2019. szeptember 15. vasárnap, Enikő és Melitta napja
Kereteket szétfeszítve
Révay András
2018.02.18 16:02
A Műcsarnokban frissen megnyílt „Kilenc műteremből” című kiállításnak már van egy sikeres előzménye. Két évvel ezelőtt, „Frissen” címmel volt kiállítás, ahol tíz kortárs festő és szobrász munkáit a Műcsarnok kilenc munkatársa rendezte tárlattá. Most hasonlóra kerül sor és a látogatók számára március 18-ig érdekes összehasonlításokra nyílik lehetőség.

A két évvel ezelőtti kiállítás egésze igazolta, hogy az innovatív és a tradíciókkal élő művészi szabadság nem az alkotó évjáratának függvénye. Most is, akárcsak 2016-ban a műtermek bemutatása mellé olyan párhuzamos kiállítást illesztenek a Műcsarnokban, amelyen a feltörekvő nemzedék munkái szerepelnek. Ők a Derkovits-ösztöndíjasok, akiknek az életkorát a pályázat kiírása szabályozza. A DERKÓ 2018 és a Kilenc műteremből ugyanúgy ki fogják egészíteni egymást, ahogyan ez 2016-ban a Frissen esetében történt. A vállalkozást most folytató Kilenc műteremből az autonóm alkotók megújulási képességére, szellemi nyitottságára épít. Az alkotói magányból kilépés nemcsak a közönséggel való találkozást kínálja, de – az életkorok adta kereteket szétfeszítve - a másik „műteremmel", egy hasonlóan elhivatott alkotó személyiséggel való párbeszédnek a lehetősége is.

Ennek az épületnek a homlokzatán az olvasható. „A Magyar Képzőművészetért” és az elmúlt 130 évben ez a feladata nem változott - nyomatékosította az új kiállításról szólva Bán András vezető kurátor. A két évvel ezelőtti, a műteremből frissen kikerült alkotások bemutatása nagyon jól esett a művészeknek, jól esett a közönségnek, és számunkra – a ház munkatársainak – pedig igazi jutalomjáték volt, mert az egy terem – egy művész – egy kurátor rendszerben szoros együttműködést tett lehetővé. Most is ez ismétlődik meg – csak más művészekkel. A néző majd eldönti magának, hogy a termekben csak véletlenül került egymás mellé éppen az két művész vagy a szervezők rátapintottak a művészetnek valami mélyebb mozgására, amit az együttes bemutatkozás megfogalmaz. Egy hét múlva nyílik majd meg a DERKÓ, az idei ösztöndíjasok pályázati kiállítása, ahol a huszon-harminc évesek mutatkoznak be és így a most látható „középgeneráció” műveivel összhang vagy kontraszt jöhet létre.

 A kilenc művész alkotásait felvonultató tárlaton a látogató elsőként Kapitány András munkáival találkozik. Ő egy apró erdélyi faluban született, onnan került Budapestre a rendszerváltás táján, itt végezte el a Képzőművészeti Főiskolát. A közelmúltban New Yorkban telepedett le. A helyváltoztatások, alkalmazkodási kényszerek, a kulturális és nyelvi különbségek leküzdése bölccsé tette: a nagy rendszerekbe személyes tapasztalatain keresztül lát bele. A klasszikus tudósokhoz (csillagász, fizikus) hasonlóan Kapitány egyszerre mikroszkopikus alapossággal és madártávlatból vizsgálja a világot. Leképezi, vászonra viszi, digitálisan is rögzíti a mindenséget mozgató rendszereket. Elgondolása szerint szintetikus, üvegszerű világunknak csak látszatra főszereplője az ember.

Továbblépve, Bullás József nyugtalanságát megfontolt akkurátussággal lefedő képeivel találja szembe magát a látogató. Az ismétlődő motívumok sorát olykor átírja egy villámgyors gesztus, vagy a kialakított rendet megkérdőjelezi a szemkápráztató vibrálás. A nyolcvanas évek derekán mindinkább érdekelni kezdték a komputergrafikában rejlő lehetőségek, a számítógép-monitoron létrehozható kép tér- és színhasználata foglalkoztatta, és ez mind közelebb vitte az absztrakt megoldásokhoz. Bár a komputerkísérletekkel felhagyott a kilencvenes évek elejére, a számítógéppel nyert vizuális tapasztalatok beépültek a festészetébe. Az utóbbi három évtizedben már kizárólag absztrakt képeket fest. Tudatosan szakított a természeti ábrázolás minden formájával, a képein megjelenő kompozíciók nem tartanak kapcsolatot tájformákkal, emberalakkal vagy létező tárgycsoportokkal.

Lajtai Péter az 1960-as évek végén kapcsolódott be a magyar neoavantgárd művészeti életbe. Kiállításának címét Salamon Példabeszédéből kölcsönözte. Ahogy a bölcs költő-király írja, ideje van a születésnek és a halálnak, a rombolásnak és az építésnek, a sírásnak és a nevetésnek, a hallgatásnak és a beszédnek, a háborúnak és a békének. A teljes szöveg 14 fogalompárt sorol fel. Magunkra eszmélésünk stációképeit monumentális festői gesztussal fogalmazza meg. Az erőteljes, határozott színfoltok távolról szemlélt szépsége mögött számtalan gazdagon rétegzett, aprólékos, soha nem ismétlődő képi részletből, töredékből, finom vizuális elmozdulásokból nyugtalanító, homályos, kétértelmű, veszedelmes és ugyanakkor reményteljes, megértő szeretettel teli, biztató tartalmakat is hordozó zónák bontakoznak ki.

A szomszédos teremben Turcsányi Antal, a festő filozófus képmitológiája elgondolkodtató. A nyolcvanas évek közepétől kivonult Zsámbékra, ahol szinte remeteként dolgozott. Olyan egyetemes érvényű törvények látója, amelyeket így eddig nem festett le senki. A képtorzók egyik kanonizált mítosza szerint Kadmosz király isteni parancsot kapott, hogy saját maga teremtse meg népét: vesse földbe a sárkány fogait, ember fog sarjadni belőle. Erős, őt védelmező nemzet. Turcsányi vásznainak tanúsága szerint Kadmosz nem elég körültekintően végezte el a sárkányfogak ültetését: védő nemzetség helyett csonttollú angyal, ízeltlábakon rohanó baljós hírvivő, arctalan, aranysisakos robbantó sarjadt belőlük. Túlvilági reflexfényekben tolonganak a rovarharcosok, csupasz izomköteg-Laokoónok.

 Nagy Gabriella pályakezdését követően elnyert egy rangos díjat (Strabag Festészeti Díj, 2001), amit a művészeti szakma elismert szakemberei ítéltek oda. Azt gondolnánk, ezzel biztos számára a stabil karrier: egyéni kiállítások itthon, megjelenés csoportos tárlatokon itthon és külföldön, a sorra nyíló kereskedelmi galériák érdeklődése. Hogy ez nem így történt, az egy lehetséges magyarázata annak, hogy bár generációktól függetlenül viszonylag sok művésszel kerültem munkakapcsolatba, az ő festészete számomra kevéssé volt ismert – mondta el az alkotóról tárlatának kurátora, Mayer Marianna. Amikor elkezdtem tanulmányozni közel a évtized alatt létrejött műveit, rögtön bevonzott a világ, amely a vásznain megjelenik: a természet, a növény- és állatvilág egyáltalán nem szokványos képe.

A falakon hiába keresnénk, a földön fekszik Faa Balázs alkotása. Képzőművészként érti a matematikát, felhasználásával komplex rendszerű műveket hoz létre. Előbb eszközként tekintett a számok törvényeire, hogy könnyebben alkothassa meg vizuális rendszereit, majd felismerte, hogy mindennek önálló jelentése van, amelyről már első ránézésre árulkodik: nem valamilyen ember alkotta kompozíciós elképzelésből született. Az 1990-es évek végétől valamennyi munkája számítógépen formálódik, általa írt programok alapján. Munkáiban 1994 óta használja Roger Penrose angol matematikus professzor 1974-ben felfedezett elméletét, a Penrose-fedés-alapú aperiodikus rendszert, mellyel a végtelen sík lefedhető. Alkotásainál a Penrose-fedés legfontosabb tulajdonsága, hogy a minták rendje nem ismétlődik, szimbolizálva ezzel az élet legjelentősebb történeteinek hasonlóságát és egyben különbözőségét.

Agnes von Uray-t sokan még Szépfalvi Ágnesként ismerik. Korábban nőalakokat festett hagyományos női szerepekben, magazinképek vagy ezek montázsai alapján, az ábrázolt tartalmakat megfosztva eredeti kontextusuktól, ugyanakkor új, személyes helyzetekbe állítva. Nőként festette azt, ahogy a férfiak látják a nőket, sokszor kiszolgáltatva, áldozatszerepben. Tíz éve határozottan szakított ezzel a témakörrel. A vásznakról játékos nők, élénk színekkel megfestett, sugárzó lányok és barátnők tekintenek ránk: a „bennünk élő istennők”. A festés, a színek és a rajz érzéki ereje nagyon fontos számára. A bemutatott munkák többsége frissen készült, egyenesen a műteremből érkeztek, mégis az az érzésünk, hogy semmi nem a jelenben van; minden olyan, mint egy időutazás.

Pázmándi Antal életművében nincsenek kevésbé termékeny időszakok, az alkotás megszakíthatatlan, mint ahogy az idő múlása is, amellyel ő szimbiózisban létezik. Legfeljebb remélhetjük, hogy álommal vagy különösen boldog, békés pillanatokkal, azaz játékkal megállíthatjuk a ma divatosan flow-nak nevezett élmény során - rajzolás, homokozás, libikókázás vagy legó építés közben. Az ilyen kivételes alkalmakkor - mégis ismételhető módon - lehet élvezni az egyszerre hamis és valódi végtelent. Csillapíthatatlan játékvágya párosul az óhatatlanul mellénk szegődő, marginálisnak tűnő kérdésekre adott válaszadás igényével: a forma, a fény, a szín, a stílus, a technika és az esztétika problematikájával, illetve anyagias természetével.

 Baksai József alkotói módszerének alapjait és lényegét a X. századi kínai filozófus mondása írja le legjobban: „Ha valaki azt tervezi, hogy festeni kezd, előbb harmóniát kell teremtenie ég és föld között.” Baksai több mint negyvenöt éve fest, és húsz éve gyakorolja a japán íjászatot, a kyudót. Anélkül, hogy erőltetett párhuzamokat keresnénk a japán harcművészet eme ága és az ő alkotói módszere között, mégsem mehetünk el szó nélkül e tény mellett. Számára a festés és a japán íjászat közötti kapcsolat maga a gyakorlás: megfogalmazása szerint egyiket sem lehet minőségi gyakorlás nélkül művelni. Munkamódszerének alapja a mindennapi többórás olvasás; ez a kiindulópontja a képek létrejöttének. Egy-egy témát és motívumot többször, többféleképpen is feldolgoz, hogy a gyakorlás révén eljusson az élet végső értelméhez, a megszabaduláshoz.

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Városlátogatások Szarajevó
Szarajevó a törékeny béke városaA város nevének eredetére több feltételezés is van. A 15. században Szarajevó helyén egy apró, Brodac nevű falu feküdt, melynek helyén egy török bég építette fel a korabeli várost, bazárokkal, fürdőkkel, karavánszerájokkal és kormányzati palotával (Saray). Ebből származik a város mai neve.Szarajevó középkori történelmét elhomályosítják a 20. század eseményei. A város nevét jól ismerte a világ. Tanultuk történelemből, hogy 1914. június 28-án itt lőtték le Ferenc Ferdinánd főherceget és Zsófia hercegnőt, kirobbantva az első világháborút. Ma emlékmű és tábla jelzi a merénylet helyét.Az 1984 évi téli olimpia sikeres megrendezése dicsőséget jelentett az akkori Jugoszláviának, éppen ezért fájdalmas és az emberiségre nézve szomorú kontraszt, hogy a délszláv háború idején a sísáncból lőállás, a bobpályából pedig lövészárok lett.Röviden a háborúról:1992. április 5.-én béketüntetés keretében a város lakói felemelték a szavukat az országszerte előforduló, gyakran gyilkosságokba torkolló, etnikai zavargások ellen. Gondoljunk csak a srebrenicai mészárlásra. A boszniai szerb szabadcsapatok és a jugoszláv hadsereg katonái a felvonuló tömegbe lőttek, majd május elején a környező hegyekről ostromgyűrűbe zárták Szarajevót, és több mint három évre blokád alá vonták a várost. Elzárták a vizet, a villanyt és a gázt, a környező hegyekről pedig több száz pontról lőtték a városlakókat.A szerb csapatok körbevették Szarajevót, tankokkal és lövegekkel ágyúzták a várost. Naponta több száz lövedék csapódott a városra, mérhetetlen rombolást és emberáldozatot okozva. Később megjelentek az orvlövészek, akik válogatás nélkül lőttek az élelmiszerért sorban álló civilekre, köztük gyerekekre is. Városszerte megjelentek a Pazite, šnajper! (Vigyázz, mesterlövész!) feliratok. Az emberi kegyetlenség és aljasság példa nélküli, az állatvilágban ilyen elképzelhetetlen. Az ostrom alatt mintegy 12 ezer ember halt meg, a civil áldozatok száma 5500, köztük mintegy ezer gyermek, akikkel zömében orvlövészek lövedéke végzett. Milyen emberek azok, akik védtelen gyerekekre vadásznak? Erre nincsenek szavak!A lövedékek virághoz hasonló lyukakat vájtak a betonban, amelyet ismeretlen emberek pirosra festettek. Ezek lettek Szarajevó rózsái, az elhunytak vérét jelképezve. A rózsák a hősies küzdelem szimbólumai, a vörös szín pedig a kiontott vérre emlékeztet.A Remény alagútja:A városban súlyos hiány volt élelmiszerben, gyógyszerekben és fegyver-utánpótlásban, de a sebesültek elszállítása sem volt megoldott. A helyzet javítása érdekében építettek egy 800 méter hosszú, másfél méter magas alagutat, melyet önkéntesek hat hónapig ástak csákánnyal és lapáttal. Az alagút a bosnyák területen fekvő Butmirból, a repülőtér másik oldalán fekvő Dobrinja egyik házába vezetett. A repülőtér, amely elválasztotta az ostromlott Szarajevót a bosnyák szabad régiótól, elvileg semleges, ENSZ felügyelet alatt álló terület volt, de az orvlövészek lehetetlenné tették az átjutást.Az alagút megépítésével létrejött az egyetlen összeköttetés a blokád alatt álló Szarajevó és a külvilág között. Megnyílt a remény és az élet alagútja. A titkos járatot naponta mintegy 4000 ember használta. A szűk folyosón keresztül, 50 kg-os hátizsákokban vitték az élelmiszert a Szarajevóban rekedt embereknek. Később síneket fektettek le a járatban, a szállítás megkönnyítésére. Ma múzeumként látogatható.Végül az ENSZ megelégelte az esztelen mészárlást, és a NATO légicsapások következtében a szerbek elvonultak. A háborút 1995.-ben a daytoni békeszerződéssel zárták le.  A város újjáépítése rögtön a háborút követően megindult. A középkori török épületek, a monarchiából itt maradt lakóházak, a tarka bazársorok és a karavánszerájok mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a modern irodaépületek.Az 1896-ban épített szarajevói városháza Bosznia-Hercegovina egyik legjelentősebb műemléke, homlokzatát Zsolnay-elemekkel díszítették.Érdekes látnivaló az Inat Kuca ház, mely ma étteremként működik. Az épület a Miljacka folyó másik oldalán állt, a jelenlegi városháza helyén, akadályozva annak megépítését. A tulajdonos hosszú egyezkedés után csak úgy volt hajlandó átengedni a területet, ha a túlparton ugyanolyan formában felépítik a házát.Befejezés:Szarajevóban a katolikus horvátok, az ortodox szerbek és a muzulmán bosnyákok évszázadok óta többnyire békében, de folyamatos feszültségben éltek. A terület a történelem során gyakran ütközőzóna volt. Az útikönyvek szerint Szarajevó a világ azon városainak egyike, ahol néhány száz méteren belül katolikus és ortodox templom, mecset és zsinagóga is található.Jellemző hitvallásuk: „A szívünkben európaiak vagyunk, de a vérünk balkáni” Ma is érvényes Oliver Cromwell mondása: "Bízz Istenben, de tartsd szárazon a puskaport" A jelenlegi béke törékeny, az ellentétek elsimulása csak látszólagos, hiszen a túlélők és az elkövetők gyakran ugyanabban az utcában élik mindennapjaikat, mint a háború és a támadások előtt. Nézzünk meg egy videót:https://www.youtube.com/watch?v=YhlDg1JeVTs                                                                                                                                                                 By vinpet
Egy nap a városban Milyen elektromos rolleresnek lenni Budapesten?
Egyre szaporodnak Budapesten az elektromos rollerek. A kölcsönzőknek köszönhetően a járdákon sorakoznak, mint ottfelejtett robotok százai, akik szomorúan várják, hogy kibéreljék őket, és egy hangos - vagy néma - juhúúúú-t váltsanak ki a rajtuk száguldozókból. Hogy ilyen baromi költői legyek. Azonban akik komolyan gondolják, hogy rollereznek, inkább vásárolnak sajátot. Egyrészt azért, mert a bérleti díj viszonylag magas, és így rollerezve inkább élményt kapunk a tömegközlekedéshez képest, meg rövidebb távokon gyorsaságot, egyéb előnyt nem. Másrészt tartósan használva egy roller képes visszahozni az árát: Misi, az Én Menő Lakásom csapatunk építésszervezője, aki naponta 10-15 lakást tekint meg, ahol vagy felújítást menedzsel, vagy szakért, tanácsot ad, ma már csak rollerrel jár a városban. Számára fontos, hogy két - általában belső kerületekben található - cím között minimalizálja az utazási időt, és ne vegye el munkaidő jelentős részét a helyzetváltoztatás. A csak-BKV ezért kizárt, mert ha át kell szállni, az lassú, az autó - próbálta már a bérelhető elektromosokat - meg a dugó miatt kellemetlen, és azok miatt drága is. Végül a rollerrel rengeteg időt spórol meg a címek közötti utazásnál, így egy nap több helyre tud kimenni, több munkát vállalni, ráadásul az autós utazáshoz képest 5000 forintot spórol az üzemanyagon és a parkolási díjakon NAPONTA. Akárhol megáll, akár csak húsz percre, tölt. Egy 100 ezer forintos roller 20 munkanap alatt visszahozza az árát, mínusz a töltés díja, ami elenyésző. (Örökmozgónak azonban nem alkalmas, mint kiderült) De hogy ez mit jelent praktikusan? Azt, hogy akárhová mész, veled van, a kezedben, egy 12-14 kilós roller, amit felcipelsz a lakásba, beviszel a találkozókra, mert az utcán nyilván nem hagyod. Így a lopás lehetősége minimálisra csökken, azonban ez a súlytöbblet sokakat visszatarthat attól, hogy kipróbálja az ilyen életformát. Egy hónapig volt nálam egy Motus Scooty 8.5”-os roller az AQUA Webshop jóvoltából, hogy megtudjam, ez mennyire kényelmetlen. Túl nehéz cipelni? El lehet helyezni? Gyorsabb? Egész nap bírja? Anyáznak ránk? Vagyis: milyen elektromos rolleresnek lenni Budapesten? P+Roller Akik a belvárosban élnek, és két hely között nem tesznek meg három kilométernél többet, azoknak egy alap roller 15-20 kilométeres hatótávja tökéletesen elég. Persze ha egész nap használják a rollert, mindenképp kell beiktatni töltős órákat: egy kávézóban, ahogy a laptopot vagy telefont, a rollert is lehet tölteni. Egy óra alatt 2-3 kilométernyi hatótávot tudunk beletenni pluszban. A külső kerületekben élőknek, vagy vidékről érkezőknek már számolgatni kell. Ha az M3-ason érkezünk, a Mexikói útnál megállva ideális a roller használata: a Városligeten keresztül, az Andrássy úton egy rövid (3-4 kilométeres) és kellemes úton eljutunk a belvárosig. Viszont ha az Örs Vezér térre érkezünk, akkor a nap elején, egyből elhasználunk 6-7 kilométert a pesti belvárosig, Budáról ne is beszéljünk. Ha csak egyetlen címre megyünk, mondjuk a munkahelyünkig, ahol töltjük a járművet, ez ideális. Ha azonban még járkálnánk odabent, akkor van benne kockázat. Egyébként autó csomagtartóba jól belefér, egy Skoda Fabia vagy Ford Fiesta méret épp megfelelő. Gyorsaság Egy elektromos roller végsebessége 20-35 kilométer per óra, típustól függően. Ez azonban nem sokat mond el, hiszen vannak olyan helyek, ahol a 10 km/h-t nem érdemes átlépni, máshol pedig lehet húzatni a motort. Viszont sokszor kell fékezni, gyorsítani. Ha fennáll a veszélye, hogy kilép elénk valaki, akkor a 10-15 km/h-t nem szabad túllépni. Ez egy sima kocogási sebesség, vagyis ha valami váratlan történik előttünk, egyszerűen leugrunk a rollerről, és máris gyalogos tempóban vagyunk. Ekkora sebességnél nem esünk orra, egyszerűen természetesen haladunk tovább, magunk mellett tolva a járművet. Egy alap roller is simán felmegy mondjuk a Margit-híd felfelé tartó szakaszain, de ha Budán, a hegyekbe vágyunk, akkor egy nagyobb motorral rendelkező járművet érdemes választani, ami mondjuk 800 Wattot is le tud adni, különben tolni fogjuk. Általánosságban azonban elmondható, hogy rollerrel egy 2-3 kilométeres szakaszon ugyanolyan gyorsan vagy gyorsabban jutunk el egyik pontból a másikba, mint ideális, átszállás nélküli BKV-val, vagy átlagosan erős nappali forgalom mellett, autóval. Ha át kell szállni, vagy az autóval akár csak egy könnyebb torlódásba futunk, a roller előnye megkérdőjelezhetetlen. 5 kilométeres táv felett a városban azonban már érdemes beiktatni egy metrózást, vagy más gyors BKV-lehetőséget, egyrészt azért, mert úgy gyorsabb, másrészt azért, mert úgy könnyebben kihúzzuk a nap végéig. Ilyenkor összecsukjuk a rollert, kézbe veszük, és poggyászként visszük fel. Súly és térfogat Itt a roller hátránya. Eddig láttuk, hogy időt és pénzt spórol nekünk, valamint gyorsan el lehet vele jutni 3-4 kilométerre lévő helyekre. Azonban mindig velünk van: fel kell vinnünk buszra, metróra, villamosra, bejön velünk megbeszélésekre, fel a második emeletre, le a harmadik emeletről, be a liftbe, étteremben asztal alá. A rollerek összecsukhatóak, és a száruknál fogva jó fogással hordozhatóak, de viszonylag nehezek és nagyok. 12-14 kilogramm kézben tartva: kényelmetlen. Én 95 kilogramm vagyok, és viszonylag van izomzatom, így nekem viselhető teher volt, és az előnyök kompenzálták ezt a kényelmetlenséget. El tudom képzelni viszont, hogy valakinek egy ilyen súly viselhetetlen. Érdemes tehát kipróbálni előtte, hogy nekünk hány percig komfortos a cipelés. Ha egy perc alatt le kell tennünk, akkor inkább ne vágjunk bele, vagy olyan helyekre vigyük, ahol szinte a bejáratokig mehetünk vele. Egyébként sem a tömegközlekedés, sem a kávézók nincsenek felkészülve az elektromos rollerek tömeges fogadására. Egy-egy ilyen elfér mondjuk egy kisebb kávézóban, étteremben, még egy-két megfelelő konnektor is akad, ahol otthagyhatjuk a járművet. Most még nem lesznek idegesek a pincérek ha meglátják a rollert, de előfordul, hogy a közeljövőben ez megváltozik: egyre többen akarják behozni a helyekre az eszközt, ami a földön heverve balesetveszélyes, ráadásul elfoglalja az értékes alapterületet a vendégek elől. A HÉV-en, vonaton mondjuk van biciklitároló kocsirész, ahol kényelmesen lehet szállítani a rollert, de máshol egy kicsit nyögvenyelős a dolog. Sehol sincs egy pont akkora tér, ami elnyelné a teljes hosszt, a metróban kilóg az üléssor mellől, buszokon talán a babakocsis helyet célozhatjuk meg vele, villamoson mindenhol útban van. Ennek ellenére, csúcsforgalmon kívül simán el lehet vele balanszírozni. Életérzés Rollerezni jó. Óriási szabadságot ad, mert nem izzadsz le, mégis gyorsan haladsz. Természetes pózban állsz, mintha sétálnál, élvezed a szelet, napsütést. A fent említett leugrás a rollerről, vagyis egy-másodperc-alatti-gyalogossá-válás olyan érzés, amit más nem ad meg. Mintha egy Transformers lennél, aki bármikor átváltja magát egy másik minőségű utassá. Rolleresnek lenni azonban egyre inkább hordoz egy stigmát is, és noha nálunk nem volt még ebből komoly baleset, tény, hogy a roller nem egy túl biztonságos eszköz, és a forgalom többi résztvevőjében ez félelmet generál, amit rossz szokásunk szerint dühvel folytunk le. Ráadásul nincsenek meg a feltételei a városban, sem az utakon (nincs elég bicikliút), sem a járműveken. Én ugyan csak egyszer kaptam beszólást, jogosan, Misi barátom rendszeresen kapja a bekiabálást az autóktól, bicajosoktól, autósoktól. Lehet, hogy én mokányabbnak tűnök, vagy mérgesebben nézek, nem tudom. De van vele szemben egy kis utálat. A roller egy alternatíva az összehajtható elektromos bicajra. Lassabb, kevésbé biztonságos, de jobban hordozható és olcsóbb. Maguk a járművek nem valami szofisztikáltak, itt lehet olvasni az írásomat a műszaki paraméterekről, én úgy látom, a következő években dől el, hová tudnak fejlődni. Csak közben a városban is fel kellene készülni rájuk. Mert most kell eldönteni, hogy betiltjuk a használatot, mint az V. kerületben, és akkor inkább ne vegyünk feleslegesen ilyet, vagy támogatjuk, de akkor utakkal, felfestéssel, a kávézókban fizetős rollertározó polcokkal, töltési lehetőségekkel. Mert egy városnak is származik előnye abból, ha az emberek gyorsabban és hatékonyabban, helyi károsanyag-kibocsátás nélküli jutnak el A-ból B-be, miközben a tömegközlekedési férőhelyeket is kevésbé veszik igénybe. Disclaimer: az AQUA Webshop az Egy nap a városban blog hirdetője. Rollereik itt elérhetőek.
Városlátogatások Mostar és az Öreg híd
Mostar és az Öreg híd Szarajevóból Mostart a Neretva folyó völgyén végig haladó gyönyörű úton érhetjük el. A várost a folyó szeli ketté, a keleti oldalon a muzulmán bosnyákok élnek, a nyugati oldalon a horvátok. Bosznia-Hercegovina emblematikus városának ismertségét Csontváry híres festményének köszönhetjük, ma a pécsi Janus Pannonius Múzeumban látható. Mostar nevének jelentése: hídőr.A Neretva folyón átívelő Öreg híd és a város összetartozó fogalmak. A Stari Most, az Öreg-híd a 16. században épült, amikor a mostari lakosok Szulejmán szultántól kértek segítséget, mivel a régi fahíd tönkrement. A szultán készséggel beleegyezett mivel a hódító seregeinek is szükségük volt egy erős hídra az átkeléshez. A biztos siker érdekében először egy próbahidat építettek, mely ma is áll, ez az eredeti öreg híd.Az Öreg-hidat Hajrudin, híres török építész tervezte, aki Sinan mesternek, az isztambuli Kék Mecset építőjének a tanítványa volt. Az egyíves híd a maga korában építészetileg egyedülálló megoldás volt. Az alapkövét 1557. október 24-én tették le. Az eredeti híd építésekor a boltívet az egymásnak feszülő kövek tartották meg. A kőhíd túlélte a török időket, a világháborúkat, de nem menekülhetett az esztelen pusztulástól. A horvát-bosnyák háborúban 1993. november 10-én a horvát hadsereg a hidat a Neretvába ágyúzta és súlyosan megrongálta a két végén álló 17. századi tornyokat is.A barbár pusztítás nem kímélt sem embereket sem történelmi, kulturális és vallási értékeket. Öreg-híd mellett sok más műemlék is megsemmisült a délszláv háború idején. Kevés épület maradt meg ép állapotban. A feszített ütemű újjáépítés ellenére, ennek még ma is látni a nyomát.Az újjáépítés gondolata a békeidőszak beköszöntével rögtön megszületett és a szakértők hozzá is fogtak az előkészületekhez. A munkához török történészek is nyújtottak segítséget, számos oszmán archívumot átkutatva találtak néhány dokumentumot. Kezdetben az volt a terv, és a magyar katonák eszerint is emelték ki a darabokat, hogy megszámozzák, és majd azokat fogják az újjáépítésnél felhasználni, azonban a rekonstrukciót végző török cég úgy döntött, hogy az eredeti helyszínen, a Hajrudin mester által is használt Mukosa kőbányában fejtik ki a hídba beépítendő 456 elemet. A híd újjáépítése 2004-ben fejeződött be, az eredeti pontos mása lett, olyan, mint a régi és mégsem érezzük annak. Az Öreg-híd az UNESCO kulturális világörökségének a része.A város is részben újjáépült, az építészeti stílus eklektikus: oszmán és mediterrán stílusú házak mellett ott sorjáznak a monarchia idejében emelt épületek is. Zsinagóga és szerb ortodox templom is van a városban, sok különböző vallás és etnikum fér meg itt egymás mellett, mégis a béke törékenynek tűnik.A folyóvölgyben fekvő város ma éppen olyan, mint korábban, a képeslapokon. Az újjáépített híd Bosznia szimbólumává vált.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=0qbOMNJUeGU                                                                                                              By vinpet
Egy nap a városban Tévedtem, EZ Budapest legfélelmetesebb aluljárója
Írtam nemrég a nyuszis aluljáróról, ami a lefestése előtt olyan félelmetes volt, hogy jobb híján ennek adtam az aranyérmet, a város legfélelmetesebb alulárója címet. Tévedtem. Úgy esett, hogy a Lehet téri vásárcsarnoktól indultam volna a Kodály Köröndhöz, mégpedig elektromos rollerrel. Így aztán gyalogos útvonalat terveztem a Google Mapsszel, ami egy számomra ismeretlen helyen vitt át a Nyugati sínjei alatt. Nem a Ferdinánd hídon, hanem attól még kintebb, északkeletre. Nem tudtam, hogy van ott bármilyen átjárási lehetőség. Úgyhogy arra vettem az utamat. Kevésbé bizalomgerjesztő helyre tévedtem. Ahol egy nagyon-nagyon-nagyon nem bizalomgerjesztő lyukat találtam a föld alá futva: Egy nagyon hosszú lyukat: Az aluljáró borzasztó sötét, mivel hosszú, és csak a két végén jöhet be napfény. További beszarást okoz, hogy középen egy akna fut végig, amit így-úgy lefedtek iszonyatosan hangos vasfedelekkel. Ha rálépsz, vagy rollerrel ráhajtasz, kong-zeng az egész cső. Itt az látható, hogy egy ideje már megyek benne. Eszembe jutott a tini nindzsa teknőcök, azok is ilyen helyen éltek. Tulajdonképpen kicsi az esélyed, hogy anélkül menj át rajta, hogy senki ne jöjjön szembe, tekintve hogy hatszáz kilométer hosszú, négy méter széles a cső, ami így 2,4 négyzetkilométert jelent, Budapesten pedig 1,7 millióan élnek 525 négyzetkilométeren, tehát ha véletlenül 7770 embert látunk egyidőben a csőben, azon se nagyon lepődjünk meg. Teljesen átlagos szám. A másik oldalon, a Podmaniczky utcában úgy lehet megismerni a lejáratot, hogy megkeressük a lenti, trópusinak tűnő bokrot, ami kinőtt az aszfaltból. Most ezzel tényleg nem a fővárost ítélem el, hiszen látszik az ágakon, hogy valaki megnyírta már őket. Igaz, 150 centinél vágtak, hogy ne kelljen lehajolni, és a levágott kórókat nem nagyon vitték el, hogy ne kelljen lehajolni, de a szándék megvolt. Valakiben. Egy buja dzsungel ez a város. Tényleg, az Állatkertben is vannak ilyen titkos járatok gyerekeknek. Ki hitte, hogy odakint meg felnőttek játszhatnak?
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!