2020. február 27. csütörtök, Ákos és Bátor napja
Közös és szabad
Révay András
2019.04.16 17:11
A népszerű Fortepan digitális fotóarchívum anyagából vonultat fel egy több mint háromszáz darabos válogatást a Magyar Nemzeti Galéria „Minden múlt a múltam” című, augusztus 25-ig látogatható kiállítása. A kiállított képek szorosan kapcsolódnak Magyarország XX. századi történelméhez. Az adott kor, melyben készültek, sokféle módon jelenik meg ezeken a képeken, de a hangsúlyt - a gyűjtemény gerincét adó privát fotókon keresztül - az átlagember nézőpontja és életének eseményei kapják.

Az amerikai Kodak vállalat még 1912-ben megvette a Vácra tervezett fotokémiai gyárának telkét. Mivel az építkezés az első világháború miatt megakadt, a gyárat végül csak 1922-ben avathatták fel. A második világháborús bombakárok miatt 1947 elején a Kodak az állami tulajdonú Magyar Általános Hitelbanknak adta el a gyárat, melyet – Forte néven - még abban az évben újraindítottak. A Forte az 1960-as évek végére tízmillió négyzetméter fotópapírt és egymillió négyzetméter negatív filmet gyártott évente. Ez utóbbiak közül a legnépszerűbb a Fortepan negatív volt, erről – az amatőr fotósok által széles körben használt – nyersanyagról kapta a nevét a 2010-ben indított, Fortepan digitális gyűjtemény. Az ötven éven át sikeresen működő, exportra is termelő gyárat 1994-ben privatizálták és – mily meglepő – 2007-ben csődbe ment!

 Ezt a kiállítást mindenki készítette mindenkinek - állapította meg Baán László, a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója. Nem is ismerjük az alkotókat, egy privát fotógyűjtemény óriási anyagából választottak a kurátorok 350 fotót. Többféle szemlélettel találkozhat a néző. Az egyik például a gyermekkortól az öregkorig vezet végig különböző korokban. Nagyon izgalmas, hiszen ezek a képek egykor nem kiállításra készültek, még azok sem, amiket profi fotósok újságok számára fényképeztek. Senki nem gondolta, hogy valaha egy kiállítás részei lesznek. Különleges, mert közös történelmünk száz évének egyfajta metszetét láthatjuk, sok tíz- vagy százezer képből kiválogatva. A címe is - Rakovszky Zsuzsa 2015-ben megjelent, Fortepan című verseskötetének mottóját kikölcsönözve - a nagy közös múltunkra utal.

A lassan tízéves Fortepan archívum azért fontos számunkra, és ez talán a legfontosabb is, hogy közös és szabad – egészítette ki a főigazgató gondolatait Virágvölgyi István, a kiállítás egyik kurátora. Közös, mert a mi képeinkből áll és a mi világunkról szól. Közös, mert önkéntesek munkáján alapul. Közös, mert bárki segíthet az egyes helyszínek, személyek azonosításában, segíthet megfejteni, mit ábrázol egy-egy fotó. Felfedezhetjük rajta szülőházunkat, egykori iskolánkat, apánk kocsiját a munkahelye előtt, de akár még saját magunkat is! Közös, mert nem kötött nyelvhez, így országhatárokat nem ismerve értelmezhető és újraértelmezhető. Szabad, mert szabadon elérhető bárki számára, bármilyen korlátozás nélkül, és a képek jogdíj nélkül felhasználhatók. Szabad, mert nincs benne birtoklási vágy, adni akar, feltételek nélkül.

Ezeket a képeket egy nagyon széles közösség adta össze és egy nagyon széles közönségnek adja most vissza a Fortepan. A mikro- és a makrotörténelem közé ácsol hidat. A történelmi eseményeket a magánember nézőpontjából láttatja, miközben bemutatja az intimitást is. Ráadásul ezt olyan szinten teszi, ami sehol máshol nem felelhető, csak azokon a privát fotókon, amik a Fortepan gyűjteményében már megtalálhatók. Ez pedig azért lehetséges, mert a fényképész és az alanya között a privát fotókon a legkisebb a távolság. Az érzelmi és a fizikai távolság is. Intim pillanatokba leshetünk be általuk. A képek mérőeszközök is – írta róluk más helyen Rakovszky Zsuzsa – megmutatják: egy évtized alatt mennyit zsugorodott a szoknya hossza. Egyebek mellett ebben a kiállításban ezt is megpróbáljuk górcső alá venni. Fellapozzuk a közös, családi fotóalbumunkat, melyben remélhetőleg mindenki talál ismerős embert, helyszínt, pillanatot.

A kiállításon látható képek különböző utakat jártak be, amíg eljutottak a Fortepanra. Némelyik útja rendezett, családi albumokba ragasztva öröklődtek, míg valamelyik unoka úgy döntött, megosztja a képeket a Fortepannal, melyeket természetesen a digitalizálás után visszakapott. Ha valaki mégsem kéri vissza a képeit, akkor azok a digitalizálás után Budapest Főváros Levéltárába kerültek. Vannak persze hánytatott sorsú képek is, melyek lomtalanítás során kerültek elő az 1980-as évek óta. A kezdetben kizárólag amatőr fotókat publikáló gyűjtemény fokozatosan bővült. Egyrészt profi fotósok felajánlott képeivel, másrészt intézmények archívumában őrzött fényképekkel, amelyek egyre teljesebbé tették a ma már több mint száztízezer fotót megosztó Fortepant.

A kiállításon szereplő képekhez mindegyikéhez tartozik, tartozott egy történet. Szerencsés esetben ez a történet visszaidézhető, a legtöbb esetben azonban már nem ismertek a fotókon szereplő konkrét személyek, az egyes képek keletkezéstörténete – így a látogató képzeletére van bízva, hogy milyen történetet lát a fénykép mögé. Ezek mellett hangsúlyosan megidézi a kiállítás a második világháború előtti Budapestet; a látogatók bejárhatnak egy képzeletbeli fővárosi utcát, amelynek képe évtizedeken átívelő és különböző helyeken készült fotókból áll össze. Belehelyezkedhetnek a Fortepan szerkesztőinek helyzetébe és képeket válogathatnak egy hagyatékból. Külön történetet képeznek a háborúban szétlőtt Budapest ilyen volt – ilyen lett képpárjai melyeket a rendezők egymás fölött helyeztek el és a felső kép felhajtható, hogy alatta a másik látható legyen.

 Egy nagyobb egységet alkotnak az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó éveiben készült sztereofotók, vagy egy első világháborús hadifogoly hétköznapjai Szibériában, majd a II. világháború frontjai – ahogyan azt egy haditudósító látta. Nem hiányzik a vidéki élet idillje egy fényképező festőművész szemével; sem a magyar holokauszt alig fényképezett története. Vannak képek a Sztálin-szobor 1956-os ledöntéséről – itt még a szobor eredeti, bronz balfüle is látható, nem fotón, hanem a maga anyagi valóságában. Helyet kaptak a hidegháborús évek honvédelmi tartalmú ifjúsági sportjainak képei – de vannak az 1970-80-as évek lázadó ifjúságát megmutató fényképek, vagy az ingázó munkásokról készült, betiltott fotók 1964-ből. A tizenhat történet, a hozzájuk tartozó fotókkal és az ezeket kiegészítő tárgyakkal a kiállításban egy-egy önálló installációban jelenik meg.

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Egy nap a városban Felültem a kenyérsugárnyalábra, és szinte kirepítettem magam a városból - Külvárosi Pék
Úgy volt, hogy ugye jártam az Örsön, és találtam egy jófajta pékséget. Felhívtam a figyelmet itt a blogon a hihetetlen ár-érték arányra, amit sokan nem értettek, tudniillik a magas ár-érték arány nem önmagában az alacsony ár vagy egy nagy magas minőség miatt magas, hanem ezek egymáshoz viszonyított aránya miatt. Itt is ez volt a helyzet, a 390 forintos kenyér olyan kvalitásokat mutatott, amiket egy 390 forintos nem szokott. Ezt többen úgy értették, hogy itt a világ legjobb kenyerének bemutatása volt. Aztán megírtam, hogy a Google-ben rákerestem a nevükre, és kidobott egy hasonló nevű pékséget, még tovább a 3-as főút vonalán. Akkor Mátyásföldön találtam így rá a Vadkovász pékségre, akik már nagyon jó kenyeret adtak, de magasabb volt az ár is, ezer forintos kilóár felé mozogtunk. (A kenyér jobb volt, az ár-érték arány alacsonyabb). Viszont elkezdtem ujjongani, hogy megvalósult régi álmom, és terjednek a jó pékségek, és megéri a külvárosban is nyitni. Erre egy Tünde nevű kommentelőnk meg szólt (köszi!), hogy van egy Külvárosi Pék nevű hely is. Ennyire evidens néven. És tudjátok, hol? Még kíjjebb, a 3-as főút mentén. Gyakorlatilag az M0-ás mellett nem sokkal. Hogy értsétek, kékkel láthatjátok a kedvenc pékségeimet, ahol vásárolni szoktam, pirossal a kalandozásaimat az új kenyés-sugárnyalábomon: Ez a pékség már közelebb van Gödöllő bármelyik pontjához, mint a Clark Ádám térhez. Egy benzinkút mellett, egy újépítésű ház aljában járunk: Ha a fenti állásból fordulunk 120 fokot, ezt látjuk. Hogy érezzük, mi a környezet: A pékség viszont annyira jó, hogy lehetne akár a belvárosban is. Most nem a kenyerekről beszélek itt elsősorban, azokról is mindjárt, magáról az EGÉSZRŐL. A hangulatról, ahogy belépsz, ahogy a bejárat melletti falon régi receptkönyvekből származó papírokból alkottak díszeket, és nem is akármilyen könyvekből. A tulajdonosok férj és feleség, akik nagymamáit Schäffer Ilonának és Salzl Magdolnának hívták - derül ki a Facebook oldalukról. Innen a cégérben látható Schäffer Salzl felirat. A falon pedig az ő kézírásuk látható. Tőlük tanulták a sütés szeretetét. Hitvallásuk egyszerű és igaz: szívvel készítik a kenyereket, és a legjobb budapesti pékek példáját próbálják követni minden fogásukkal (itt Józsit és Gergőt említik, mint a Pékműhely és az Artizán tulajdonosait). Vadkovásszal, liszt-víz-só hármassal, 16 órás kelesztéssel. Olyan is a kenyerük. Ezen a szinten már csak apróságokról beszélhetünk, amin lehet tökéletesíteni, a héj állagáról, a tészta tapintásáról, illatáról, ízéről, de ez a kenyér pontosan ott van a legjobbak között. Ahol vadkovászt etetnek, ahol szívvel csinálják, tehát az alapanyagoktól kezdve a kivitelezésig nagyon odafigyelnek, adalékanyag nélkül, ott bizony a legjobb kenyerek egyike készül. Ennyi kell. Imádtam a vegán választékot is - kenyereken túl - ugyanis vettem még csokis zabkekszet és valami magvas rudat, amit én csak óriásropinak neveztem el. Isteniek voltak, és a lányom nagyon örült nekik. Ja, igen, az árak. A fehér kenyér kilója 1100 forint, a vajas kifli darabja 50 forint, a teljeskiőrlésű alakor kenyér már 1900 forint per kiló. Ezek az árak a megszokottak az ilyen gondosság mellett, ezekkel fenntartható. Egyébként a múlt heti pékség, a Vadkovász inverzei nyitvatartásban: reggel 6:30-kor nyitnak, és noha 17 óráig nyitva vannak, délutánra azért rendesen le vannak fosztva, érdemes hívni őket. A Vadkovászos meg eleve csak délután kettőkor nyit, telefonszám hozzájuk nincs, így ott meg szerencse dolga, de délután még van kenyér. Külvárosi PékCím: 1164 Budapest Szabadföld út 79.
Egy nap a városban Budapest legendás állócsillagai - Leonidasz gyrosa
Egy új sorozatban felteszem a kérdést, mi tesz egy helyet legendássá? Eddig arra jutottam, hogy a tulajdonos állandó jelenléte és a változatlanság, a növekedés elvetése, és az ugyanazon a helyen való minél boldogabb élet megvalósítása kulcsfontosságú lehet. Ha valaki boldog és kiegyensúlyozott, mert úgy érzi, megvalósította, amit szeretett volna, annak a kiegyensúlyozottsága meglátszik a helyen, az emberek szeretnek odajárni. A sorozatban olyanokat keresek meg, akikben szerintem megvan a potenciál, hogy legendásak legyenek, és a város kihagyhatatlan titkos helyeikké váljanak a turistáknak is. Az Üllői út panelházai alatt, egy kopottas üzletsor egyikében ülök Kispesten, egy gyrosozó hátsó helyiségében. A lábamnál elhelyezett vödörbe ütemet vernek a mennyezetről aláhulló cseppek. A helyiség pont olyan, mint amilyet egy külvárosi gyrosozóban elképzelnénk, régi, elnyűtt dolgok egymás hegyén-hátán, megfordulni is alig van hely. Azokon a berendezési tárgyakon kívül, amik mindig itt foglalják a helyet, úgy mint a mosogatógép, a hűtő, kézmosó, Kosztopulosz Leonidasz egy széken ülve, más már nem nagyon fér el. Ahogy leültem velük szemben, hirtelen elfogyott az alapterület. Elöl, a bolt vendégterében hárman dolgoznak ez idő alatt. Vágják a gyrost, melegítik a pitát, beléjük mérik a szószokat, salátát. “Először jár itt?” - ez a kérdés naponta többször elhangzik. Ha valaki először jár ott, akkor megkínálják, hogy először kóstolja meg a salátákat, a hely specialitásait. Főleg a répásat, az sokkal inkább védjeggyé vált itt, mint a tzatziki. Persze van az is. Hogy honnan tudják, hogy valaki először jár ott? Emlékeznek rá, hogy látták-e az arcát már valaha, vagy nem. A kitűnő arcmemória elvárás az ott dolgozókkal szemben. Hátul, mint mondtam, Leonidasz ül, vagy Leo, ahogy becézik az ismerősei. Minden nap, nyitástól zárásig. Már csak néha megy előre, a vendégtérbe, mert már nem bírja a fizikai munkát, életerős fiatalokat vesz fel, akiket figyel, és akiket kiigazít, hogy minden úgy legyen, ahogy kell. Műtötték, komoly dolog, inkább nem kockáztat többet. “Gyrost is eszel?” - kérdezem, amikor észreveszem a csomagolt szendvicsét, amit ebédre hozott magával. “Persze, mindennap” - jön a válasz. "Meg kell kóstolni, hogy minden olyan-e, mint kell. A többit már nagyon unom, a többiből már nem eszem" - mondja nevetve. Mindig mosolyog, ez gyorsan feltűnik bárkinek pár perc után. Nem a szája, a szeme. Leo egy görög faluban töltötte gyerekkorát, Magyarországon. Beloiannisz egy görögök által alapított település Fejér megyében. Szülei a görög polgárháborúból Magyarországra menekülők között voltak, gyerekük már itt született, és nevelkedett megannyi görög között, görög módra, görög szokások szerint, görög óvodában. Amikor aztán a nyolcvanas években a görögök hazatérhettek, a szülei fogták is a sátorfát, és visszaköltöztek. Hirtelen meg lett bocsátva, mindent lehetett elölről kezdeni. Leo Athén mellett kezdte a gyroskészítést. Saját bevallása szerint már akkor is sokakat vonzott kifejezetten az ő gyrosa, a görögök körében is népszerű volt az apáról fiúra szálló recept. Amit, a magyarországi kitérő után, egy kicsit meg is bolondítottak: pirospaprikát kevertek a húsokhoz. A magyaros gyrosról a helyiek nem tudták, miért ízlik nekik, nem ismerték a Magyarországon szinte mindenben ott lévő piros port, ez pedig zarándokhellyé tette a családi vállalkozást. Gyerekkorom óta a gyros megváltozott Görögországban is. Eleinte a pitába a húson kívül csak hagymát és paradicsomot tettek, semmi mást. Aztán jött csak be a tzatziki. Ezek után jött a ketchupos-majonézes változat, a két szószt összekeverték, és ezt is ráöntötték a gyrosra. A paradicsomhoz petrezselymet kevertek, és a tetejére is szórtak bőven belőle. - emlékszik vissza a görög gyros fázisaira Leo. Majd gyorsan hozzátette: a disznóhúsból a legjobb a gyros. Amikor Magyarországon elkezdte a gyroskészítést, itt is disznóval kezdett. Amikor aztán látta, hogy a magyar vendégek bejönnek, és azzal a lendülettel ki is fordulnak, amikor megtudták, a nyárson disznóhús van, váltott csirkére, ezzel pedig ugrott a családi recept is. “De a bőrét közte hagyom, különben túl száraz lenne, még a comb is” - teszi hozzá nevetve. Amikor az Egy nap a városban blogon 2011-ben sorra vettük a város legjobb gyrosait, a görögös változatok mellett akkor még belefért akkor néhány “magyarosított” változat, a tárca alakú, vékony tésztába tett hús zöldségekkel, csípőssel, tzatzikivel csak alkalomadtán megkínálva. Leonidasz vaskos pitája, kifinomult szószai és salátái (tzatziki, pikáns feta, füstölt sajtos répasaláta), és egyáltalán, az itt kapható gyros összhangja akkor egy gyrosnak tűnt a legjobbak között. Kerkyra, Gyradiko, Big Gyros Taverna, meg még páran: akkoriban nagyjából hasonlóakat lehetett kapni ezeken a helyeken is. Nem volt sok jó gyros a városban, de azért akadt. “Ahol répasalátát látsz, azok mind nálam jártak, azoknak én segítettem” - nevet. Ugyanis Leo bőven a budapesti gasztroforradalom előtt - a streetfood-forradalom előtt meg pláne -, kezdte el készíteni ugyanezeket a gyrosokat, akkor még közelebb a belvároshoz. 2002-ben már ehettek a gyrosából azok a szerencsések, akik ismerték a fellelhetőséget. “Enyém volt a Kerkyra, csak aztán nem szerettem tovább ott lenni, nem volt parkolóhely, úgy kellett kirohannom a vendégeknek bedobni a kocsijába a kész gyrost”. Az üzletet 2008-ban eladta, de a Kerkyra a mai napig üzemel, miután Leo unokaöccse újranyitotta 2012-ben, hogy a nagybátyja által kijelölt utat követve üzemeltessen egy sikeres gyrosost. Sikerült neki. És hol készül a hús? - nézek körbe. A már említett helyiség a vendégtér mögött néhány négyzetméter, itt semmilyen előkészület nem folyhat. Gyere velem, int, és kiviharzik a hátsó ajtón. Kiviharzik, vagyis feláll, lép kettőt, és kint is van. Átmegyünk egy másik épületbe a soron. Nem lehet belátni, nincs rajta jelzés. Itt - mondja. Odabent egy Leónál alacsonyabb férfi, vele kábé egykorú, de a hófehér haj, a még ennyi idősen is csibészesen csillogó szempár, megegyezik. A testvére. A háttérkonyha egyik szobájában készül a nyárs, a másikon a szószok. “Ne haragudj, de nem fogom elmondani, mit teszünk bele, ez még mindig családi recept”. Így maradhat titokban. Az előkészítőben és a kiszolgálóban is ott van egy családtag. Mindig. Kosztopulosz Leonidasz gyrosozója sokak számára legendás hely, nevezzük akár annak idején Kerkyrának, vagy most egyszerűen csak Leonidasznak. Ránézésre sosem mondanád meg, hogy az, csak miután beleharaptál a pitába. Akkor megérted. Hogy Leo lesz-e ennél nagyobb legenda? Lehet. Talán nem. Elvileg nagyon sok tényező adott nála ahhoz, hogy legyen, de annyira kedvezőtlen földrajzi helyen dolgozik, és annyira el is tűnik ránézésre is abban a környezetben a bolt, ráadásul Leo annyira nem szeret nyilvánosan kiállni (vagy akárcsak a konkurenciát bírálni, véleményezni), hogy nem valószínű a mostaninál szélesebb körben való ismertsége. Nem mondom, hogy zárkózott, mert minden betérőt nagy-nagy nyitottsággal fogad. De a nyitása az ajtóig szól, és azon túl nem. De ez nem változtat a tényen, hogy kábé húsz éve, bőven megelőzve korát elkezdett Budapesten jó street foodot készíteni valaki, nagy lelkesedéssel és szakértelemmel, és hogy ő, akiről ehhez képest kevesen hallottak, meghonosította a görög gyrost Budapesten, és megtanított minket is gyrost készíteni. Budapest legendás állócsillagaival szervezek egy beszélgetést is, ha bemutattam végül mindenkit, akit szerettem volna, meg akit addig ajánlotok. Az esemény ideje ennek megfelelően még nem fix, de a helyszín igen: egy elég menő helyen, az Aria hotelben leszünk. Ha érdekel, és nem akarsz lemaradni, mindenképp kövesd az oldalt Facebookon, és kérd, hogy értesítsen a posztokról legfelül. Leonidasz GyrosCím: 1191 Budapest Üllői út 214/4 Budapest legendás állócsillagai egymás alatt itt láthatóak.  
Városlátogatások Egy nap Splitben – One day in Split
Egy nap Splitben – One day in SplitHorvátország második legnagyobb városa, Közép-Dalmácia igazgatási és gazdasági központja. Az ókori város számos gyönyörű látnivalót kínál az érdeklődők számára.Egy kis történelem:Történészek szerint a település neve a görög aszpalathosz (tüskebokor) szóból származik és némi római hatásra lett az olasz Spalato, végül ez módosult Split-re. A római uralmat megelőzően görögök lakták a helyet, de igazi várossá Diocletianus római császár idején vált. Az uralkodó hatalmas palotát építtetett a tengeröbölhöz, melyet a négy égtáj felől a Tengeri, az Arany, az Ezüst és a Bronz kapun keresztül lehet megközelíteni. Lemondása után a császár ide vonult vissza, itt töltötte „nyugdíjas” éveit. Az impozáns épületerőt sugárzott és biztonságot jelentett, ezért egyre többen telepedtek meg itt.A palota körül alakult ki a későbbi város, melynek fordulatokban gazdag történelme során többször is kapcsolódott a magyar történelemhez. 1105-ben a város behódolt Könyves Kálmán magyar király előtt, aki katonai beavatkozás nélkül szerezte meg az uralmat. A magyar uralkodó esküt tett Split szabadságjogainak a megtartásáról, a város polgárai pedig hűséget fogadtak a magyar királynak.Később Velence foglalta el a várost, majd II. Béla hadjáratát követően közel harminc évig újra magyar fennhatóság alá került Split. A tatárjárás idején ide menekült IV. Béla, itt vannak eltemetve leányai, Katalin és Margit.Látnivalók:Split óvárosa lényegében az egykori Diocletianus-palota falai között található. Az egész történelmi negyed felkerült a Világörökség listájára.A történelmi falak között is eluralkodott a mediterrán hangulat, a belváros szűk, labirintusszerű utcáin és sikátoraiban pezsgő élet zajlik. A kétezer éves műemlékek között számos kiülős étterem, kávézó és pizzéria működik, ahol ki lehet próbálni a helyi ételkülönlegességeket és a hűsítő söröket. A pénztárcánkra nem árt vigyázni, itt nem is annyira zsebtolvajoktól kell tartani, a helyi árak olyanok, hogy az gondolja az ember, hogy a császári palota felújítására gyűjtenek.Apropó, mit gondolsz, hogy Horvátországban miért isznak a turisták szinte kizárólag bort vagy sört? bor – vino - sör – pivo - üdítő - osvježavajuće piće.A kikötő is pazar látvány nyújt, érdemes itt is egy kellemes sétát tenni.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=apUvj5aoipY                                                                                              Készítette: vinpet
Városlátogatások Kefalonia
Kefalonia, az érintetlen természet csodájaKefalonia a Jón tenger legnagyobb szigete, melyet már Homérosz is megemlített az Iliászban. A zöldellő hegyekkel és dombokkal tarkított sziget az elmúlt évszázadokban volt török, velencei, angol, francia uralom alatt, majd 1864-ben csatlakozott Görögországhoz.Szinte minden turisztikai tájékoztató hangsúlyozza, hogy itt forgatták Louis de Bernières angol író regényéből készült, „Corelli kapitány mandolinja” című filmet Nicolas Cage és Penelope Cruz főszereplésével. A forgatási helyszínek Sami város kikötője valamint Komitata falu voltak. A fővárosban látható egy katona szobor, melyet előszeretettel fényképeznek a látogatók, de az nem a híres kapitányt ábrázolja.Kefalonia a csend a béke szigete, még nem árasztották el a turisták, ezért kiválóan alkalmas pihenésre, kikapcsolódásra. A sziget természeti látványosságai a Kathavothres víznyelő a káprázatos Melissani tavasbarlang és a Drogarati cseppkőbarlang is részei a sziget természeti kincseinek.Argostoli:Argostoli, a főváros trópusi hangulatú pálmafákkal övezett főutcáján egymást érik az éttermek, kávézók és ajándékboltok. Itt található a sziget legnagyobb kikötője, mely óceánjáró hajókat is képes fogadni.A kikötő fekete és fehér gyöngykavicsokkal kirakott parti sétánya minden napszakban gyönyörű. A halászok itt kínálják frissen fogott zsákmányukat eladásra.Sétáljunk vagy kis-vonatozzunk a fővárosban:Nézzünk meg egy videót a városról és hallgassuk meg a kikötőből elhajózó óriáshajó búcsúdalát.https://www.youtube.com/watch?v=AoS3lDAToYIhttps://www.youtube.com/watch?v=VQ_jiVA4HR8                                                                                                              By vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!