az a szó, hogy “étterem”, eleve leszűkíti a kört a felére. Aki egy idegen városban el akar igazodni, és meg akarja érteni az útbaigazítást, legalább az irányokat jelölő szavakat ismernie kell angolul. Kivéve Olaszországban, ott kár tudni bármit, bárhogy, az olaszon kívül. Elég menő helyen van az étterem, és a berendezés is eléggé ott van. Első ránézésre úgy érzed, hogy ez valami nagyon drága hely, nem is hinnénk, hogy van például ebédmenü, és nem is olyan unalmas, “adj valami ezeröté” fajtából, ami egyébként is kezd teljesen kiveszni a belvárosból. Steak, friss halak, rákok, szarvasgerinc mellett olyan hagyományos magyaros ételek is kérhetőek, mint a töltött káposzta gulyás vagy mangalica pofapörkölt. Mint mondtam, a turisták...De nemcsak a flanc van itt, hallottam hírét olyan tojásos nokedlinek, aminél a tojássárgáját használták csak fel, és carbonara-szerű nokedlis ételt faragtak belőle, természetesen fejes salátával. Amikor azonban egy ilyet kértem volna, a pincér közölte: már nincs az étlapon ez, és a séf is más lett azóta. Ilyen hamar séfváltás? Nem hangzik úgy, mint egy száz éves pályafutásra ácsingózó hely. De lehet, hogy csak pech, kértem az ebédmenüt. Közben elmentem a mosdóba, amihez egy lépcsőn kellett lemenni az alsó részbe. Én azt hittem, hogy odalent legfeljebb egy raktárat találok (a látványkonyha helyét belépéskor láttam), de meglepetésemre odalent a fentivel megegyező méretű pincébe jutottam. Nem is akármilyenbe: Micsoda kontraszt! Nézzük csak meg egymás mellett, milyen fent és lent. Up & Down: Állítólag amikor kikukázták a lenti részt, találták a falra kihelyezett berendezések, gépek, mérők, csövek, egyebek nagy részét. Persze a börtönajtót máshonnan akasztották, de a teherlift ajtaja - ami most a raktárat rejti - itt volt. Rendezvényekre adják ki. A vécében ezt találtam: Nem tudom, a nőiben mi lehetett, nem akartam benyitni. Az ebéd milyen volt? Nem rossz. Az előétel kocsonya pirítóssal, egészen kellemes állaggal, fürjtojással, nyers, bölléres ízekkel. A csirkemell supreme megfelelő minőségű volt, kissé szűkös adag, a mellé adott hajdinás "rizottó" köret is meglepően jól működött, annak ellenére, hogy a hajdinát nem is szeretem. A desszertet viszont nem tudtam értelmezni, a mézes krémesnek elvileg a krémes és a ropogós állagot kellett volna játékosan kevernie, de inkább száraz volt és kellemetlen. De a konyha láthatóan igyekszik, és vannak jó pillanataik. Viszont a hely maga egy vidámpark igényével bizonyította be, hogy a névadás nem üres frázis, hanem játékos látványosság, ennek pedig nagyon örülök. A kilátás pazar, a hely maga igényes, így érdemes elmenteni magunknak, ha találkozót beszélnénk meg a környéken. Up & DownCím: 1056 Budapest Fővám Tér 1.
Egy nap a városban Hogyan lehet megkülönböztetni a jó éttermet az izgalmastól?
Tíz év gyakorlata alapján van egy tizenöt-húsz tételből álló csekklistám, amit végigfuttatok a fejemben, ha belépek egy helyre. Muszáj: a fene sem akarja vesztegetni az idejét rossz helyeken, mikor annyi felfedezni váró kincs van a városban. Ebben a listában a bejárat előtti táblák tartalmától kezdve a pincérek viselkedésén keresztül az étlap formátumáig sok minden benne van, hogy még azelőtt menekülhessünk, mielőtt megmelegedne alattunk a párna. Ez a poszt nem erről szól, de ha szeretnétek, egyszer összeszedem ezeket is. Ez a poszt egyetlen nagyon gyors megállapításról szól: az egyébként ígéretes étterem, ahol ülünk, mennyire halad a korral, a séf mennyire tartja rajta a kezét szakmája ütőerén? Tehát feltételezzük, hogy egy friss, ambiciózus étteremről van szó, kizárjuk tehát a versenyből azokat a vendéglátóipari egységeket, ahol az étlap egy pontján azt olvashatjuk: frissensültek. Ők a Karcsikám-helyek, külön értékelési táblát érdemelnek. Vajon miként tudjuk megállapítani, hogy a csillogó felszín és az egyébként tehetséges főzőtudomány mögött lassan ellaposodó unalom, vagy a kihívásokra érzékeny, a trendeket követő lelkesedés dolgozik-e? Hogyan tudjuk gyorsan elválasztani a jót a legjobbaktól? A trükk: nézzük meg, milyen a vegán kínálat az étlapon. Egyáltalán: van-e ilyen fogás, legalább egy, és abban van-e spiritusz? Nem arról van szó, hogy vegánnak kell lenni, vagy hogy szimpatizálni kell a vegánokkal. Ez a trükk a húsevők számára is működik. A tisztán növényi alapú alapanyagok felhasználása ugyanis eleve megkövetel egy olyan fokú rendet a konyhában, ami elképzelhetetlen a közepes helyek esetében. Annyi mindenben van tejpor, tojáspor, hogy kiszűrni ezeket, megtalálni a helyettesítőket, áldozatokat követel. Mint ahogy áldozatokat követel kölesből ízletes habot készíteni, tejszínhab helyett. Másrészt a vegán fogás tehetséget követel minden szakácstól. Nekem az a tapasztalatom, hogy a legtöbbször az tud igazán jó vegán kaját készíteni, aki tud - vagy valaha tudott - nemvegánt is. Az érti az egyensúlyt, a savakat, az ízek egymást kiegészítő egységét, aki nem eleve egy hiányos palettából dolgozik, hanem csakazéris eléri, hogy minden színt használhasson, ha akar. Csak melósabb. (Egész életében vegán szakácsként dolgozó tehetségek most kezdenek kibontakozni, mint második generáció). Nyilván vannak helyek, ahol kizárólag steak-eket árulnak, a világ minden tájáról. Hogy náluk nincs vegán fogás, érthető, mondjuk a konyhának sok dolga nincs, egy ilyen hely inkább a beszerzésről szól. Ha tudsz jó érlelt húst venni, bárki meg tudja sütni a két oldalát. Egy olyan étterem étlapját forgattam a nyár végén, amit eddig sokra értékeltem. Úgy gondoltam, odafigyelnek az alapanyagokra, úgy gondoltam, minden területen tudnak ügyeset alkotni. Tudjátok, milyen vegán fogást találtam a kártyán? Paradicsomsaláta. Ennyi. Még a kovászos uborka esetében sem tudták megoldani, hogy tejpor-mentes kenyérrel indítsák be az erjedést. Ez pedig lustaság, az odafigyelés hiánya, a vendégek egy részét pedig elküldik haza még azelőtt, hogy betették volna a lábukat az ajtón. Vegán fogást tartani az étlapon egyrészt egy szélesebb vendégkör kiszolgálását jelenti, másrészt egy nagy “challenge accepted” bélyegző, annak az üzenete, hogy a szakács szereti a kihívásokat, és nem bújik bele az általa ismert kényelembe. A legjobbak tudják ezt. És a legjobbak az összes fogás esetében felmutatják ezt a kreativitást. Ha valaki éttermet próbál tesztelni, igyekszik olyan fogásokat választani, amik meg tudják mutatni, mit tudnak a falak mögött. Ma ez a fogás számomra a legjobb vegán étel, csak utána jönnek a többiek.
Városlátogatások Kefalonia
Kefalonia, az érintetlen természet csodájaKefalonia a Jón tenger legnagyobb szigete, melyet már Homérosz is megemlített az Iliászban. A zöldellő hegyekkel és dombokkal tarkított sziget az elmúlt évszázadokban volt török, velencei, angol, francia uralom alatt, majd 1864-ben csatlakozott Görögországhoz.Szinte minden turisztikai tájékoztató hangsúlyozza, hogy itt forgatták Louis de Bernières angol író regényéből készült, „Corelli kapitány mandolinja” című filmet Nicolas Cage és Penelope Cruz főszereplésével. A forgatási helyszínek Sami város kikötője valamint Komitata falu voltak. A fővárosban látható egy katona szobor, melyet előszeretettel fényképeznek a látogatók, de az nem a híres kapitányt ábrázolja.Kefalonia a csend a béke szigete, még nem árasztották el a turisták, ezért kiválóan alkalmas pihenésre, kikapcsolódásra. A sziget természeti látványosságai a Kathavothres víznyelő a káprázatos Melissani tavasbarlang és a Drogarati cseppkőbarlang is részei a sziget természeti kincseinek.Argostoli:Argostoli, a főváros trópusi hangulatú pálmafákkal övezett főutcáján egymást érik az éttermek, kávézók és ajándékboltok. Itt található a sziget legnagyobb kikötője, mely óceánjáró hajókat is képes fogadni.A kikötő fekete és fehér gyöngykavicsokkal kirakott parti sétánya minden napszakban gyönyörű. A halászok itt kínálják frissen fogott zsákmányukat eladásra.Sétáljunk vagy kis-vonatozzunk a fővárosban:Nézzünk meg egy videót a városról és hallgassuk meg a kikötőből elhajózó óriáshajó búcsúdalát.https://www.youtube.com/watch?v=AoS3lDAToYIhttps://www.youtube.com/watch?v=VQ_jiVA4HR8                                                                                                              By vinpet
Városlátogatások Chania
Chania, Kréta szigetének egykori fővárosaAz egyedülálló hangulatú, történelmi város Kréta északnyugati részén fekszik, 160 km-re a fővárostól, Herakliontól. Az ókori települést még Homérosz is említi Odüsszeusz történetében. A minószi királyság idején a virágzó város neve Kydonia volt, mai elnevezése a bizánci birodalomhoz köthető, eleinte Al Hanim-nak nevezték, majd az arab nevet módosítva, a Hania (Chania) lett a város neve. A település az évezredek során több ízben is gazdát cserélt, a görög, arab, bizánci, velencei és török uralom jellegzetességei ma is fellelhetőek. Az óváros jelentős része a velenceiek által létrehozott kikötő köré épült. A világ egyik legöregebb és legszebb világítótornya. ma a város jelképe. A kikötőt védő hullámtörő végére épült torony, ma már nem navigációs pont, csak történelmi emlék.A varázslatos település sajátos, mediterrán hangulatát, a faborítású ablakok, a tengerparti éttermekkel és kávézókkal díszített sétány, és a gyönyörű aprócska tereken megbúvó templomok teszik teljessé.A Velencei kikötő:A velenceiek által épített ívelt kialakítású kikötő, ma már történelmi és turisztikai látványosság, melynek egyik oldalán a várost védő Firka erőd bástyái magasodnak, míg a másik oldalon a már említett, egy minaret formáját utánzó világítótorony áll.A védett öbölben épült a Velencei hajógyár, melynek 23 műhelyéből napjainkra csak 7 maradt fenn.Panagia Trimartiri (Szűz Mária) templom:A templom a 13. századtól a török megszállásig (17. század) fogadta a hívőket, ekkor a hódítók elűzték a papokat és szappangyárat működtettek az épületben. Később megegyeztek a törökökkel és velencei stílusban újjáépítették.Agora:Chania árubőségtől roskadozó, a marseille-i piac mintájára tervezett, fedett piaca az agora, szintén a város egyik szimbólumává vált. A Hassan Pascha mecset:Az öbölben, a vízpart közelében található a gyönyörű mecset, amelyben most művészeti kiállítások láthatóak. A kikötőben álló mecset és a város több épülete is az oszmán időszak emlékét őrzi, ezek adják Chania keleti varázsát.Fedezzük fel a történelmi város igazi arcát, sétáljunk az óváros zegzugos utcáin és régi, szemet gyönyörködtető velencei épületek, hangulatos kávézók és éttermek bukkannak elénk.Nézzünk meg egy videót:           https://www.youtube.com/watch?v=hotI_cIF08A                                                                   Készítette: vinpet                             
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!