2017. május 1. hétfő, Fülöp és Jakab napja
Pergamen és tinta
Révay András
2017.04.02 16:23
Múltba repítő két szó lett Szalai Katalin kódexíró – oklevélgrafikus kiállításának címe, ám ezek pontosan megmutatják, milyen látványra számíthat a látogató. A képeknek ideiglenes otthont adó helyszín sem hétköznapi, a zuglói Lipták-villa története meglehetősen regényes.

A Lipták-villában, a Lipták Galéria programjában, egy év alatt tíz kiállítást mutatnak be és ez a mostani a legfontosabb az előttünk álló 2017. évben – emelte ki az intézmény vezetője, Harrach Péter. Szalai Katalin művészete erősíti, hangsúlyosabbá teszi a villa belső – az architektúrából fakadó – harmóniáját. A ház története ugyanis önmagában is megérne egyszer egy kiállítást. A névadó, dr. Lipták Pál építési vállalkozó, elsőként szerzett Magyarországon műszaki doktori címet, a villát saját házának tervezte és építtette, 1924-25-ben. A reprezentatív palota belsőépítészeti megoldásai is különlegesek. A tulajdonos halála után a házban előbb Magyar – Angol Leánynevelő Intézet, később Magyar Zsidó Leánynevelő Intézet működött. A háború után úttörőház, gyermekház, művelődési ház költözött ide, jelenleg a Zuglói Művelődési Ház tagintézménye és 2012 óta viseli létrehozójának nevét.

A falakon ezúttal több témából is láthatók alkotások. Oklevelek, címerek, családfák, lapok Budapest egyes kerületeinek várostörténetét feldolgozó kódexekből. Szalai Katalin ugyanis sokoldalú művész. Kisgyermekkori szerelme a rajzolás, ami nem is csoda, hiszen nevelőanyja, Pájer Emília, textil- iparművész volt. Később, tanulmányai során Tamás Noémi tanítványa a Dési Huber Festőművész körben, ahol Barcsay Jenőtől is kapott iránymutatást. Ha engedjük magunkat alkotásai által visszaröpíteni a múltba, láthatjuk, hogy bizony „nagy volt hajdan a magyar erényekben és daliás értékekben”. Önálló kódexírói, oklevél-grafikusi tevékenysége 1993-ban, Budapest aranykönyvének megírásával kezdődött. A kalligrafikus betűírás, az iniciálék, illusztrációk és ornamentikák festésének bűvöletében ismerte meg Vincze László, szentendrei papírmerítő mestert, aki a műhelyében rendezte meg Szalai Katalin első, önálló, bemutatkozó kiállítását 1997-ben.

Azóta már több tucatnyi sikeres kiállítását láthatta a közönség, szerte az országban. Művészi pályafutásának legjelentősebb állomásai a várostörténeti sorozatok. Ezekből is kiemelkedik a Belváros – Lipótváros krónikája, melynek kódexlapjaiból ezen a kiállításon is fellelhető tizenöt darab, az eredetivel megegyező méretű és azonos keretben lévő másolat. Az eredeti példányok ugyanis az V. Kerületi Önkormányzat dísztermének falát ékesítik. Művei megjelentek már magyar-, angol- és németnyelvű könyvritkaságokban, melyek közül egy a jelenlegi kiállításon is látható. A mostani tárlat kiegészül még olyan érdekességekkel, mint a Váci Krónikakönyv, a XIII. Kerület Krónikája és a Móri Kiskódex. A míves oklevelek és emléklapok mellett saját tervezésű naptárának is nagy sikere van minden évben. Ezeknek most több, bekeretezett oldalára is rácsodálkozhatunk az egyik teremben.

Mivel közeledik a Húsvét, egy vitrinben sorakozik néhány merített papírra festett, iniciáléval és régi kódex ornamentikával díszített papírtojás is. Megtekinthetők a kódexírás kellékei, a valódi lúdtoll, a kis tintatartó üvegcse, tollhegyek, tollszárak, ecsetek. Társul hozzájuk egy valódi érdekesség. A magyar történelemben az első, név szerint ismert női kódexmásoló, a XVI. század elején, a Nyulak szigetén élt domonkos rendi apáca, Ráskay Lea volt. Az első miniatúrafestő pedig rendtársa, Sövényházi Márta. Ők Szalai Katalin példaképei, és erre a kiállításra elkészítette az ő eredeti kézírásuknak másolatát! Ilyet eddig a közönség nem, csak a kutatók láthattak munkájuk során.

A családi címerek között is van több különleges. Ilyen például egy merániai család 1518-ban készült kőcímerének festett változta, a leszármazástan kutatóinak pedig csemegéül szolgálhat néhány „ősfa”, az egyenes ági leszármazók ábrázolásával. Látható a kiállításon több városcímer, nemesi és más oklevél, díszoklevél. Napjainkban munkái közül a legkedveltebbek a házasságkötés emlékére készültek, és a végző orvostanhallgatók számára, a szülők által adományozott Hippokratészi eskü emléklapjai. A kiállítás tehát valóban különleges, a múltat és a jelent menti meg a jövőnek és egy letűnt kor művészetét, a kódexírást eleveníti fel. A tárlat segítségével bepillantást nyerhetünk abba a gazdag örökségbe, amit a X. századtól a XXI. századig hoztak létre nagyszerű elődeink és mai kortársaink. A tollal, ecsettel írott kódexlapok egyenként is művészi alkotások, történelmünk, kultúránk kifejező, szemet gyönyörködtető dokumentumai. A kiállítás május 2-ig tekinthető meg Budapesten, a Lipták-villában (XIV. Hermina út 3.), előzetes bejelentkezés után.

www.kodexiro.hu

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Egy nap a városban A tökéletes újcirkusz: All genius are idiots
Sosem felejtem el, ahogy a színpad elé lépve megpillantottam a magasban a gitározó és éneklő transzvesztitát, szarvasagancsban. Egy dús szőrű, olasznak látszó spanyol ugrott a lábaim elé, mint egy kutya, el akarta lopni az egyik néző táskáját, de minduntalan rászólt a gazdája, egy kétméteres svéd.  És akkor még le sem ültem a székemre, az előadás előtt voltunk. Imádom az újcirkuszt. Írtam már róla sokat, miért. A régi vándorcirkuszok romantikáját nem az előadásokban, hanem az életmódban kell keresni, két műsor között. Az újcirkusz ennél már több: szabadon választhatja meg, hogy látványos show-kkal értelmezi újra a műfajt, mondanivalót, sztorit álmodik egy-egy előadás mögé, brutálisan őszinte kitárulkozással teszi szerethetővé magukat a cirkuszosokat, vagy zenével, esetleg egyéb művészeti eszközökkel segíti meg az előadást. Mindegyik megoldás egyetért abban, hogy a cirkusz többről szól, mint mutatványok egymásutánja. Kell valami, ami a mutatványoknak értelmet ad, a közönségnek pedig színházélményt nyújt. Nem cirkuszélményt. Eldöntheti mindenki, melyik tetszik neki inkább. A látvány és a dramaturg fejlődése többek között a Recirquel világa, ők próbálnak ezen a területen fejlődni, és szépen haladnak. De ahogy a filmes, úgy a cirkuszi ízlésem is inkább a kis költségvetésű, underground felé hajló kísérleti megoldások irányába tol. Azt szeretem, amikor a kreativitás inkább a műfajok egyesítésében, kísérletezésben fejeződik ki, amikor valaki olyat alkot, amit más nem tudna. Ilyen élmény volt nekem a Cirkus Cirkör Undermän előadása. És ilyen volt az All Genius Are Idiots is, a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik előadása, a Svalbard, vagyis a Négy Emberi Állat agyszüleménye. Ők a stockholmi tánc- és cirkuszművészeti egyetemen találkoztak, és rögtön tudták, hogy együtt kell továbbmenniük. Így tettek.   Szóval ott énekel egy szál gitárral a nőnek öltözött férfi, szarvasaganccsal. Odalent hülyéskednek a többiek. Aztán beindul a koreográfia: az előadás a táncelőadások szabályai szerint zajlik, mozdulatokkal zajló párbeszédekkel. Aztán minden megáll, valódi párbeszédeket látunk. Aztán egy cirkuszi mutatvány. Aztán zene. Aztán a transzvesztita odalép egy bevásárlókocsiba épített komplett DJ-szetthez, ahol a saját hangjával, hangszerekkel és repeaterekkel komplett koncertélményt ad. És a zene jó, és szívesen ülnék egy ilyen koncerten.  De ez nem koncert. Odafent a kötélen tekerednek a többiek. Idelent alsógatyában a szőrös spanyol hülyül. Akkor mi ez? Mi a fene ez? Nem tudom. Nem tudja senki. Egy káosz, tánc, cirkusz, koncert és mindennek a komédiája egyszerre, úgy, hogy talán egyik műfaji ág sem nő a többi fölé. A zseni és az idióta vékony határvonalának megtestesítője, ahogy az előadás nevéből is kitűnik. Nem áll össze egyetlen mondanivalóvá, de erős karakterekkel (Ben Smith alakítása transzvesztitaként például annyira erős, hogy a végén meg sem kellett mozdulnia, a tartásával volt képes kommunikálni), műfaji kísérletezéssel egy olyan egyveleget alkot, ami hihetetlenül izgalmas. És ami egymagában megindokolja, hogyan lehet Stockholmban tánc- és _cirkusz_művészeti egyetem.  Ők nem is olyan rég még ott tanultak. Mi vár erre a műfajra nemsokára? Hemzsegni fognak a fantasztikus alkotók. Szóval aki rám hallgat, velem együtt szereti az újcirkuszt, a Müpában pedig a látványos, a Trafóban az elgondolkoztató előadásokat kutatja velem együtt. 
Városlátogatások Bari,az olasz csizma ékessége
Bari,az olasz csizma ékességeAz ókori Apulia – a mai Puglia – tartomány fővárosa Bari, Dél-Olaszország egyik legnagyobb városa, melyet tréfásan dél Milánójának is szoktak nevezni.  Az ókori történetírók szerint a város nevét egy illír katonai vezetőről, Barionusról kapta. A település már a normann időszakban virágzott, de fénykorát a Hohenstaufen-dinasztia idején élte, amikor II. Frigyes egyszerre ült a dél-itáliai királyok és a német-római császárok trónján.A történelmi óváros (Barivecchia) egy kis félszigeten helyezkedik el, amely egy sas fejéhez hasonlít, ezért l’aquila barese (jelentése bari sas) néven is emlegetik. Az óváros olyan, mint Nápoly útvesztői, a látogatók szerint, Bari olyan, mint Barcelona és Nápoly eltitkolt gyermeke.A Corso Cavouron érünk a város ősi központjába, melyet Barivecchiának, vagy egyszerűen Centro Storicónak neveznek.  Barivecchia szűk, kanyargós utcái és zegzugos sikátorai, az 50-es évek olasz neorealista filmek hangulatát idézi.Az impozáns méretű kikötő élénk kereskedelmi és turistaforgalmat bonyolít. A pálmafákkal szegélyezett és az erődítmény fala mellett húzódó tengerparti sétány minden napszakban szép látvány.Látnivalók:A Szent Miklós templom:A város védőszentjéről, Szent Miklósról elnevezett bazilika (Basilica San Nicola), az európai kereszténység egyik legjelentősebb egyházi építménye. A román stílusú zarándoktemplom a XI. században épült a Törökországból zsákmányolt Szent Miklós ereklyéinek megőrzésére.De, hogy kerültek ide Szent Miklós ereklyéi a törökországi Myrából? Egyszerűen ellopták! Történt ugyanis, hogy 1087-ben, az olasz kereskedők által felbérelt kalózok a csontok egy részét és a sírban lévő ereklyéket Bariba vitték, feltételezve, hogy a tengerészek védőszentjének maradványai megvédik az olasz flottát az ellenségtől és a viharos időjárástól. Más legenda szerint Miklós egy Bari városában élő papnak jelent meg álmában, és kérte, hogy ereklyéit szállítsák a városba.Bari polgársága három hajót küldött Myrába, ahol meg is találták a korábban elrejtett tetem maradványait, mivel azok csodálatos rózsaillatot árasztottak. 1087. május 9-én értek vissza a hajók Bariba, ahol a Szent tiszteletére építették a S. Nicola-templomot, és az oltárán aranykoporsóban helyezték el az ereklyéket. Azóta itt nyugszik Szent Miklós, az igazi Mikulás, hiszen a finnek által kitalált Lappföldi Mikulásfalván élő Joulupukki – Santa Claus village –, csak turista szemfényvesztés.A bazilika napjainkban jelentős keresztény zarándokhely, a római és a görög katolikusok körében egyaránt. Szent Miklóst az ortodox vallás is mélyen tiszteli, mint a hajósok, a kereskedők és a szűzek védőszentjét. Csütörtökönként orosz rítus szerinti misét tartanak a katedrálisban.Különlegesség, hogy az egyik díszes ereklyetartót a mi Nagy Lajos királyunk adományozta a templomnak. A négy oroszlán-lábon álló, tornyos ezüst ládikát a magyar címer díszíti.Egy gyönyörű Szent Miklós ikont is láthatunk.A San Sabino katedrális (Cattedrale di San Sabino) :A város másik jelentős temploma a város eredeti védőszentjéről, Szent Sabino-ról elnevezett székesegyház. Később Szent Miklós is védőszent lett, így Bari városa kettős védelemmel rendelkezik. A katedrálist egy korábban lerombolt bizánci templom helyére építették, és 1292-ben szentelték fel. Érdekesség, hogy a rózsaablak úgy van kialakítva, hogy az ablakon beszűrődő napsugarak, nap-éj egyenlőségkor, a templom padlójára a rózsaformát vetítik. A katedrális kriptájában egy csodálatos bizánci Madonna-képet láthatunk.Castello Normanno-Svevo:A katedrálishoz közelében található a Castello Normanno-Svevo vár, mely 1132-ben épült, de a helyiek néhány évtized múltán lerombolták, majd 1233-ban újjáépítették. Azóta többször restaurálták, ma szinte új állapotában látható. A védelmi funkció után, az építmény börtön, majd jelzőállomás volt. Három oldalról várárok veszi körül, északi oldaláról pedig a tenger határolja. Nevezetességek:A régi és új VárosházaTovábbi nevezetességek:Séta a városban:Gasztronómia:Bariban járva, feltétlenül keressük meg a „tésztakészítők utcáját”, ahol az utcára nyíló helyiségekben és kint az utcán is szorgos kezű olasz mamák gyártják a fülcimpa vagy kagyló alakú helyi tésztát, az orecchiettét. Szinte oda sem nézve, villámgyors mozdulatokkal készül a különlegesség.Állítólag brokkolival a legfinomabb. Majd kipróbáljuk.Ha már az étkezésnél tartunk, meg kell mondani, hogy nem könnyű meleg ételhez jutni. Ha az egésznapos városnézés után 6-7 óra felé szeretnél vacsorázni, kiderül, hogy minden étterem zárva van. Ha mégis találsz nyitott ajtót, sűrű olasz szöveg kíséretében azonnal elküldenek, az angollal hiába is próbálkozol, itt csak este 8 után kezdődik az élet.Érdekességek:Feltétlenül hozz magaddal eurót, mert itt pénzt váltani szinte lehetetlen. Utcai pénzváltók nincsenek, és a bankokból is elküldenek. Főleg az angol turisták vannak bajban.A Piazza Mercantile-on egy furcsa kőszobor látható. Egykor ehhez kötözték a csalókat és a tolvajokat, a piaci forgatag népe pedig büdös hallal és rothadt zöldséggel dobálta őket. Egy ehhez hasonló nyilvános megszégyenítést a korrupt politikusok is megérdemelnének. Az oszlopon látható bemélyedéseket a láncok és bilincsek okozták. Az oroszlán az igazság szimbóluma, ha megsimogatod a fejét, szerencséd lesz.A városi strand, a Pane e pomodoro (“kenyér és paradicsom”), mert ez volt a szegényebb fürdőzők eledele a strandon, mint nekünk gyerekkorunkban a zsíros deszka. A tenger  sajnos nem túl tiszta.Bari egyedülálló történelmével számos különleges látnivalót és programot kínál, a város és a régió is várja az érdeklődő turistákat. Nézzünk meg egy videót:https://www.youtube.com/watch?v=H5KqDDWb3XE&                                                                                                     by vinpet                                                                                                   forrás: internet
Városlátogatások Ostuni, a fehér város Pugliában
Ostuni, a fehér városAz olajfaligetek között vezet az út Ostuni felé. Az ősrégi, többszáz éves fák a Getsemani kert olajfáira emlékeztetnek. Festői látvány a dombtetőre épült városka, melynek fehér falai messziről tükröződnek a napsütésben.A legenda szerint, a települést a messzápok alapították, majd a pun háborúk idején Hannibál lerombolta, végül a görögök építették fel Asto Neon, azaz „új város” néven, ami később Ostunira módosult. A „fehér város”, azaz a Città Bianca nevet fehérre meszelt falairól kapta. A bástyákkal védett óváros sikátoriban bolyongva, váratlanul kijutunk egy kis térre, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik, az Adriai-tenger kék szalagjával határolt vidékre. A kisvárost egyedi, sajátos atmoszféra jellemzi, a kis utcák labirintusa, a régi olasz filmek neorealista hangulatát idézi.A főtéren Szent Horace tornya magasodik.A fehérre meszelt falú házak közül kiemelkedik a homokszín katedrális és a városháza díszes épülete.Ostuni a legszebb pugliai városok egyike.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=dyd07kXT1Pg&t                                                                                                            vinpet                                                                                                        Forrás: Internet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!