2020. április 3. péntek, Buda és Richárd napja
Japonizmus
Révay András
2020.02.10 18:12
A szó valószínűleg csak a művészettörténetben jártasak számára cseng ismerősen, pedig az Osztrák-Magyar Monarchia területén ez a stílusirányzat az iparművészetben, képzőművészetben, a színházakban, zenében, irodalomban és divatban is erőteljesen megjelent 1869, a Japánnal megkötött diplomáciai szerződés után. A Szépművészeti Múzeum Michelangelo-termében május 17-ig látható, „Kelet vonzásában” című kiállítás ez időszak fametszeteiből kínál válogatást.

A Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum és a Magyar Képzőművészeti Egyetem gyűjteményéből válogatott kamarakiállítás mintegy hetven műtárgyat mutat be. A japán fametszeteknek a nyugati világ, és ezen belül is az Osztrák-Magyar Monarchia művészeire gyakorolt hatását állatja a középpontba. A kiállítás az inspiráló és látványos, eredeti japán műtárgyak mellett a japonizáló fametszetek hazai gyűjteményekben található legszebb darabjait is a közönség elé tárja. Érdekessége, hogy e japán, magyar és más európai műalkotások túlnyomó többsége a XX. század első évtizedeiben került a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe. Így ezek a művek már száz évvel ezelőtt is szerepelhettek együtt tárlaton, egy részük akár 1909-ben, az időszaki kiállításként nyitva tartó „japánszoba” díszeként.

Tavaly nyitottuk meg Tokióban azt a nagyszabású kiállításunkat, mely nemzetközi és magyar gyűjteményünk kiemelkedő alkotásait mutatja be és ott márciusig még látható lesz – mondta el a kapcsolatokról szólva Vígh Annamária, a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettese. Most pedig itt ezzel a kisebb, de nagyon jelentős és értékében különleges kiállítással tisztelgünk a magyar – japán diplomáciai kapcsolatok 150 éves évfordulója előtt. A „Kelet vonzásában” egy teljesen új világot, a sokszor értelmetlenül rohanó világunkkal szemben egy egészen más gondolkodást tükröző világot jelenít meg a falakon. A látogatóra talán egyfajta meditációként is képes lesz hatni. Különlegessége, hogy a gyűjtemény nagy része a sajátunk és erre nagyon büszkék is vagyunk.

A Szépművészeti Múzeum már kezdetektől, a japonizmus megjelenésekor is nyitott volt a japán művészetek iránt és azóta is folyamatosan megjelenik itt valamilyen reagálás a japán művészetre, akár inspiráció, akár japán művek bemutatása formájában. Figyelmet érdemel, hogy 1896 és 1914 között Budapesten tizennégy japán tematikájú művészeti kiállítást rendeztek, ami azt is mutatja, hogy a Monarchiában milyen közvetlenül tudtak kapcsolódni a nemzetközi irányzatokhoz. Most, ezen a kiállításon a fametszetekre helyezték a hangsúlyt. Láthat a közönség eredeti japán alkotásokat és olyanokat, melyek az inspiráció hatására magyar és más európai művészek keze alól kerültek ki. Elkészült egy értékes és hasznos kis kiadvány is, ami nagyon jól – tematikusan – értelmezhető teszi a látványt.

Japán egy valóban teljesen elzárt birodalom volt a XIX. század közepéig, 1853-ban katonai erővel kényszerítették ki, hogy megnyissa kikötőit – emlékezett vissza kezdetekre dr. Fajcsák Görgyi, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum igazgatója. A kereskedelmi kapcsolatépítés pedig nagyon gyorsan kulturális, művészeti kapcsolatépítéssé vált, először az 1873-as világkiállításon jelenik meg önállóan Japán és ez indítja el a japán művészet európai befogadásának történetét. A kiállításra most belépő látogatót fogadó műtárgyak azt a képet igyekeznek megjeleníteni, amit a Japánban járt utazók akkor láttak és a legszívesebben vásároltak. Talán a legjellegzetesebb a madár-virágkép, ami a természetet jeleníti meg. Az európaiak számára a háttérnélküliség volt szokatlan, míg az 1830-as évektől kezdődő tájábrázolás, mely egészen új, modern invenció volt a japán fametszet történetében, már könnyebben befogadható volt.

A fametszetek készítése és az eljárás tanítása szempontjából igen nagy jelentőségűek a mintakönyvek. Rendkívül fontos segédeszköz, mert a festőknek mintául szolgáló kompozíciókat tartalmazza. Érthető, hogy gyakran éltek ezzel az eszközzel a művészek tanítása során is, a képek másolását bízták a diákokra. Az európai fametszési eljárásban az alkotó maga metszi fába a kitalált kompozíciót, azután színezi és papírra nyomtatja. Japánban azonban évszázados hagyománya van annak, hogy egy festő komponálja meg az ábrázolást, egy metsző alakítja ki a nyomódúcokat – melyekből általában annyi készül, ahány szín megjelenik majd a papíron – és végül egy nyomtatásért felelős személy viszi fel a festéket a fára és nyomja át papírra. Japánban ehhez vizes bázisú festéket használnak, ezt nem hengerrel, hanem ecsettel oszlatják el a fadúcon, így áttetszőbb, finomabb színátmenetekre is lehetőség nyílik.

Az ukiyo-e (a lebegő világ képei) japán fametszetstílus, a hétköznapi élet örömeit jelenítette meg. A többszínnyomással készült lapok színészek, gésák, kurtizánok, szumó birkózók portréit, valamint fesztiválokat, történelmi eseményeket, irodalmi művek részleteit ábrázolják. A humor, az erőszak és az erotika bemutatása az ábrázolt témáknak természetes velejárói, melyek a merész kompozíciókkal, a pazar szín- és mintagazdagsággal kiegészülve a hétköznapi fogyasztói kultúra szerves részévé, az ábrázolt személy iránti rajongás bizonyítékává emelték a rövid életűnek szánt, poszter jellegű nyomtatványokat. Bár több száz, olykor több ezer példányban készültek, a divat gyors változásának következtében jó néhány kiemelkedő minőségű metszetből mára csak nagyon kevés maradt fenn. A portréalany arcvonásai általában nem egyéniek, kiléte megfejtésében feliratok és szimbólumok segítették a nézőt.

 A japán fametszeteken megjelenített emberalakok kétféle módon is inspirálták a nyugati művészeket. Tőlük több kép is látható a kiállításon. A kontinensünktől távoli, életmódjában és kultúrájában gyökeresen eltérő világ lakóinak és mindennapjainak képi megragadása éppen úgy érdekelte őket, mint művészeinek másfajta megközelítésmódja az ábrázolt ember témájához. Conrad Gyula a japonizáló fametsző művészet első művelője volt Magyarországon. Tanulmányairól keveset tudunk, 1905. és 1907. között többször időzött – állami ösztöndíjjal – Münchenben és valószínűleg itt sajátította el a fametszés technikáját. Finom színvilágú, lírai lapjain városrészlet, téli táj, vitorlás, lóitatás jelenik meg, a müncheni fametsző iskolára jellemző felfogásban. Conradnak nem volt japán fametszetgyűjteménye, a japonizmus elsősorban a müncheni grafikusművészek közvetítésével hatott rá és ez jól látszik a „Mezővesdi lány” című lapján is. A kiállításon az eredeti japán alkotások mellett tőle és más európai művészektől több lap is látható.

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Városlátogatások A napfényes Olaszország
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!