Van jó és van rossz hírünk… - akár így is kezdődhetett volna a III. Budapesti Halfesztiválról szóló tájékoztató. A rossz hír az, hogy Európában még mindig az egyik legkisebb a halfogyasztás mértéke minálunk, pedig a halhús egészségre gyakorolt hatása közismert. A jó hír viszont, hogy az érdeklődés egyre nő iránta. Ennek bizonyítéka pedig, hogy úgy az első, mint a második évben kicsinek bizonyult a szervezők által kibérelt hely. Az idén azután olyan helyet választottak, ahol még bátran lehet terjeszkedni, ha a következő évek ezt megkívánják. Idén már több mint négyszáz kiállító jelenik meg, lesz közöttük, akinél még a kolbász is halból készül. Egyre újabb, szakmailag kiválóan felkészült cégek jelentkeznek.
A fesztivál legfontosabb célkitűzése, hogy minél szélesebb körben ismerjék meg halainkat – mondta el Németh József mesterszakács, a zsűri elnöke a fesztivál egyik főszervezője. Hazai vizeinkben 74 féle hal él, ki-ki kérdezze meg magától, hánynak a nevét ismeri? A másik – nem kisebb – feladat a hagyományok ápolása, mert az a nemzet, amelyik ezt nem teszi, nem érdemli meg a jövőjét! A kiállítók bemutatkozása a Torkos Csütörtökön kezdődik és ezen a napon itt is minden ételt féláron adnak. Tavaly a kárász volt a „jelképe” a fesztiválnak, az idén a süllő lesz. A fesztivál területén minden étel csak halból készülhet, lacipecsenyét, hurkát, kolbászt itt hiába is keresnénk. Kivétel csak édesség lehet.
Az ingyenesen látogatható III. Budapesti Halfesztivál idei vendége a balatoni régió, így ez a jellegzetes balatoni halételek és gasztronómia ünnepe is egyben. A közönség ismereteinek bővítése mellett szakmai versenyre is sor kerül, február 21-én, szombaton. Kevesen tudják, hogy a halászlé készítésének közel nyolcszáz(!) módozata ismert. Ez a verseny lesz az első, ahol az értékelésnél a nemzetközi mércét használja majd a zsűri. A pontszámok függvényében így megtörténhet, hogy több arany-, ezüst- vagy bronz fokozatú oklevelet adnak ki. A fesztiválnak lesz fődíja is. A halat ábrázoló plasztikát a zsűri annak ítéli, aki minden szempontból a legmagasabb értékelést nyeri el.
Először lesznek jelen a fesztiválon és ez okból némi meglepetéssel készülnek – árulta el Szilágyi Gábor, a Győri „Előre” Halászati Termelő Szövetkezet igazgatója. Új terméküket, a szigetközi harcsagolyót mutatják majd be, de mellette más, finom halétel, mint például a füstölt hal pástétom vagy a szigetközi halászlé is kapható lesz náluk. A Hortobágyi Halgazdaság minden évben számos halakkal kapcsolatos rendezvényen vesz részt, de ez, a budapesti a leginkább kiemelkedő. A tapasztalataik azt mutatják, hogy a látogatók igénylik, keresik és szeretik a halételeket. Különlegességük ez alkalommal a sült busafilé lesz. Még érdekesebb a Zöld Szféra Kft. terméklistája. Ők tokhal tenyésztéssel és értékesítéssel foglalkoznak. Nem versenyezni jönnek a fesztiválra csak meg kívánják mutatni áruikat. A szibériai tokhalat Keszthelyen tenyésztik. Ez a fajta arról nevezetes, hogy a beluga után ennek van a legértékesebb kaviárja, de roppant ízletes a hal húsa is. A fesztiválon kóstolható lesz belőle tejszínes, édesköményes tokhal terrine, a tokhal raguval töltött cannelloni és a tárkonyos tokhalragu-leves is.
Balatonboglári halászlét kínál majd a fesztiválon a Budapesten nemrégiben megnyílt Nagy Fatál vendéglő. Vezetői számára is a hagyományőrzés, a tradicionális magyar gasztronómia továbbvitele fontos. Mellettük, a „We Love Balaton” utcán bemutatkoznak a balatoni települések, a Balatoni Borudvarban pedig a térség egyre inkább híressé váló borait kóstolhatják majd a fesztiválozók. Gazdag választékot hoznak, igyekeznek majd az összes halas ételhez megfelelő bort kínálni és pálinkából sem lesz hiány. Természetesen a Duna és a Tisza menti halételek is jelen lesznek, ezáltal is egy tájegységeken átívelő gasztronómiai barangolásra invitálva az érdeklődőket.
(hal-5) Sok országban már megoldott kérdés, hogy a műanyag palackokat ne dobálják szerteszét erdőn, mezőn. A szervezők elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás, környezetvédelem és a környezettudatosságra nevelés mellett, így idén pályázatot írtak ki általános iskolások és középiskolások számára; PET palackokból kell kedvenc vízi élőlényeiket megépíteniük. A pályaműveket a fesztivál ideje alatt kiállítják, rájuk a fesztivál közösségi oldalán lehet majd szavazni. A győztes osztályok egy balatoni osztálykirándulással és értékes múzeumi belépőkkel lesznek gazdagabbak. A felajánláshoz a Csokoládé Múzeum is csatlakozott, folyékony csokoládéval lehet rajzolni a palackokra, a rajzokat fogják versenyeztetni, jutalmazni.
Akik hallottak már a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány-ról, azok sem mind tudják, hogy alapítója Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze. A szervezetet Kárász Róbert vezeti, aki elmondta, hogy a fesztivál területén megnyitnak egy speciális kávézót, ahol az odalátogatókat megváltozott munkaképességű emberek szolgálják ki. A kezdeményezés célja, hogy felhívják a figyelmet: Magyarországon a fogyatékkal élők csupán 10%-át foglalkoztatják. A fesztiválon a kávé ingyen lesz, de önkéntes adományaikkal a vendégek hozzájárulhatnak a csökkent munkaképességű emberek munkahelyteremtéséhez. Szeptemberben, a Belvárosban is nyílik egy ilyen állandó kávéház, mely egyben kulturális központ is lesz. Fogyatékkal élők festményeit, grafikai alkotásait, ruházati termékeit mutatják be ott.
Egy fesztivál nem létezhet szórakoztató rendezvény nélkül, a szórakoztatók közül pedig, akinek a legrégebbi kapcsolata van a hallal, az nem más, mint Dévényi Tibor. Rajta kívül ugyanis csak az aranyhal nevezetes arról, hogy teljesít három kívánságot. Most sem lesz másként, dobni fogja a labdákat, mint tette azt a nyolcvanas évek elejétől folyamatosan. Csak arra, kell vigyázni, hogy a labda a bográcsokba ne essen, bár az sem lesz nagy baj, ha egyik-másik beleesik! Kitűnő hangulatot képes teremteni szinte pillanatok alatt. Pénteken este héttől Király Viktor lesz a fesztivál vendége, mely február 19-től 22-ig ingyen látogatható Budapesten, a Vajdahunyad várban.
Már 45 éve, hogy a Szent Korona újra és végérvényesen hazatért. A Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete azóta minden ötödik évben megünnepli ezt az eseményt. Idén január 6-án tartottak ünnepi megemlékezést Budapesten a Belvárosi Nagyboldogasszony Templomban, melyen részt vett David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete is.
Ez a kopott ház Budapesten, a XIII. kerületben, a Hun utca és Lehel utca sarkán áll. Bármelyik irányból is jönnénk, elmegyünk mellette, nincs miért felfigyelni rá. Most néhány napig ez másként lesz! A Hun utcai oldalon, a ház falán emléktábla van – egy ideig még friss koszorúk díszítik. Illyés Gyula születésének százhuszadik évfordulóján helyezték el őket, a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja ebben a házban élt és dolgozott.
A Főváros centenáriumi ünnepsége keretében, 1973-ban, Debrecen városa parkot ajándékozott Budapest XIII. kerületének. A hajdúsági városban készültek a tervek és onnan hozták akkor a növényeket is, amikkel a parkot betelepítették. Bár azóta, az elmúlt években történtek benne kisebb javítások, a kerület Önkormányzata tavaly a teljes felújítás mellett döntött. A munka július végén befejeződött.
Budapestről, májustól októberig újra közvetlenül elérhetővé válik Kanada legnagyobb városa, Toronto. Az Air Canada légitársaság Boeing 787-9 Dreamliner gépei hetente összesen 894 helyet kínálnak majd az utasoknak. A heti három járat szerdán, pénteken és vasárnap, 13 órai felszállással indul Budapestről, míg Torontóból vissza kedden, csütörtökön és szombaton, 20:50-es felszállással indulnak a járatok a magyar fővárosba. Az első május 3-án, kedden indul Torontóból, Budapestről pedig május 4-én utazhatunk először közvetlen járattal az észak-amerikai világvárosba.
Ismét egy új, passzívház technológiával készült, 35 bérlakást magában foglaló házat adtak át ünnepélyes keretek között Budapesten, a XIII. kerületben. Mondhatni, ez ott már szinte megszokottnak számít, hiszen a kerületi Önkormányzat egyedülálló bérlakás-építési programja idén már 20 éves és ez idő alatt, 12 helyszínen összesen 667 önkormányzati lakást építettek. Ami pedig még inkább figyelemre méltó: 2014 óta minden elkészült épület megfelel a passzívház minősítés feltételeinek.