2019. november 13. szerda, Szilvia napja
Szürrealisták Budapesten
Révay András
2019.07.01 22:43
A szürrealista mozgalom legismertebb alkotóinak munkáival találkozhatnak a látogatók a Magyar Nemzeti Galéria - a párizsi Pompidou Központtal közösen szervezett - kiállításán. A csaknem 120 festményt, grafikát, szobrot, fotót, filmet és dokumentumot felvonultató tárlat a mozgalom történetének eseményekkel teli időszakát, az 1929-es évet helyezi középpontba. Az október közepéig látható kiállításon többek között Salvador Dali, Max Ernst, Joan Miró, Yves Tanguy, René Magritte, Pablo Picasso és Alberto Giacometti műveinek segítségével ismerhetik meg a látogatók az izgalmas korszakot.

A szürrealizmus a két világháború közti periódus egyik legismertebb művészeti mozgalma volt az irodalomban és a képzőművészetben. Fiatal művészek vágyát fejezte ki, hogy a valóságnál is valóbb dolgokat alkossanak. A szürrealisták kijelentették, hogy éber állapotban nem lehet valódi alkotásokat létrehozni, olyan lelkiállapot után sóvárogtak, amelyben felszínre kerülnek lelkünk mélyebb, tudat alatti rétegei. Az elnevezés 1924-ben született Párizsban, a szót Apollinaire használta először. A szürrealizmus számunkra is megmutatja, hogy ez a stílus 1945 után is, egészen a kortárs művészetig mennyire inspiratív lehetett. Ha ezeket a műveket nevek nélkül látnánk egy mai kiállításon, nagyon szelídek, botrányt nem kavaróak lennének, teljesen beleivódtak a mai vizuális kultúránkba. Ezért különösen izgalmas a jelenkorból visszatekinteni a szürrealizmusra, úgy is, mint történeti képződményre és úgy is, mint egy inspiratív, a későbbi évtizedeket befolyásoló gondolatkörre.

Tavaly láthatta a közönség a Manifesztum elnevezésű kiállításunkat, ahol a képzőművészeti manifesztumok újfajta, jelenkori átértelmezését ismerhettük meg – utalt vissza az előzményekre Szücs György a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese. Ekkor az egyik „kulcs izmus”, az egyik fő irányzat a szürrealizmus volt. Ha akarjuk, ezt a mostani kiállítást akár úgy is tekinthetjük, mint abból a sorozatból egy történetileg kiemelt értelmezést, feldolgozást, újragondolást. A másik kapcsolódási pont az egy évvel ezelőtti, nagysikerű Frida Kahlo kiállítás lehet, ahol az egyéni életmód keretében sűrűsödik össze az erotika, a nőiség, a baloldaliság, a művészeti küszködés, a tudatalatti, az ősi mítoszok világa és ilyenformán talán egy kicsit a szürrealizmus jellemzőit is megtalálhattuk.

A kiállítás kurátora: Didier Ottinger, a Centre national d'art et de culture Georges-Pompidou, Musée national d'art moderne igazgatóhelyettese, a szürrealizmus nemzetközileg elismert szakértője. A megnyitó alkalmával arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az a művészeti mozgalom, ami legtovább – 40 éven keresztül - maradt fenn a XX. században. Azért is különleges, mert az egész földön elterjedt. A művészeket – köztük magyarokat is - Párizsba vonzotta, de máshol is voltak központjaik. A Georges-Pompidou múzeum gyűjteménye ebben a tárgyban igen gazdag és ez lehetővé teszi számunkra, hogy különböző módokon mutathassuk be a szürrealizmust. Ezt a budapesti kiállítást az 1929-es év köré építettük fel. Erről az évről tudjuk, hogy a nagy gazdasági válság éve volt, ekkor a szürrealizmus is, mint mozgalom, a felbomlás határára került, de végül újjászületett.

 Eben az évben érkezett Párizsba Salvador Dali, aki rövidesen kulcsszerepet vállalt a csoport életében. Ekkor mutatják be a Louis Buñuellel együtt készített Un chien andalou (Andalúziai kutya) című filmjét, a szürrealista mozgóképművészet első remekművét, amely megmutatja, hogy a mozgalom által hirdetett rendhagyó látásmód, új alkotói felfogás, a lehető legváltozatosabb technikai megoldásokkal alkalmazható. A film most, ezen a kiállításon is megtekinthető. Ebben az évben alakult ki nagy együttműködés a francia és a belga szürrealista mozgalom között, melynek következtében René Magritte is Párizsba költözik. A sok, különböző történést a budapesti kiállítás különböző fejezeteken keresztül ismerteti meg a látogatókkal.

A kiállítás társkurátora, Kovács Anna Zsófia, a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Nemzetközi Gyűjteményének vezetője elmondta: A kiállítás hét nagyobb szekcióban tekinti át a szürrealizmust, illetve a mozgalom előzményeit. Ma nekik köszönhetjük, hogy a valóságot kissé más szemmel nézzük. Az első kiállítási egység az 1929-es esztendőre és a párizsi helyszínre fókuszál. Az év a szürrealizmus történetében is fordulatot hozott: ekkor jelent meg Salvador Dali a mozgalomban, ekkor következett be az első szakadás a szürrealista művészek között. A második a szürrealizmus előzményeit mutatja be. Itt különösen fontos a dadaizmus szerepe, mivel sok szürrealista művész, például Francis Picabia vagy Man Ray a dadaizmus radikálisan antikonformista világából érkezett. Ebben a szekcióban kapott helyet a metafizikus festő, Giorgio de Chirico is, akit a szürrealisták kezdetben mesterüknek tekintettek.

A harmadik kiállítási egység középpontjában két művész áll: Max Ernst és Joan Miró. Új témáik, újfajta képalkotó technikáik, meghökkentően új látásmódjuk s nem utolsósorban elgondolkoztató, költői és humoros címadásaik révén mindketten meghatározó alkotói a szürrealizmusnak. A negyedik rész elsősorban Salvador Daliról szól Talán ő az egész szürrealizmus legismertebb mestere. A katalán művész 1929 tavaszán tűnt fel Párizsban, novemberben már önálló kiállításon jelentkezett képeivel. Álomszerűség, költőiség és pszichoanalitikus utalások jellemzik művészetét, hatása már kortársán, Yves Tanguy-n is érzékelhető. Az ötödik szekció annak a művészcsoportnak a munkásságát mutatja be, amelynek ténykedése 1929-ben komoly válsághoz vezetett a szürrealista körökben. Ők új alkotási módokat próbáltak kitalálni és a játék volt az egyik. A Grand Jeu (Nagy Játék) csoport egyik különleges mestere a cseh származású Josef Sima volt.

A hatodik részben a belga René Magritte művei állnak a középpontban. Az ellentétek és ellentmondások dialektikájára különösen érzékeny Magritte munkássága a szürrealizmus történetének egyik legnépszerűbb és a modern popkultúrában is továbbélő fejezete. A kiállítás hetedik szekciója annak a Georges Bataille köré szerveződő Documents című folyóiratnak a művészeit mutatja be, akik egyrészt szemben álltak André Breton erősen kommunista elköteleződésű köreivel, másrészt pedig alkotásaikban nem annyira a tudatalatti, mint inkább a mindennapi valóság élményeit dolgozták föl. A valóság olykor nyers, riasztó, vagy éppen nyíltan erotikus töltetű ábrázolása jellemzi munkáikat. Az 1929-es év eseményei fordulópontot hoztak a szürrealizmus történetében, hiszen a mozgalom bomlására utaló jelek ellenére éppenséggel az újjászületését indították el. A kiállításon látható mintegy 120 festmény, grafika, szobor, fotó, film és dokumentum zöme a párizsi Pompidou Központ gyűjteményéből érkezett, de láthatók művek a madridi Museo Thyssen-Bornemiszából, a Magyar Fotográfiai Múzeumból és magángyűjteményekből is.

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Egy nap a városban Hol lehet a legjobb hummuszt enni a zsidónegyedben?
Ki gondolta volna még pár éve, hogy ilyen címmel írok posztot? Én biztosan nem! A helyzet az, hogy a város multikulti gasztronómiai palettája folyamatosan bővül, egyre megszokottabbak lesznek idegen országok gulasch-ai, sőt már túl is haladunk azokon, a fejlődés következő szintjeit ostromolva. Ahogy a pho leves uncsivá vált abban a szent pillanatban, hogy elfogadható mennyiségű helyen lehetett belőle elfogadható minőséget enni (a szusi az egyetlen, ami azelőtt ment ki a divatból, hogy ehettünk volna belőle jókat ötnél több helyen), úgy jár ugyanerre a sorsra talán a hummusz is nemsokára. Pedig most kezdene beindulni. Izraeli ismerősünk például úgy húzza a száját a budapesti hummuszra, mintha Tel-Avivban minden sarkon lehetne első osztályú gulyást enni. Volt azonban egy hely, ami neki is megfelelt, sőt, oda jár minden alkalommal, amikor Budapesten időzik. “Olyan, mint Izraelben” - mondja. Úgyhogy kíváncsi voltam, hol ez a rejtélyes hely a zsidónegyedben. Először azt hittem, a Dobrumba lesz az. A helyen a megnyitása óta nagyon nehéz leülni evésidőkben, én a legjobb hummusz tálamat itt ettem például. A FEJEDELMI HUMMUSZ TÁL nevű költemény egy szem húst nem tartalmaz, de nem is hiányzik belőle. Van rajta tahinikrém, marinált csicseriborsó, bio hagyma saláta, savanyú uborka, zöld olivabogyó, tojás, koriander és sült édeskömény. Baromi izgalmas cucc, élmény, nem a hummusz miatt persze. Az egyszerűen csak rendben van, amilyen rendben csak egy hummusz lehet. Mint kiderült izraeli ismerősöm nem erre a helyre gondolt, bár ezt is próbálta. A Dobrumbát lelkes utazók alapították, összesen hat barát, akik bejárták a Közel-Keletet, és egyszerre szeretik az izraeli, az arab, az örmény, a török konyhát, mindezt pedig egyben mutatják meg, egy nagyvárosi food barban. Azt a helyet, amit mi keresünk, izraeli tulajdonos nyitotta, és első ránézésre semmilyen körülmények között nem mennél be. Már a neve is olyan, mint ami saját magát is unja: Falafel Bar. Pedig a Wesselényi utcában található hely tényleg ígéretes. A 2600 forintos dubrumbás fejedelmi tál helyett itt a maximum, amit kiadhatsz egy hummusz tálért, az 1990 forint, 1890-ért csirkehúsos verziót adnak, sok zöldséggel. A zöldségek frissek, ízletesek, de nem olyan izgalmasak, mint a másik helyen. Ami izgalmat adhat, az a csípős szósz, meg persze a hús is nagyon rendben van. Összességében viszont a tál jó, ízletes, öröm: De kóstoljátok meg magatok, ne bízzatok bennem. Mindkettő szuper élmény, jó hummusztál, mindenféle jósággal. A Falafel Bar inkább az "utcai verzió", helyi zöldségek, könnyű elkészítés, míg a Dobrumba a bisztrós verzió, különlegesebb, aprólékosabb cuccokkal. DobrumbaCím: 1074 Budapest, Dob u. 5 Falafel BarCím: 1077 Budapest, Wesselényi u. 30.
Városlátogatások Chania
Chania, Kréta szigetének egykori fővárosaAz egyedülálló hangulatú, történelmi város Kréta északnyugati részén fekszik, 160 km-re a fővárostól, Herakliontól. Az ókori települést még Homérosz is említi Odüsszeusz történetében. A minószi királyság idején a virágzó város neve Kydonia volt, mai elnevezése a bizánci birodalomhoz köthető, eleinte Al Hanim-nak nevezték, majd az arab nevet módosítva, a Hania (Chania) lett a város neve. A település az évezredek során több ízben is gazdát cserélt, a görög, arab, bizánci, velencei és török uralom jellegzetességei ma is fellelhetőek. Az óváros jelentős része a velenceiek által létrehozott kikötő köré épült. A világ egyik legöregebb és legszebb világítótornya. ma a város jelképe. A kikötőt védő hullámtörő végére épült torony, ma már nem navigációs pont, csak történelmi emlék.A varázslatos település sajátos, mediterrán hangulatát, a faborítású ablakok, a tengerparti éttermekkel és kávézókkal díszített sétány, és a gyönyörű aprócska tereken megbúvó templomok teszik teljessé.A Velencei kikötő:A velenceiek által épített ívelt kialakítású kikötő, ma már történelmi és turisztikai látványosság, melynek egyik oldalán a várost védő Firka erőd bástyái magasodnak, míg a másik oldalon a már említett, egy minaret formáját utánzó világítótorony áll.A védett öbölben épült a Velencei hajógyár, melynek 23 műhelyéből napjainkra csak 7 maradt fenn.Panagia Trimartiri (Szűz Mária) templom:A templom a 13. századtól a török megszállásig (17. század) fogadta a hívőket, ekkor a hódítók elűzték a papokat és szappangyárat működtettek az épületben. Később megegyeztek a törökökkel és velencei stílusban újjáépítették.Agora:Chania árubőségtől roskadozó, a marseille-i piac mintájára tervezett, fedett piaca az agora, szintén a város egyik szimbólumává vált. A Hassan Pascha mecset:Az öbölben, a vízpart közelében található a gyönyörű mecset, amelyben most művészeti kiállítások láthatóak. A kikötőben álló mecset és a város több épülete is az oszmán időszak emlékét őrzi, ezek adják Chania keleti varázsát.Fedezzük fel a történelmi város igazi arcát, sétáljunk az óváros zegzugos utcáin és régi, szemet gyönyörködtető velencei épületek, hangulatos kávézók és éttermek bukkannak elénk.Nézzünk meg egy videót:           https://www.youtube.com/watch?v=hotI_cIF08A                                                                   Készítette: vinpet                             
Egy nap a városban Házi tárlatvezetés egy fotóművésztől, aki mobillal fotózza a várost, ahol éppen jár
Amikor az ember sok dologgal foglalkozik egyszerre, időnként óhatatlanul is összeérnek az egyes tevékenységek. Még akkor is, ha elvileg nem érhetnének össze. Így aztán amikor levelet kaptam Sebestyén Sárától, hogy férjével megnéznék egy különleges helyen lévő high-tech házat, amit épp árulunk az én Menő Lakásom ingatlanközvetítői “lábán”, beugrott valami. Utánanéztem, és tényleg: Sára fotóművész, különleges formákat lát meg maga körül, ezekből pedig olyan összeállításokat készít, amik együtt képzőművészeti szempontból is értékelhető alakzatokat hoznak létre. Ahogy beszéltünk telefonon, rákérdeztem, és kiderült, hogy igazam volt. Közben persze benne voltam az ingatlanközvetítői “szerepben”, ami nálam pont olyan szerep, mint az összes többi, az újságírószerep, az urbanistaszerep, a gasztromegmondóember-szerep, a kritikus-szerep, az Apple-szakértő szerep. Levetkőznivaló, nyűgös, szűk ruha, amit az első adandó alkalommal eldobok, mert utálom, amikor egy elvárt viselkedési mintával vetnek össze. Feszengek, hülyén áll. Elvállalok időnként előadásokat, oktatásokat, moderátori szerepet is, csak hogy azok határait is kifeszegethessem annyira, hogy kényelmesen beleférjek. November végén egy T-Systems-es rendezvényen beszélek majd idegesítő vekkerekről és szemtelen tehenekről. Ez is egyfajta alkotó munka, azt hiszem. De lehet, hogy csak így érzem jól magam, vagy én így lázadok. Így teszem bele magam - a környezetembe. Szóval az ingatlanról gyorsan a művészetre terelődött a szó, onnan meg az ő házukra, ami egy hatalmas modern villa. – Egyébként eladó, nem akarod árulni? Ha eljössz, egy otthoni tárlatvezetést is tartok neked. – De, persze, megpróbálom eladni. A tárlatvezetés meg istenien hangzik, már indulok is. Ezennel összeolvadt a két szakma, elválaszthatatlanul. A ház maga egy nagyon különleges darab, egy 2000-ben átadott háromszintes villa, egy komoly építész munkája, aki értette, hogyan lehet izgalmas tereket létrehozni (eladó is, hehe). Itt kísért körbe Sára, aki elmondta: a képeket Leica lencsével ellátott okostelefonnal készítette, a hétköznapi élete, munkája, gyermekei nevelése közben. Elsőre azt gondolnánk, ilyet bárki készít nap mint nap, aki szeret közeli témákat fotózni, de Sára képei olyan arányokat, formákat fognak meg, amik valahogy, megmagyarázhatatlan módon "egyben vannak", és egyszerre tűnnek időtlennek és pillanatnyinak. Van, amelyik egy háztető és a napsugár találkozását örökíti meg, egy másik viszont egy függöny libbenését. Előbbi inkább időtlen, utóbbi inkább egyszeri és megismételhetetlen. Fény-árnyék, sima és egyenetlen felületek, textúrák. Olyan dolgok, amik körbevesznek minket minden nap, de így, kiemelve a kontextusból, figyelemreméltóvá válnak. Mindez egy különleges ház falain, átjárókban, szobákban, még a garázs egyik kivezető folyosóján is. Sára alkotását először a Három Hét Galériában, Maurer Dóra fotói mellett állították ki (összesen tíz művész munkáit lehetett megnézni), ezt egyébként igen megtisztelőnek érezte. Később Esztergomban, szülővárosában, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumában állított ki egy adag fotót Tomas Opitz, a TOBE Gallery vezetőjének kurátori segítsége mellett, nyert már díjat a Ph21 Gallery egyik nemzetközi fotópályázatán, és az Ukiyo-e pályázaton eddig beválogatták a legjobb 60 közé. Szerettem látni, hogy az értékes alkotás lehetősége mindenki előtt ott áll, sem technológiai, sem időbeli akadálya nincs annak, hogy a bennünk élő kreativitást értékes módon éljük ki. Eszembe jutott Ion Barlandeanu, és az Ion B. szerint a világ című dokumentumfilm. A román művész sorsa olyan, mint valami mese: az utcán, pontosabban egy panelház tövében, a szabad ég alatt élt, eközben a szemetesből kikukázott magazinokból vágott ki képeket, majd ezeket kollázsokká illesztette össze. Az így kapott képek annyira erősek és sokatmondóak voltak, hogy sztárművésszé változtatták a hajléktalan Barlandeanu-t, aki még a legfontosabb megnyitója előtt is az utcán borotválkozott meg. Eszköze a művészetére egy koszos olló és ragasztó volt, lehetősége arra, hogy bárki lássa a műveit: gyakorlatilag semmi. Tök jó látni, hogy megtörténhet velünk is, már amennyiben van mondanivalónk, és látásunk a vizuális vagy más művészetekre, esztétikára. És - ez nagyon fontos - alkotunk annak ellenére, hogy tudjuk, valószínűleg magunknak tesszük azt.
Városlátogatások Santorini
Santorini az Égei-tenger gyöngyszemeA napfényben fürdő kék-fehér mesevilág a valóságban is olyan, mint a reklámokban, az utazási irodák prospektusaiban.A tenger felől közelítve a vízből kiemelkedő hatalmas sziklát látod, melyet a hegytetetőn épült hófehér házacskák mirtuszkoszorúként öveznek.A közel 300 méter magas meredek szikla tetejére három féle módon lehet feljutni: felvonóval, szamárháton és gyalog. A 600 lépcső megmászása ember és szamárpróbáló feladat, nézzünk csak az előző képen a cikk-cakkban felvezető útra. Tájékoztatásul csak annyi: az egyirányú szamár 5 € -ba kerül, de lehet retúrjegyet is venni.Egy kis történelem:Santorini a görög szárazföldtől dél-keletre fekvő a Kikládok szigetcsoport legnagyobb és legnépszerűbb szigete. Első lakói a minósziak. Konstantinápoly bukása után velencei uralom alá került, ekkor kapta mai nevét is, korábban Thirának hívták. A következő évszázadokban Naxos urai és az oszmánok irányították a szigetet, egészen addig, míg Görögországhoz nem csatolták. A bájos, idillikus sziget kialakulása meglehetősen drámai módon ment végbe. Mai félhold alakját az ie. 1500 körül bekövetkezett vulkánkitörés után nyerte el a korábban köralakú sziget. A kitörést követő szökőár elpusztította többek között a krétai civilizációt is. Egyes kellő fantáziával megáldott történészek szerint az elveszett Atlantisz legendája szervesen kapcsolódik Santorini történetéhez. Fira, Santorini fővárosa a tengerből kiemelkedő kalderára (vulkáni szikla tetejére), épült. A félhold alakú beomlott kráter meredek és sziklás hegyoldalára, szinte egymásba érve épültek a fehér-kék házak és templomok.A sziget Európa egyik legismertebb idegenforgalmi célpontja, a világ minden tájáról özönlenek a turisták. Az öbölben naponta kötnek ki az óriás, többezer utast szállító luxushajók, az érdeklődők mellett Santorini kedvenc helye a nászutasoknak is, sokan itt fogadnak örök hűséget. Fira luxusüdülőhely, drága szállodákkal és üzletekkel, sok filmcsillag és más celebritás is ellátogat ide. Csodálatos a kilátás innen a kalderára, különösen naplementekor.Fira leghangulatosabb, legszebb utcája a Plátia Firosztefáni, ahol az Ájiu Miná templom is található: a kék kupolás, fehér harangtoronnyal rendelkező templom Fira egyik jelképe.A vakító fehér házak és a kék kupolák mellett, a kis utcácskákat virágerdő övezi, ez tényleg a földi Paradicsom.A sziget teleülései közötti közlekedésre a legnépszerűbb járgány a quad, bár a meredek szerpentineken nem árt az óvatosság. Egy helyi monda szerint a legveszélyesebb kanyarokban még a buszvezetők is becsukják a szemüket.Sétáljunk egy kicsit a szigeten:Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=y6YryG3rldw                                                                                                  Készítette: vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!