Egész napos programokkal és exkluzív koncerttel várja idén is a látogatókat a Közmédia napja rendezvény. A programsorozatot harmadik alkalommal rendezi meg az MTVA szeptember 6-án a Millenárison, ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek a televízió és rádióműsorok készítésébe, és találkozhatnak a közmédia műsorvezetőivel is. Az eseményt ezúttal is a Szimfonik LIVE zárja.
Van abban valami szimbolikus, hogy az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány - együttműködésben a Zsidó Nyári Fesztivállal - az erősen helyreállításra szoruló Rumbach utcai zsinagógában nyitotta meg az „Imák Auschwitz után” című kiállítást. Hiszen viszonyunk a Soá-val ugyancsak erősen helyreállításra szorul!
Búcsúztassuk a nyarat az évszak utolsó napjain – hívja vendégeit a „Borháló” angyalföldi üzlete. Augusztus utolsó napjaiban a Nagy-Somló, Észak-Balaton és Eger vidékének boraiból kínálnak kóstolót, egyelőre még kevéssé ismert pincészetek boraiból.
Öt országból, tizenkét művész alkotásainak bemutatásával nyílt meg a IV. Miszla-Art Nemzetközi Képzőművészeti Szimpozion Budapesten a Józsefvárosi Galériában. A kiállítás szeptember 7-ig látogatható.
A kijelentés általánosságban is igaz, de különösen áll azokra, akik már tizenkilencedik éve szervezői, résztvevői vagy csak nyomon kísérői a Magyar Borok Útja Rallye-nek. A bor és a kultúra e különös találkozására az idén augusztus 29-31. között kerül sor.