2017. május 1. hétfő, Fülöp és Jakab napja
Tányértörés
Révay András
2017.04.07 23:15
Bár a szóról a szabálytalanságok bejelentésekor használt „cseréptörés” jut először eszünkbe, itt másról van szó. Valóban, valóságos tányérokat lehet – no jó, nem egymáshoz – de a falhoz vágni. Hátha csillapodnak ettől felhalmozódó indulataink.

 Mindannyian jól ismerjük azt a pillanatot, amikor elpattan bennünk valami. Van, aki magában tartja a dühét, van, aki elveszíti önuralmát, és így érzéseit azonnal mások tudtára hozza. A szerelem és a párkapcsolat egy olyan terület, ahol ezt a feszítést, elpattanást és kibékülést lehet napi 24 órában gyakorolni. Weiler Péter és Hevesi Judit művészi szövetségéből nagyszabású rendezvény született a budapesti, Andrássy út 66. szám alatti pop-up kiállító térben. Április 9-ig, vasárnapig még látogatható és valóban nem mindennapi élményt nyújt. Weiler Péter kiállításai és performance akciói mindig emlékezetesek. A mostani tárlat egyben Hevesi Judit: Holnap ne gyere című kötetének bemutatója is. Több mint kötetbemutató és több mint kiállítás: a kiállított képek és versek egy közös performace-ban érnek össze.

 Ez a kiállítás a szerelemről szól vagy annak a végéről. Legalább is az egyik oldalról. A könyv úgy kezdi, hogy elköszön: „Holnap ne gyere!” Sírás, könnyek helyett konstatál. A kötet utolsó verse kimondja: én vagyok az, akit elárultál, az egésznek a tanulsága pedig az: Merjétek magatokat komolyan venni! Amióta van kvantummechanika, azóta tudjuk, hogy az idő nem lineáris. Ami érvényes nagyban, az nem érvényes kicsiben, a kvantumok szintjén. Az ember élete viszont lineáris. Nem tudunk visszamenni egy helyzet elé, nem tudunk nem megtörténtté tenni dolgokat, nem tudunk máshogy dönteni. Csak így tudunk elválni, hogy nem megyünk többé. A képeknél is megállapítható, hogy a problémáik nem a házasságról, gyerekekről, összetartozásról, családról, válásról vagy kompromisszumokról szólnak.

 Kis metafizika van bennük, kis hűvösség, de minél jobban nézzük, annál jobban tetszik. A hang egyéni és ez érvényes már a kezdetektől. Ahogy a perfekt kivitelezés is. Az odafigyelés a professzionizmus, az igényesség, ízlés. A képek között sétálva érezhető, az alkotó nem viszi haza a frusztrációit, mert az otthon és ott ne legyen frusztráció! Nincs jelen a galériában sem, mert az meg a művészetről szól, a művészet pedig nem frusztrál. Ezen a kiállításon a frusztráció kiélhető a falhoz vágott tányérokkal. Elviszi a dühöt, csak szilánk marad utána – bár azzal még vigyázni kell. Felsértheti az ember kezét. A szilánk nem jó, fájó, mert az marad még a szakítás után is, amikor holnap már nem kell menni. De ha megsérülünk, gyógyítsuk a sebeinket művészettel. Jó bemenni valakinek világába. Jó, ha az alkotó és a képek is hitelesek, szervesen kapcsolódnak, összetartoznak. Weiler Péter ilyen, jó, hiteles művész, ezt nem kell elmondani róla. Elég megnézni a kiállítását.

 Ám néha, mégis, otthon is lehetnek viták. Olykor vannak is. Tányért törni otthon nehézkes, és a szomszédok is furán néznek ránk másnap a reggelig tartó csörömpölés után. Ezért kínálja a „Holnap ne gyere” című kiállítás és könyvbemutató látogatóinak a lehetőséget, hogy kontrollált, biztonságos körülmények között tányért törjenek. Most végre mindenki kiélheti az eddig elfojtott, forrongó dühét. A tányértörés közben mindenki szabadon gondolhat szerelmére, családjára, barátaira, a városra vagy az országra. Az biztos, hogy az élmény felszabadít, és a törmelékből valami új épül majd. A térben minden látogató lehetőséget kap arra, hogy megszabaduljon egykori vagy jelenlegi párkapcsolati traumáitól. Fogjon egy tányért és vágja a falhoz! Szokatlan, felszabadító érzés.

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Egy nap a városban A tökéletes újcirkusz: All genius are idiots
Sosem felejtem el, ahogy a színpad elé lépve megpillantottam a magasban a gitározó és éneklő transzvesztitát, szarvasagancsban. Egy dús szőrű, olasznak látszó spanyol ugrott a lábaim elé, mint egy kutya, el akarta lopni az egyik néző táskáját, de minduntalan rászólt a gazdája, egy kétméteres svéd.  És akkor még le sem ültem a székemre, az előadás előtt voltunk. Imádom az újcirkuszt. Írtam már róla sokat, miért. A régi vándorcirkuszok romantikáját nem az előadásokban, hanem az életmódban kell keresni, két műsor között. Az újcirkusz ennél már több: szabadon választhatja meg, hogy látványos show-kkal értelmezi újra a műfajt, mondanivalót, sztorit álmodik egy-egy előadás mögé, brutálisan őszinte kitárulkozással teszi szerethetővé magukat a cirkuszosokat, vagy zenével, esetleg egyéb művészeti eszközökkel segíti meg az előadást. Mindegyik megoldás egyetért abban, hogy a cirkusz többről szól, mint mutatványok egymásutánja. Kell valami, ami a mutatványoknak értelmet ad, a közönségnek pedig színházélményt nyújt. Nem cirkuszélményt. Eldöntheti mindenki, melyik tetszik neki inkább. A látvány és a dramaturg fejlődése többek között a Recirquel világa, ők próbálnak ezen a területen fejlődni, és szépen haladnak. De ahogy a filmes, úgy a cirkuszi ízlésem is inkább a kis költségvetésű, underground felé hajló kísérleti megoldások irányába tol. Azt szeretem, amikor a kreativitás inkább a műfajok egyesítésében, kísérletezésben fejeződik ki, amikor valaki olyat alkot, amit más nem tudna. Ilyen élmény volt nekem a Cirkus Cirkör Undermän előadása. És ilyen volt az All Genius Are Idiots is, a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik előadása, a Svalbard, vagyis a Négy Emberi Állat agyszüleménye. Ők a stockholmi tánc- és cirkuszművészeti egyetemen találkoztak, és rögtön tudták, hogy együtt kell továbbmenniük. Így tettek.   Szóval ott énekel egy szál gitárral a nőnek öltözött férfi, szarvasaganccsal. Odalent hülyéskednek a többiek. Aztán beindul a koreográfia: az előadás a táncelőadások szabályai szerint zajlik, mozdulatokkal zajló párbeszédekkel. Aztán minden megáll, valódi párbeszédeket látunk. Aztán egy cirkuszi mutatvány. Aztán zene. Aztán a transzvesztita odalép egy bevásárlókocsiba épített komplett DJ-szetthez, ahol a saját hangjával, hangszerekkel és repeaterekkel komplett koncertélményt ad. És a zene jó, és szívesen ülnék egy ilyen koncerten.  De ez nem koncert. Odafent a kötélen tekerednek a többiek. Idelent alsógatyában a szőrös spanyol hülyül. Akkor mi ez? Mi a fene ez? Nem tudom. Nem tudja senki. Egy káosz, tánc, cirkusz, koncert és mindennek a komédiája egyszerre, úgy, hogy talán egyik műfaji ág sem nő a többi fölé. A zseni és az idióta vékony határvonalának megtestesítője, ahogy az előadás nevéből is kitűnik. Nem áll össze egyetlen mondanivalóvá, de erős karakterekkel (Ben Smith alakítása transzvesztitaként például annyira erős, hogy a végén meg sem kellett mozdulnia, a tartásával volt képes kommunikálni), műfaji kísérletezéssel egy olyan egyveleget alkot, ami hihetetlenül izgalmas. És ami egymagában megindokolja, hogyan lehet Stockholmban tánc- és _cirkusz_művészeti egyetem.  Ők nem is olyan rég még ott tanultak. Mi vár erre a műfajra nemsokára? Hemzsegni fognak a fantasztikus alkotók. Szóval aki rám hallgat, velem együtt szereti az újcirkuszt, a Müpában pedig a látványos, a Trafóban az elgondolkoztató előadásokat kutatja velem együtt. 
Városlátogatások Bari,az olasz csizma ékessége
Bari,az olasz csizma ékességeAz ókori Apulia – a mai Puglia – tartomány fővárosa Bari, Dél-Olaszország egyik legnagyobb városa, melyet tréfásan dél Milánójának is szoktak nevezni.  Az ókori történetírók szerint a város nevét egy illír katonai vezetőről, Barionusról kapta. A település már a normann időszakban virágzott, de fénykorát a Hohenstaufen-dinasztia idején élte, amikor II. Frigyes egyszerre ült a dél-itáliai királyok és a német-római császárok trónján.A történelmi óváros (Barivecchia) egy kis félszigeten helyezkedik el, amely egy sas fejéhez hasonlít, ezért l’aquila barese (jelentése bari sas) néven is emlegetik. Az óváros olyan, mint Nápoly útvesztői, a látogatók szerint, Bari olyan, mint Barcelona és Nápoly eltitkolt gyermeke.A Corso Cavouron érünk a város ősi központjába, melyet Barivecchiának, vagy egyszerűen Centro Storicónak neveznek.  Barivecchia szűk, kanyargós utcái és zegzugos sikátorai, az 50-es évek olasz neorealista filmek hangulatát idézi.Az impozáns méretű kikötő élénk kereskedelmi és turistaforgalmat bonyolít. A pálmafákkal szegélyezett és az erődítmény fala mellett húzódó tengerparti sétány minden napszakban szép látvány.Látnivalók:A Szent Miklós templom:A város védőszentjéről, Szent Miklósról elnevezett bazilika (Basilica San Nicola), az európai kereszténység egyik legjelentősebb egyházi építménye. A román stílusú zarándoktemplom a XI. században épült a Törökországból zsákmányolt Szent Miklós ereklyéinek megőrzésére.De, hogy kerültek ide Szent Miklós ereklyéi a törökországi Myrából? Egyszerűen ellopták! Történt ugyanis, hogy 1087-ben, az olasz kereskedők által felbérelt kalózok a csontok egy részét és a sírban lévő ereklyéket Bariba vitték, feltételezve, hogy a tengerészek védőszentjének maradványai megvédik az olasz flottát az ellenségtől és a viharos időjárástól. Más legenda szerint Miklós egy Bari városában élő papnak jelent meg álmában, és kérte, hogy ereklyéit szállítsák a városba.Bari polgársága három hajót küldött Myrába, ahol meg is találták a korábban elrejtett tetem maradványait, mivel azok csodálatos rózsaillatot árasztottak. 1087. május 9-én értek vissza a hajók Bariba, ahol a Szent tiszteletére építették a S. Nicola-templomot, és az oltárán aranykoporsóban helyezték el az ereklyéket. Azóta itt nyugszik Szent Miklós, az igazi Mikulás, hiszen a finnek által kitalált Lappföldi Mikulásfalván élő Joulupukki – Santa Claus village –, csak turista szemfényvesztés.A bazilika napjainkban jelentős keresztény zarándokhely, a római és a görög katolikusok körében egyaránt. Szent Miklóst az ortodox vallás is mélyen tiszteli, mint a hajósok, a kereskedők és a szűzek védőszentjét. Csütörtökönként orosz rítus szerinti misét tartanak a katedrálisban.Különlegesség, hogy az egyik díszes ereklyetartót a mi Nagy Lajos királyunk adományozta a templomnak. A négy oroszlán-lábon álló, tornyos ezüst ládikát a magyar címer díszíti.Egy gyönyörű Szent Miklós ikont is láthatunk.A San Sabino katedrális (Cattedrale di San Sabino) :A város másik jelentős temploma a város eredeti védőszentjéről, Szent Sabino-ról elnevezett székesegyház. Később Szent Miklós is védőszent lett, így Bari városa kettős védelemmel rendelkezik. A katedrálist egy korábban lerombolt bizánci templom helyére építették, és 1292-ben szentelték fel. Érdekesség, hogy a rózsaablak úgy van kialakítva, hogy az ablakon beszűrődő napsugarak, nap-éj egyenlőségkor, a templom padlójára a rózsaformát vetítik. A katedrális kriptájában egy csodálatos bizánci Madonna-képet láthatunk.Castello Normanno-Svevo:A katedrálishoz közelében található a Castello Normanno-Svevo vár, mely 1132-ben épült, de a helyiek néhány évtized múltán lerombolták, majd 1233-ban újjáépítették. Azóta többször restaurálták, ma szinte új állapotában látható. A védelmi funkció után, az építmény börtön, majd jelzőállomás volt. Három oldalról várárok veszi körül, északi oldaláról pedig a tenger határolja. Nevezetességek:A régi és új VárosházaTovábbi nevezetességek:Séta a városban:Gasztronómia:Bariban járva, feltétlenül keressük meg a „tésztakészítők utcáját”, ahol az utcára nyíló helyiségekben és kint az utcán is szorgos kezű olasz mamák gyártják a fülcimpa vagy kagyló alakú helyi tésztát, az orecchiettét. Szinte oda sem nézve, villámgyors mozdulatokkal készül a különlegesség.Állítólag brokkolival a legfinomabb. Majd kipróbáljuk.Ha már az étkezésnél tartunk, meg kell mondani, hogy nem könnyű meleg ételhez jutni. Ha az egésznapos városnézés után 6-7 óra felé szeretnél vacsorázni, kiderül, hogy minden étterem zárva van. Ha mégis találsz nyitott ajtót, sűrű olasz szöveg kíséretében azonnal elküldenek, az angollal hiába is próbálkozol, itt csak este 8 után kezdődik az élet.Érdekességek:Feltétlenül hozz magaddal eurót, mert itt pénzt váltani szinte lehetetlen. Utcai pénzváltók nincsenek, és a bankokból is elküldenek. Főleg az angol turisták vannak bajban.A Piazza Mercantile-on egy furcsa kőszobor látható. Egykor ehhez kötözték a csalókat és a tolvajokat, a piaci forgatag népe pedig büdös hallal és rothadt zöldséggel dobálta őket. Egy ehhez hasonló nyilvános megszégyenítést a korrupt politikusok is megérdemelnének. Az oszlopon látható bemélyedéseket a láncok és bilincsek okozták. Az oroszlán az igazság szimbóluma, ha megsimogatod a fejét, szerencséd lesz.A városi strand, a Pane e pomodoro (“kenyér és paradicsom”), mert ez volt a szegényebb fürdőzők eledele a strandon, mint nekünk gyerekkorunkban a zsíros deszka. A tenger  sajnos nem túl tiszta.Bari egyedülálló történelmével számos különleges látnivalót és programot kínál, a város és a régió is várja az érdeklődő turistákat. Nézzünk meg egy videót:https://www.youtube.com/watch?v=H5KqDDWb3XE&                                                                                                     by vinpet                                                                                                   forrás: internet
Városlátogatások Ostuni, a fehér város Pugliában
Ostuni, a fehér városAz olajfaligetek között vezet az út Ostuni felé. Az ősrégi, többszáz éves fák a Getsemani kert olajfáira emlékeztetnek. Festői látvány a dombtetőre épült városka, melynek fehér falai messziről tükröződnek a napsütésben.A legenda szerint, a települést a messzápok alapították, majd a pun háborúk idején Hannibál lerombolta, végül a görögök építették fel Asto Neon, azaz „új város” néven, ami később Ostunira módosult. A „fehér város”, azaz a Città Bianca nevet fehérre meszelt falairól kapta. A bástyákkal védett óváros sikátoriban bolyongva, váratlanul kijutunk egy kis térre, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik, az Adriai-tenger kék szalagjával határolt vidékre. A kisvárost egyedi, sajátos atmoszféra jellemzi, a kis utcák labirintusa, a régi olasz filmek neorealista hangulatát idézi.A főtéren Szent Horace tornya magasodik.A fehérre meszelt falú házak közül kiemelkedik a homokszín katedrális és a városháza díszes épülete.Ostuni a legszebb pugliai városok egyike.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=dyd07kXT1Pg&t                                                                                                            vinpet                                                                                                        Forrás: Internet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!