Legutóbbi összejövetelük során Ruttkai Évára emlékeztek, kicsit rendhagyó módon. A Vígszínház művésze, Csőre Gábor, 2002 után másodszor, 2014. december 30-án vette át a Ruttkai Éva gyűrűt, amit minden évben a színésztársak ítélnek oda az előző naptári évben általuk legjobbnak tartott kollégáknak. Nagyon meglepődött – mondta – mert egy társulatban nem szokás, hogy egymás után többször díjazzanak valakit. Náluk több társulati díj is van, de az egyik legértékesebb a Ruttkai-emlékdíj. Az alapítók kikötése 1987-ben az volt, hogy odaítélésébe sem a Párt, sem miniszter, sem a színház igazgatója nem szólhat bele, csak a művésztársak – ez adja valódi értékét, bár maga az aranygyűrű sem lebecsülendő. Mivel a művész már másodszor kapja a díjat, választhatott, fehér vagy sárga aranyból legyen-e? Most a fehéret kérte. Szerepeiről szólva elmondta: a kisebb szerepet rosszabb játszani, mint a nagyobbat. Nem azért mert kicsi, hanem, mert egy következő jelenetben nem javíthat a színész, ha az előzőt elrontotta. A kis szerep sokkal nagyobb odafigyelést, pontosságot igényel. Az ő generációjának életéből már „kiesett” a rádiójáték és a televíziózás, ám a szinkronszerepek még kínálnak színészi lehetőségeket. Megmagyarázhatatlan módon elmulasztja a Magyar Televízió, hogy felvegye, rögzítse a legértékesebb színházi előadásokat, pedig nem kerülne olyan sokba.
Ruttkai Éva 1951-től haláláig a Vígszínház tagja volt. A színház történelmének megkerülhetetlen alakja Mészöly Gábor, és nem csak azért mert ő az alapító művészeti igazgató, Ditrói Mór dédunokája. A beszélgetésre olyan fényképet is hozott magával, melyen ő a dédnagypapa ölében ülve látható. Sajnos – állapította meg – nemhogy a nagy elődök, de az előző színészgeneráció neve, arca is mindinkább kikopni látszik a ma élők emlékezetéből. Domján Edit vagy Feleki Kamill – mintha nem is léteztek volna. Ditróiról pedig ma már a szakemberek is alig tudják, hogy ő volt a modern színházi játékstílus megteremtője. A normális, társalgási, lelki rezdülésekre odafigyelő előadásmódot kívánta meg a „kulisszaszaggató” szavalás helyett. Az ő érdeme volt az egységes színtársulat megteremtése is. Kolozsvárról hozott Pestre olyan fiatalokat, akik itt később a színház kiválóságai lettek. A Vígszínház – érdemes megjegyezni – 1896. május elsején nyílt meg, Jókainak a Barangok című darabjával – ami megbukott! Viszont 1902. január 1-től március 25-ig száz magyar előadást csináltak, egyebek mellett Herczegh Ferenc, Molnár Ferenc, Heltai Jenő műveiből. A sajtóvisszhangot hozzá „Ady Bandi” teremtette meg. A humoros elemeket sem nélkülöző visszaemlékezés során a hallgatóság megtudta: a gazdasági válság idején Márkus Emília szappanfőzési engedélyt kért, Ditrói Mór pedig trafikot kapott.
A beszélgetés vendége volt a legendás színészházaspár, Ruttkai Éva és Gábor Miklós lánya, Gábor Júlia, a Ruttkai-emlékdíj alapítója is, aki mindjárt az elején meglepő kijelentést tett. Színházba járásának kezdeteiről nincsenek, nem is lehetnek emlékei, mert Ruttkai Éva még hetedik hónapos terhesen is játszott. Júlia a gyerekkorát a Vígszínházban töltötte. Két utcányi távolságra laktak, természetes volt, hogy naponta bejár, a nagymama is ott volt nézőtéri felügyelő. Minden darabot sokszor látott, legszívesebben a színpadról, oldalról nézte az előadást, így hát könnyen felfedezhette: mindegyik más. A színészek két egymást követő napon sem ugyanúgy játszanak. Számára nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az élő színház varázsával semmi sem vetekszik! Beszélt arról is, milyen hálás a szüleinek azért, hogy a legkisebb színészi tehetséget sem örökölte tőlük. Lehetősége bőven lett volna arra, hogy ha csak egy picit is tehetséges, színész legyen belőle. Ettől az úttól korán és határozottan elzárkózott, ma sem bánta meg. Előfordult, hogy a szüleivel – hármasban – bementek egy étterembe vacsorázni és az ott ülők tapsban törtek ki. De a hallatlan népszerűség mellett jól látta a pálya terheit. Inkább a Bölcsészkarra járt, könyvtáros lett az Állatkertben. Ottani időszakát pontosan jellemezte egyetlen mondatával: „Az állatokkal jóban voltam.” Persze a színház mégsem eresztette, utolérte a végzet, következő munkahelye a Nemzetközi Színházi Intézet magyar központja lett, ahol csodálatos tizenhat évet töltött el. A kávéház közönsége jót mulatott, amikor a beszélgetés humorban bővelkedő, magánjellegű részénél kiderült, a színház ma is ott él az otthonában, hiszen a férje – egykor egyetemi tanára – Szigethy Gábor, író, kritikus, színháztörténész, színpadi szerző. Mindketten azóta is jelen vannak minden fontos színházi eseményen.
Elég jó évad áll mögöttem, vette át a szót Für Anikó, aki már másfél éve a Képzelt beteg című Moliére darabban játszik a Pesti Színházban. Kedvenc szerepet, szerepálmot nem tud megnevezni. Az a véleménye, hogy héttől tízig köteles azt szeretni, amit éppen csinál. Nem lehet olyan munkát jól végezni, amit az ember nem tud teljes szívvel magához ölelni. Készül egy új darab is, „Csoda, hogy élünk” címmel. Székely Csaba írta, látlelet a mindennapokról, hogyan látnak minket ideát, a Székelyföldről. Önirónikusan, egyik oldalt sem kímélve szól a problémákról. A bemutató március végére várható. Tervei között szerepel – a korábbi két lemez után – esetleg egy harmadik összeállítása is Hrutka Róberttel.
Előadóművész, miközben irodalomtörténetet, beszédkultúrát tanít az ELTE Bölcsészettudományi Karán Havas Judit. Egykor Latinovics Zoltán tanítványa volt, az ő rendezésében szerepelt több darabban is az Egyetemi Színpadon. A Firkász kávéház közönsége tőle inkább ezekről az előadásokról hallhatott. Arról, hogy a rendező elvárta, a kezdő fiatal művészek figyeljenek egymásra. Mindenkivel külön-külön foglalkozott. Olyan rétegeket, belső világot volt képes megnyitni mindenkiben, ami nem várt tulajdonságokat hozott felszínre. Szeretett a „színpadhoz szokott, ám a Főiskola által nem elrontott” fiatalokat rendezni. Sminkelni viszont Ruttkai Éva tanította Havas Juditot. A titkát ma sem árulja el senkinek.
A „Délutáni frissítő” sorozata a kávéházban a jövő hónapban folytatódik. Február 26-án két vendégük lesz. Olyan, aki egy személyben humorista, író, dramaturg, forgatókönyvíró, jogász, biztosítási szakember, és egy másik, aki gyermekszínészként kezdte, ma főrendező. Trunkó Barnabás volt a Rendőrtiszti Főiskola tanára, az Állami Biztosító igazgatója, a Ludas Matyi munkatársa, karikaturista, a Rádiókabaré szerzője és műsorvezetője, 1976-tól megszűnéséig a Mikroszkóp Színpad dramaturgja. Jelenleg a Hócipő főmunkatársa. Kalmár Tibor tizenhét darab szerzője, 10-ben színészként játszott, 109-nek rendezője volt. Kettőjük beszélgetése jó szórakozást ígér.
(Ut-2024-1) Igen, tudjuk, fölösleges azon tépelődni, hogy körülöttünk minden megváltozik. Így volt ez, amióta ember él a fölön – sőt már annak előtte is! A szomorú csak az, amikor látjuk, hogy amit szeretünk, nem az előnyére változik, ez pedig sajnos igaz a 46. budapesti UTAZÁS Kiállításra is. Sejtették a szervezők is, ezért a szó mellé egy külön + jelet tettek, hangsúlyozták is erősen a plusz szócskát, elsorolva: mi minden egyéb társult hozzá az idén. Így viszont a „plusz” vált dominánssá! A megszokott „A pavilon” kétharmadát, biciklipálya, lakóautó dömping, és bazárárusok csapata töltötte fel. Az igazán fontos, nagy, ismert, magyar utazási irodák közül egyetlen egy sem volt jelen!
Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében a Budapest Brand nZrt. és a Magyar Cukrász Ipartestület idén egy különleges tortapályázatot hirdet Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára. Célja egy olyan ünnepi tortával tisztelegni Budapest születésnapja előtt, ami alapanyagaiban a múltat, megjelenésében a jelent képviseli.
Már 45 éve, hogy a Szent Korona újra és végérvényesen hazatért. A Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete azóta minden ötödik évben megünnepli ezt az eseményt. Idén január 6-án tartottak ünnepi megemlékezést Budapesten a Belvárosi Nagyboldogasszony Templomban, melyen részt vett David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete is.
Ez a kopott ház Budapesten, a XIII. kerületben, a Hun utca és Lehel utca sarkán áll. Bármelyik irányból is jönnénk, elmegyünk mellette, nincs miért felfigyelni rá. Most néhány napig ez másként lesz! A Hun utcai oldalon, a ház falán emléktábla van – egy ideig még friss koszorúk díszítik. Illyés Gyula születésének százhuszadik évfordulóján helyezték el őket, a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja ebben a házban élt és dolgozott.
A Főváros centenáriumi ünnepsége keretében, 1973-ban, Debrecen városa parkot ajándékozott Budapest XIII. kerületének. A hajdúsági városban készültek a tervek és onnan hozták akkor a növényeket is, amikkel a parkot betelepítették. Bár azóta, az elmúlt években történtek benne kisebb javítások, a kerület Önkormányzata tavaly a teljes felújítás mellett döntött. A munka július végén befejeződött.
