2024. április 15. hétfő, Anasztázia és Tas napja
Szeretek új dolgokat kitalálni
Révay András
2019.06.20 16:59
Egy hónapig lesz nyitva Varga Zsófi festőművész „Álmok és ébredések” című kiállítása Budapesten, az Újlipótvárosi Klub-Galériában. A nyári időszakra tekintettel a galéria nyitva tartási ideje megváltozott, naponta ½ 10 és ½ 4 között látogatható díjtalanul, a XIII. kerületben, a Radnóti Miklós utca 23. címen.

A július 19-ig megtekinthető kiállítás két részből áll. Az utcaszinten található teremben a festmények, míg egy szinttel lejjebb a litográfiák és a művész néhány korábbi grafikái kaptak helyet. Az érdekes gondolati és képi világú alkotásokhoz nem is illett volna egy hagyományos megnyitó, ezért Turbuly Lilla költő négy – a művek hangulatát kifejező – versét mondta el. Azok számára, akik a megnyitón nem lehettek jelen, a versek külön keretben olvashatók, mindjárt a bejárat mellett. A négy rövid vers, a „Gondolj”, az „Álomköd”, az „Őserdő” és a „Szemhatár”, egy közös címben összefoglalva: „Minden házban álmodik valaki” – hűen fejezi ki az érzést, ami a képek szemlélőjében, a látvány hatására felbukkanhat. Némelyik vers akár pontosan is hozzáilleszthető egyik-másik műhöz, de a néző-olvasó szabadsága természetesen csorbítatlan, hogy mit, mivel párosítana. Segíthetnek ebben a képeken és a versekben egyaránt fellelhető, közös motívumok, a telihold, a balkon, a víz vagy a halak.

Varga Zsófi pályaíve töretlennek nevezhető. Már kisiskolás korában jelentek meg rajzai és ezek színvonalát jól mutatja egy akkori kritikus véleménye: „a magyar grafikának Mozartja van”! Igen, emlékszem rá – erősítette meg a művésznő – és ha Mozart nem is, de valóban képzőművész lettem. Nagyon szeretem csinálni és megtaláltam benne magamat. Bár most festményeket állítok ki – folytatta – a grafikusi vénám nagyon erősen kiütközik. Ezek grafikai technikával készített és továbbfestett képek. A technikai közvetítés nagyon fontos. Legyen valamilyen közeg, amivel kifejezem a gondolataimat, szeretek új dolgokat kitalálni. Fekete alapra papírdarabokat, növényeket, rongyokat nyomtatok, azt festem tovább és csak a legvégén feszítem föl a vásznat. Ez teljesen egyéni technika, amit az utóbbi másfél évben alkalmazok.

 Nem kollázs, nem képez réteget, de van benne egy közvetettség. Igyekszem eltüntetni az ecsetvonásokat. A pincegaléria részben most látható litográfiák klasszikus grafikák, de azok is rokonok a képekkel, amennyiben mind fekete alapból indul vissza a fehérre, másrészt pedig a növények „nyomkodása” azért fontos, mert a véletlenszerűség és a tökéletesség keveredik bennük. Ezt keresem. Amikor hozzáadom a saját kezem nyomát, az ugyanolyan megkérdőjelezhetetlen legyen, mint egy növény tökéletessége. Számomra lényeges, hogy a kezemmel dolgozom, mint egy mesterember, megoldok technikai problémákat. Szükség van a józan eszemre, ugyanakkor mégis próbálok egy erősen költői világot teremteni, ami – reményeim szerint – mindenkit megfog. Olyan szimbólumokat jelenít meg, amelyek mindenkiben megtalálhatók valamennyire.

Ezen a kiállításon az egyik ilyen erősen szembetűnő szimbólum a hal. A főcím azért is „Álmok és ébredések”, mert a hal egy másik világ titokzatos lénye. Ismerjük, de nem értjük annyira, mint a józan, földi világot. Mélyen rejtve van előlünk vagy akár bennünk és csak fáradságos munkával hozhatjuk elő, foghatjuk ki. Amikor megismerjük, el is pusztítjuk – ha ez a célunk. A különböző képekben különböző szerepe van. Az egyiken egy régmúlt tó fosszíliává vált halai láthatók. Ahogy a talaj rétegeibe, úgy az ember emlékeinek a rétegeibe is lerakódnak a dolgok. A megtekintéskor mindenki asszociál valamire, én viszont próbálok egy saját, személyes világot, történetet létrehozni, amiben nem vallási jelkép a hal, hanem inkább rejtett marad. Bár az Újlipótvárosi Klub-Galériában ez az első kiállítás, két évvel ezelőtt már volt egymás után több nagy kiállításom, az addigi munkáimat – főleg a litográfiákat, nagyobb grafikákat – láthatta már a közönség, itthon és korábban külföldön is. A legnagyobb a Klebelsberg Kulturális Központban volt, ahol hatalmas tér is rendelkezésre állt. Erre a kétéves szünetre szükségem is volt, mert nem szerettem volna újra azokat a munkáimat mutatni. Inkább egy teljesen új anyagon dolgoztam – most azokból látható néhány. Ezekben a festményekben most „nagyon hiszek”. Ezt szeretném tovább folytatni, kísérletezni, technikailag is, méretben is - meg gondolatban is.

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.