A korábbi pécsi bemutatót követően, most Budapesten is látható kiállítás anyaga válogatás a Kismányoky Károly (1943–2018) által rendezett és Martyn Ferenc (1899–1986) közreműködésével készült „Martyn 1983” című animációs film fázisrajzaiból, fotó kollázsaiból – mondta el a megnyitáskor Nagy András, a pécsi Jannus Pannonius Múzeum osztályvezetője. Kapcsolódik hozzájuk a közelmúltban felfedezett, és a Paris Photo rendezvényén 2018-ban nagy sikerrel bemutatkozott Nádor Katalin (1938–2018) fotográfus néhány képe. Ő a Janus Pannonius Múzeum műtárgyfotósaként dokumentálta Martyn életművét. A kiállításon két műve szerepel: egy Martynról készült portrésorozat és egy másik, melyen Martyn a pécsi Pannonia Filmstúdióban, rajzolás közben látható, egy rajz létrejöttének pillanatsorozatában.
A filmnek és ennek a kiállításnak a jelentősége együttesen abban áll, hogy több alkotó közös közreműködésének eredménye. Martyn Ferenc beleegyezett, hogy maga is részt vegyen a film elkészítésében Nemcsak annyi történt, hogy a meglévő, statikus Martyn képeknek megmutatták az előzményét, a létrejövés folyamatát, hanem végtelen folytathatósági sorba illesztették a képeket. A mozgást ábrázoló, realisztikus képeknél mindig van egy „termékeny pillanat” amiben a múlt, jövő, jelen szinte egyszerre mutatkozik meg, és amiből a mozgás rekonstruálható. A film viszont a modern, absztrakt kép különbségét írja le. Azt sugallja, hogy egy-egy Martyn kép sorozatba illeszkedik, a forma lesz hangsúlyos és a jelentés háttérbe szorul. Ugyanaz a kép akár másként is lehet. Nem feltétlenül van úgy, nem fix a forma, hanem folyamatosan folytatódik.
Az egész Martyn –életműben benne van az állandó, új formákkal való kísérletezés művészete. Nincs egy jellegzetes képtípusa, egy jellegzetes arca, amiről könnyen ráismerhetünk. Akár egyetlen képen belül is egészen másféle technikák és rajzolási módok jelennek meg. Az teljes pécsi művészeti körre az volt jellemző, hogy nem a kész mű a lényeges, hanem annak létrehozása. Az alkotás folyamata. Állandóan új és új próbálkozásokba fogtak. A statikus, befejezett művek és a végtelen variációk pillanatai a képzőművészet és - a kiállításon vetített - film sajátos, egyedülálló összefüggéseit hozzák létre. A technika leleplezi saját magát. A lehetséges világokkal játszik. A modernitás és a formasorozat lényege, hogy létrejön egy pillanatnyi egyensúlyi helyzet, melyből az alkotás folytathatóvá válik. Korábban a képek a középpontból a szélek felé rajzolva születtek. Martynnál – látjuk a filmen – a szélektől befelé kezd telítődni a kép motívumokkal, a közepe felé. Az absztrakcióban minden motívum egyenrangú és mellérendelt viszonyban van.
Arisztotelész egy gondolatának felidézésével vette át a szót dr. Takács Ferenc irodalomtörténész, a Magyarországi James Joyce Társaság elnöke – mely szerint kétféle cselekvés van. Az egyik, amikor a cselekvés eredménye a fontos, de legalább olyan fontos a praxis, a „csinálás”. A képnél a lényeg, hogy a festő megfestette és most ott van, úgy is marad. Amit ezen a kiállításon látunk – részben a filmen, részben pedig Martyn életművében, hogy a műalkotás egy felöl lezárt, végleges valami, más felöl viszont az alkotás igazából a működés. Még hozzá nem egy emberé, hanem egymás után következő emberek működése. Újracsinálás, újraértelmezés. A Martyn család ír származású és már ez is magyarázza kötődését a neves ír költő, író, James Joyce nagy művéhez az Ulysses-hez.
A modern művészetben mindig ott van a kettősség: a szerzők meg akarják alkotni a „véglegeset”, amihez nem lehet hozzányúlni, ami ráparancsolja magát az olvasóra, a befogadóra. A másik ennek épp az ellenkezője: nincs éles határ, van egyrészt a művészet, de van az élet és az egyik átfolyik a másikba. Ha valaki úgy vesz kézbe egy alkotást, hogy folytatni akarja, akkor folytassa. Ennek James Joyce érdekes példája, ezt a két dolgot paradoxonként összefogta. Hét évet dolgozott az Ulysses-en, megpróbálta a véglegeset nyitva, szétfolyóvá hagyni, utolsó művét (Finnegans Wake) pedig 13 évig csiszolgatta. Martyn Ferenc az Ulysses-hez 24 grafikából álló sorozatot készített, számos könyvillusztrációja közül ez vált a leghíresebbé. A rajzok jelenleg már az Ír Modern Művészeti Múzeum állandó gyűjteményének részét képezik. Martyn Ferenc életműve nem értelmezhető lezárt egységként, napjainkban ugyanis a pécsi képzőművészeti műhely tagjai viszik tovább gondolatait. Valamiképp újra és újra visszhangot ver a legkülönbözőbb emberekben. Folytatódik.
Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.
A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.
A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.
A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!
Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.
