2020. április 2. csütörtök, Áron napja
Hitvallás az élet mellett
Révay András
2020.02.18 18:09
Ismét ünnep, ismét bemutató van az Operettszínházban, ezúttal a Raktárszínházban. Nemcsak a művek, a műfaj is új, ugyanazon az estén két egyfelvonásos darab kerül a közönség elé. Az egyik egy mono-opera, a másik egy táncjáték. Az első témáját jószerint mindenki ismeri; Anna Frank naplójához Grigori Frid komponált zenét. A második zeneszerzője magyar, Dubrovay László, az ötszereplős táncjáték címe: A képfaragó.

A világhírűvé lett napló egy jól meghatározható korban született, de amit mond, az kortalan és megrendítő soraival talán még mindig nem szembesültek elegen. Anna Frank beszélt saját sorsáról, de hangja az összes áldozat hangja! Azoké is, akik némán mentek a halálba. Iskolába járt, szorgalmasan tanult, amikor elkezdődött a zsidóüldözés. Családjával menekülniük kellett Németországból, végül Amszterdamban telepedtek le. A németek 1940-ben megszállták Hollandiát, így ott sem voltak már biztonságban. Anna és testvére hiába tanultak kitűnően, másik, zsidó iskolába kerültek és kötelezték őket, hogy viseljenek sárga csillagot. Anna a 13. születésnapjára kapta a naplót, abba kezdett írni. Egy nem létező barátnőjének címezte bejegyzéseit. Testvére, Margó, behívót kapott a munkatáborba, a család ezért a bujkálás mellett döntött. Anna ekkor örökítette meg gondolatait, érzéseit, a családról, a világról, a háborúról. Az utolsó bejegyzés időpontja: 1944. augusztus elseje. Három nappal később, ismeretlen feljelentő rájuk küldte a rendőröket, életük megpecsételődött. Anna és Margó Bergen-Belsenben halt meg, mindössze pár héttel azelőtt, hogy a tábort felszabadították az angol csapatok.

 A monodráma címszereplője, Süle Dalma, Hollandiában tanult a hágai Királyi Konzervatóriumban és jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem elsőéves hallgatója. A kettős bemutatóról szólva Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója kiemelte: ez jelentős minőségi továbblépés a színház életében. Eltérve a rutintól, műfaji kitérőt tesznek. A színvonalas „szórakoztatáson” túllépve, a dalszínház kereteit feszegetik. Meg kell tanulnunk egy fiatal, tizennégyéves lánytól, akinek minden sora hitvallás az élet mellett, hogy a történelem legsötétebb, legkilátástalanabb pillanataiban is az Istennel való közösség, a hit és a lélek nyugalma erőt és értelmet ad! „Ha valaki nagyon bánatos, magányos és boldogtalan, a legeslegjobb orvosság ez ellen, kitárulkozni a természetnek és egyedül lenni Istennel” – idézte a napló sorait a főigazgató.

A zeneszerző, Grigori Frid 1915-ben született Szentpéterváron, mondta el róla Pfeiffer Gyula, a Budapesti Operettszínház főzeneigazgatója. Az édesapja publicista volt, az édesanyja pedig zongoratanárnő. A sztálini időkben, 1927-ben – nem minden rábeszélés nélkül – Szibériába, Irkutszkba költöztek, zenei tanulmányait ott kezdte el. Húszéves korában vették fel Moszkvában, a Konzervatóriuma, zeneszerzést tanult. A II. Világháború után a moszkvai Konzervatóriumnak volt zeneszerzés elmélet tanára. Ő alapította meg Moszkvában, 1965-ben a Zenebarátok Egyesületét. A szovjetrendszer kegyeltje soha nem volt. Kompozíciós tevékenysége szerteágazó. Két mono-operát is írt, az egyik alapját Van Gogh levelezése szolgáltatta, a másik az Anna Frank naplója, melynek a szövegét is ő állította össze.

 Az előadás során a díszlet együtt él a játékkal és a szereplővel. Ahol Anna Frank családja bujkált, azon a helyen az ajtót egy előtte álló szekrény takarta. A sok kis kazettát megjelenítő díszlet, talán a szekrény is lehet. Minden kazetta mögött rejlik valami. Egy rádió, más használati tárgy, de lehet egy emlék is vagy maga a napló. Ezért semleges színű, fehér a díszlet, amit fények, vetítés is életre kelt, ahogy a napló fehér lapjai is teleíródnak. De átváltozhat lépcsővé, amin Anna felmegy a tetőre, szabad levegőt szívni, szemlélheti onnan a város mindennapi életét, azokét, akik szabadok és nem kell rejtőzködniük. Az egyik rekesz kihúzva szolgálhat fekvőhelyül, a nyughatatlan álmok, a kezdődő, szinte még meg sem fogalmazódó szerelem színteréül.

A táncprodukcióról a zeneszerző, Dubrovay László elárulta: alapját Gál József 1966-67-ben született írása szolgáltatta. Első megzenésítése mintegy két év után elkészült, de viszontagságos sorsa volt. A szövegíró 56-os tevékenysége okán – melyért börtönben is volt - sehol nem mutatták be. Így azután 1993-ig feküdt a fiókban. Maga a zeneszerző sem volt teljesen elégedett vele – tudtuk meg tőle a bemutató előtt – ezért ötvenéves korában megírta újból, teljesen másként! Mivel a történet nagyon szép, arról szól, hogyan jön létre az alkotás, nem kívánta veszni hagyni. Gál József munkájában a főszereplő szobrász, az archaikus cím, a Képfaragó is erre utal. A színpadra állításhoz jól jött, hogy az újonnan elkészült zenekari műből 1996-ban a Rádiózenekar közreműködésével felvétel készült és ez a felvétel létezik, hosszú idő után most el is hangozhat a táncjátékban.

 Vincze Balázs rendező-koreográfus ezt még azzal egészítette ki, hogy egy darab nemcsak a próbán, még a premier után is gyakran formálódik, most pedig arra kerülhet sor, hogy a koreográfia segítségével lelkeket gyógyíthassanak! A balett alapképzésből kikerülő táncművészeknek nagyon gyakran másfelé visz az útjuk, nem mindig használhatják fel azt a technikát, amin nevelkedtek. Az Operettszínház balett-együttesében olyan tehetségek vannak, akik a „nagy” balettszínházak színvonalán képesek táncolni. Ebben az egyfelvonásosban a klasszikus vonalak pontosságát hangsúlyozó technika kiemelt jelentőséget kap a munkában a táncművészek óriási lelkesedéssel vesznek részt. Egy színház, egy előadás pedig akkor jó igazán, ha a benne lévő művészek harmóniában vannak egymással, a saját lelkükkel és őszintén szeretik azt, amit csinálnak. A nézők itt minden egyes pillanatban az őszinteség tanúi lesznek!

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Városlátogatások A napfényes Olaszország
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!