2024. június 19. szerda, Gyárfás napja
Eltűnt műkincsek nyomában
Révay András
2016.01.30 21:47
Arról, hogy a II. Világháború során rengeteg műkincs tűnt el a hazai múzeumokból – már nagyon sokat hallottunk. De, hogy ugyanez lejátszódott harminc évvel korábban is – nos, arról mindeddig semmit! Egy új kutatás most erre kíván fényt deríteni.

Az I. Világháború idején, tehát éppen száz évvel ezelőtt veszett nyoma azon festmények többségének, melyek a magyar képzőművészetet voltak hivatva bemutatni az Egyesült Államokban. A képek a Panama-Pacific International Exposition világkiállításon szerepeltek 1915-ben San-Franciscóban és sok nem került vissza Magyarországra. A történetről most dokumentumfilm-sorozat készül – tudtuk meg a Nemzeti Galériában tartott tájékoztatón. „Generációk nőttek fel úgy, hogy nem látták azokat az értékes festményeket, melyek nemzeti kultúránk részei. A készülő film több lesz, mint egy izgalmas kincsvadászat” – mondta el róla a szerkesztő-riporter, Sipos Szilvia Anna. Folyik a nyomozás, a film szinte annyi részből fog állni, ahány műtárgyat sikerül felkutatni. A mi célunk az – folytatta – hogy ezeket a képek idehaza újra láthatóvá tegyük. A film producere, Takács Zsolt ezt még azzal egészítette ki, hogy igen korán kiderült: itt hosszú, alapos bel- és külföldi kutatásra lesz szükség. Az ötletet támogatta Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója is.

A munka azzal kezdődött, hogy egy háromtagú forgatócsoport két hétig dolgozott az Egyesült Államokban. Ennek során bebizonyosodott; nemcsak az lenne fontos, hogy ezek a műkincsek előkerüljenek, hanem, hogy lehetőleg minél többet visszaszerezhessünk belőlük. Ezeknek a műveknek igazán méltó helyük a magyarországi múzeumokban lenne. Barki Gergely művészettörténész már tizenöt éve foglalkozik az 1915-ös világkiállítás kutatásával. Ennek során azt tapasztalta, hogy az egész világon szinte alig érdeklődött valaki a rendezvény iránt. Igazi, komoly feldolgozása egyáltalán nincs. Ő vette észre, hogy nemcsak a magyar művészettörténet rendkívül fontos elemének tekinthető, de igaz ez a nemzetközi modernizmusra nézve is! A készülő film jelentőségét ez nagyban emeli. A világkiállítást néhány évvel az 1906-os földrengés és tűzvész után tartották, amikor San-Francisco háromnegyed része teljesen elpusztult. A város kilenc év alatt újjáépült. A művészeti rész csak egy kis hányada volt a kiállításnak, de így is több mint tízezer műtárgyat vonultattak fel benne, a világ minden részéről. Ekkor már dúlt a világháború, így sok állam nem is vett részt a kiállításon. Talán ennek köszönhető, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia művészei és az olasz futuristák is számos képet mutathattak be.

 Az egyik ilyen, Berény Róbert portréja volt Bartók Béláról. A festmény hosszú ideig Bartók Péter tulajdonában volt és 1915 óta soha nem került vissza Magyarországra. Kalandos történetéről a filmben részletesen szó lesz. A Panama-Pacific kiállításnak a Szépművészeti Múzeum elektronikus katalógusában nincs nyoma. Szerencsére a régi kartotékrendszerében még fellelhető volt a kiállítás katalógusa, a kutatás alapjául ez szolgálhatott. Évtizedek óta nem nyúlt hozzá senki, a két kötet jó néhány lapja felvágatlan volt! Már az első pillanatban kiderült belőle, hogy ez a kiállítás bizony a leggrandiózusabb a magyar festészet történetében! Soha ennyi magyar műtárgyat – sehol a világon – nem állítottak ki egyszerre! Közel ötszáz alkotás szerepelt a kiállításon – többségüknek nyoma veszett - minőségük versenyzett a francia vagy az olasz anyaggal. Sajnos eredeti belső, fényképfelvételek nem készültek róluk, mert a magnéziumos villanófény tűzveszélyes volt.

A történet ott vesz krimiszerű fordulatot, amikor a kutatás során fény derült a norvég kritikus, művészettörténész, John Nielsen Lauvrik szerepére. Magyar feleségének anyja a híres pszichoanalitikus, dr. Ferenczi Sándor felesége volt, Ferenczinek viszont Berény Róbert volt az egyik legjobb barátja. Amikor Lauvrik felkérést kapott a Világkiállítás szervezőitől, nagy magyar anyagot állított össze, melyben Berénynek hangsúlyos szerep jutott. Alaposan feltételezhető, hogy Lauvrik a sok magyar alkotás közül többet egyszerűen ellopott a kiállítás után. Berény, Golgota című festménye is erre a sorsra jutott. A kép mostanában előkerült – jelentőségét jól mutatja, hogy a nyomozásba az FBI is bekapcsolódott. Uitz Bélának egy terhes nőt ábrázoló grafikája is lappang, mind a mai napig, csakúgy, mint Poór Bertalan vagy Márffy Ödön munkái.

Képek nem csak akkor, azóta is eltűntek. Egészen bizonyos például, hogy Poór Bertalan igen nagyméretű, tizenegy méteres pannója, melyet a Népopera, a mai Erkel Színház számára készített, ott volt San Franciscóban. Készült róla egy fotó, itt Budapesten, a régi Kúria épületében, az MTVA archívumában pedig van egy másik kép róla, ami nagy valószínűséggel a Nemzeti Galériában, a volt Munkásmozgalmi Múzeum területén készülhetett. A kép tehát 1980-ban még megvolt – azóta nincs nyoma. Szerencsésebb sors jutott Fémes Beck Vilmos egyik kis szobrának, ami a közelmúltban egy magyar gyűjtőhöz került. A talpán ott van az amerikai vámhatóság címkéje, az bizonyítja, hogy a szobor 1915-ben jelen volt a Világkiállításon. A film készítői kérik ezért mindazokat, akik a birtokukban lévő tárgyakon hasonlót találnak, jelezzék ezt a Nemzeti Galériában.

www.mng.hu

Kapcsolódó témák

Születésének századik évfordulójára emlékezve, kiállítás nyílt Zirkelbach László festőművész alkotásaiból Budapesten, a XIII. kerületi József Attila Művelődési Központban. A tárlat, melynek látogatása díjtalan, január 8-ig lesz nyitva.

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!