Már hagyomány a budapesti Benczúr Hotelben, hogy a szálloda földszinti terének falát galériaként használják, kortárs művészek bemutatására. Az augusztus 4-én megnyílt és szeptember 1-ig látható 117. kiállítás viszont egy kicsit eltér a korábbiaktól. A látogatók most nem egyetlen művész alkotásaival találkoznak és a képek többségének eredetije nem is itt található.

Több, mint két éve, 2003 óta tartunk itt kiállításokat - tudtuk meg a megnyitón Sárközy György igazgatótól. Egy olyan szállodában, amelyik az egyik legnagyobb magyar festő nevét viseli és a róla elnevezett utcában áll, igencsak illendő a kultúrával is foglalkozni. Az épület elhelyezkedése – a város egyik kulturális központjában, két nagy múzeum közelében – a jelszavunkat is indokolja: „Kultúra a szállodában, szálloda a kultúrában”. A százhatvan szobás Benczúr a legnagyobb három csillagos szálloda Budapesten, a bemutatott műveket, tehát nagyon sokan látják – mondta el az igazgató. A mostani tárlat az eddigieket tekintve igen különlegesnek számít, mert a tárgya, a graffiti és a tűzfal-festészet művészeti létjogosultságát is erősen vitatják.

 Rendhagyónak számított ez a kiállítás azért is, mert az ilyenkor szokásos – a műveket méltató - bevezetést nem egy másik művész vagy művészettörténész, hanem egy orvos tartotta. Dr. Kassai Farkas Ákos pszichiáter tevékenységében ugyanis fontos helyet foglal el a művészetnek a gyógyításban betöltött szerepe, annak vizsgálata. A falakon bemutatott művek alkotójáról, Hajdú József Ferencről szólva elmondta, a leginkább jellemző szó rá a hídépítés. Hidat épít az intoleráns társadalom, az intoleráns világ és az önkifejezés egy sajátos formája: a falfirka között. Kezdetben volt a barlangrajz, aztán lett freskó, később festmények, színes házak, szobrok. Lett utcaművészet, street art. Lett murális művészet is, melyen azt a fajta képzőművészetet értjük, amikor falfelületre készül alkotás. Kis túlzással talán, de a graffiti is ebbe a művészeti ágba sorolható.

Ennek a kiállításnak több fontos eleme van. Az egyik, a graffitinek, mint murális művészetnek a helykeresése. Ebben az értelemben pedig a graffitiről elmondható, hogy gyógyít! Gyógyítja a várost, gyógyítja az épületeket, elfedi hibáikat, miközben – olykor kemény – üzenetet közvetít. Az utóbbi időben elterjedtek a tűzfalakon látható, nagyméretű alkotások, melyek lehetnek reklámok, de sok olyan is van, amelyik egy-egy város karakterét hangsúlyozza. A falak új értelmet kapnak, sebeik is eltűnnek ezáltal, a környezet pedig befogadhatóbbá, szerethetőbbé válik. A murális alkotások a művészetet beviszik a mindennapjainkba, a művészek pedig közösségekbe tömörülnek az alkotások mérete, az előállításhoz szükséges költségek és a munka mennyisége miatt. Van, amikor egy szponzor, esetleg egy önkormányzat szerződteti őket. Mexikóban előfordult, hogy húszezer négyzetméter falfelület befestésére a kormány adott megbízást graffitiseknek.

 Ezek a művek gyógyítják a kapcsolatot a világ és az önmagukat másként kifejezni akarók között, szocializálnak, pénzkeresetre is lehetőséget adnak. Ugyanakkor pedig gyógyíthatják az alkotót, megnyitva számára az utat egy frusztráció feldolgozására, egy csoporthoz való tartozáshoz, előbb-utóbb még a társadalmi hasznosság megéléséhez is. Manapság ezt a tevékenységet csapatépítő tréningeken is egyre gyakrabban használják. A szálloda Munkácsy-termében fotorealisztikus graffitik láthatók. Az irányzat a pop-artból született. A művészek a fényképre támaszkodva igyekeztek minél valósághűbben ábrázolni valamit. Az eljárás nagy technikai bravúrt és precizitást követel. A Taker művésznéven dolgozó alkotó munkái például igen komoly közönség- és sajtóérdeklődést váltottak ki.

A művészet kortalan – és erre is találunk bizonyítékot ezen a kiállításon. A 76 esztendős Jean-Claude Louis hatvan éves volt, amikor újra a kezébe vette az ecsetet. Édesapja – aki nagyon tehetséges festő volt – a fiát tizenhat éves korától kezdve bíztatta, hogy kezdjen el festeni tanulni. Sajnos az érettségi után a katonai szolgálat és egyéb akadályok miatt nem folytathatta a festést és csak mintegy tizenöt évvel ezelőtt állt ismét a festőállvány elé. Kezdetben ő is fényképek után dolgozott, az utazásai során készült képek segítségével előbb installációk készültek, majd egyre több festmény került ki a keze alól. Ma már önálló témákat, gondolatokat dolgoz fel, acryl festéket használva, kartonra fest. Művei – Franciaországon kívül - megtalálhatók Amerikában, Izraelben és Budapesten is, mert 1997 óta Magyarországon él.

 A graffiti tekinthető úgy is, mint az egyén és úgy, mint a társadalom kifejeződése. A graffiti fejlődése nagyon hasonlít – általában – az emberi képábrázolás fejlődéséhez. Amikor a hatvanas években, Amerikában elkezdődött a színesek lakta részek „védelme”, graffitikkel jelölték a területüket. Az értelmetlennek látszó firkák identitást fejeztek ki. Ebből jutottunk el a modern, aktualitást hangsúlyozó falfestményekig. A bepiszkítás, az agressziót levezető rongálás helyett művészet született, ami a társadalmat is megosztotta: büntetni kell, mert oda fest, ahová nem szabad, mások szerint pedig ezáltal új érték jön létre. Mára eljutottunk az engedélyezett graffiti versenyekhez, az utcán pedig tetten érhető a street art pozitív, nevelő hatása.