- elérhetőségeink telefon: +36 20 539 6061
e-mail: utazonet@utazonet.hu
Két különböző – bár közös gyökerű – vallás, két külön világ találkozásának lehetnek tanúi azok, aki szeptember 30-ig ellátogatnak a budapesti Olasz Kultúrintézetbe és megtekintik a „Pápai látogatások Izraelbe” című kiállítást. Ötven év történetébe kaphatnak betekintést.
Nagyszabású borkiállítás és vásár várja a látogatókat szeptember 10. – 14. között a 23. Budavári Borfesztiválon. A díszvendég, Olaszország, a borai mellett jellegzetes ételeit is bemutatja.
Összesen már a hatodik, de Budapesten csak a harmadik alkalommal nyílott meg az ínyenc csemegéket felvonultató Libamáj Fesztivál az Erzsébet téren. A vasárnap este nyolcig nyitva tartó rendezvény ingyenesen látogatható.
Egész napos programokkal és exkluzív koncerttel várja idén is a látogatókat a Közmédia napja rendezvény. A programsorozatot harmadik alkalommal rendezi meg az MTVA szeptember 6-án a Millenárison, ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek a televízió és rádióműsorok készítésébe, és találkozhatnak a közmédia műsorvezetőivel is. Az eseményt ezúttal is a Szimfonik LIVE zárja.
Van abban valami szimbolikus, hogy az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány - együttműködésben a Zsidó Nyári Fesztivállal - az erősen helyreállításra szoruló Rumbach utcai zsinagógában nyitotta meg az „Imák Auschwitz után” című kiállítást. Hiszen viszonyunk a Soá-val ugyancsak erősen helyreállításra szorul!