2019. május 21. kedd, Konstantin napja
Közös és szabad
Révay András
2019.04.16 17:11
A népszerű Fortepan digitális fotóarchívum anyagából vonultat fel egy több mint háromszáz darabos válogatást a Magyar Nemzeti Galéria „Minden múlt a múltam” című, augusztus 25-ig látogatható kiállítása. A kiállított képek szorosan kapcsolódnak Magyarország XX. századi történelméhez. Az adott kor, melyben készültek, sokféle módon jelenik meg ezeken a képeken, de a hangsúlyt - a gyűjtemény gerincét adó privát fotókon keresztül - az átlagember nézőpontja és életének eseményei kapják.

Az amerikai Kodak vállalat még 1912-ben megvette a Vácra tervezett fotokémiai gyárának telkét. Mivel az építkezés az első világháború miatt megakadt, a gyárat végül csak 1922-ben avathatták fel. A második világháborús bombakárok miatt 1947 elején a Kodak az állami tulajdonú Magyar Általános Hitelbanknak adta el a gyárat, melyet – Forte néven - még abban az évben újraindítottak. A Forte az 1960-as évek végére tízmillió négyzetméter fotópapírt és egymillió négyzetméter negatív filmet gyártott évente. Ez utóbbiak közül a legnépszerűbb a Fortepan negatív volt, erről – az amatőr fotósok által széles körben használt – nyersanyagról kapta a nevét a 2010-ben indított, Fortepan digitális gyűjtemény. Az ötven éven át sikeresen működő, exportra is termelő gyárat 1994-ben privatizálták és – mily meglepő – 2007-ben csődbe ment!

 Ezt a kiállítást mindenki készítette mindenkinek - állapította meg Baán László, a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója. Nem is ismerjük az alkotókat, egy privát fotógyűjtemény óriási anyagából választottak a kurátorok 350 fotót. Többféle szemlélettel találkozhat a néző. Az egyik például a gyermekkortól az öregkorig vezet végig különböző korokban. Nagyon izgalmas, hiszen ezek a képek egykor nem kiállításra készültek, még azok sem, amiket profi fotósok újságok számára fényképeztek. Senki nem gondolta, hogy valaha egy kiállítás részei lesznek. Különleges, mert közös történelmünk száz évének egyfajta metszetét láthatjuk, sok tíz- vagy százezer képből kiválogatva. A címe is - Rakovszky Zsuzsa 2015-ben megjelent, Fortepan című verseskötetének mottóját kikölcsönözve - a nagy közös múltunkra utal.

A lassan tízéves Fortepan archívum azért fontos számunkra, és ez talán a legfontosabb is, hogy közös és szabad – egészítette ki a főigazgató gondolatait Virágvölgyi István, a kiállítás egyik kurátora. Közös, mert a mi képeinkből áll és a mi világunkról szól. Közös, mert önkéntesek munkáján alapul. Közös, mert bárki segíthet az egyes helyszínek, személyek azonosításában, segíthet megfejteni, mit ábrázol egy-egy fotó. Felfedezhetjük rajta szülőházunkat, egykori iskolánkat, apánk kocsiját a munkahelye előtt, de akár még saját magunkat is! Közös, mert nem kötött nyelvhez, így országhatárokat nem ismerve értelmezhető és újraértelmezhető. Szabad, mert szabadon elérhető bárki számára, bármilyen korlátozás nélkül, és a képek jogdíj nélkül felhasználhatók. Szabad, mert nincs benne birtoklási vágy, adni akar, feltételek nélkül.

Ezeket a képeket egy nagyon széles közösség adta össze és egy nagyon széles közönségnek adja most vissza a Fortepan. A mikro- és a makrotörténelem közé ácsol hidat. A történelmi eseményeket a magánember nézőpontjából láttatja, miközben bemutatja az intimitást is. Ráadásul ezt olyan szinten teszi, ami sehol máshol nem felelhető, csak azokon a privát fotókon, amik a Fortepan gyűjteményében már megtalálhatók. Ez pedig azért lehetséges, mert a fényképész és az alanya között a privát fotókon a legkisebb a távolság. Az érzelmi és a fizikai távolság is. Intim pillanatokba leshetünk be általuk. A képek mérőeszközök is – írta róluk más helyen Rakovszky Zsuzsa – megmutatják: egy évtized alatt mennyit zsugorodott a szoknya hossza. Egyebek mellett ebben a kiállításban ezt is megpróbáljuk górcső alá venni. Fellapozzuk a közös, családi fotóalbumunkat, melyben remélhetőleg mindenki talál ismerős embert, helyszínt, pillanatot.

A kiállításon látható képek különböző utakat jártak be, amíg eljutottak a Fortepanra. Némelyik útja rendezett, családi albumokba ragasztva öröklődtek, míg valamelyik unoka úgy döntött, megosztja a képeket a Fortepannal, melyeket természetesen a digitalizálás után visszakapott. Ha valaki mégsem kéri vissza a képeit, akkor azok a digitalizálás után Budapest Főváros Levéltárába kerültek. Vannak persze hánytatott sorsú képek is, melyek lomtalanítás során kerültek elő az 1980-as évek óta. A kezdetben kizárólag amatőr fotókat publikáló gyűjtemény fokozatosan bővült. Egyrészt profi fotósok felajánlott képeivel, másrészt intézmények archívumában őrzött fényképekkel, amelyek egyre teljesebbé tették a ma már több mint száztízezer fotót megosztó Fortepant.

A kiállításon szereplő képekhez mindegyikéhez tartozik, tartozott egy történet. Szerencsés esetben ez a történet visszaidézhető, a legtöbb esetben azonban már nem ismertek a fotókon szereplő konkrét személyek, az egyes képek keletkezéstörténete – így a látogató képzeletére van bízva, hogy milyen történetet lát a fénykép mögé. Ezek mellett hangsúlyosan megidézi a kiállítás a második világháború előtti Budapestet; a látogatók bejárhatnak egy képzeletbeli fővárosi utcát, amelynek képe évtizedeken átívelő és különböző helyeken készült fotókból áll össze. Belehelyezkedhetnek a Fortepan szerkesztőinek helyzetébe és képeket válogathatnak egy hagyatékból. Külön történetet képeznek a háborúban szétlőtt Budapest ilyen volt – ilyen lett képpárjai melyeket a rendezők egymás fölött helyeztek el és a felső kép felhajtható, hogy alatta a másik látható legyen.

 Egy nagyobb egységet alkotnak az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó éveiben készült sztereofotók, vagy egy első világháborús hadifogoly hétköznapjai Szibériában, majd a II. világháború frontjai – ahogyan azt egy haditudósító látta. Nem hiányzik a vidéki élet idillje egy fényképező festőművész szemével; sem a magyar holokauszt alig fényképezett története. Vannak képek a Sztálin-szobor 1956-os ledöntéséről – itt még a szobor eredeti, bronz balfüle is látható, nem fotón, hanem a maga anyagi valóságában. Helyet kaptak a hidegháborús évek honvédelmi tartalmú ifjúsági sportjainak képei – de vannak az 1970-80-as évek lázadó ifjúságát megmutató fényképek, vagy az ingázó munkásokról készült, betiltott fotók 1964-ből. A tizenhat történet, a hozzájuk tartozó fotókkal és az ezeket kiegészítő tárgyakkal a kiállításban egy-egy önálló installációban jelenik meg.

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Városlátogatások Ismerkedés Linz városával
Ismerkedés Linz városávalA település említésére azonnal a nálunk is kedvelt sütemény jut eszembe. Próbáljuk jobban megismerni ezt a Duna festői ölelésében fekvő szép várost.A történelme a kelta időkre nyúlik vissza, akik Lentos néven alapították a mai Linz elődjét. Később a rómaiak Lentia (Csónak) névre keresztelték a települést, mely a 19. századig csupán néhány háztömbből és a várból állt.Linz ausztriai iparváros, ma is fontos gazdasági központ, a felső-ausztriai tartomány székhelyeként a harmadik legnépesebb osztrák város, mely az elmúlt évtizedekben látványos átalakuláson ment keresztül.Linz a változások városa, ahol azonos hangsúlyt kap a tudomány, a művészet és a fejlődés. 2014-ben a város elnyerte az UNESCO-tól a Médiaművészetek városa címet is. A számos érdekesség mellett Európa egyik legmodernebb technológiai központja is itt található. Linznek saját hegye is van, az 537 méter magas Pöstlingberg. A hegytetőn emelt búcsújáró templom egyik nagy bástyájában mesevasutat rendeztek be a gyerekeknek.Kedvező időben érdemes a város felülnézetben is megtekinteni, de ehhez nem kell sárkány-repülni vagy helikopterrel körözni, elegendő csupán felsétálni a Passage bevásárlóközpont lépcsőjén, és máris a város háztetőin vezető sétaúton találjuk magunkat. A kémények magasságából pazar a kilátás az óvárosra. A belvárosban gyönyörű, barokk épületeket láthatunk. A főtér (Hauptplatz) Európa egyik legnagyobb tere. A tér középpontjában az 1716-ban felállított, 26 méter magas Szentháromság-szobor áll, a tetején aranyozott alakokkal, melyet pestisoszlopként is emlegetnek a szörnyű járvány mementójaként.Az Alter Dom Linz legnagyobb temploma. A barokk székesegyház a 17.-ik században épült.  Robusztus, égbenyúló tornyai között Szent Ignatius szobrát láthatjuk. A templombelső fából faragott szószéke és orgonája fantasztikus látvány.A püspöki templom, a Neuer Dom Ausztria második legmagasabb temploma, neogótikus tornya 134 méterre nyúlik az ég felé. Csodálatosan díszített, festett üvegablakainak egy része a második világháború alatt megsemmisült, ezeket kortárs művészek renoválták nagyszerűen.Linzben járva, feltétlenül kóstoljuk meg a város egyik jelképét, a hagyományos linzer tortát. A sütemény egy kicsit más, mint az itthoni linzerek, a töltelékben többek között mandula és dió is található. A mai gyerekek már a kor szellemének megfelelően "lézer tortának" hívják.Érdekesség, hogy egész Felső-Ausztriában tilos a városokban füvet nyírni, a méhek érdekében. A városban számtalan méhkaptár található, többnyire a házak tetején, és a különleges becsben tartott méhek érdekében vágják ritkábban a vadvirágokkal teli közterületek zöldjét.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=waP41ecrG70                                                                                                   By vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!