Van egy kerület Budapesten, ahol az egyik városrészben lehetetlen úgy végigmenni az utcán, hogy szinte minden házon ne látnák egy vagy több emléktáblát. Országos – és nem túlzás – világra szóló tehetségű emberek százai éltek ott. Most az emléktábla-állítási program kétszázkilencedik táblájának felavatására gyűlt össze az ünneplő közönség a főváros XIII. kerületében, az Újlipótvárosban.

 Ebben a kerületben állítottunk már emléktáblát, íróknak, költőknek, művészeknek, sportolóknak, tudósoknak, politikusoknak. Ezrek életét befolyásoló, a maguk korábban úttörőnek számító egykori gyáraknak, díszpolgáraink közül eddig tizennégynek – emlékeztetett rá a kerület polgármestere. Most Nemeskürty István - Széchenyi-, József Attila-, Balázs Béla- és Kossuth-díjas író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi tanár, nyugállományú dandártábornok, a XIII. kerület díszpolgárának lakóháza előtt állunk. Múlt év október 8-án hagyott itt bennünket, idén, május elején lett volna 91 esztendős. Harmincnyolc évvel ezelőtt költözött kerületünkbe és húsz éve, 1996-ban elsőként kapta meg a kitüntető, díszpolgári címet. Valóságos egyszemélyes intézmény volt. Gazdag életútja során tanított, volt könyvkiadó, szerkesztő, a filmtörténet és a filmgyártás magas színvonalú alkotója. Volt a Magyar Televízió elnöke, volt kormánybiztos. Nem véletlenül járt neki a „tanár úr” megszólítás. Nemcsak tanítványai, hanem tisztelőinek többsége sem mulasztotta el hozzátenni a nevéhez. Már 1957-ben az irodalomtudományok kandidátusa, később doktora lett, 1979-től egyetemi tanár. Munkássága elsősorban a XVI.-XVII. századi magyar irodalomtörténetre, valamint a XX. századi magyar filmtörténetre terjed ki. Termékeny író is volt, több mint ötven köteten áll a neve. Publikált Dózsa Györgyről, az 1848-49-es magyar szabadságharc hőseiről, Balassi Bálintról, Erdély 1916-17. közötti időszakáról, a Horthy korszakról. Filmesztétikai tanulmányai sorából kiemelkedik Felliniről írott munkája és Bergman tanulmánya is világszínvonalú. Írt filmforgatókönyveket és színműveket. Az utóbbi évtizedekben megjelent műveiből nagy figyelmet keltett a 2005-ben kiadott „Mi végre vagyunk a világon?” életinterjú, valamint a 2011-ben napvilágot látott „Vallani és vállalni – A hatalomváltás labirintusában” című munkája. Ismertségét igazán a hazaszeretet, nemzeti lelkiismeret és felelősség kérdését boncolgató, történelmi, kultúrtörténeti könyveinek köszönhette. Ezek közül nem egy kiváltotta a szakmai körök felháborodását. Nagy vitát kavart 1966-ban az „Ez történt Mohács után” című munkája, majd 1972-ben tabutörő könyve, a „Requiem egy hadseregért”.

 Nemeskürty István bárhová került, szolgálni akart, legjobb meggyőződése szerint – hangsúlyozta dr. Tóth József polgármester. Ha kellett, politikai vezetőkkel parolázott, hogy azután megvalósíthassa mindazt, amit az adott rendszer még éppen elviselt. Mindig tudta, meddig mehet el – és addig el is ment. Készített elő íróként történelmi filmeket, miközben kiválóan ismerte a világ kortárs filmművészetét. Biztos érzékkel ismerte fel a remekműveket és nagy figyelmet fordított a közönségre, a felnövekvő nemzedékre. Az ő segítségével került vászonra például a kerületünkhöz is kötődő Illés zenekar. Egész élete során hazafi tudott maradni. Idősen is, gyermeki alázattal gyakorolta katolikus hitét. Műveiből kirajzolódott egy imponáló életút; a tudósé, az alkotóé, az emberé, a fegyelmezett katonáé, a magyaré, a férfié, a XX. századot túlélő értelmiségié. Műveiben megjelent az ország – és talán az is, ami azon túl van. Fővédnökként és kormánybiztosként támogatta, hogy a millenniumi ünnepségsorozat keretében egy emlékmű jöjjön létre a Béke téren. Azóta ez a pont a kerület emblematikus helyévé vált. Életében számtalan hazai és külföldi elismerést kapott, a Kossuth-nagydíjat, a Corvin-láncot, az Olasz Köztársasági Érdemrendet, a Pápai Nagy Szent Gergely Rendet. Az új emléktábla egy polihisztor emlékét őrzi.

 Néhány személyes momentumot felvillantva, a tanítvány emlékeiről szólt Kaiser László, író, költő, kiadóvezető. Nemeskürty István jellemvonásai közül a humor sem hiányzott. Amikor a millenniumi rendezvények megszervezésére kérték fel, azért vállalta, mert ilyen felkérést csak ezerévenként egyszer kap az ember! Valódi integráló személyiség volt, reneszánsz gondolkodó. Noha a Főiskolán filmes tantárgyakat tanított, hallgatóinak a kezdeti időszakban, jóformán semmit nem szólt a filmről, órákon át csak történelemről és irodalomról beszélt. Ezzel szinte „megágyazott” a filmes ismereteknek. Később, amikor már filmeket vetített diákjainak, megtanította őket a fegyelmezett írás művészetére, miközben egy sor betiltott filmet mutatott be nekik. Ha csak olyan filmhez jutott hozzá - például Milos Formann, „Tűz van babám” című remekműve – aminek csak szerb nyelvű kópiája volt, ott a teremben kezdte el fordítani a szövegét, hallás után, szerbből! Meggyőződése volt: a tudás hatalom, a tudással lehet a tévedések, a butaság és a manipuláció hatalma ellen tenni! Akik képesek kulturálatlanságra, azokkal szemben bizonyos esetekben kötelesség a kemény fellépés. Mennyire aktuális ez manapság, amikor sokszor sajnos a gátlástalanság nyomul, az érték pironkodik, a Gutenberg-galaxis retirál, a világ és környezetünk lumpenizálódik – hangzott el a tábla felavatásakor.