2017. május 1. hétfő, Fülöp és Jakab napja
Strauss, a megunhatatlan
Révay András
2017.04.10 17:41
Az állítás, így, önmagában is igaz, de még határozottabb megerősítést nyer azáltal, ha egy közkedvelt, népszerű nagyoperetthez valaki avatott kézzel nyúl hozzá és kissé felfrissíti. Teszi ezt ráadásul úgy, hogy mindaz, ami most új, tökéletes harmóniában marad az eredeti egésszel.

 A 2016/17-es szezon végén, tíz előadásban mutatta be az Erkel Színház ifj. Johann Strauss, A Cigánybáró című, három felvonásos nagyoperettjét, a Kossuth-díjas Szinetár Miklós rendezésében. Már elöljáróban annyit elárulhatunk róla, hogy aki szereti ezt a muzsikát, jól teszi, ha előjegyzi a naptárában és kellő időben beszerzi a jegyet az őszi szezon valamelyik előadására. Nem lesz könnyű dolga! Bár tény, hogy mostanában a közönség egy nem jelentéktelen hányada kissé ódzkodva tekint az átdolgozásokra, ebben az esetben nincs mitől tartani. Nincs semmi erőltetett modernkedés. A maga korát tükröző történet szerint, a török idők végén hazatérő főszereplő nem fog luxusautón begördülni a színpadra és a csatába sem géppisztolyos katonák indulnak. Ezt a darabot a megszületése, 1885 óta többször is átírták. Magyarországon tizennégy, Bécsben kilenc változatban játszották eddig, mindegyikben egy kicsit máshová tették a hangsúlyokat. Ez a mostani, a tizenötödik, részben visszanyúl az eredeti Jókai-kisregényhez, melyből a legelső librettó készült, részben pedig nagyon finoman, nem sulykolva, felvillant néhány gondolatot, amit a közönség vastapssal jutalmaz, mert pontosan érti a ki nem mondott szavakat.

Az előadást egy nagyszerű rendezői ötlet szinte keretbe foglalja. Megszokott dolog, hogy a zenés darabok első felvonása előtt felcsendülő nyitány ideje alatt általában nem történik semmi, a közönség élvezi a muzsikát. Most viszont a zene mellé némi tájékoztatást is kap. A nyitány hosszához igazított vetítésből megtudja, a mű - már a Kiegyezés után – abban a korban, légkörben íródott, amikor Ausztria-Magyarország viszonya kezdett normalizálódni. A köztudottan magyarbarát Rudolf főherceg kezdeményezésére létrejött a Monarchia évkönyve, magyar változatát Jókai Mór szerkesztette. Ebből az évkönyvből lát a néző adatokat, a Monarchia közös nagycímerét, közös zászlaját és kitűnik belőle, hányféle nép, nemzetiség fért meg benne békésen egymással a Kárpát-medencében. A vetítés végén következtetést nem vonnak le, a továbbgondolást a nézőre bízzák. Kezdődik az első felvonás. Persze mindez akkor nyer igazi értelmet, új megvilágítást, amikor a harmadik felvonás végén eljutunk a fináléhoz. Az ötlet vadonatúj, itt helyet kap egy másik nagyszerű Strauss muzsika, a Kék Duna keringő, mely korábban nem volt az operettben. Most sem a megszokottat halljuk. Melis László átiratában a mű egyes részei más-más ritmusban, határozott nemzetiségi karaktert kapnak, jól felismerhető, hogy szlovák, sváb, magyar, cigány vagy zsidó zenét hallunk, ugyanakkor pedig a színpadon az éppen megfelelő, nemzeti viseletben táncolnak a párok. Vastaps! Nincs mit hozzátenni.

 Talán már ennyiből is látszik; tévedés a közhiedelem, hogy az operett elöregedett műfaj. Ilyenkor derül ki, hogy az állítás sem a darabra, sem a közönségre nézve nem igaz. Ez utóbbira vonatkoztatva különösen jó volt látni, mennyi fiatal foglalt helyet a nézőtéren. Persze tény, hogy mindig felnő egy újabb generáció, aki még nem ismeri az „öreg” darabokat, de nem volt kevés a gyerekek száma sem, akiket a szülők hoztak el, talán mert lassan, fokozatosan be kívánják őket vezetni a színvonalas kultúra világába. Bizonyosan jól érezték magukat, hiszen a rendezői elképzelést kitűnően támogatják a látványos színpadképek, díszletek (tervező Horesnyi Balázs) és a szemet gyönyörködtető, színpompás jelmezek (Pilinyi Márta munkái). A más operetteknél kevésbé megszokottan, itt a kórus szinte állandóan a színpadon van, az énekkel, mozgással folyamatosan friss lendületet adnak a jelenteknek, miközben a balettkar és a Duna Művészegyüttes táncosai sem tétlenkednek.

 A sokszínűség hangsúlyozása érdekében és a nagyoperett előadások hagyományaihoz híven „A cigánybáró” szövegkönyvét Szinetár Miklós is aktualizálta, ám a változtatások szellemiségükben hűek maradtak az eredeti előadáshoz. Annyi kiegészítéssel, hogy a bravúrszámokat felvonultató III. felvonásban rendhagyó módon jut szóhoz Mária Terézia királynő is. A Jókai-szövegekből például egyértelműen kitűnik, hogy a cigányság a maga korában része volt a társadalomnak. Igaz, itt a harmadik felvonásban a királynő nem azért tünteti ki a harcokból visszatérő cigányokat, mert hősiesen harcoltak, hanem, mert – mesterségükhöz híven – kikalapálták a megrongálódott ágyúkat, a katonák tehát az ő segítségükkel tudtak csatát nyerni. A közönségnél pedig minden külön magyarázat nélkül célba jut az üzenet: errefelé évszázadokon át megfértek egymás mellett a különböző nemzetiségek, ma sem kellene bántanunk egymást!

Foto: szerző és Csibi Szilvia, Nagy Attila

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Egy nap a városban A tökéletes újcirkusz: All genius are idiots
Sosem felejtem el, ahogy a színpad elé lépve megpillantottam a magasban a gitározó és éneklő transzvesztitát, szarvasagancsban. Egy dús szőrű, olasznak látszó spanyol ugrott a lábaim elé, mint egy kutya, el akarta lopni az egyik néző táskáját, de minduntalan rászólt a gazdája, egy kétméteres svéd.  És akkor még le sem ültem a székemre, az előadás előtt voltunk. Imádom az újcirkuszt. Írtam már róla sokat, miért. A régi vándorcirkuszok romantikáját nem az előadásokban, hanem az életmódban kell keresni, két műsor között. Az újcirkusz ennél már több: szabadon választhatja meg, hogy látványos show-kkal értelmezi újra a műfajt, mondanivalót, sztorit álmodik egy-egy előadás mögé, brutálisan őszinte kitárulkozással teszi szerethetővé magukat a cirkuszosokat, vagy zenével, esetleg egyéb művészeti eszközökkel segíti meg az előadást. Mindegyik megoldás egyetért abban, hogy a cirkusz többről szól, mint mutatványok egymásutánja. Kell valami, ami a mutatványoknak értelmet ad, a közönségnek pedig színházélményt nyújt. Nem cirkuszélményt. Eldöntheti mindenki, melyik tetszik neki inkább. A látvány és a dramaturg fejlődése többek között a Recirquel világa, ők próbálnak ezen a területen fejlődni, és szépen haladnak. De ahogy a filmes, úgy a cirkuszi ízlésem is inkább a kis költségvetésű, underground felé hajló kísérleti megoldások irányába tol. Azt szeretem, amikor a kreativitás inkább a műfajok egyesítésében, kísérletezésben fejeződik ki, amikor valaki olyat alkot, amit más nem tudna. Ilyen élmény volt nekem a Cirkus Cirkör Undermän előadása. És ilyen volt az All Genius Are Idiots is, a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik előadása, a Svalbard, vagyis a Négy Emberi Állat agyszüleménye. Ők a stockholmi tánc- és cirkuszművészeti egyetemen találkoztak, és rögtön tudták, hogy együtt kell továbbmenniük. Így tettek.   Szóval ott énekel egy szál gitárral a nőnek öltözött férfi, szarvasaganccsal. Odalent hülyéskednek a többiek. Aztán beindul a koreográfia: az előadás a táncelőadások szabályai szerint zajlik, mozdulatokkal zajló párbeszédekkel. Aztán minden megáll, valódi párbeszédeket látunk. Aztán egy cirkuszi mutatvány. Aztán zene. Aztán a transzvesztita odalép egy bevásárlókocsiba épített komplett DJ-szetthez, ahol a saját hangjával, hangszerekkel és repeaterekkel komplett koncertélményt ad. És a zene jó, és szívesen ülnék egy ilyen koncerten.  De ez nem koncert. Odafent a kötélen tekerednek a többiek. Idelent alsógatyában a szőrös spanyol hülyül. Akkor mi ez? Mi a fene ez? Nem tudom. Nem tudja senki. Egy káosz, tánc, cirkusz, koncert és mindennek a komédiája egyszerre, úgy, hogy talán egyik műfaji ág sem nő a többi fölé. A zseni és az idióta vékony határvonalának megtestesítője, ahogy az előadás nevéből is kitűnik. Nem áll össze egyetlen mondanivalóvá, de erős karakterekkel (Ben Smith alakítása transzvesztitaként például annyira erős, hogy a végén meg sem kellett mozdulnia, a tartásával volt képes kommunikálni), műfaji kísérletezéssel egy olyan egyveleget alkot, ami hihetetlenül izgalmas. És ami egymagában megindokolja, hogyan lehet Stockholmban tánc- és _cirkusz_művészeti egyetem.  Ők nem is olyan rég még ott tanultak. Mi vár erre a műfajra nemsokára? Hemzsegni fognak a fantasztikus alkotók. Szóval aki rám hallgat, velem együtt szereti az újcirkuszt, a Müpában pedig a látványos, a Trafóban az elgondolkoztató előadásokat kutatja velem együtt. 
Városlátogatások Bari,az olasz csizma ékessége
Bari,az olasz csizma ékességeAz ókori Apulia – a mai Puglia – tartomány fővárosa Bari, Dél-Olaszország egyik legnagyobb városa, melyet tréfásan dél Milánójának is szoktak nevezni.  Az ókori történetírók szerint a város nevét egy illír katonai vezetőről, Barionusról kapta. A település már a normann időszakban virágzott, de fénykorát a Hohenstaufen-dinasztia idején élte, amikor II. Frigyes egyszerre ült a dél-itáliai királyok és a német-római császárok trónján.A történelmi óváros (Barivecchia) egy kis félszigeten helyezkedik el, amely egy sas fejéhez hasonlít, ezért l’aquila barese (jelentése bari sas) néven is emlegetik. Az óváros olyan, mint Nápoly útvesztői, a látogatók szerint, Bari olyan, mint Barcelona és Nápoly eltitkolt gyermeke.A Corso Cavouron érünk a város ősi központjába, melyet Barivecchiának, vagy egyszerűen Centro Storicónak neveznek.  Barivecchia szűk, kanyargós utcái és zegzugos sikátorai, az 50-es évek olasz neorealista filmek hangulatát idézi.Az impozáns méretű kikötő élénk kereskedelmi és turistaforgalmat bonyolít. A pálmafákkal szegélyezett és az erődítmény fala mellett húzódó tengerparti sétány minden napszakban szép látvány.Látnivalók:A Szent Miklós templom:A város védőszentjéről, Szent Miklósról elnevezett bazilika (Basilica San Nicola), az európai kereszténység egyik legjelentősebb egyházi építménye. A román stílusú zarándoktemplom a XI. században épült a Törökországból zsákmányolt Szent Miklós ereklyéinek megőrzésére.De, hogy kerültek ide Szent Miklós ereklyéi a törökországi Myrából? Egyszerűen ellopták! Történt ugyanis, hogy 1087-ben, az olasz kereskedők által felbérelt kalózok a csontok egy részét és a sírban lévő ereklyéket Bariba vitték, feltételezve, hogy a tengerészek védőszentjének maradványai megvédik az olasz flottát az ellenségtől és a viharos időjárástól. Más legenda szerint Miklós egy Bari városában élő papnak jelent meg álmában, és kérte, hogy ereklyéit szállítsák a városba.Bari polgársága három hajót küldött Myrába, ahol meg is találták a korábban elrejtett tetem maradványait, mivel azok csodálatos rózsaillatot árasztottak. 1087. május 9-én értek vissza a hajók Bariba, ahol a Szent tiszteletére építették a S. Nicola-templomot, és az oltárán aranykoporsóban helyezték el az ereklyéket. Azóta itt nyugszik Szent Miklós, az igazi Mikulás, hiszen a finnek által kitalált Lappföldi Mikulásfalván élő Joulupukki – Santa Claus village –, csak turista szemfényvesztés.A bazilika napjainkban jelentős keresztény zarándokhely, a római és a görög katolikusok körében egyaránt. Szent Miklóst az ortodox vallás is mélyen tiszteli, mint a hajósok, a kereskedők és a szűzek védőszentjét. Csütörtökönként orosz rítus szerinti misét tartanak a katedrálisban.Különlegesség, hogy az egyik díszes ereklyetartót a mi Nagy Lajos királyunk adományozta a templomnak. A négy oroszlán-lábon álló, tornyos ezüst ládikát a magyar címer díszíti.Egy gyönyörű Szent Miklós ikont is láthatunk.A San Sabino katedrális (Cattedrale di San Sabino) :A város másik jelentős temploma a város eredeti védőszentjéről, Szent Sabino-ról elnevezett székesegyház. Később Szent Miklós is védőszent lett, így Bari városa kettős védelemmel rendelkezik. A katedrálist egy korábban lerombolt bizánci templom helyére építették, és 1292-ben szentelték fel. Érdekesség, hogy a rózsaablak úgy van kialakítva, hogy az ablakon beszűrődő napsugarak, nap-éj egyenlőségkor, a templom padlójára a rózsaformát vetítik. A katedrális kriptájában egy csodálatos bizánci Madonna-képet láthatunk.Castello Normanno-Svevo:A katedrálishoz közelében található a Castello Normanno-Svevo vár, mely 1132-ben épült, de a helyiek néhány évtized múltán lerombolták, majd 1233-ban újjáépítették. Azóta többször restaurálták, ma szinte új állapotában látható. A védelmi funkció után, az építmény börtön, majd jelzőállomás volt. Három oldalról várárok veszi körül, északi oldaláról pedig a tenger határolja. Nevezetességek:A régi és új VárosházaTovábbi nevezetességek:Séta a városban:Gasztronómia:Bariban járva, feltétlenül keressük meg a „tésztakészítők utcáját”, ahol az utcára nyíló helyiségekben és kint az utcán is szorgos kezű olasz mamák gyártják a fülcimpa vagy kagyló alakú helyi tésztát, az orecchiettét. Szinte oda sem nézve, villámgyors mozdulatokkal készül a különlegesség.Állítólag brokkolival a legfinomabb. Majd kipróbáljuk.Ha már az étkezésnél tartunk, meg kell mondani, hogy nem könnyű meleg ételhez jutni. Ha az egésznapos városnézés után 6-7 óra felé szeretnél vacsorázni, kiderül, hogy minden étterem zárva van. Ha mégis találsz nyitott ajtót, sűrű olasz szöveg kíséretében azonnal elküldenek, az angollal hiába is próbálkozol, itt csak este 8 után kezdődik az élet.Érdekességek:Feltétlenül hozz magaddal eurót, mert itt pénzt váltani szinte lehetetlen. Utcai pénzváltók nincsenek, és a bankokból is elküldenek. Főleg az angol turisták vannak bajban.A Piazza Mercantile-on egy furcsa kőszobor látható. Egykor ehhez kötözték a csalókat és a tolvajokat, a piaci forgatag népe pedig büdös hallal és rothadt zöldséggel dobálta őket. Egy ehhez hasonló nyilvános megszégyenítést a korrupt politikusok is megérdemelnének. Az oszlopon látható bemélyedéseket a láncok és bilincsek okozták. Az oroszlán az igazság szimbóluma, ha megsimogatod a fejét, szerencséd lesz.A városi strand, a Pane e pomodoro (“kenyér és paradicsom”), mert ez volt a szegényebb fürdőzők eledele a strandon, mint nekünk gyerekkorunkban a zsíros deszka. A tenger  sajnos nem túl tiszta.Bari egyedülálló történelmével számos különleges látnivalót és programot kínál, a város és a régió is várja az érdeklődő turistákat. Nézzünk meg egy videót:https://www.youtube.com/watch?v=H5KqDDWb3XE&                                                                                                     by vinpet                                                                                                   forrás: internet
Városlátogatások Ostuni, a fehér város Pugliában
Ostuni, a fehér városAz olajfaligetek között vezet az út Ostuni felé. Az ősrégi, többszáz éves fák a Getsemani kert olajfáira emlékeztetnek. Festői látvány a dombtetőre épült városka, melynek fehér falai messziről tükröződnek a napsütésben.A legenda szerint, a települést a messzápok alapították, majd a pun háborúk idején Hannibál lerombolta, végül a görögök építették fel Asto Neon, azaz „új város” néven, ami később Ostunira módosult. A „fehér város”, azaz a Città Bianca nevet fehérre meszelt falairól kapta. A bástyákkal védett óváros sikátoriban bolyongva, váratlanul kijutunk egy kis térre, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik, az Adriai-tenger kék szalagjával határolt vidékre. A kisvárost egyedi, sajátos atmoszféra jellemzi, a kis utcák labirintusa, a régi olasz filmek neorealista hangulatát idézi.A főtéren Szent Horace tornya magasodik.A fehérre meszelt falú házak közül kiemelkedik a homokszín katedrális és a városháza díszes épülete.Ostuni a legszebb pugliai városok egyike.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=dyd07kXT1Pg&t                                                                                                            vinpet                                                                                                        Forrás: Internet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!