2020. április 7. kedd, Herman napja
Képekben álmodunk
Révay András
2015.04.14 21:26
Van egy szálloda Budapesten, melynek vezetői szinte kötelezőnek érzik a kapcsolat ápolását a kortárs képzőművészekkel, és erre jó okuk is van. Sersovszky Zsuzsanna festőművésznek 2007-ben pont a névnapján nyílt itt kiállítása, most – e második alkalommal – tehetségének új oldalát ismerhetik meg a nézők.

 A „Benczúr Galériában” ez a 112. kiállítás, tudtuk meg a megnyitón a Benczúr Hotelben, Sárközy György igazgatótól. Egy olyan szállodában, amelyik az egyik legnagyobb magyar festő nevét viseli és a róla elnevezett utcában áll, igencsak illendő a kultúrával is foglalkozni. A szállodának sok ismert jelmondata van. Ilyen például „a Liget kapuja” vagy „A csend szigete”, de olyan is van, hogy „Kultúra a szállodában – szálloda a kultúrában”. Az utóbbit erősíti a kiállítások sora. Jó igazgatónak lenni egy olyan szállodában, ahol egy évben tízszer, mindig más kiállítás nyílik meg. Amikor az embernek valamilyen okból nehéz napja van, megfájdul a feje, kedvetlenné válik, elég lejönni a hallba, képeket nézni. Mindig van közöttük, ami megnyugtat, máskor van, ami erőt ad. Pont, mint most is – mutatott rá az igazgató.

 Könnyű helyzetben volt a kiállítást megnyitó művésztanár, Halasyné Tóth Ibolya, hiszen a mellette álló fiatal művésznő egykor a tanítványa volt. Jól ismeri tehát. Elmondhatta róla, hogy festészetében a térérzet által megragadható érzelmek kifejezését a hallatlan gazdagságú variációsor szolgálja. Legújabb művei szervesen kapcsolódnak korábbi munkáihoz és azt reprezentálják, hogy az életmű következetesen épül. Művészetének különleges eleme, sajátossága a ma már tágabb motívumkincs mellett az érzékenyen visszafogott kolorit. A törtebb színek, a halványnál is halványabb árnyalatokból szőtt képfelületek. Festői takarások, rejtőzködések, elmosódások, eszközök a foszlékonyságok színharmóniájának világában. Ecsetje nyomán végül csak az érzeteinkben létező, minden kötöttségtől, konkrétumtól szabadulni vágyó és megszabadult terek körvonalai bontakoznak ki, de már megjelenésük pillanatában el is vesznek, tova is tűnnek.

 Mint ahogyan ezt a „Felhőkben” című képen látjuk. Minden ideává formálódik, a tér és a tér határa is. Hogy öntörvényű létezésmódjukat meglelhessék a képalkotó elemek, a finoman kimunkált színvilág és a tünékeny formák. Nevezhetnénk ezt lírai absztrakciónak is, besorolhatnánk valamiféle autonóm kategóriába, de tudjuk, hogy Sersovszky Zsuzsanna nem kötődik mesterekhez, iskolákhoz, izmusokhoz. Saját világot teremtett magának. Ám sokkal fontosabb ennél, hogy festői értékeket és érzékenységet hordozó ideaterei a bezárkózás szabadságérzetét sugározzák. Szeret sorozatokat készíteni. Ezek, hol téma, hol szín szerint tartoznak össze, olykor átfedés is van a kettő között. Kék sorozatában jól érvényesül, hogy a kék a misztikus színe.

A „Terasz” című képen érdemes észrevenni, hogy foltok, vonalak, színek ritmusából, az élmény nyomán támadt emlékezetből, a művész belső világából harmonizáló formaegyüttesből, elhagyásokkal, hangsúlyok adásával teremtődnek a képei. Vannak összekapcsolódó, kisebb alakzatú festményei is. Ezeken keresztül válik érzékletessé számunkra, hogy az újabb és újabb variációk kialakítása során hogyan jut érvényre a művész szabad alkotói fantáziája és technikai leleményessége. Ilyen az „Ablak” című festménye is, ahol az illúzió birodalmába tartozó fogást használva besétáltatja a nézőt az alkotásba. Itt a néző és az alkotó a műtárgyhoz képest külön oldalon áll. Felmerül a kérdés: most a néző is alkotó? Vannak, akik azt mondják; a művet sokszor a néző hozza létre azzal, hogy megnézi, véleményt formál róla, ily módon „kettőn áll a vásár”. A néző, minimum egyenrangú fél ilyenkor.

Mindannyian tudjuk: a kortárs művészet érdekes dolog. Többféle, rendkívül elvont módon fogalmazza meg a mondanivalóját. Gyakran csupán a tárgy sokrétű, figyelmes tanulmányozása teszi lehetővé a néző számára a megértést. Sersovszky Zsuzsanna munkáin is felfedezhető egyfajta rejtett expresszivitás, lendület és feszültség, mely első látásra alaposabb vizsgálódásra kényszeríti a nézőt. Persze fontos a vizuális hatás, de ami lényeges: intellektuális eszközökkel is élni kell! A szemlélőt gondolkodásra is kell késztetni! Ebbe a sorba tartoznak a legutóbbi években készült művek, melyek szerves folytatását képezik a korábbi törekvéseknek. Jól érzékeltetik a festékhez, a színekhez, az anyagokhoz való viszonyát a művésznek. A belülről fakadó alkotó ösztön jókedvet és belső egyensúlyt ad számára.

A hétköznapok során képekben álmodunk. A kép ősibb, mint az emberi szó. A kiállítás címe: „Fekete és kék”. Jelenti-e ez a drámai feszültség és a harmonikus belső derű közti különbséget? Azok egy időben való megjelenését? Az alkotó saját bevallása szerint inkább a remény kifejezése. Remény arra, hogy idővel visszaszínesedik ez a világ! Annál is inkább mert a festő és közönsége között erős a kapcsolat, nevezhető közösségteremtőnek is. Ez a kiállítás mindenkinek felkínálja a lehetőséget, hogy elmélyedve kicsit ezekben a művekben egyszerre jussunk a szépség birtokába és arra a felismerésére, hogy az életünknek és a világnak ártalmas erőit legyőzve keressük az egyensúlyt a pozitív és a negatív élmények között. 

Kapcsolódó témák

Már szinte hazajárnak a szlovén képzőművészek a budapesti I. kerületbe, a Várnegyed Galériába. Ezért nem is volt meglepő, hogy a Szlovén Kultúra Napja alkalmából ismét ott nyílt gyűjteményes kiállításuk „A lélek tükre” címmel.

A cím talán némi fejtörésre ad okot, világosabb lesz, ha az azték név helyett a nálunk jobban ismertet használjuk. Ő Tollaskígyó, az azték mitológiában a tudás és a tanulás istene, aki most néhány hétre Budapestre költözött.

Arról, hogy a II. Világháború során rengeteg műkincs tűnt el a hazai múzeumokból – már nagyon sokat hallottunk. De, hogy ugyanez lejátszódott harminc évvel korábban is – nos, arról mindeddig semmit! Egy új kutatás most erre kíván fényt deríteni.

Különleges könyv bemutatója és egy kiállítás megnyitása zajlott egy időben Budapesten a Józsa Judit Galériában. A falakon, kódexlapokon látható a Belváros-Lipótváros krónikája és a különálló lapok együtt, könyv formában, kézbe vehetővé váltak.

Ez volt a kezdet, az első lépés a világsikerhez vezető úton – mondta el Rajk László azon a sajtótájékoztatón, ahol bejelentették: Oscar-díj jelölést kapott a Saul fia című magyar film.

Blog ajánló
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!