2020. március 31. kedd, Árpád és Benő napja
Minden bemutató ünnep
Révay András
2019.12.22 21:28
Hatalmas sikerrel mutatták be a Budapesti Operettszínházban Csajkovszkij, Diótörő című örök klasszikus karácsonyi meséjét. Mint ahogy a premiert megelőző sajtótájékoztatón elhangzott: 30 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy itt ismét balettbemutatót láthasson a közönség, amelyben az Operettszínház táncosai mellett ezúttal a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei is fellépnek.

 Pjotor Iljics Csajkovszkij csodálatos műve E. T. A. Hoffmann, „A diótörő és az egérkirály” című meséje alapján készült. Ezt először id. Alexander Dumas dolgozta át végül pedig Marius Petipa – francia-orosz táncos, balettmester és koreográfus átirata lett az eredetinek számító Diótörő alapja. A mű karácsony este játszódik, amikor a vendégek egyike egy diótörő babát hoz ajándékba a házgazda kislányának, Marikának. A történet a lány álmában folytatódik, ahol hercegként kel életre a bábu és egy varázslatos utazásra viszi magával az immár felnőtt, hercegnővé változott lányt. Ám először még az Egérkirállyal és hadseregével kell megküzdeniük, hogy azután megérkezzenek a palotába és fogadhassák birodalmuk népeinek táncos hódolatát. Magyarországon a darabot először 1927-ben mutatták be, ma pedig már elképzelhetetlen a karácsony Diótörő nélkül.

 Amikor tavaly megpályáztam ennek a színháznak főigazgatói posztját, akkor kerestem magam mellé csapatot – emlékezett vissza a kezdetekre Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója. Ennek a csapatnak két jelentős tagja van, Pfeiffer Gyula, főzeneigazgató és Apáti Bence balettigazgató, akit már mindjárt az elején arra kértem: tegye még jelentősebbé a balettművészetet az Operettszínház színpadán. Ismerem és nagyra tartom a színház balettművészeit, viszont azt is tudom, hogy hogy egy művészt, a számára megfelelő feladatokkal és kihívásokkal lehet igazán motiválni. Ha „testre szabott” kihívást kap, akkor fejlődik, mert érzi, hogy fontos. Egy másik szempont, hogy ezt a színházat a fiatal művészek a jövőjük helyszínének tekinthessék. A feltörekvő balettművész nemzedéknek nem biztos, hogy a mi intézményünk, vagy az operett műfaja áll a vágyai középpontjában. Viszont ha itt gyűjtik be az első, pozitív színházi tapasztalataikat, élményeiket, akkor jövőképként szolgálhatunk számukra. Ha az intézmény szellemiségét itt érzi meg a táncos, hogy milyen az, amikor 900 ember neki tapsol, amint pördül a levegőben! Erre kínál lehetőséget most ez a bemutató az ünnep alkalmából, miközben a színház és a közönség számára is minden bemutató ünnep!

Apáti Bence balettigazgató szerint a Diótörő a táncok királya. Bizonyítja ezt, hogy a jegyek már elfogytak az utolsó darabig, minden előadásra! Pedig vállaltak a bemutatóval némi kockázatot, hiszen harminc éve nem volt önálló balett est ebben a színházban. Ő maga is sok évig táncolta mind a Herceg, mind pedig az Egérkirály szerepét. Az pedig, hogy egy ilyen sűrű repertoárral rendelkező színházban sikerül színpadra állítanunk Csajkovszkij csodálatos karácsonyi meséjét, külön boldogságot jelent szereplőnek, nézőnek egyaránt. Nem lényegtelen az a hatás sem, hogy az egyetem növendékei együtt dolgozhatnak azokkal a táncosokkal, akik már régóta a pályán vannak Az utánpótlás nevelésének a legjobb módja, ha a kis „táncművész-palánták” itt kapnak egy modellt, egy karrierképet.

Mindig azt keresem, hogy mitől lesz egy-egy előadás teljesen egyedi, mi az, amitől ahhoz a társulathoz kötődik, amelyik színpadra állítja – mondta el magáról a Kossuth-díjas táncművész-koreográfus, Harangozó Gyula. Nála jobban talán kevesen ismerik a művet: már 11 esztendősen táncolt a darabban, a Diótörővel diplomázott a Moszkvai Nagyszínház Akadémiáján, és 2006-ban Bécsben rendezte meg ezt az előadást. A mostani egészen más, nemcsak a balettet értő közönség számára érdekes, hanem a cselekmény sodrása, eseményei lekötik a legkisebbeket is. Az eredeti műben a nézők a saját karácsonyi élményeikkel találkoztak. Most, a mai kor gyermekei számára azonban a néger baba helyett a Barbie, a bohóc helyett a Pókember és a bábjáték helyett a számítógépes játék jobban értelmezhető. Ezeket fogják látni a színpadon. Élvezhető, akkor van vége, amikor még szívesen néznék a gyerekek, és utána újra színházba szeretnének menni! Az álomjelentben viszont meg tudtuk őrizni azokat az értékes, régi koreográfiákat, amik a klasszikus Diótörő gyöngyszemei.

 Bolvári-Takács Gábor, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora a Budapesti Operettszínház és az Egyetem együttműködése kapcsán megerősítette, hogy a közös munka szándéka tavaly szinte magától jött létre. Megkereste a színházat, helyszínt akar találni növendékeinek az év végi vizsgaelőadásra. Így találtak egymásra, miközben az is tény, hogy ez a kapcsolat már legalább 70 esztendős múltra tekint vissza. Ahhoz, hogy elhelyezzük magunkat a világban, az első dolog annak az elfogadása, hogy a történelem nem velünk kezdődik – világított rá saját nézőpontjára, hiszen az együttműködésünk onnantól kezdve létezik, ahogy ezek az intézmények elnyerték ma működő formájukat. Az Állami Balett Intézet, vagyis a Magyar Táncművészeti Egyetem elődjének a mesterei voltak az Operettszínház balettegyüttesének a vezetői. Amikor a Balettintézetnek voltak már olyan növendékei, akik bizonyítottak a pályán, az Operettszínház közülük választott balettigazgatót. Most viszont vannak növendékeik, akik pályát már választottak, de színházat még nem, felléphetnek erre a színpadra, és itt tapasztalhatják meg az első nagyszínházi színpadi élményüket. Ez hatalmas felelősség számunkra - hangsúlyozta a rektor!

A Magyar Táncművészeti Egyetem művészeti vezetője, Volf Katalin Kossuth-díjas balettművész, aki szinte az „anyukájuk” a növendékeknek úgy látja: ezzel a fellépéssel olyan, életre szóló élményt kapnak a gyerekek, melyet – mivel az első – soha, soha nem fognak elfelejteni! A legkisebbektől a legnagyobbakig egyaránt elmondható róluk, hogy óriási szerencse számukra a lehetőség, mely kapcsán valódi, színházi körülmények között mutatkozhatnak be egy olyan darabban, ami minden család számára ismerős. Az egyetem végzős hallgatói egy teljes szereposztást kaptak a főbb szerepekből. Az Egyetem balettmestereinek fantasztikus munkáját dicséri, hogy a két felvonásból álló előadásban még a legkisebbek is hatalmas sikert aratnak.

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Városlátogatások A napfényes Olaszország
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!