Ám a fogadás előtt még a pályán is helyt kellett állni. Hajas László azok közé tartozik, akik már sokszor vettek részt a páros teniszkupán. Számára ez a nyolcadik alkalom volt. Sajnos nem az elejétől fogva versenyzem – mondta – viszonylag későn kerültem ebbe a közegbe. Ennek a rendezvénynek az egyik legfőbb értéke a társaság. Kiváló emberek jönnek itt össze. Nagyszerű a hangulat, mindenki barátként kezeli a másikat, az élet bármelyik területéről érkezett is. Abban valamennyien egyetértünk, hogy a sport mindenki életében fontos kellene legyen. Korábban más sportokkal foglalkoztam – emlékezett vissza fiatal korára a közismert fodrász. A Fradiba jelentkezett focizni, de már egy évvel idősebb volt – nem vették fel. Kerékpározni is nagyon szeretett – ám a versenyzés lehetősége máshol nyílt meg számára. Olyan jól lovagolt, hogy tizennyolc évesen döntenie kellett: lovasként vagy fodrászként mérkőzik a jövőben. Ez utóbbit választotta, az eredményeit pedig ismerjük. A tenisszel 27 éves korában került kapcsolatba és ez a vonzalom azóta is kitart.
Megay Róbert Péter már évek óta tagja a Regő Kft. közismert és nagyhírű rendezvényeit szervező bizottságnak. Az idei évtől kezdődően Regőci Attilával – közös megegyezéssel – szerepet cseréltek, most már ő a fő szervező. A versenynap után, este, a Margitszigeti Nagyszállóban a díjkiosztó gálavacsorán már ő köszöntötte a megjelenteket. Elmondta: az évtizedes barátság és a rendezvény ismertsége okán a név nem fog megváltozni, de a Regő Páros Teniszkupa némi újdonsággal gazdagodni fog. Így például a korábbi helyszín is megváltozott, most először tartották a Park Teniszklubban, az eddigiekhez hasonló, kiváló körülmények között. Gyarapodik majd a résztvevők köre is, új, fiatal üzletemberekkel. Sikeres napot zárunk – foglalta össze a tapasztaltakat. A viaskodás, a harciasság kizárólag csak a pályán érvényesült. Mindenki örült a másiknak, mindenki tudott nevetni nemcsak a másik, de a saját hibáján is. Mindenki elégedetten jöhetett le a pályáról.
A verseny fővédnöke, Stumpf István alkotmánybíró is a nap humoros oldalát hangsúlyozta. Sokan derültek azon, hogy – a várakozással ellentétben - Regőci Attilának mégsem sikerült megnyernie a XIX. kupát és ez azt jelenti, hogy igazi verseny volt a pályán, még a legnagyobb tisztelet okán sem kedveztek senkinek. Persze jövőre ismét lehetőséget fog kapni arra, hogy elnyerje a nevét viselő XX. Kupát. A döntőt idén is Regőci Attila – Gyabronka Bence és Justin István – Nagyiványi Tamás párosok vívták, csak úgy, mint az elmúlt két évben. Mindenki nagy izgalommal várta a mérkőzést eredményét, mely váratlan fordulatokkal volt teli. A meccs első felében a Regőciék nagy fölénnyel vezettek, majd hirtelen a tavalyi év nyertes párosa erőre kapott, és hosszas, izgalmas labdamenetekkel megnyerték a meccset. Ezzel együtt, immáron 3. alkalommal a XIX. Regő Páros Teniszkupa győzelmi címét és Vándorserlegét is megszerezték.
Ám még mielőtt az egyenes- és a vigasz ági győztesek magasba emelhették volna a sikerüket megtestesítő, csillogó kupákat, előbb a vacsora következett. A Margitszigeti Nagyszálló szakácsai ugyancsak kitettek magukért, a kínálatban hatféle hideg előétel, hétféle főétel és négyféle desszert szerepelt, így bőségesen nyílt lehetősége mindenkinek arra, hogy pótolja a teniszpályán elhasznált kalóriát. Még mielőtt bárkiben kétség támadna, sietünk megjegyezni: az ételek mennyisége mellett a minőségnek sem volt szégyenkezni valója! A különleges falatok leöblítését két fehér-, egy rosé és két vörösbor segítette, no és ki ne felejtsük az ország legkiválóbb mixerjének Lajsz Andrásnak páratlan koktéljait sem! A vacsorát műsor követte, ahol többek között a 2012-es Megasztár 6 győztese, Radics Gigi, a humor nagyágyúi, az Irigy Hónaljmirigy, valamint a Midlife Crisis és Dj Radnai szórakoztatta a vendégeket.
Az elmúlt évtizedekben szilárd hagyománnyá vált, hogy a Regőci-rendezvényekhez valamilyen jótékonysági tevékenység társul. Most sem volt ez másként. Tombolajegyeket a vacsora során lehetet vásárolni, voltak nyeremények, melyek értéke meghaladta a 250 ezer forintot. A borárverésen értékes magyar és külföldi borok kerültek a jelképes kalapács alá. Némelyik palack leütési értéke 20 – 30 ezer forint között mozgott. A Gróf Buttler Pincészet Syrah Trilógiája hatvanezer forintos árat ért el. A tombolasorsolás és a borárverés bevételét a rendezők ezúttal a Magyar Afrika Társaság számára ajánlották fel. A Társaság nemzetközi segélyezéssel és fejlesztéssel foglalkozó szervezet. Afrikában halmozottan hátrányos helyzetű csoportok számára hosszú távú megoldást nyújtó támogatási programokat szerveznek. Humanitárius misszióikban több tucat magyar önkéntes orvos dolgozott, akik több, mint 200 000 beteghez jutottak el. Az adomány tehát jó kezekbe kerül.
Megtartotta 2017. évi közgyűlését a Magyar Lovas Szövetség Díjlovagló Szakága. Lássuk be, ez a hír így, önmagában, túlzottan nagy érdeklődésre nem tarthat számot. Tíz – találomra megkérdezett – ember közül valószínűleg kilenc azt sem tudná, miről van szó! A dolog akkor válik érdekesebbé, ha a sportok oldaláról nézve vesszük figyelembe Magyarország adottságait.
Mínusz tíz fok van és már leesett a hó a Tátrában. Lehet síelni menni. A helyi szakértők, akik a hegység növényzetének állapotából következtetést tudnak levonni, egy magashegyi virág nyílásából arra a megállapításra jutottak, hogy az idén hideg, kemény tél várható a Tátrában.
Az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban szinte már megszokott eseménynek számít, hogy időről-időre kiállítással hívják fel a figyelmet egy kitűnő sportemberre. Az első emeleti Mácsai Galériában most Martinek Jánosról nyílt kiállítás, mely szeptember 22-ig ingyenesen látogatható. A következő, ősszel, majd Illovszky Rudolfnak állít emléket.
A Magyar Ökölvívó Szövetség április 1-én lezajlott közgyűlésén teljes tisztújításra került sor. Változás következett az Ellenőrző Bizottság, az Elnökség tagjai és az elnök személyében. Első hivatalos sajtótájékoztatójukon sok részletet mondtak el terveikről, megvalósításuk lépéseiről.
Hírnevéhez méltó érdeklődés mellett, családtagjai, sportvezetők, sok száz tisztelője jelenlétében avatták fel a sportlegenda, Papp László szobrát Budapesten a XIII. kerületben, azon a téren, ami rövidesen az ő nevét fogja viselni.