2020. április 2. csütörtök, Áron napja
Zenébe öntött győzelem
Révay András
2015.09.10 22:24
A jó győzelmét a gonosz felett, az emberi szellem győzelmét ünnepelte közös rendezvényen Magyarország, Izrael és Olaszország a Giorgio Perlasca tiszteletére tartott emlékkoncerten, a budapesti Olasz Kultúrintézetben.

 Giorgio Perlasca élete bővelkedett érdekes fordulatokban, jól példázva egy ember fejlődésének útját. Kezdetben olasz fasiszta volt, aki önkéntesként harcolt Franco oldalán a spanyol polgárháborúban. A II. Világháború idején olasz üzletemberként dolgozott Budapesten és 1943-ban az olasz kiugrás után internálták is, mert Magyarország többé nem tekintette szövetségesének az olaszokat. Az internálásból megszökött, személyes kapcsolatai révén munkát kapott a budapesti spanyol nagykövetségen. Még a keresztnevét is Jorge-ra változtatta. Ahogy a front közeledett, a spanyol nagykövet elhagyta Budapestet, helyére Perlasca lépett. Spanyol menleveleket adott – később már hamisított - és „védett házakat” jelölt ki. A szovjet hadsereg megérkezéséig a helyén maradt, összesen mintegy 5200 zsidót mentett meg és végig gondoskodott róluk. A harcok befejezésével elégette spanyol papírjait és olasz üzletemberként élt tovább. A Világ Igaza izraeli állami kitüntetést 1989-ben kapta meg.

A Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) emlékezetpolitikával, a holokauszt történetének oktatásával foglalkozik. Idén márciustól egy éven keresztül Magyarország látja el elnöki feladatait. A Szövetség elnöke, Takács Szabolcs, a koncert elején emlékeztetett rá, hogy olyan időszakról van szó, amelyik Magyarország történetének legsötétebb fejezetei közé tartozik, melynek során hatszázezer – teljesen ártatlan - honfitársunkat gyilkolták meg. A holokauszt máig megbocsáthatatlan bűn. Alapjaiban változtatta meg az európaiak életét, gondolkodását. Elárulta a keresztény értékeket. Ugyanakkor éltek közöttünk – sajnos nagyon kevesen – akik saját életük kockáztatásával is menteni próbálták az üldözötteket. Raoul Wallenberg nevét ismerik a legtöbben, de Giorgio Perlascát is joggal nevezhetjük az olasz Wallenbergnek. Ő társaival arról tett tanúbizonyságot, hogy még az egyik legaljasabb korban is volt lehetőség embernek maradni! Bátorságuk örök példa kell legyen a fiatal generációk előtt.

A megemlékezésen jelen volt de Giorgio Perlasca fia, Franco Perlasca, aki elmondta milyen felemelő élmény volt, hogy jelen lehetett Izraelben, 2014. decemberében a világpremieren, Moshe Zorman zeneszerző művének, a „Giorgo Perlesca legszebb órája” című szimfonikus műnek az ősbemutatóján, a RaananaSzimfonikus Zenekar előadásában. Most itt, Budapesten mutatják be a művet, Perlasca életének azon a színhelyén, ahol fontos, megváltoztathatatlan döntéseket kellett hoznia. Kitalált magának egy szerepet, a spanyol diplomatát, bár nem volt sem spanyol, sem diplomata. Így sikerült több ezer ember életét megmenteni, folytatva azt a tevékenységet, amit a spanyol követség – más követségekkel együtt – már egy ideje végzett. Tette, pedig jól tudta, az életével játszik. De becsületes emberként nem tehetett mást! A lelkiismerete kényszerítette, hogy beavatkozzon, ne fordítsa el a fejét az aljasságok láttán. Később erről nem beszélt, nem dicsekedett, megmentettjei keresték meg és ajánlották a magas kitüntetésre 1989-ben.

Ma este, miközben majd ezt a csodálatos zenét hallgatjuk és Giorgo Perlascara emlékezünk, az emberi szellem győzelmét ünnepeljük. A jó győzelemét a gonosz felett, a kultúra győzelemét a tudatlanság felett – hangsúlyozta őexcellenciája Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete. A zene olyan nyelv, amely mindenkihez szól, és alkalmas történetek elmesélésre. Ezen az estén egy szerény ember, Giorgio Perlasca történetét hallgatjuk meg, aki bátorságával zsidók ezreit mentette meg a soá sötét korszakában. Tettével világosan megmutatta, hogy az egyén – akár férfi, akár nő – választhat a jó és a rossz között, és tehet az embertelenség ellen. Őexcellenciája Maria Assunta Accili, Olaszország nagykövete ezt még azzal egészítette ki, hogy Perlasca tevékenysége bebizonyította: a tisztesség meg tudja menteni a világot. Erkölcsi kötelességünk, hogy útmutatását átadjuk az új generációknak. A világ most is nehéz időszakon meg keresztül. Most ismét harcolni kell a rasszizmus ellen, ahogy mindennemű gyűlölet, diszkrimináció ellen is, mert az intolerancia, a kirekesztés valamennyiünket utolérhet, ahogy ezt a közelünkben veszélyesen terjedő, hamis vallási radikalizmus is mutatja.

 A megemlékező est a Budafoki Dohnányi Zenekar koncertjével zárult, Hollerung Gábor vezényletével. A műsort Giuseppe Verdi, Nabucco című operájának nyitányával kezdték, ezt Micola Piavani, Az élet szép című filmzenéjének egy részletével folytatták. Majd következett a magyarországi ősbemutató, a zeneszerző Moshe Zerman jelenlétében. Szimfóniájában – olykor visszatérő módon – jól felismerhetők a nyugalom, a félelem, a rémület, a kétségbeesés és a remény motívumai, még a zenéhez nem kifejezetten értők számára is. A nagy sikerű koncert végén a zenekar előbb Felix Mendelssohn-Bartholdy, Olasz szimfóniáját, majd befejezésül, azt est méltó betetőzéseként, Henri Mancini világhírű filmzenéjének az Exodusnak ismert főtémáját játszotta.

Kapcsolódó témák

Hírnevéhez méltó érdeklődés mellett, családtagjai, sportvezetők, sok száz tisztelője jelenlétében avatták fel a sportlegenda, Papp László szobrát Budapesten a XIII. kerületben, azon a téren, ami rövidesen az ő nevét fogja viselni.

Maguk a művészek és a szervezők is meglepődtek, milyen sok érdeklődő gyűlt össze a budapesti Bolgár Kulturális Intézetben rendezett kiállítás megnyitóján. A három kortárs bolgár művész alkotásaiból rendezett tárlat szeptember 10-ig, munkanapokon 10 és 18 óra között látogatható.

A Magyar Nemzeti Galériában június végétől október elejéig látható Modigliani-kiállítás az olasz festő életművének első nagyszabású bemutatója Magyarországon. A több mint nyolcvan alkotást - köztük 61 Modigliani-művet, aktokat, portrékat és szobrokat felvonultató tárlatra a világ több nagy köz- és magángyűjteménye kölcsönzött műveket.

A korok és szokások változásának számtalan jele van. Megmutatkozik mindennapi életünkben is. Elegendő például, ha megnézzük miben más egy asztal terítése ma és mondjuk 80-100 évvel ezelőtt. Eltérést fogunk látni akkor is, ha az összehasonlítást lehetőleg azonos színvonalon – egy ismert, drágább étteremben - megterített asztalnál végezzük.

Van egy kerület Budapesten, ahol az egyik városrészben lehetetlen úgy végigmenni az utcán, hogy szinte minden házon ne látnák egy vagy több emléktáblát. Országos – és nem túlzás – világra szóló tehetségű emberek százai éltek ott. Most az emléktábla-állítási program kétszázkilencedik táblájának felavatására gyűlt össze az ünneplő közönség a főváros XIII. kerületében, az Újlipótvárosban.

Blog ajánló
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Városlátogatások A napfényes Olaszország
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!