2019. november 13. szerda, Szilvia napja
Nincs mááásik!
Révay András
2019.07.03 09:45
Nem jár messze az igazságtól, akinek a címben látható, elnyújtott, három á betű kapcsán a világhírű zenebohóc, Eötvös Gábor jut eszébe. Igaz, ő a nincs helyett azt mondta: van – és mindig volt is neki egy másik hangszere, amivel az őrültbe kergette a porondmestert. Őrá és még sok más cirkuszművészre emlékeztek a Fővárosi Nagycirkuszban egy kettős ünnepségen, ahol a könyvbemutatót egy kiállítás megnyitása követte.

 Persze az ünnepségnek volt egy ezeknél lényegesen fontosabb indoka is: A Fővárosi Nagycirkusz idén ünnepli fennállásának 130 éves évfordulóját! Ezért készültek el az intézmény megbízásából a Cirkuszi Csodaemberek – Életútinterjúk cirkuszművészekkel című öt részből álló, archív fotókkal gazdagon illusztrált kötetek, amelyek a magyar cirkuszművészet neves artistaművészeinek életébe nyújtanak bepillantást. Ők azok, akik nagyban hozzájárultak a magyar cirkuszművészet világhírűvé tételéhez, valamint kulturális nagykövetekként a világ minden pontjára elvitték a magyar kultúra egy szeletét. A kötetek átfogó betekintést kínálnak az artistaművészek zárt, és izgalmas világába, fellebbentik a fátylat a kulisszatitkokról, fájdalmakról és sikerekről, akaraterőről és kitartásról, valamint olyan egyedi, emberi sorsokról, amik mindannyiunk számára például szolgálhatnak.

 Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára jól ismeri a cirkusz világát, hiszen nem is olyan régen még ő volt Fővárosi Nagycirkusz igazgatója. Visszaemlékezését Rodolfó cirkuszi, artista tevékenységével kezdte. Róla most látható kamara-kiállítás a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeumban. Élő legenda volt és a felújított cirkusz 1971-es megnyitó ünnepségén ő vette át az új épület jelképes kulcsát. Ez a könyv csak a kezdete legyen egy útnak – mondta az államtitkár - ahol egymás tiszteletét egymás szeretetét is megtaláljuk. Mert jól tudjuk, annyi különbözőség van közöttünk, annyira más dolgokhoz értünk, annyira máshogy adunk elő még hasonló figurákat is. De összeköt bennünket ennek a csodálatos művészeti ágnak a múltja és a jövőjéért való tenni akarás. Ahogy ebben a könyvben egymás mellé kerültek különböző zsánerek, különböző művészek, ahogy a sorozat elemei majd bővülnek és lesz hatodik, nyolcadik, tízedik kötet, úgy tudjunk mi – cirkuszi emberek – egymás kezét fogva küzdeni azért, hogy ez a művészeti ág fennmaradhasson!

A könyv megírásának volt még egy másik – nem kevésbé jelentős – mozgatója is. A cirkuszművészek mindennapjaiban nagyon sok anekdota, történet hangzik el. Egyszer csak jött az ötlet: a hallatlanul értékes, tanulságos, sokszor vicces, groteszk visszaemlékezéseket le kellene írni. Mert ha nem rögzítjük, nem adjuk tovább a következő nemzedékeknek, akkor elvesznek, elfelejtődnek. Ezért született a döntés: el kell készíteni ezeket az életút interjúkat – és meg is kell jelentetni őket. Bemutatni a cirkusz egykor volt világát a mai, artista pályára készülő fiataloknak, és azoknak is, akik majd évtizedek múlva jutnak erre az elhatározásra. Emléket állítani, hiszen azokról szól, akiknek köszönhetően a magyar cirkuszművészetről az egész világon tisztelettel és elismeréssel szólnak. A történetekben ugyanis a földgolyó összes kontinense, szinte összes városa szerepel.

 A Fővárosi Nagycirkusz közönségforgalmi terében egy éven át látogatható tárlat különböző, a cirkuszhoz köthető kulcsfogalmak köré épül és játékos formában szabad mozgást enged a nézőknek, hogy felfedezzenek összefüggéseket történelmi események és momentumok között, időben és térben. A kiállított tablókon szintén archív anyagok láthatók, plakátok, dokumentumok, fotók, amelyek a Fővárosi Nagycirkusz gyűjteményébe, illetve különböző magángyűjteményekhez vagy múzeumokhoz tartoznak. Rengeteg különleges tárgy sorakozik a vitrinekben, például az egész világot megjárt rekvizitek, érdekes artistakellékek, kosztümök, cipők. A kiállítás által a közönség bepillanthat a világhírű magyar artisták és a cirkuszművészet zárt világának mindennapjaiba, szinte beleshetnek a kulisszák mögé.

Wulf Ede 1889. június 27-én nyitott meg a városligetben egy szétszedhető és újból összerakható – a brüsszeli világkiállításról származó - építményt. Tőle a cirkuszt 1904-ben Beketow Mátyás vette át, az épületet felújíttatta és 80 méterrel arrébb vitette, így az kikerült az az állatkert területéről. A háború alatt az épület jelentős károkat szenvedett, ám 1945. május 1-én, már mégis ünnepi előadással várta a közönséget. A cirkuszt 1949-ben államosították, ekkor kapta a Fővárosi Nagycirkusz nevet. Azóta világhírű művészek egész sora, külföldön is megbecsült artista-dinasztiák léptek fel a porondján. A művészeti életben kivívott rangját jól jelzi, hogy 1996 óta kétévente itt rendezik a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált!

 Gervai Imréné artistaművész 2019-ben átadta a Fővárosi Nagycirkusz múzeuma számára a férje által gyűjtött, felbecsülhetetlen értékkel és jelentéssel bíró cirkuszművészeti és cirkusztörténeti gyűjteményt. A muzeális értékű anyag személyes tárgyakat, képzőművészeti alkotásokat, rekviziteket, több száz plakátot, több ezer fényképet és kisnyomtatványt, valamint saját készítésű turné-emlékalbumokat tartalmaz. A kiállítás megnyitásakor beszédet mondott Eötvös Tibor „Szandi", az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, felidézve a Fővárosi Nagycirkusz történetét, az új épület 1971-es megnyitását és jelen volt ifj. Eötvös Gábor Jászai- és Hortobágyi-díjas artistaművész.

Mindketten a világhírű zenebohóc, Eötvös Gábor (1921-2002) fiai. A közönség velük emlékezett vissza a szállóigévé vált mondás, a „Van mááásik!” kitalálójára. Ezt az egy mondatot Eötvös Gábor tette felejthetetlenné világsikerű számával, melyben újabb és újabb hangszert kapott elő kabátja rejtett zsebeiből. Eötvös Gábor egy kétszáz éves artista dinasztia tagjaként jött a világra, 12 testvére volt. 7 évesen vett először kezébe hangszert és hamarosan hegedűn, harmonikán, valamint az összes fúvós hangszeren megtanult professzionális szinten játszani, de a trombita maradt a kedvence. 12 évesen már fellépett, családjával közösen alkotott bohócszámával az egész világot bejárta.

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Egy nap a városban Hol lehet a legjobb hummuszt enni a zsidónegyedben?
Ki gondolta volna még pár éve, hogy ilyen címmel írok posztot? Én biztosan nem! A helyzet az, hogy a város multikulti gasztronómiai palettája folyamatosan bővül, egyre megszokottabbak lesznek idegen országok gulasch-ai, sőt már túl is haladunk azokon, a fejlődés következő szintjeit ostromolva. Ahogy a pho leves uncsivá vált abban a szent pillanatban, hogy elfogadható mennyiségű helyen lehetett belőle elfogadható minőséget enni (a szusi az egyetlen, ami azelőtt ment ki a divatból, hogy ehettünk volna belőle jókat ötnél több helyen), úgy jár ugyanerre a sorsra talán a hummusz is nemsokára. Pedig most kezdene beindulni. Izraeli ismerősünk például úgy húzza a száját a budapesti hummuszra, mintha Tel-Avivban minden sarkon lehetne első osztályú gulyást enni. Volt azonban egy hely, ami neki is megfelelt, sőt, oda jár minden alkalommal, amikor Budapesten időzik. “Olyan, mint Izraelben” - mondja. Úgyhogy kíváncsi voltam, hol ez a rejtélyes hely a zsidónegyedben. Először azt hittem, a Dobrumba lesz az. A helyen a megnyitása óta nagyon nehéz leülni evésidőkben, én a legjobb hummusz tálamat itt ettem például. A FEJEDELMI HUMMUSZ TÁL nevű költemény egy szem húst nem tartalmaz, de nem is hiányzik belőle. Van rajta tahinikrém, marinált csicseriborsó, bio hagyma saláta, savanyú uborka, zöld olivabogyó, tojás, koriander és sült édeskömény. Baromi izgalmas cucc, élmény, nem a hummusz miatt persze. Az egyszerűen csak rendben van, amilyen rendben csak egy hummusz lehet. Mint kiderült izraeli ismerősöm nem erre a helyre gondolt, bár ezt is próbálta. A Dobrumbát lelkes utazók alapították, összesen hat barát, akik bejárták a Közel-Keletet, és egyszerre szeretik az izraeli, az arab, az örmény, a török konyhát, mindezt pedig egyben mutatják meg, egy nagyvárosi food barban. Azt a helyet, amit mi keresünk, izraeli tulajdonos nyitotta, és első ránézésre semmilyen körülmények között nem mennél be. Már a neve is olyan, mint ami saját magát is unja: Falafel Bar. Pedig a Wesselényi utcában található hely tényleg ígéretes. A 2600 forintos dubrumbás fejedelmi tál helyett itt a maximum, amit kiadhatsz egy hummusz tálért, az 1990 forint, 1890-ért csirkehúsos verziót adnak, sok zöldséggel. A zöldségek frissek, ízletesek, de nem olyan izgalmasak, mint a másik helyen. Ami izgalmat adhat, az a csípős szósz, meg persze a hús is nagyon rendben van. Összességében viszont a tál jó, ízletes, öröm: De kóstoljátok meg magatok, ne bízzatok bennem. Mindkettő szuper élmény, jó hummusztál, mindenféle jósággal. A Falafel Bar inkább az "utcai verzió", helyi zöldségek, könnyű elkészítés, míg a Dobrumba a bisztrós verzió, különlegesebb, aprólékosabb cuccokkal. DobrumbaCím: 1074 Budapest, Dob u. 5 Falafel BarCím: 1077 Budapest, Wesselényi u. 30.
Városlátogatások Chania
Chania, Kréta szigetének egykori fővárosaAz egyedülálló hangulatú, történelmi város Kréta északnyugati részén fekszik, 160 km-re a fővárostól, Herakliontól. Az ókori települést még Homérosz is említi Odüsszeusz történetében. A minószi királyság idején a virágzó város neve Kydonia volt, mai elnevezése a bizánci birodalomhoz köthető, eleinte Al Hanim-nak nevezték, majd az arab nevet módosítva, a Hania (Chania) lett a város neve. A település az évezredek során több ízben is gazdát cserélt, a görög, arab, bizánci, velencei és török uralom jellegzetességei ma is fellelhetőek. Az óváros jelentős része a velenceiek által létrehozott kikötő köré épült. A világ egyik legöregebb és legszebb világítótornya. ma a város jelképe. A kikötőt védő hullámtörő végére épült torony, ma már nem navigációs pont, csak történelmi emlék.A varázslatos település sajátos, mediterrán hangulatát, a faborítású ablakok, a tengerparti éttermekkel és kávézókkal díszített sétány, és a gyönyörű aprócska tereken megbúvó templomok teszik teljessé.A Velencei kikötő:A velenceiek által épített ívelt kialakítású kikötő, ma már történelmi és turisztikai látványosság, melynek egyik oldalán a várost védő Firka erőd bástyái magasodnak, míg a másik oldalon a már említett, egy minaret formáját utánzó világítótorony áll.A védett öbölben épült a Velencei hajógyár, melynek 23 műhelyéből napjainkra csak 7 maradt fenn.Panagia Trimartiri (Szűz Mária) templom:A templom a 13. századtól a török megszállásig (17. század) fogadta a hívőket, ekkor a hódítók elűzték a papokat és szappangyárat működtettek az épületben. Később megegyeztek a törökökkel és velencei stílusban újjáépítették.Agora:Chania árubőségtől roskadozó, a marseille-i piac mintájára tervezett, fedett piaca az agora, szintén a város egyik szimbólumává vált. A Hassan Pascha mecset:Az öbölben, a vízpart közelében található a gyönyörű mecset, amelyben most művészeti kiállítások láthatóak. A kikötőben álló mecset és a város több épülete is az oszmán időszak emlékét őrzi, ezek adják Chania keleti varázsát.Fedezzük fel a történelmi város igazi arcát, sétáljunk az óváros zegzugos utcáin és régi, szemet gyönyörködtető velencei épületek, hangulatos kávézók és éttermek bukkannak elénk.Nézzünk meg egy videót:           https://www.youtube.com/watch?v=hotI_cIF08A                                                                   Készítette: vinpet                             
Egy nap a városban Házi tárlatvezetés egy fotóművésztől, aki mobillal fotózza a várost, ahol éppen jár
Amikor az ember sok dologgal foglalkozik egyszerre, időnként óhatatlanul is összeérnek az egyes tevékenységek. Még akkor is, ha elvileg nem érhetnének össze. Így aztán amikor levelet kaptam Sebestyén Sárától, hogy férjével megnéznék egy különleges helyen lévő high-tech házat, amit épp árulunk az én Menő Lakásom ingatlanközvetítői “lábán”, beugrott valami. Utánanéztem, és tényleg: Sára fotóművész, különleges formákat lát meg maga körül, ezekből pedig olyan összeállításokat készít, amik együtt képzőművészeti szempontból is értékelhető alakzatokat hoznak létre. Ahogy beszéltünk telefonon, rákérdeztem, és kiderült, hogy igazam volt. Közben persze benne voltam az ingatlanközvetítői “szerepben”, ami nálam pont olyan szerep, mint az összes többi, az újságírószerep, az urbanistaszerep, a gasztromegmondóember-szerep, a kritikus-szerep, az Apple-szakértő szerep. Levetkőznivaló, nyűgös, szűk ruha, amit az első adandó alkalommal eldobok, mert utálom, amikor egy elvárt viselkedési mintával vetnek össze. Feszengek, hülyén áll. Elvállalok időnként előadásokat, oktatásokat, moderátori szerepet is, csak hogy azok határait is kifeszegethessem annyira, hogy kényelmesen beleférjek. November végén egy T-Systems-es rendezvényen beszélek majd idegesítő vekkerekről és szemtelen tehenekről. Ez is egyfajta alkotó munka, azt hiszem. De lehet, hogy csak így érzem jól magam, vagy én így lázadok. Így teszem bele magam - a környezetembe. Szóval az ingatlanról gyorsan a művészetre terelődött a szó, onnan meg az ő házukra, ami egy hatalmas modern villa. – Egyébként eladó, nem akarod árulni? Ha eljössz, egy otthoni tárlatvezetést is tartok neked. – De, persze, megpróbálom eladni. A tárlatvezetés meg istenien hangzik, már indulok is. Ezennel összeolvadt a két szakma, elválaszthatatlanul. A ház maga egy nagyon különleges darab, egy 2000-ben átadott háromszintes villa, egy komoly építész munkája, aki értette, hogyan lehet izgalmas tereket létrehozni (eladó is, hehe). Itt kísért körbe Sára, aki elmondta: a képeket Leica lencsével ellátott okostelefonnal készítette, a hétköznapi élete, munkája, gyermekei nevelése közben. Elsőre azt gondolnánk, ilyet bárki készít nap mint nap, aki szeret közeli témákat fotózni, de Sára képei olyan arányokat, formákat fognak meg, amik valahogy, megmagyarázhatatlan módon "egyben vannak", és egyszerre tűnnek időtlennek és pillanatnyinak. Van, amelyik egy háztető és a napsugár találkozását örökíti meg, egy másik viszont egy függöny libbenését. Előbbi inkább időtlen, utóbbi inkább egyszeri és megismételhetetlen. Fény-árnyék, sima és egyenetlen felületek, textúrák. Olyan dolgok, amik körbevesznek minket minden nap, de így, kiemelve a kontextusból, figyelemreméltóvá válnak. Mindez egy különleges ház falain, átjárókban, szobákban, még a garázs egyik kivezető folyosóján is. Sára alkotását először a Három Hét Galériában, Maurer Dóra fotói mellett állították ki (összesen tíz művész munkáit lehetett megnézni), ezt egyébként igen megtisztelőnek érezte. Később Esztergomban, szülővárosában, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumában állított ki egy adag fotót Tomas Opitz, a TOBE Gallery vezetőjének kurátori segítsége mellett, nyert már díjat a Ph21 Gallery egyik nemzetközi fotópályázatán, és az Ukiyo-e pályázaton eddig beválogatták a legjobb 60 közé. Szerettem látni, hogy az értékes alkotás lehetősége mindenki előtt ott áll, sem technológiai, sem időbeli akadálya nincs annak, hogy a bennünk élő kreativitást értékes módon éljük ki. Eszembe jutott Ion Barlandeanu, és az Ion B. szerint a világ című dokumentumfilm. A román művész sorsa olyan, mint valami mese: az utcán, pontosabban egy panelház tövében, a szabad ég alatt élt, eközben a szemetesből kikukázott magazinokból vágott ki képeket, majd ezeket kollázsokká illesztette össze. Az így kapott képek annyira erősek és sokatmondóak voltak, hogy sztárművésszé változtatták a hajléktalan Barlandeanu-t, aki még a legfontosabb megnyitója előtt is az utcán borotválkozott meg. Eszköze a művészetére egy koszos olló és ragasztó volt, lehetősége arra, hogy bárki lássa a műveit: gyakorlatilag semmi. Tök jó látni, hogy megtörténhet velünk is, már amennyiben van mondanivalónk, és látásunk a vizuális vagy más művészetekre, esztétikára. És - ez nagyon fontos - alkotunk annak ellenére, hogy tudjuk, valószínűleg magunknak tesszük azt.
Városlátogatások Santorini
Santorini az Égei-tenger gyöngyszemeA napfényben fürdő kék-fehér mesevilág a valóságban is olyan, mint a reklámokban, az utazási irodák prospektusaiban.A tenger felől közelítve a vízből kiemelkedő hatalmas sziklát látod, melyet a hegytetetőn épült hófehér házacskák mirtuszkoszorúként öveznek.A közel 300 méter magas meredek szikla tetejére három féle módon lehet feljutni: felvonóval, szamárháton és gyalog. A 600 lépcső megmászása ember és szamárpróbáló feladat, nézzünk csak az előző képen a cikk-cakkban felvezető útra. Tájékoztatásul csak annyi: az egyirányú szamár 5 € -ba kerül, de lehet retúrjegyet is venni.Egy kis történelem:Santorini a görög szárazföldtől dél-keletre fekvő a Kikládok szigetcsoport legnagyobb és legnépszerűbb szigete. Első lakói a minósziak. Konstantinápoly bukása után velencei uralom alá került, ekkor kapta mai nevét is, korábban Thirának hívták. A következő évszázadokban Naxos urai és az oszmánok irányították a szigetet, egészen addig, míg Görögországhoz nem csatolták. A bájos, idillikus sziget kialakulása meglehetősen drámai módon ment végbe. Mai félhold alakját az ie. 1500 körül bekövetkezett vulkánkitörés után nyerte el a korábban köralakú sziget. A kitörést követő szökőár elpusztította többek között a krétai civilizációt is. Egyes kellő fantáziával megáldott történészek szerint az elveszett Atlantisz legendája szervesen kapcsolódik Santorini történetéhez. Fira, Santorini fővárosa a tengerből kiemelkedő kalderára (vulkáni szikla tetejére), épült. A félhold alakú beomlott kráter meredek és sziklás hegyoldalára, szinte egymásba érve épültek a fehér-kék házak és templomok.A sziget Európa egyik legismertebb idegenforgalmi célpontja, a világ minden tájáról özönlenek a turisták. Az öbölben naponta kötnek ki az óriás, többezer utast szállító luxushajók, az érdeklődők mellett Santorini kedvenc helye a nászutasoknak is, sokan itt fogadnak örök hűséget. Fira luxusüdülőhely, drága szállodákkal és üzletekkel, sok filmcsillag és más celebritás is ellátogat ide. Csodálatos a kilátás innen a kalderára, különösen naplementekor.Fira leghangulatosabb, legszebb utcája a Plátia Firosztefáni, ahol az Ájiu Miná templom is található: a kék kupolás, fehér harangtoronnyal rendelkező templom Fira egyik jelképe.A vakító fehér házak és a kék kupolák mellett, a kis utcácskákat virágerdő övezi, ez tényleg a földi Paradicsom.A sziget teleülései közötti közlekedésre a legnépszerűbb járgány a quad, bár a meredek szerpentineken nem árt az óvatosság. Egy helyi monda szerint a legveszélyesebb kanyarokban még a buszvezetők is becsukják a szemüket.Sétáljunk egy kicsit a szigeten:Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=y6YryG3rldw                                                                                                  Készítette: vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!