Igyekeztünk úgy összeállítani ezt az évadot, hogy szolgáljuk a nézőt, a műfajt és a művészetet – kezdte a bemutatást Kiss-B. Atilla, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, a Budapesti Operettszínház 2019. február 1-től hivatalba lépett főigazgatója, akit korábban operaénekesként ismerhetett meg a közönség. A színház új logója is ezt az új arculatot próbálja tükrözni. Egy kicsit archaizál, egy kicsit szecessziós, benne egyenlő mértékben, egymás mellett és egymásba fonódva jelenik meg a zene és a színház. Mindkettőt magas színvonalon, stílushűséggel és alázattal óhajtjuk szolgálni. A szerzőink megérdemlik azt a bizalmat, hogy higgyünk bennük, elfogadjuk őket úgy, ahogy megalkották a műveiket. Nem érzek késztetést arra, hogy átdolgozzuk a műveiket. Hiszek a szerzőkben és hiszek a művekben, hiszek a stílushűségben és a műfajhűségben!
Vonatkozik ez az operettre, a musicalre és a daljátékokra egyaránt - erősítette meg a főigazgató. Ennek jegyében szeretném látni a ház színpadán az új szellemben fogant első produkciónkat, a Csárdáskirálynőt. Visszanyúlunk vele Kálmán Imre eredetijéhez. Színre kerül majd a János vitéz – ennek rendezője és koreográfusa is Bozsik Yvette - jön egy új rockmusical, a Mohács 1526, mely a csatavesztés körülményeit és a mögötte maghúzódó emberi kapcsolatokat taglalja. Mono-operaként jelenik meg a Raktárszínházban Anne Frank naplója, lesz egy zenés játék a francia irodalom fenegyereke, a költő-zeneszerző, Boris Vian életéről „Tajtékos dalok” címmel a Kálmán Imre Teátrumban, és szintén a Teátrum műsorát színesíti egy szokatlan új műsor. A Párizsi randevú megjelölése „dinner Show”, a nézők az előadás közben mesterszakácsok négyfogásos, pazar vacsoráját élvezhetik majd. Végül pedig egy igazi meglepetést jelentett be a főigazgató. Lesz az Operettszínháznak Diótörő előadása!
A 2019/2020-as évad első bemutatója a Csárdáskirálynő lesz, Kálmán Imrének minden idők legsikeresebb és legtöbbet játszott operettje. Több mint száz évvel ezelőtt mutatták be, de azóta a világ szinte minden pontján énekelték csodálatos dalait. Idén legelőször a nyáron, július 12-én, a Margit-szigeti szabadtéri színpadon láthatja majd a közönség - ez mintegy előbemutatója lesz az őszinek - szeptember 6-tól kezdődőn ugyanis a színházban, kibővült szereposztással fogják játszani. Kálmán Imre egykor azt mondta: „Nem tudok zenét szerezni, amikor a frontokon öli egymást a világ.” A megtorpanáson Lehár Ferenc segítette túl, lássuk be, figyelemre méltó az a példamutató nagyszerűség, ahogyan ez a két kiváló alkotó nemhogy egymás ellen, rivalizálva, hanem egymást bíztatva dolgozott. Dúlt a háború, de Kálmán Imre befejezte a művet, megkomponálta benne a Monarchia haláltáncát is: „Húzzad csak kivilágos virradatig!”
Életében először rendez operettet a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója. Elképzeléseim szerint – mondta, most az eredeti szövegkönyv tér vissza. Egy eltűnt, talán soha nem volt vagy alig volt világot tár elénk, végtelen eleganciával, arisztokratizmussal. A darab premierje 1915-ben, Bécsben volt, Budapesten egy évvel később adták elő a Király Színházban. A német nyelvű librettót Gábor Andor fordította, alaposan át is írta, kifejezetten a magyar közönség számára. Van egy mese, ahol győzedelmeskedik a mindenható szerelem – ennek a világát idézzük meg és egy kicsit arról is beszélünk, hogyan tűnik el ez a világ. Úgy beszélünk az I. Világháborúról, hogy a gondolataink mára is érvényesek lesznek. Erősen asszociálunk a Monarchia hangulatára, ezt tükrözik a jelmezek, sok humorral, játékkal, szenvedéllyel, de nagyon elegánsan és egy kicsit fájó szívvel az eltűnt világ után. Lapunk kérdésére válaszolva a rendező elmondta: az a sokakat elképesztő jelenet, mely a legutolsó átdolgozáskor került be a darabba – egy frontról sebesülten hazatért, ott sokkot kapott katona „ratatatázik” a színpadon – az eredetiben sosem szerepelt, így most sem lesz az előadásban.
A különlegesen gazdag kiállítású produkcióban a díszlet és a jelmezek is visszavezetnek a Monarchia hangulatához, de megmutatkoznak majd a viharfelhők is. A díszlet alapját egy nagy, cizellált gramofon-tölcsér képezi, melyről a második felvonástól majd fokozatosan kezdenek leesni a díszítő elemek, egyre szegényedik, míg a harmadik felvonásra szinte már csak egy csontvázzá válik. Jelképezi, hogy valami pusztul, mindinkább esik szét, miközben odabent ropják a táncot. A darab főúri, bohém szereplőin a jelmezek a kor mívességét követik. Megjelennek a régi, nagyon régi magyaros motívumok, melyeket ma már csak igen ritkán látunk. A huszár viselet, a díszmagyar, a hölgyek mindent felülmúló eleganciája uralja majd a színpadot és természetesen nemcsak a főszereplők, hanem az ének- és a tánckar tagjai is, ragyogóan, a kornak, környezetnek megfelelően öltöznek.
Az operett zenéjében is visszatérünk az 1915-ös ősbemutató anyagához- erősítette meg Pfeiffer Gyula, főzeneigazgató. Korábban voltak előadások, ahol – érthetetlen okból - ilyen-olyan, más operettekből származó betétdalokkal akarták „feljavítani” a Csárdáskirálynőt, szerintük ez teljességgel felesleges, ez az operett úgy jó, ahogy van! Fontos kiemelni, hogy a dalszövegekben is Gábor Andor eredeti szövegeit, használjuk, hiszen pontosan tudjuk, ő nem a hasára ütve alkotta meg ezeket, hanem Kálmán Imrével együtt! A magyar közönség majdnem mindegyiket kívülről tudja – és bár az utóbbi években kissé háttérbe szorult, most visszahozzuk. A „feltámasztott” bemutatásra váró darab így szinte az 1915-ös előadás reprodukciója lesz.
Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.
A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.
A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.
A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!
Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.
